Déli Hírlap, 1988. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1988-09-08 / 212. szám

krónikája Az uffyelefe&en törffrif Füstölt a villanyóra A vízművek ügyeletesei tegnap a Bokányi Dezső ut­cában javították a már ko­rábban észlelt vízfolyást. A környék vízellátása körveze­tékkel van megoldva, így a javítás ideje alatt az itt la­kók nem észleltek jelentő­sebb nyomáscsökkenést. A MIK ügyeletesei tegnap a Kuruc utea 23. szúrná épü­let két lakásában is doigoe- tafc az egyikben a fSrdő- s zabái tartalék ataárósaelep hrbásodott meg, a másik la­kásban a konyhai tartalék elzárószelepet kellett kicse­rélni. Áz Oszip utca 8. szám alatti épületben csőrepedés történt, ezt is sikerült a be­jelentés után röviddel meg­javítani. A Kuruc utca 49. szám. statt sötétség borult az egyik lakásra: az elektromos hibát elhárították. A meghibáso­dott felvonók ezúttal is bő­ven adtak munkát az ügye­leteseknek. A Baross utc„ 14., az Ifjúság utca 6., az Árpád utca 24., a Klapka utca 40., valamint az Árpád utca 26. számú házakhoz kel­lett kivonulniuk. Szerencsésen végződött, de tűzeset is lehetett volna a tegnap este 10 óra körül be­jelentett elektromos hibából. A Tapolcarét utca 10. szám alatti épületnél a villanyórát védő óraszekrényből füst szállt fel: a lakók kihívták a tűzoltókat — ők pedig az Émász ügyeleteseit. A tűz­oltóknak szerencsére nem akadt dolga, az Émász ügye­letesei áramtalanították a zárlatos fogyasztásmérőt. 4 DB és a Borsodi Ruházati Kereskedelmi Vállalat közös tombolája Ma sorsolunk! Díjak az S-modelltől A Borsodi Ruházati Kereskedelmi Vállalat egyik legszebb divatboltjában, az S-modell üzletben tartjuk mai sorsolá­sunkat. A Széchenyi úti üzletbe várjuk délután két órakor a játék résztvevőit. Akik eljönnek, bizonyára körül néznek majd a boltban, ahol most szép bőrszoknyák, piüssruhák, és szabadidő-öltözékek között válogathatnak. A tombolaszelvényt ma délig kell bedobni a szerencse­dobozba, fődíjként egy kétezer forintos utalványt sorsolnak ki, melyet a Borsodi Ruházati Kereskedelmi Vállalat bár­melyik üzletében levásárolhatnak. Második díj egy ezer fo­rintos utalvány lesz. A további nyeremények az S-modell üzletből valók: egy szép divatszoknya 618 forintért, egy másik szoknya 565 forintért, egy rövid ujjú női blúz 390 forintért, és egy nyári ingblúz 282 forintért. A minszkiek kérték Költözik az atomerőmű A közelmúltban Belornsz­sziában leállították egy atomerőmű építését 3" kilo­méterre Minszktől. Az erő­mű hővel látta volna el a köztársasági fővárost. Az ügy hátteréről közölt beszél­getést kedd esti moszkvai kiadásában az Izvesztyija Firiszanov belorusz minisz­terelnök-helyettessel. Az erőmű építésére nem maradt hatástalan Csernobil tragédiája. Belorusziában széles körű viták kezdődtek, aggódó hangú levelek özön­• • Ötnapos nonstop kulturális program Jön az I. borsodi sörfesztivál! A Borsodi Sörgyár termékbemutatója és -kóstolója Szeptember 15-én kezdődik a városi sportcsarnokban és környékén az első borsodi sörfesztivál. Az ötnapos non­stop kulturális program ide­je alatt lesz a Borsodi Sör­gyár termékeinek bemutató­kóstolója. Nehéz válogatni a prog- ramkinálatból, hiszen lesz itt minden, ami érdekelhet kicsiket és nagyokat, idő­sebbeket és fiatalabbakat. Fellép a Bojtorján és a 100 Folk Celsius együttes. Egy­mást váltják a sramlizene­karok, sokat lehet majd ne­vetni a vásári komédiákon. Koncertek, utcai zenészek, artisták, portrérajzolók, di­vatbemutatók, tombola, fesz­tiválbál — ez mind a sör- fesztivál ! Megrendezik a magyar és a nemzetközi szkanderbajnok- ságot, Miskolcra látogat a Rádiókabaré, és vevőket vár a népművészeti kirakodóvá­sár. Ne feledjék: szeptember 15-től, öt napon át borsodi sörfesztivál Miskolcon! (X) DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: békés DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky ót 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-94). Titkárság- 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-227: gazda­ságpolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpoli­tikai rovat: 18-228: sportrovat: 18-222. Kiadja: a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. PL: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szé­chenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Pos­ta. Előfizethető bármely birlapkézbesitő postahivatalnál, a hiriapkézbesitöknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelő- fizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest V., József nádor tér i. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon va­lamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszám­ra. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. Fel. vez.: HORVATH FERENC. — ISSN 0133 0209 lőttek a tanácsi és pártszer­vekhez. Végül' a Belorusz KP Központi Bizottsága és a köztársasági kormány a szovjet Minisztertanácsnak javasolta, hogy járuljon hoz­zá az épülő erőmű „átprofi- lírozásához”. A kormány beleegyezése birtokában úgy döntöttek, hogy az atomerőművet át­alakítják gázzal működő hőerőművé. A döntéssel já­ró anyagi veszteségek cse­kélyek, mert teljes mérték­ben hasznosítják a felvonu­lási területen épített mun­kahelyeket, lakóházakat, szo­ciális és kulturális létesít­ményeket. A hat eoergiablokkal mű­ködő új erőmű csaknem ugyanannyi meleget ad majd Minszknek, mint amennyit a város az atomerőműtől kapott volna. Egyedül idő- . veszteséggel kell számolni: az atomerőmű már jövőre megkezdte volna a műkö­dést, míg a hőerőmű csak 1993-ban lép üzembe. A beszélgetésből kiderül, hogy a természetes energia- forrásokban szűkölködő Be- loruszia nem mond le az atomenergia hasznosításáról, s most alapos tudományos felmérések folynak az új atomerőmű helyszínének ki­jelölésére. >(c A voronyezsi repülőgépgyárban szerelik össze az lL—96 —300 repülőgép kísérleti példányait. A 11 ezer kilométer hatótávolságú repülőgép egyszerre 300 utast tud szállítani. Rendszerbe állítását az évtized végére tervezik. A csengelei gyújtogatás ügyeben a Letartóztatlak harmadik gyanúsítottat Sport IS Sok meglepetést hozott a legnapi labdarúgó-kupa- szerdá. A legnagyobbat két­ségkívül a práe'M mérkő .és, amelynek 2. percében már vezetett a Sparta Praha, ám a Steai ia Bukarest ezután szétzilálta a hazaiakat, s 5-1 (!) arányban nyerte a találkozót. Q A Szoviet Sakk Szövetség döntése ér­telmében december 25-én kell asztalhoz ülnie Kaszpa- I rovnak és Karpovnak. hogy i négy fordulóban eldöntsék 1 az országos bajnoki cím sor- i sát. K A női kézilabda 1VB I 2. tegnapi találkozóián a í BHG SE 18-16 aránvban verte a Békéscsaba csana- tát. KE Meglepő vereséget szenvedett világossal Ivánka Velvártnétól a Mesterek Tornáia elnevezésű nő; sakk­bajnokságon. Keresztúri, a Borsodtávhő versenyzője az élen álló Szivával remizett, s továbbra is harmadik. ■ Három műlesiklóversenven indult Ausztráliában Apjok Ildikó. a R ozmarina SE versenyzője, s mindhárom viadalt megnyerte. ■ Va­sárnap világszerte megren­dezik a nehéz sorsú gyer­mekek megsegítése céliából a Sport Aid ’88 futóve’-- . senyt. amelyen előrelátható« lag 127 országban 50 mil- lióan vesznek részt. Támo­gatja a rendezvényt 11. Já­nos Pál pápa is. Letartóztatták az augusz­tus 15-i csengelei brutális bűncselekmény harmadik gyanúsítottját. Mint ismeretes, égő benzi­nespalackokat dobtak be a 129-es számú tanya ablaka­in. Az épületben tartózkodó 11 ember közül ketten a helyszínen belehaltak sérü­léseikbe, hat személyt pedig kórházba szállítottak. A tet­tes, Hajagos Tóth Imre. 43 éves kiskunfélegyházi lakos ezután volt élettársát agyon­lőtte és magával is végzett. A bűncselekmény halálos ál­dozatainak száma azóta hat­ra emelkedett. A rendőrség letartóztatta a bűncselekményben való rész­vétellel, illetve társtettesség­gel alaposan gyanúsítható Ladányi János, 27 éves, Csongrád, Bokros tanya 1631. szám alatti lakost, s meg­kezdte a kihallgatását. Szép-* tember 1-jén a rendőrség előzetes letartóztatásba he­lyezte a bűncselekmény elkö­vetésében ugyancsak társtet­tességgel alaposan gyanúsít­ható fiatalkorú Hajagos Tóth László, 16 éves, Csengele ta­nya 134. alatti lakost, az ön- gyilkosságot elkövető Haja­gos Tóth Imre fiát. F ocikommentár \ A kupaszerdáról Art hiszem, nem vagyok egyedül, akiben vegyes érzelmek ka­varogtak ma reggel, amikor a rádió sportösszefogialójában az ed­zői véleményeket hallgattuk. Kupas/.erda volt tegnap, s mivel az első forduló mérkőzéseit vívták a csapatok, még magyar együtte­sek is pályára léptek. A BEK-ben a Bp. Honvéd l :0 arányban nyert a Celtic Glasgow ellen, a KEK-ben a Békéscsaba 2:0 arány­ban kapott ki Törökországban, a Sakarya csapatától, míg az UEFA Kupában a Tatabánya ugyancsak 2:0 arányú vereséget szenvedett a VfB Stuttgart csapatától. És ilyen eredmények után hallom a nyilatkozatokat. Először a szimpatikusát Bicskei Bertalantól, aki azzal kezdi: „Szerintem a Celticet legyőzni mindig nagy fegyvertény.’* Maid azzal folytatja, hogy a mérkőzésen jobbára bejöttek elképzeléseik, ám a gólhely­zetek kihasználásával adósak maradtak. Nos, nem tudom, mik vol­tak a vezető edző elképzelései — talán a. ma esti Telesporiban ki­derül —. de bizony, a bajnokságban is méltatlanul szereplő katona­csapat játékában kevés elképzelést láthatott, aki a televízió előtt ült, vagy, aki kint volt a mérkőzésen. Csapnivalóan gyenge mér­kőzésen, egy gyermeteg kapushiba nyomán szerezte egyetlen gól­ját a Honvéd, amely 90 perc alatt jószerivel két-három igazi ak­ciót vezetett. Ha ez volt a vezető edző elképzelése — amit nehezen hiszek —, úgy megértem Bicskei Bertalant, de ha nem ez, akkor nem tudom, mivel volt elégedett. . . Mint ahogy nem értem Szentmihályi Antalt, a Tatabánya szak­vezetőjét, aki a mérkőzés után kifakadt: „Nem vagyok elégedett az eredménnyel, mert szorosabb mérkőzést vártam!*’ Mi tagadás, egy vezető edző várhat szorosabb mérkőzést, de az ellenfél isme­retében talán szerényebbnek kellene lenni. A VfB Stuttgart a Bun­desliga egyik kiváló csapata, amely ellen a 2:0 arányú vereség akár még remek eredmény is lehet. Bizonyára sokan így is érté­kelnék, ha nem hallották volna Szentmihályi nyilatkozatát. Mert így azután nem tudja az ember: örüljön, vagy bosszankodjon. De Szentmihályi még tovább megy, s nyilatkozata végére odateszi: „Gratulálok a vetéiytárs sikeréhez, de ne feledjék: lesz még egy visszavágó is!** Csak nehogy az süljön el rosszul a Tatabánya, számára . . . Tóth Zoltán A Csongrád Megyei Rend­őr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint a vizs­gálat eddigi megállapításai arra utalnak, hogy Hajagos Tóth Imre, Ladányi János és a fiatalkorú Hajagos Tóth László egy időben, előre meg­beszélt jelre dobálták az ablakokon át a benzines­palackokat az alvó emberek közé. A vizsgálat szakértők bevonásával tovább folyta­tódik. I ráéip® szelek A termékszerkezet folya­matos korszerűsítése jegyé­ben az idén hat új termék, főként korszerű növényvédő szerek gyártását kezdték el az Északmagyarországi Ve- gyiművekbén. Az év első fe­lében meghaladta az 50 mil­lió forintot a sajóbábonvi gyárnak az a bevétele, am?.r az új termékek értékesíté­séből származik. Kiállítást, aukciót szervez Körvezető, előzetesben Meglepődve olvasom az Űj Tükör 1988. 36. számának (szeptember 4.) 45. oldalán. Az olvasó tudósít című ro­vatban az alábbiakat: „Nagy László halálának tízéves évfordulója alkalmá­ból képző- és iparművészek alkotásaiból, valamint ma­gántulajdonban lévő műal­kotásokból aukcióval egybe­kötött nemzetközi kiáilítást rendez a Nagy László Kör. Hivatásos és amatőr alkotók müveikkel hozzájárulhatnak a Nagy László Nemzeti és Nemzetközi Művészeti Kollé­gium építéséhez, amire az aukció bevételét fordítják. A művészeti produktumok beadása 1988. szeptember 30-ig történik a MÁV BÉIG kongresszusi termében, 1062. Budapest. VI. Marx tér 1-2. címen (telefon: 318-343), ahol majd a tárlatra is sor kerül - zsűrizés után. A kiállítással kapcsolatos információkat a Nagy Lász­ló Kör adja: Nádassy józsef körvezető, 3528. Miskolc, Kisfaludy Károly u. 12.“ Meglepődtem, mert jól tu­dom, hogy a körvezető, Nd- dassy József ellen a Miskolci Rendőrkapitányságon — elő­zetes letartóztatása mellett — — büntető eljárás folyik megrontás bűntettének ala­pos gyanúja miatt. így hát nem tudom, hogyan kerülhe­tett „Az olvasó tudósítása” az Üj Tükörbe, s ki lesz, aki felvilágosítást ad az esetle­ges érdeklődőknek? Felhívtam az Üj Tükör szerkesztőségét. Köröspataki Kiss Sándor főszerkesztő-he­lyettes elmondotta: a felhí­vást június végén kapták meg Miskolcról, ám annak ellenére is, hogy Nádassy Jó­zsef többször sürgette a meg­jelentetését — sürgetéseiben hivatkozott arra, hogy a Ma­gyar Nemzetben, s más na­pilapokban már megjelent ugyanez a felhívás, — terje­delmi okok miatt csak most sikerült helyet szorítani ne­ki a lapban „Miután elvi ki­fogásunk nincs a Nagy Lász­ló Kör tevékenysége ellen — hangsúlyozta a főszerkesztő- helyettes —1 közzé tettük a felhívást, miután Nádass^tóL azt hallhattuk, hogy egy kastélyt szeretnének a cikk­ben említett célra megvásá­rolni. Sajnáljuk, hogy a meg­jelenés mondhatni egybeesik a bűnvádi eljárással .. Feltárcsáztam a felhívás­ban megadott MÁV BÉIG kongresszusi terem telefon- számát is. Mint megtudtam, mindeddig' egyetlen érdeklő­dő sem volt. bő három hét­tel a tárlat és aukció határ­ideje előtt még egyetlen al­kotás sem érkezett hozzájuk. Ettől függetlenül bizonyára lesznek, akik felajánlják képző- és iparművészeti al­kotásaikat, tulajdonukban lévő műalkotásaikat az ügy érdekében. Ám tartok tőle, ha a publikáláshoz a hozzá­járulást is a neves protekto- rokat kereső körvezetőre bíz­zák. semmi nem lesz a hu­mánus célú elképzelésekből. Mert akik komolyan ilven céllal akarnak akcióba kez­deni. azok nem a kétes hírű, városszerte hóbortosnak is­mert emberre bízzák annak megszervezését... (tóth)

Next

/
Oldalképek
Tartalom