Déli Hírlap, 1988. augusztus (20. évfolyam, 180-205. szám)

1988-08-06 / 185. szám

A DH és a Lurkó divatáruüzlet közös tombolája Forma—1 POP 84 Magyar Nagy dí j Prost volt a leggyorsabb tegnap Larini már elbúcsúzott,,, Sorsolás: csütörtökön A családok legifjabb tag­jait öltöztethetik fel, ka mai szelvényünket kivágják és be­dobják a Széchenyi út 62. szöijv alatti Larkó-batik sze­rencsedobozába. Az egyévesekre és a kama­szokra egyaránt találhatunk itt divatos szoknyákat, blúzo­kat, overállokat. De a leendő anyukáknak sem érdemes el­menni az üzlet mellett, ugyan­is kismamaruhák is sorakoz­nak a polcokon. A szerencsé­seknek azonban mindezért nem kell majd pénztárcájuk­ba nyúlniuk. A mai szelvény­nyel lehet düftin- és farmer- nadrágot nyerni, ezeknek az 1-3 évesek, apróságok örül­hetnek. A hat-hét éves kis­fiúkra egy pálmafás ing, a kislányokra pedig egy rózsa­szín térdnadrágegyüttes vár. Lehet nyerni kamaszpólót is. A tízévesek a sorsolás után egy mintás farmerdzsekinek örülhetnek. A legszerencsé­sebbek pedig a két födijat vihetik majd haza. Az egyik egy 1500 forint értékű szőr­mebéléses, 2 éves korig hord­ható gyermekoveráll, a másik pedig egy 1500 forintos kis­mamaruha. A szelvényeket tehát a Lurkó-butik szerencsedobozába dobhatják be. A kis üzletet a Széchenyi út 62. szám alatt (a Royal-közben), a második A tízezres extra Figyelem! Bárme­lyik tombola játékunk kitöltött szelvényével részt lehet venni a Prevent Taxi extra tomboláján is. A ki­töltött szelvényt át kell adni egy Prevent Taxt pilótáidnak. Feltétel: utazni kell a taxival! A karácsonyig tartó játékban beérkezett szelvények közül ka­rácsony és újév között sorsolunk ki egy tíz­ezer és egy ötezer fo­rintos autónyeremény- betétkönyvet Érdemes szombatonként több Déli Hírlapot venni, hogy legyen nálunk szelvény, ha taxiba ülünk A Prevent Taxi telefonszáma: 84-000. ugyanitt, csütörtökön délután 2 órakor kezdődik. De nem­csak játszani érdemes, hanem vásárolni is: most ugyanis egyes cikkeket 20-40 százalé­kos kedvezménnyel blokkol­■ Magyar nap volt teg­nap a női öttusa-világbaj­nokság úszószámában. Tu­lok nyert. Kovács második lett, s csapatunk is bizto­san nverto e számot. Egyé­niben az összetett verseny­ben még a tíz között sincse­nek a mieink, csapatban vi­szont már a 4. helyre jöt­tek fel. ■ Duisburgban, a nemzetközi vízilabda-tornán Magyarország együttese 11:8 arányban kikapott a házigazda NSZK-tól. ■ A junior sportlövő Európa- bajnokságon a női standard­puska fekvőszámának csa­patversenyében Magyaror­szág ezüstérmet szerzett, bronzérmes lett a futóvadlö­vés egyéniben Sike, s a csa­patversenyben a magyar együttes. ■ Eszéken nem­zetközi férfi kézilabda-mér­kőzésen : Jugoszlávia—Ma­gyarország 26:24. ■ Eger­ben nemzetközi női vízilab­da-mérkőzést játszottak, amelyen Magyarország 13:10 arányban verte az Egyesült Államok csapatát. Visszavá­gó vasárnap. H Kelemen Il­dikó, illetve Aszatrjan nyer­te a női torony-, illetve a férfi műugrás országos baj­noki címét. jjc Ahogy a karikaturista látja Már szerdán megkezdődött a kisebbfajta népvándorlás a Hungaroringen. Megérkez­tek az első „versenyistállók” a magyar autodromba, ahol tegnap már az első időmé- réses edzést is megtartották. A versenyzőknek megkegyel­mezett az időjárás; míg dél­előtt a szabadedzésen szaka­dó esőben rótták a köröket, addig a kora délutáni körö­zésre már a nap is kisütött. Nem sütött viszont a nap az, olasz Nicola Larinire, aki kiesett a további küzdelmek­ből. A 31, versenyző közül ugyanis ma, az újabb idő- méréses edzésen már csak harmincán indulhatnak, s a kieső Larini lett. Nem vall­hatja magát szerencsés ver­senyzőnek Ghinzani. a Zak- speed-istálló tagja sem. aki előbb versenykocsiját, majd tartalék autóját készítette ki. Szerencséiére addigra már sikerült olyan időt futnia, amivel bekerült a harminc közé. Szerelőinek hát völt dolga az éjszaka . . Hosszú ideig Mansell és Berger nevét villantotta fel a komputer az első helyen, azután Senna érkezett, s át­rendezte az állást. Mansell nem hagyta magát, remek kört repesztett. de Senna ezt is túlszárnyalta. Időközben az keltett meglepetést, hogy Prost első számú gépével ki­csúszott. A „professzor” azonban gyorsan beszaladta depóba, elővették a tartalék gépét, s azzal teljesítette a nap leggyorsabb körét, 161,297 kilométeres átlaggal. Ném kis meglepetésre, mögötte Nannini végzett Benettonjá- val, Mansell harmadik lett a Williamsszel. már' társa, Patrese előtt, Senna zont a hatodik helyre szorult. És még egy nagy meglepetés: a kétszeres Hu ngaror ing-győz­tes Piquet csak a 22. helyen végzett. Igaz, hátra van még a mai időméréses edzés, s persze a holnapi nagy verseny, a POP 84 Magyar Nagydíj. Amely az előjelek szériát igen kiélezett csatát, nagy küzdelmet hoz majd ... (tóth) Hogyan halt meg a kiskatona? Vallatják az áldozat barátját emeleten találják. A sorsolás nak. 1*1 kell levágni! Né*s leeaeeeeeeee* Lakcím: ■eeeee—eeeeeeeeeeeeeeeeee eeeei I Telefonszám: V. ________________ A Bécs egyik külvárosá­ban hétfőn holtan talált Hegedűs Csaba, magyar ál­lampolgár halálával kapcso­latban tovább folytatják a nyomozást az osztrák bel­ügyi szervek. A holttest felfedezését követően gyilkosságra gya­nakodtak. A gyilkosság ver­Zöldségesnél, étteremben Ha előkerül az ellenőri Az elmúlt hetekben több el- | lenőrzésre is elkísértük a me­gyei tanács kereskedelmi fel­ügyelőit. Ott voltunk, amikor a fagylaltmintákat vették, ve­lük együtt figyeltük a vissza- méréseknél a mérleg nyelvét az élelmiszerboltokban, és né­hány éttermi konyhába is be­mehettünk. A hét közepén új­ból ellenőrzésre indultak a ta­nácsi gépkocsik. Most azonban egy összevont — Borsod több területére is kiterjedő — vizsgá­latra. A kereskedelmi felügye­lők mellett a közegészségügyi állomás, a gazdasági rendészet szakemberei, valamint vállalati és társadalmi ellenőrök is a kereskedelmi egvségeket jár­ták, Mi természetesen a mis­kolci üzletekbe, konyhákba kí­sértük el őket. • Ha a régi kollégák újra találkoznak egy ilyen össze­vont ellenőrzésen, elkerülhe­tetlen, hogy ne idézzék fel az emlékezetes, régi vizsgá­latokat. — Emlékszem, kezdő ko­romban egyszer nagyon okosnak gondoltam magam, amikor egy húsbnlt ellenőr­zése előtt egy idős asszonyt kértem meg. hogy vásárol­jon helyettem. Ugyanis fon­tosnak tartom, hogy ne de­rüljön ki az első pillanatban, honnan és miért jöttem. Te­hát kioktattam, hogy miből mennyit vegyen, és bőven adtam neki pénzt a próba- vásárláshoz. A visszamérés­nél azonban sem a dekák­ban, sem a számolásban nem volt hiba. Amikor az üzlet­vezetőtől elköszöntem, nem bírtam megállni, és megkér­deztem: elárulta az asszony, hogy ellenőr küldte? Áh, dehogy — felelte. — Ez a nő évek óta nálam vásárol, és eddig mindig az olcsó húsok között válogatott. Amikor meghallottam, hogy a leg­drágább árukat kéri, rájöt­tem, hogy emögött egy ra­vasz ellenőr van. • • Az első állomásunk Tapol­ca. Az egyik zöldségespavi­lonban hamar megtudja a boltos, hogy két vevő zsebé­ben is felügyelői igazolvány lapul. A raktárba'n számol­ják ki a szakemberek: mennyivel károsították meg őket. — Vettünk dinnyét, barac­kot. paradicsomot, paprikát, almát. Minden tételnél el­számolta magát az eladó­nő... összesen öt forint ki­lencven fillérrel kért többet. A kiszolgáló sértődött arc­cal hallgatja mindezt, majd odasúgja kollégájának, aki a frissen érkezett árut pakol­ja: ellenőrök vannak itt! A körút a belvárosban folytatódik. Az egyik kávé­házban az elmúlt hónapok­ban előfordult, hogy keve­sebb került a poharakba. Most azonban minden centi­liter stimmel, és a számolás­ba sem lehet belekötni. Az üzletvezetőnő nyugodtan fi­gyeli az ellenőrök ténykedé­sét. Annál idegesebb a halász- csárda vezetője. A konyhá­ban az ellenőr a túróscsu- szás tányérokon ráégett étel­maradékot talál. Az edénye­ken látszik: nemegyszer mosogattak itt felületesen. Az ellenőrök körül egyetlen szakácsnő sürgölődik miköz­ben a pincérek nyugtalan arccal figyelik a vizsgálatot. — Kint vár a vendég — mondják félhangosan. — Meddig ellenőriznek még itt maguk? — csattan fel hirtelen egy hang a konyha előterében. Egy ven­dég — ki tudja, hogy kerül­hetett ide — ingerülten til­takozik a vizsgálat ellen. Az ellenőr udvariasan csendre inti a hívatlan kri­tikust. Hogy meddig tart az ellenőrzés? Valószínűleg ad­dig, amíg ilyen visszásságo­kat találnak. (fázold) zióját azonban az első or­vosi vizsgálatok után a rendőrség elvetette. A rend­őrség álláspontját látszott alátámasztani a Bécsben élő 26 éves Lovas György An­talnak, az áldozat barátjá­nak a vallomása is. Ö úgy mondta el az esetet, hogy Hegedűs Csaba közlekedési balesetet szenvedett. El­vonszolta magát Lovas la­kására, aki őt taxival ahhoz az üzemképtelen személy- gépkocsihoz vitte, amely Hegedűs Csabának három hétig szállásul szolgált. He­gedűs ott halt meg, feltehe­tően medencetörés és belső sérülések következtében. A rendőrség Lovast segítség- nyújtás elmulasztása, illetve annak megszakítása miatt őrizetbe vették. A boncolás szerint azon­ban a fejen talált feltűnő sérülés nem közlekedési balesetből származik, hanem abból, hogy az áldozatot ha­lála előtt bántalmazták. Lo­vas a kihallgatások során el­lentmondásokba bonyolódott. Kihallgatását nyelvi nehéz­ségek is hátráltatták. Az ál­tala említett közlekedési balesetet a rendőrségnek rajta kívül senki nem jelen­tette. A nyomozás során vé­res tárgyakat találtak laká­sán. A nyomozást vezető oszt­rák tiszt, dr. Geiger szerint az ügy még korántsem zár­ható le, a nyomozást foly­tatják. Felmelegedés Napközben felhőátvonulá­sok lesznek. Valószínű, hogy mindenütt kisüt hosszabb időre a nap. Számottevő csa­padék sehol sem várható. Az erősödő napsütésben a dél­utáni órákra általában 25 fokra emelkedik a hőmérő higanyszála. Késő este 14— 18 fok lesz. Lifthibák Csöndes volt az éjszakájuk csupán négy liftet kellett megjavítaniuk, a Med- nyánszky u. 36., a Szinyeí Merse Pál u. 10., a Korvin Ottó u. 19. és a Győri kapu 32. számú házakban. Az ÉMASZ szerelői tegnap estére teljesen eltüntették az elektromos hálózatban kelet­kezett viharkár nyomait. Sok helyen azért nem tud­ták azonnal helyreállítani a vezetékeket, mert az ingat­lanok tulajdonosait nem ta­lálták otthon. CENTRUM-HETFÖ AJÁNLATUNK 30%-bs eniedménnyel Pipere mosógép 1650 Ft-os N 501, 5 literes villanybojler 1580 Ft-os Egyes törlők 22 Ft-tól 45 Ft-ig 20%-os enziméivel kínálunk minden napszemüveget, amíg a készlet tart. VARJA ONT A MISKOLCI ÁRUHÁZA DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc Városi Bizottságának politikai napilapia. Főszerkesztő: BEK es DEZSŐ Szerkesztőség: Miskolc Bajcsv-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501 Pf.: 3« Telefonközpont 38-941. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-227: gazda­ságpolitikai rovat: 18-224 levelezési rovat: 18-225: kultúrpoli­tikai rovat: 18-226: sportrovat: 18-222. Kiadja: a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 35D1. Pf.: 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. —- Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szé- chenvi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Pos­ta. Előfizethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelő- fizetési és Lapellátási Irodánál íHEI-IR). Budapest V.. József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon, va­lamint átutalással a HELTR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszám­ra. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint, index: 25 951. •— Készült a Borso­di Nyomdában. Fel. vez.: HORVATH FERENC. — ISSN 01S3 0209 (Mező István rajza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom