Déli Hírlap, 1988. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1988-09-12 / 215. szám

Labdarúgás, NB II. Keleti csoport Veréb nyerte a bis nie tőpárbajt Df'lK—NYf SSC 2 2 (0-1) (11-esekkel 3-0) Szenzáció Monzában 150 ezer vérmes szurkoló remélte, hogy vég­re megszakad a McLaren- Hondák év eleje óta tartó nagy sorozata. Nos, a ver­seny elején úgy tűnt: szó morúan térhetnek haza az o!asz drukkerek. Prost állt ugyanis a rajt után az élre. mögötte Senna autózott. Ké­sőbb is csak annviban vál­tozott a helyzet, hoay Sen­na átvette a vezetést már­katársától. A 35. körben Prost kocsijának elektromos berendezése meghibásodott, a francia exvilágbajnok fel­adta a versenyt. Senna ek­kor már olyan előnnyel ve- xstett, hogy biztos győztes­Monzában nek látszott. Ám két körrel a befejezés előtt óriási hibát követett el. Egy kanyarban igyekezett előzni a beteg Nigel M anseilt helyettesítő francia ScMessert. s miután ez nem sikerült, összeütköz­tek. Így a két ferraris vá­gott az élre, s visszatért a derű az olaszok arcára, ugyanis Berger győzött már­katársa, az olasz illetékessé­gű Alboreto előtt. Az Olasz Nagydij végered­ménye: 1. Gerhard Berger (osztrák, Ferrari) 1:17:39.744 óra. 2. Michele Alboreto (olasz, Ferrari) 0.502 mp hát­rány. 3. Eddie Chever (ame­rikai, Arrows) 35.532 mp. hátrány. Nehéz helyzetbe került a diósgyőri szakvezetés a se­reghajtó nyírségiek elleni mérkőzés előtt. A kapus, Nagy foga csúnyán begyul­ladt, arca bedagadt, az ügye­letén két fogától kellett megválni a cerberusnak. így a veterán Veréb foglalta el helyét, ám a kispadra nem ülhetett kapus. Czeglédinek ugyanis nem kértek játéken­gedélyt a piros-fehérek, mi­után úgy volt, bevonul... A szokásos meddő támadó­játékkal kézdődptt a mérkő­zés, bő negyedórát kellett várni, mire a Veréb — Hé­jas, Danes, Kürtösi, Takács, Húszak, Molnár, Bém, Szlif­ka. Farkas (Rostás) Lengyel összetételű csapat az első va­lamirevaló akciót indította, ám Bém képtelen volt öt méterre pontosan, a kiugró Huszák elé passzolni. S a vendégek azonnal büntettek! A 17. percben Selyem ívelt szabadrúgást a diósgyőri kapu elé, ott Szilágyi emel­kedett a legmagasabbra, s a 11-es pont tájékáról fejjel a jobb felső sarokba ívelt, 0-1. Kezdés után Bém került helyzetbe, de addig pepe­cselt, míg szerelték. Bosszan­kodott a mintegy ezer főnyi közönség, mert a 16-os kör­nyékén elfogyott a diósgyőri­ek minden tudománya. Igaz, odáig sem volt sok... A 32. percben Takács elhúzta Gere lábát, s Kovács II. a sok fi­gyelmeztetés után előkapta sárga lapját. Az utolsó perc­ben nagy tűzijátékot rende­zett a DVTK a vendégek ka­puja előtt. Előbb Lengyel beadását Huszák fejelte, de a labda a kapu előtt álló Bémről kipattant, majd még ebben a percben Huszák szögletét Farkas lőtte, Tokaji kiütötte a labdát, Farkas is­mételt. ez a gólvonal előtt álló védőkről pattant ki, az­után Lengyel bombázott a védőkbe. Térfélcserét követően Len­gyel került ígéretes helyzet­be. de lövés helyett begurí­tott — a vendégvédőknek. Az 53. percben a mérkőzés helyzetét hagyta ki a nyírsé­gi Váczi. Két védőnk után a kifutó Verében is túljutott, majd a jobb kapufát találta telibe. A kipattanó labdával indult a diósgyőri akció, s született az egyenlítő gól. Molnár a bal oldalról be­adott. Bém maga elé telte a labdát, majd a jobb sarokba lőtt. 1-1. Megélénkült a játék. Len­gyel lövését tornázta ki To­kaji kapus, a másik oldalon Gere 28 m-es szabadrúgása pattant Verébről alig mellé. Később Huszák 25 m-es sza­badrúgása adott munkát To­kajinak, majd a 65. percben Gere visszaadott labdáját Váczi ajtó-ablak helyzetben lőtte — az égbe! Ám a 70. A mérkőző* hősét, a veterán cerberust, Veréb Györgyöt köszöntik társai. (Szabó István felvétele) percben már ismét a vendé­geké volt az előny. Egy jobboldali beadást Danes igyekezett felszabadí­tani, lövésébe Selyem bele- ugrott. s a labda róla a jobb sarokba hullott, 1-2. Görcsösen igyekezett a Diósgyőr, a Nyíregyháza foggal-körömmel védekezett. Már a zsebükben érezhették a 3 pontot a nyírségiek, ami­kor a 92.(1) percben szabad­rúgáshoz jutott a DVTK. Kürtösi 28 m-es lövése a sorfalról a 11-es ponton ál­ló Lengyelhez pattant, aki a kapuba lőtt, 2-2. Adorján ,és Hajdú csatajá ba az új pályacsúcstartó Drabik (középen) nem tudott bele­szólni ... ': Pénteken délután azt hit­tük, már semmi változás nem lehet a XI. Speedway Miskolc Grand Prix indulói körében. Nos, nem így tör­tént, ugyanis két csehszlo­vák, s az egyetlen NSZK- beli versenyző nem érkezett meg, így azután újfent vál­tozott a rajtlista. De mind­azok, akik tegnap, a remek időben kilátogattak a Nép­kertbe — lehettek úgv négy­ezren — nem csalódtak. Ta­lán nem voltak olyan nagy nevek, mint a korábbi nagy­díjas versenyéken, ám ennyi izgalom a kiegyenlített me­zőnynek köszönhetően, régen volt miskolci salakmotorver- senyen. Bemelegítésnek a 14 és 11 éves Tóth testvérek tartot­tak műrepülő bemutatót mo­delljeikkel, majd a látvá­nyos bevonulást követően dr. Juhász György, a Bor­sod Volán igazgatója kö­szöntötte a jelenlevőket. A Borsodi Építők Volán SC vezetői búcsúztak el szép szavak, s Szász Endre-vázák kíséretében négy vaspapu- csosuktól — Sziráczki Jó­zseftől, Berecz Pétertől, Ju­hász Ferenctől és Koszován Bertalantól —, majd meg­Kezdésre már nem, bün­tetőpárbajra azonban jutott idő. A diósgyőriek közül Kürtösi, Takács és Molnár belőtte a 11-est, míg a ven­dégek három büntetőjét — Cséke. Boda és Váczi lőtte — a veterán Veréb óriási bra­vúrokkal kivédte, így a DVTK 3:0 arányban nyert, s kapott 2 pontot! T. Z. A TOVÁBBI EREDMÉNYEK: KELETI CSOPORT: DMVSC— Hatvan 2-0 (0-0). Debrecen, 2 ezer néző. V.: Bogyó. G.: Dán, Márton. Szolnok—Baja 1-1 (0-0). (11-esekkel: 6-5.) Baja. 2500 né­ző. V.: Stamler. G.: Varga. ill. Horváth. Lehel SE—Kecskemét 1-0 (1-0). Jászberény. 2 ezer né­ző. V.: Szekeres. G.: Kereszte­si. Ózd—Szarvas 1-1 (0-0). (11- esekkel: 6-5.) Szarvas. 1800 né­ző. V.: Aczél. G.; Tiba, ill. Sup- ka. Szeged—DUSE 0-0. (11-csck- kel: 4-3.) Debrecen. 2 ezer né­ző. V.: Mester. Metrioond—D. Kinizsi 2-1 (1-1). Hódmezővá­sárhely. 2500 néző. V.: dr. Sző­ke. G.: Tasi. Kovács, ill. Fe­kete. Eger—Kazincbarcika 1-0 (0-0). Eger. 1200 néző. V.: Vad. G.: Simon (11-esböl). A BAJNOKSÁG ALLASA: 1. Metripond JX-­!. • TiJ.íi 5 4 —­1 13- 4 12 2. Szeged 5 3 1 — 1 10- 4 11 3. Szolnok 5 3 1 — 1 10- 6 11 4. DMVSC 5 3 1 — 1 7- 4 11 5. Szarvas 5 1 3 1 — 6- 5 10 6. D. Kinizsi 5 2 1 1 1 7- 4 9 7. Baja 5 2 — 1 2 7- 7 7 8. Kecskemét 5 2 — 1 2 4- 5 7 9. J.-berény 5 1 1 2 1 5- 7 7 10. Diósgyőr 5 1 2 — 2 5- 8 7 11. Özd 5 — 2 2 1 4- 5 6 12. Hatvan 5 1 1 1 2 3- 5 13. DUSE 5 1 — 2 2 5- 6 5 14. Eger 5 1 1 — 3 3- 6 5 15. Ny.-háza 5 — — 3 2 4- 9 3 16. Kazincbarcika 5 — 1 1 3 4-12 3 NYUGATI CSOPORT: Mohács —Dorog 2-0 (2-0). Rákóczi FC— Sopron 3-1 (2-1). Szekszárd—III. kér. TTVE 2-1 (2-1). Csepel— BVSC 1-1 (O-o). (11-esekkel: 4-3.) Oroszlány—Komló 0-0. (11-esek­kel :5-4.) Bp. Volán—Nagykani­zsa 3-0 (1-0). Építők—'Tapolca 0-0. (11-esekkel: 5-3.) Keszthely —Csurgó 2-2 (0-1). (11-esekkel: 11-10.) Labdarúgás, NB I. Hasai pontherdálák A labdarúgó NB I. ötödik fordulójában nemigen ment a hazai csapatoknak. Az MTK-VM 3-1 után kénysze­rült büntetőrúgásokra a már-már mumusának számí­tó Tatabányával szempen, s a 11-es párbajt a Bányászok nyerték. Hasonló eredmény született Szombathelyen is, ahol a Haladás kényszerült büntetőrúgásokra a Fradi el­len, s Józsa sorozatban véd­te ki a 11-esaket. Zalaeger­szegen a Pécs mellé szegő- gődött Fortuna a büntetőrú­gásoknál. A Bp. Honvéd is büntetővel nyert a Videoton ellen — igaz, a rendes já­tékidőben, s a játékvezető jóvoltából. A Vác simán nyert otthonában a Siófok ' ellen, a Rába ETO Békéscsa­báról vitte el a három baj­noki pontot. Büntetőpárban döntött a Megyeri úton, a Vasas, míg Dunaújvárosban a Veszprém javára. EREDMÉNYEK: Bp. Honvéd— Videoton 2-t (1-1). Bozsik-stadi- on. 6 ezer néző. V.: Szilágyi. G.: Fodor (2. egyet U-esből), Hl. Máriási. Haladás VSE—FTC 2-2 (0 1). (11-esekkel: 0-2.) Szombat­hely. 20 ezer néző. V.: Fekete M. G.: Wukovics (2). ill. Illés (U-esből). Dómján. MTK-VM— Tatabánya 3-3 (3-1). (11-esek­kel: 2-4.) Hungária krt. 10 ezer néző. V.: Németh. G.: Horváth Farkas, Katzenbact,. m. Váczi (2), Schmidt, ZTE—Pécs 2-2 (2-1). (11-esekkel: 3-4.) Zala­egerszeg. 4200 néző V.: Hart­mann. G.: Rórsa. Rámán, ill. Nagy, ezéh. Vác—Siófok 3-0 (1-0). Vác, 10 ezer néző. V.: Molnár L. G.: Hermann. Móz- ner (U-esből), Kosa. Rába ETO —Békéscsaba 2-1 (1-1). Bé­késcsaba, 10 ezer néző. V.: Plasek. G.: Hajszán. Handel, ill Ottlakán (U-esböl). Vasas—Ü. Dózsa 1-1 (0-1). (U-esekkelí 5-4.) Megyeri út, 7 ezer néző V.: Huták. G-: Szabadi, ül. Te­mesvári. Veszprém—D. Kohász 0-0 (U-esekkei: 8-7). Dunoúivá- ros, 7 ezer néző. V.: Lázin. az NB i. Állasa: 1. FTC 5 4 1­­11- 4 14 2. Rába ETO r> 4­­1 9- 5 12 3. Vác 5 3 1­1 12- 5 11 4. MTK-VM 5 2 2 1­11- 9 11 5. PMSC 5 2 1 2­11- 8 10 6. Videoton 5 3­­2 12- 7 9 7. Tatabánya 5 2 1 1 1 7- 6 n 8. Siófok 5 2­1 2 6- 6 7 9. Vasas 5 1 1 2 1 6- 7 7 10. Veszprém 5 1 2­2 2- 6 7 11. Haladás 5 1 1 1 2 5- 9 6 12. Bp. Honvéd 5 1 1­3 2- 4 5 13. Dunaújv. &­2 1 2 3- 8 5 14. ZTE 5­1 2 2 4- 6 4 15. Békéscsaba 5­­2 3 4- 8 2 16. Ű. Dózsa 5­­1 4 5-12 1 Salakmotorozás, Miskolc Nagydíj Remek ver hármas magyar siker Tihanyi Sándor csak eay pontot vesztett a versenyen. kezdődött a várva várt ver­seny, amelynek első futama után nem akartunk hinni a fülünknek. A nem különö­sebben ismert lengyel Sla- womir Drabik, igaz, reme­kül húzta a gázt, ám 69,36 másodperces eredménye hi­hetetlenül hangzott. Ám két versenybíró is ennyit mért, így övé az új pályacsúcs! Azután nagy Tihanyi—Ador­ján párharc mutatta: lesz­nek itt még izgalmak bősé­gesen. Amit csak fokozott a következő futam Hajdú— Nagy csatája, amelynek vé­gén a miskolci fiú a célka­nyarban „adta el” a győzel­met. Végül ebben a körben Jedek, a csehszlovákok egyik remek versenyzője lepte meg alaposan Kócsót. A második körben előbb Adorján repült egy régi csúcshoz közeli, 71,47-es eredményt, majd nem sok­kal később Hajdú igvekszik igazolni, vele is számolni kell. 71,87-tel nyeri futamát, sajnos, később már nem megy neki sem ilyen jól. E kör zárófutamában Kocsó és Tihanyi vív vastarvsot kivál­tó nagy csatát a győzelemért. Azután következik a harma­dik . menet”, ennek elején Hajdú remekel még egyszer, később Seresnek drukkolnak a nézők, de Adorjár. motor­ja sokkal jobb. És jön a 11. futam, amelyben Tihanyi és Jedek vív remek csatát, s a magyar fiút fut át nagy üdv­rivalgás közben elsőként a célon! A három kör után mond­ja Horváth Gábor vezetőbí­ró: — Nem is hittem volna, hogy ilyen remek verseny kerekedik a . XI. Miskolc Nagydíjból. De hát ilyen sokat jelent, hogy nincs ab­szolút favorit. így azután még a második helyért is nagy csatát vívnak a ver-,: senyzők. Biztos, hogy nagy H tülekedés lesz a végén a do- a bogó közelében ... A S mennyire igaza lett a vezetőbírónak! Vastaps kö­szöntötte Újhelyit a célban, H aki nem kisebb bravúrt haj- ' í tott végre a szerencsétlen-a számú 13. futamban, mint,? Jedeket utasította maga mö­gé, ezzel a csehszlovák el­vesztette esélyét a végső győzelemre. Azután Tihanyi berajtol, Hajdú és Balogh • óriási csatát vív a második helyért. Sajnos, ebben Ba­logh a jobb, s így Hajdúnak is csökkennek dobogós esé­lyei. Azután nagy presztízs­csata bontakozik ki a koráb­bi vb-döntös Adorján és a mostani vb-n 11. helyezett Kócsó között. A dán profi­ligában versenyző — s mint megtudtuk, Anglia felé ka­csingató — szegedi fiú re­mek rajttal nyer. A 16. fu­tamban kiderült: Seres rossz kanyarvétele miatt hiába kapja el elsőként a rajtot, csak harmadiknak tud be­futni ... S következik a befejező kör. Újhelyinek szurkol a közönség, aki pompás rajt­tal áll az élen, többször is visszaveri Tihanyi támadása­it, de a célkanyarban aprót hibáz, s ez elég a debrece­ni fiúnak a győzelemhez, a 15 ezer forintot érő első helyhez. A kanyarbíró ugyan szabálytalanságot je­lez, ám a vezetőbíró elnéző, marad a futamban elért he­lyezés, Kócsó, majd Ador­ján is megnyeri a maga fu­tamát, így azután holtver­seny alakul ki a 2—3. he­lyen. különfutam következik. S ebben Adorján visszavág korábbi vereségéért Rácsá­nak, 71.87-es eredménnyel győz. övé a 10 ezer forintos második hely, míg a szegedi fiúnak az 5 ezer forintot érő harmadik jut.. . A XI. Miskolc GP. vég­eredménye: 1. Tihanyi Sán­dor (magyar) 14 p. 2. Ador­ján Zoltán (magyar! 13. p. 3. Kócsó Antal (magyar) 13 p. 4. Hajdú Zoltán (magyar) 11 p. 5. Lubomir Jedek (csehszlovák) 10 p. 6. Slawo- mir Drabik (lengyel) 10. p. 7. Újhelyi Sándor (magyar) 10 p. 8. Stanislaw úrban (csehszlovák) 7 p. 9. Balogh János (magyar) 7 p. 10. Nagy Róbert (magyar) 6 p. 11. Se­res János (magyar) 6 p. 12. Andreas Bössner (osztrák) 5 p. 13. Jacek Brucheiser (lengyel) 4 p. 14. Norbert Gümmer (NDK) 2 p. 15. Ro­land Pusch (NDK) 2 p. 16. Franz Lettner (osztrák) 0 p. Tóth Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom