Déli Hírlap, 1988. augusztus (20. évfolyam, 180-205. szám)
1988-08-09 / 187. szám
A diósgyőri kosarasok edzésén jártunk Alaposan megváltozott a csapat Bemutatkozás: a Hamar ás-e mléktornán Az elmúlt évi bajnokság, majd rájátszás után az ötödik helyen végzett a női kosárlabda NB I-ben a Diósgyőri VTK csapata. Ezzel a helyezéssel az együttes kiharcolta a jogot a Duna Kupában való indulásra, amelyen, osztrák és csehszlovák csapatokkal mérheti majd össze tudását, a BEAC társaságában. Miután éppen egy hónap múlva az osztrákok ellen kell majd pályára lépni a gárdának, kíváncsiak voltunk rá, mennyire változott meg az előző évihez képest a csapat, s hol tartanak a felkészülésben a lányok-asz- szonyok? A közelmúltban a Nagyváthy utcai iskola tornacsarnokában a kosarasok edzésén jártunk. S bizony alig ismertünk rá az együttesre. A régiek közül Dézsi, Áronná, Bársony, Takács, Szilágyi, Csoó, Horváth és Danes maradt a keretben, s feltűnt egy- régiúj arc is, a Franciaországból hazatért Medgyesi Judité. És mellette hat új játékossal ismerkedhettünk; a Székesfehérvári Ikarusból érkezett Lakosával és Ba- loghgal, a Kecskemétről ide igazolt Králikkal, a Zalaegerszegről jött Kovákkal, a volt MAFC-os Ráczcal, valamint az ifjúsági csapatból felkerült Z avadoviccsal. S hogy mi van a többiekkel? A kérdésre Zékony István technikai vezetőtől kaptunk választ: — Megyeri visszatért a fővárosba, Winter Sopronba tart. Valér Ja és Fodor visz- szatért Leninvárosba, ugyanakkor a szakvezetés nem j tartott igényt Tóth, Jászka ■ és Molnár játékára. Igv alakult ki az a 15 tagú keret, amely jelenleg a kapuküzdelmekre, majd a bajnokságra készül. Időközben Schreiber József vezető edző előbb lab- dás, majd labda nélküli bemelegítést vezényelt a lányoknak. Dézsi melegítőben és anorákban végezte a gyakorlatokat, mint mondta; a súlyfeleslege miatt. Medgyesi fogfájással küszködött, s a jobb térdét is érezhetően húzta még — ez az operációk következménye. Az alapos átmozgatást különféle labdás gyakorlatok követték, támadási és védekezési variációkat egyaránt gyakoroltak a lányok. Közben a technikai vezetővel már a mérkőzésekről beszélgettünk. . — A csapat az augusztus 20—21-én rendezendő Kamarás István-emléktornán mutatkozik be a közönségnek. Ezt követően szep* Medgyesi Judit (képünkön kosárra dob) ismét visszatért egykori sikereinek színhelyére ... (Szabó felv.) tember 3—4-én Miskolcon kezdődik meg a Duna Kupa küzdelemsorozata, eikkor az osztrák csapatok (DBB Wien, Weis) látogatnak ide. Szeptember 9—11 között Kecskeméten a Hírős Kupán indulunk, majd szeptember 17—18-án Ausztriában Duna Kupa visszavágón veszünk részt. Ezután Krakkóba utazunk, ahol szeptember 23—26-a között nemzetközi tornára vagyunk hivatalosak. Kifelejtettem a sorból, hogy szeptember 7— 8-án a BEAC ellen >s le- játsszuk Duna Kupa mérkőzéseinket. Október 1—2, a csehszlovákok (Slovan Bratislava, ZTS Kosice) elleni Duna Kupa mérkőzés időpontja Miskolcon, egy héttel később pedig Kassán játsszuk le a találkozók visszavágóját. Így azután az október 15-én Pécsett esedékes bajnoki rajt előtt 22— 23 mérkőzést játszik a csapat. A lányoknak közben már igencsak melegük lett, de Schreiber József percnyi pihenőt sem hagyott nekik. Újabb variációkban ziccer —, majd büntetődobó verseny következett. Eközben érkezett a terembe az újdonsült szakosztályvezető, Farkas István, a Lenin Kohászati Művek üzemfenntartási főmérnöke. Tőle hallottuk: — Az elmúlt évi remek helyezés után úgy döntőtVitorlázás A Mályi-tavon szombaton rendezte meg hagyományos Széchenyi-emlékverse- nyét a Borsod TÁVHÚ vitorlás szakosztálya. A verseny érdekessége volt, hogy azon a palicsi klub révén jugoszláv vitorlások is elindultak, így a verseny nemzetközi jelleget öltött. A változó időjárás miatt két futam alapján hirdettek végeredményt az egyes hajóosztályokban. Kalózban a Papp, dr. Ko- leszár kettős végzett az élen a Kuppai, Mecser és a Varró, Rózsa duó előtt. Kadett- ban a Koleszar, Szendrei kettős győzött, maga mögé utasítva a Kovács, Szöghy (az eddig felsoroltak valamennyien a Justitia versenyzői) és a Borbély, Szaniszló (TÁVHÖ) kettőst. Optimist- ben a jugoszláv Scala győzött a Justitia versenyzői, Kovács és Ablonci előtt. Ausztriában. nemzetközi kalóz hajóosztályé versenyen — amely egyben az osztrák bajnokság is volt — 38 egység között a Demjén, Bödör (Justitia) kettős az ötödik helyen végzett. tünk, hogy javítani kell a csapat menedzselését, s jobb feltételeket kell teremteni számukra. Az átigazolások javarésze bejött, s Szabó Ágnes személyében főállású gyúrót szerződtettünk. Úgy érzem, rövidesen jobbak lesznek a körülmények, s bízunk benne, hogy ez a bajnokságban és a nemzetközi kupaszereplésben is érezhető lesz. Egyébként Boros Árpád szakosztályelnök irányításával a napokban döntünk arról, milyen teljesítményt várunk a csapattól. Ha összeszokik a társaság, sok öröme lesz benne a szurkolóknak. Az edzés a vége felé közeledik. Három ötös csapatra oszlik a társaság, s egyszerre tizenöten játszanak mérkőzést a teremben. Eközben még arról váltunk szót: ismét, visszatér — a szurkolók kívánságára — a Miskolci Városi Sportcsarnokba a csapat, ha sikerül biztos időpontokban megállapodni a sportcsarnok vezetésével. Az sem elképzelhetetlen. hogy a Borsodi Bányász NB I-es női kézilabdacsapatával játszanak majd kettős mérkőzéseket. Erről most kezdenek tárgyalni az illetékesekkel. Vége az edzésnek, mindenkiről szakad a víz. Ám pihenésre nem sok idő jut. Délelőttönként ugyanis a DVTK-stadionban atlétikai és erőfejlesztő edzések vannak, délutánonként pedig a Nagyváthy utcai iskola tornatermében labdás edzések követik egymást. Az intenzitást, az igyekezetét tekintve biztos, sikeres lesz a felkészülés. A többi pedig a kupa- és bajnoki mérkőzéseken dől majd el... Tóth Zoltán a HMM ■HMM Termelőszövetkezeti melléküzemág felvesz egymúszakos munkarendbe lakatos, hegesztő, asztalos, ács, szakmunkásokat. Esetleg brigádok jelentkezését is várjuk. Jelentkezni lehet: 18-691/209 telefonon, reggel t>— 14.30-ig. Alakuló szervezet felvesz me- nedzseríípusú közgazdászokat, főkönyvelőt, könyvelőket, felsőfokú nyelvvizsgával angol, német nyelvismerettel rendelkezőket. Követelmény: osztályon felüli produktum, ennek megfelelő anyagi elismerés. Levélbe- ni. jelentkezést a kiadóba kérem „Magasan kvalifikált 235 495’* jeligére. Felvételre keresünk gyakorlott gyors- és gépíró munkaerőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet részletes önéletrajzzal 1988. augusztus 10-től az Állami Biztosító Borsod Megyei Igazgatóság pénzügyi osztályvezetőjénél. Nagy értékéi és nagy teljesítményű papírgyártó gépsorhoz, korszerű, félautomata é9 automata gépeinkhez, és azok karbantartásához felveszünk lakatos, villanyszerelő. elektroműszerész. forgácsoló, technológiai csőszerelő szakmunkásokat Munkaidő- #o órás munkahét. Folyamatos munkarend vállalása esetén kiemelt örabér személyes megállapodás alapján. Szociális es kulturális juttatások. utazási hozzájárulás, munkásszállást tudunk biztosítani. Jelentkezés személyesen a Budafoki Papírgyár munkaügyi osztályán. Bp. XXII.. Gyár u. 15 Független, fiatal, jő megjelenésű eladót • felveszek maszek üzletbe. Rövid életrajzot kérek. „Megbízható 235295’* jeligére a kiadóba. Állandóra felveszek, azonnali belépéssel lángossütöbe főfoglalkozású alkalmazottat. Érdeklődni: a 11-458-as tel,, du. 4 órától, vagy du. 2-ig a Búza téri lángossütöbcn a Fagyizóval szemben. Fiatal no szeptember elsejétől állandó munkát vállalna kisiparosnál, vagy kiskereskedőnél. Minden megoldás érdekel! Leveleket: „Megbízható munkaerő 410225” jeligére a hirdetőbe. A tiszapalkonvai November 7. Mgtsz, kertészeti ágazata magas kereseti lehetőséggel, kulturált munkakörülmények közé várja női dolgozók jelentkezését. Lc- nmvaros vonzáskörzetéből. A MechvíH Kisszövetkezet fő keresett lehetőséggel, azonnali belépéssel felvesz: villanyszerelő, elcktrolakatos, mechanikai és számítógépes műszerész, hegesztőgépek, valamint egyenáramú gépek javításában és tekercselésében jártas szakembereket, vízvezetékszerelő és központifűtés-szerelőket. Jelentkezni személyesen: Miskolc. Baross Gábor u. 24. alatt, az üzemvezetőnél, vagy telefonon: 38-711, 38-959, 37-961, 18-523. Anyakönyvi Hírek SZÜLETETT : Barczi Bélának és Salamon Mária Annának Mariann és Zoltán; Kassa Józsefnek és Szabó Erzsébetnek Zsófia; dr. Me- legh György Attilának és dr. László Juditnak Krisztina Judit; Szlanyina Józsefnek és Koós Eszternek Anita; Balázs Dezsőnek és Galambos Erzsébetnek József; Túrós András Attilának és Hemovics Gizellának Dávid; Dojcsák Józsefnek és Bodnár Tündének Dalma; Tóth Istvánnak és Balajti Mártának Klaudia; Molnár . Istvánnak és Kiss Hajnalkának Hajnalka; Nagy Istvánnak és Germuska Editnek Edit; Csorba Istvánnak és Spi- sák Annának Gergő; Csengeri Zoltánnak és Sebestyén Valériának Gergely Gábor; Donga Lászlónak és Palenesár Rozáliának Zoltán: Elek Józsefnek és Szabó Erikának Zoltán; Nagy Endrének és Nyitrai Katalinnak Zsolt nevű gyermeke. Szeretettel köszöntjük sunk legifjabb polgárait! váróAZ ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR BORSOD MEGYEI IGAZGATÓSÁGA értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy a Széchenyi út 15—17. szám alatt működő miskolci körzeti fiók felújítása 1988. augusztus 15-én megkezdődik. A felújítási munkálatok miatt az üzemelés zavartalanul folytatódik a fiók emeleti helyiségeiben. Megközelíthető a Kossuth Lajos u. és Széchenyi I. út felől. Az odairányítást jelzőtáblák segítik. Kérjük tisztelt ügyfeleink szíves elnézését. ir&g$eattlcin Eladó 3 szobás lakás. Szirma, Magyar László 30. Érdeklődni: 18 óra után. Avas-déli 1+2 fél szobás erké- lyes szövetkezeti lakásomat, hasonló 1-ffél szobásra cserélném. Leveleket „Szerencse 410208” jeligére a hirdetőbe. Bérelnék 1 évre garzont vagy 1,5 szobás lakást. „Fiatal házasok 235 290” jeligére a kiadóba. Elcserélnénk 3 szobás központi füléscs családi házunkat 2 db kisebb méretű OTP-, illetve szövetkezeti lakásra, vagy 1 lakás esetén +kp. Cím; Miskolc, Szántó-Kovács 11. Elcserélném tanácsi. 2,5 szobás, lomkamrás, telefonos, X. emeleti lakásom. Kérek! 1,5 szobás + 1 garzont, tanácsit. Bármilyen megoldás érdekel. Érdeklődni; 75-167. 14 után. 176 négyszögöl, építkezésre alkalmas telek üdülőövezetben, fizetési könnyítéssel eladó. Felső-Hámor, Palota út -25. Érdeklődni a 74-773-as telefonon az esti órákban 22 óráig. Szirmabesenyőn 3 szobás összkomfortos családi ház eladó vagy nyékire cserélendő Miskolc, Árok utcai zártkerti ingatlan eladó. Kölcsey út 80. Sajószentpéteren, a 26. sz. főút mellett, társasházban levő lakrész-f üzlethelyiség eladó. Érdeklődni: (48) 31-628. Eladó 2 szobás családi ház. Varbó, Rákóczi 32. alatt. Eladó 1 éves beköltözéssel, 1,5 szobás, szövetkezeti lakás, 35 m-es. Részletfizetési kedvezmény lehetséges. Miskolc, Chlepkó E. u. 2. U/S, Elcserélném 1 + 2 fél szobás, tanácsi lakásomat komfortos, kis, kertes házra vagy 1,5 szobás bérházi lakásra. Érdeklődni az esti órákban a 69-809-es telefonon. Eladnám vagy egri lakásra cserélném új, 4 szoba + étkezős, telefonos, családi házamat több célra is használható helyiséggel és garázzsal. Mályi, Kun Béla a. 2. Családi ház eladó: Mályi, Petőfi u. 17. Érdeklődni ott, du. 3 -8-ig. Eladó z szobás felújított házrész. Felsőzsolca, Szent István 57. Érdeklődni kizárólag 17 órától. Elcserélnénk 5 szobás, összkomfortos családi házunkat bérházi 1,5, vagy 2 szobásra, ér- tékkülönbözeti el, fizetési kedvezménnyel. Érdeklődni: egész nap, Schweidel j. u. 20. alatt. Befejezés előtt álló, 36 m- alapterlileten lévő nyaralómat eladnám, termálvizn stranddal szemben, a Tiszavasvári üdülő körzetben, igényesnek. Érdeklődni egész nap: a 15-270-es telefonon. Zöldövezetben, két szoba, összkomfortos családi házamat, nagy területtel, (elvi ép. eng. van), eladnám, vagy elcserélném 2.5 szobás, vagy 2 szobás tanácsi összkomfortos bérházira 4- 400 000 Ft készpénzért. Érdeklődni: egész nap a 15-270-es telefonon. Kétszobás, házfelügyelői lakásomat elcserélném hasonló, vagy nagyobb tanácsi lakásra. „Sürgős 235451” jeligére a kiadóba! Avas III. ütemben, 2 szobás, 55 m—es, telefonos, szövetkezeti lakás eladó. Irányár: 850 ezer Ft kp. 4- OTP. Érd.: Miskolc. Klapka Gy. u. 7. VIII/1. Tel.: 65-931. Eladó Felsözsolcán 3 szobás, komfort nélküli, régi családi ház, gazdálkodásra alkalmas 800 négyszögöl telekkel, műhely- lyel, ipari áram van Lakást beszámítok. Érdeklődni; Felsö- zsolca. Szent István u. 5. Garzon tehermentesen eladó a belvárosban. Fábián, 8. V/4. Lyukóvölgyben 600 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni: du. 15 órától a 65-335-ös számon. Elcserélném kertes. családi házrészemet 1,5 szobás szövetkezeti, telefonos lakásra, I emeletig. Két szoba, pince, garázs, mellékhelyiségekből áll Érdeklődni: a 16-525-ös telefonon. Eladó a Killián-délen, felújított. fekvőkádas, szövetkezeti garzonlakás 620 000 Ft készpénzért, pincehelyiséggel együtt. Miskolc, Könyves K. út 29. fsz./4. Eladó egy új. kettő szintes családi ház. Miskolc. II. gö- römböly. Sebes Gy. 2/b. Érdeklődni az esti órákban. A Tiszához közel (1 km) építési telek eladó. Érdeklődni: Kis Bertalan, Arnót, Alkotmány u. 28., hétköznap 17 óra után. Velencei, Balatoni lakásra, üdülőre, vagy házra cserélem miskolci Hoffmann Ottó úti kétszobás, telefonos, gázfűtéses tanácsi lakásomat. Tel.; 357-492. Budapesten. Kis családi ház sürgősen, olcsón eladó. Érdeklődni lehet* Csille 35. Irányár: 500 ezer Ft. 600 négyszögöl gyümölcsös, szőlő, szántó sürgősen eladó * Nagy László dűlőben, Pereces fölött, déli fekvésű. Érdeklődni; Miskolc, Avas-dél, Engels u. 32. II/3. Egyszobás miskolci szövetkezeti lakás hosszabb távra kiadó. Sallai: 06-1-183-730. Szikszó, Késmárki út 16. sz. alatt tetőtér-beépitéses, családi ház eladó kp. -f OTP. Érdeklődni : az ináncsi presszóban egész nap. 2,5 szobás, szövetkezeti lakás, kevés OTP-vel eladó. Cím: Vá- szonfehérítö, 12. n/3. Kerek Imre Keresek telefonos garzont. egyszemélyre. „Hosszabb időre 235425” jeligére a kiadóba. Különálló lakrészt, garzont bérelnék egy évre. Leveleket „készpénz előre 410188” jeligére a hirdetőbe. csdcHS-ivetel 1000 rtm-es csirkenevelő ólba való vályús itató és egy io o00 kcal, és légbefúvó (égőfejjel együtt) eladó. Érdeklődni lehet; egész nap, 67-653. Oxigén- és gázpalackot reális áron vásárolnék. Cím: Kistokaj, Szabó Lajos u. 116. Bontásból jó minőségű cserép, szarufa, gerenda és léc eladó. Érdeklődni: Soltész József. Felsőzsolca. Kossuth u. 56. Eladó Miskolctól 10 km-re lévő horgászfanya. Víz. villan v van. Érdeklődni: a «O-615-ös telefonon, 17 óra után. Balassa kombinált szekrény, ágyak, fotelok eladók. Tel.? 69-076. Japán videolefátsztf etedé, Érdeklődni: a helyszínen minden nap. Kesznyéten, Ady £, u. 3. sz. Eladó gáztűzhely, kettő palackkal, fürdőszoba bojler tűzhellyel, fatüzelésü. Miskolc, Dráva u. 16. Videolejátszó etedé. Érdeklőd« ni: 64-626. Fekete-fehér tv t éves garanciával eladó. Érdeklődni: Miskolc, Thököly u. 30. sz. II 8. egész nap. Hálószobabűtor olcsón eladó. Érdeklődni: Lenke út 19. délután 5 órától. President Grant CB vámkezelten eladó. Leveleket „Ha- szonötezer 4101SJ” jeligére a hirdetőbe. Skodára 5 db könnyűfém felni, ; db kagylóülés eladó. Érdeklődni : 20 óra után a 15-585-ön. Kitűnő állapotú Polski 13« gépkocsi eladó. Érdeklődni: 8S- 008. este. DF rendszámú, 1200-as Zsiguli combi jó állapotban sürgősen eladó. Érdeklődni: a 17-451-es telefonon. GD rendszámú Zastava olcsón eladó. AKAI video — garanciális — eladó kazettákkal, vagv 3 éves gépkocsira cserélhető. Érdeklődni: du. 5 órától a 69-526-os telefonszámon. Szobafestést, mázolást, tapétázást. bútormozgatással, fólia- takarással vállalok. Tel.: 87-379. Gyermekfelügyeletet, vagy betegápolást vállalok. „Megbízható. becsületes 235422” jeligére a kiadóba. Magánkereskedők, kisiparosok, fuvarozók, ipari szakcsoportok szakszerű könyvelését, adóbevallását, stb. vállalom Telefon* 61-631, vagy 69-055. ÉPÍTKEZŐK FIGYELEM! Vasáru és lakásfelszerelési bolt nyílt Kisfokai. Széchenyi út 71. alatt. Víz-, gáz-, fűtésszerelési anyagok előiegvezhetők a boltban. vagy Miskolc, Bocskai 32. alatt. Házhoz szállítást biztosítom. Festést, mázolást. tapétázást vállalok fólia takarással Érdeklődni: 16—20 óráig. Tel.: 17-784. Kétéves kisfiámhoz leinformáld afő. nvugdíjas gyermek- gondozót keresek. Telefon: 17-839. KIADÓ lakásokat—szobákat keresünk—kínálunk! MAGVETŐ. Hétfő—szerda—csütörtök, 13—18. Széchenyi 33. 38 éves. független nő háztartás vezetését vállalja esetleg ottlakással is ..Minden megoldás érdekel 235423” jeligére a kiadóba