Déli Hírlap, 1988. július (20. évfolyam, 154-179. szám)

1988-07-30 / 179. szám

A DB és a Piérí közős tombolája rr i/i laoét Mai szelvényünkkel a Pa­pír és Irodaszer Nagykeres­kedelmi Vállalat ajándékait nyerhetik meg. A fődijnak leg­inkább a lakásfelújítás előtt álló családok őrülhetnek. Nem kell ugyanis tapétára költeniük, ha megnyerik a 4 500 forint értékű, egy szo­bára elegendő tekercseket. A választást természetesen már a nyertes ízlésére bízzák. A második díjjá! is át lehet va­rázsolni a lakást: az 1 400 fo­rintos, őszi és tavaszi erdő­ket, fenyveseket, zuhatagosat ábrázoló gigant-poszterek kö­zül a nyertes a neki legjob­ban tetszőt viheti haza. A harmadik dij tulajdonosa is egy faliképnek örülhet. Ez persze már kisebb méretű, de ugyancsak kellemes szín­foltja lehet egy otthonnak. A Piért tombolaajándékai mellett egyéb papír és iroda­szerek közű! is válogathatunk a vállalat Blaskovics utca 1. számú (a Szentpéteri kapui Megyei Kórház mentöbejárata melletti) raktáráruházban. A most első születésnapját ün­neplő áruházban a golyós- és töltőtollak, körzökészletek, szí­nes ceruzák és filctollak mel­lett megtaláljuk a mintás csomagolópapírokat és a szivárvány minden színében tündöklő díszszalagokat is. Vásárolhatunk itt Robotron gé­peket, és természetesen nem hiányozhatnak a polcokról a zsebszámológépek sem. A nyári üdülések után bizonyá­ra többen keresnek majd fo­tóalbumokat; a raktáráruház­ban ezekből is többféle van. A tízezres extra Figyeleml Bárme­lyik tombolajátékunk kitöltött szelvényével részt lehet venni a Prevent Taxi extra tomboláján is. A ki­töltött szelvényt át kell adni egy Prevent Taxi pilótájának.. Feltétel; utazni kell a taxival! A karácsonyig tartó játékban beérkezett szelvények közül ka­rácsony és újév között sorsolunk ki egy tíz­ezer és egy ötezer fo­rintos autónyeremény- betétkönyvel Érdemes szombatonként több Déli Hírlapot venni, hogy legyen nálunk szelvény, ha taxiba ülünk. A Prevent Taxi telefonszáma: 84-000. Vehetünk itt levélpapírt, de a műszaki rajzhoz szükséges eszközöket is megtaláljuk. Közületek, viszonteladók is vásárolhatnak itt; ötvenezer forint felett 5 százalékos ked­vezményt kapnak. Mai szelvényünket a Piért Blaskovics utcai raktáráruhá­zában elhelyezett szerencse­dobozba lehet bedobni. A sor­solás ugyanitt, csütörtökön délután 2 órakor kezdődik. Itt kell levágnil ■ L. Név: Lakcím: Telefoniam: Az ügyeleteken történt Csorepedések, lifthibák Ügy látszik, a meleg to­vábbra sem kedvez a felvo­nóknak. Az ingatlankezelő vállalat ügyeleteseit az éj­szaka nyolc helyre: a Ván­dor Sándor utca 28., és 32.. a Vörösmarty u. 39., a Kil- lián u. 6., az Árpád u 6., a Testvérvárosok útja 10.. a Középszer u. 40. és a Hajós István utca 58. szám alá ri­asztották üzemképtelen lif­tekhez. A Bokányi Dezső utca 33. számú házban az alapveze­ték dugulását hárították el, a Széchenyi út 30. számban pedig csőrepedést javítottak ki. A Fazola Henrik utca 5. szám alatt a tartalékelzáró repedt szét. ezt cserélték ki a szakemberek. A Korvin Ottó utca 19-ben a szerelő­falban repedt meg az ivó­vízcső. Ezt a munkát ma dél körül fogják befejezni. Zömmel az amerikai kontinensen Az AIDS-megbetegedések száma összesen 200—250 ezerre becsülhető, s ez a tagországok által hivatalo­san bejelentett eseteknek mintegy kétszerese — közöl­te az Egészségügyi Világ- szervezet (WHO). A 176 tagországban a sta­tisztikák a diagnosztizálás esetlegességei miatt keve­sebb esetet mutatnak ki, de júliusban, első ízben már ez az adat is meghaladta a százezret. Az év eleje óta 9907 új esetet regisztráltak — közölte a WHO. 38 or­szág AIDS-mentesnek tudja magát. A legtöbb megbetegedés (75 százalék) az amerikai Repfi'ió'autó Egy ULM típusú repülő­gép, amelyhez egy Citroen 2CV gépkocsit építettek, a levegőbe emelkedik a pári­zsi légibemutatón. A légipa­rádé bevételét egy elsőse­gélynyújtó repülőgép vásár­lására fordítják. Nem volt „kombájnosszlrájk” Az ösztönzés azonban lovábbra is gond Az utóbbi évek legsikere­sebb aratása fejeződött be tegnap Baranyában. Mind a munka szervezettségét, mind a termésátlagok alakulását illetően elégedettek a megye agrárüzemci. Pedig baljós előjelekkel kezdődött meg az idei ara­tás. Elterjedt ugyanis a hír, hogy a kombájnosok a hét­végeken nem hajlandók dol­gozni, mivel a többletkere­setüket elviszi az adó. A hír — szerencsére — valót­lannak bizonyult, sőt: min­den szombaton és vasárnap nyújtott műszakban arattak a gépek, ennek is köszönhe­Záporok5 zivatarok Éjszaka hidegfront érke­zett hazánkba, esőfelhőket hajt maga előtt a szél, a rossz idő napközben Miskol­cot is eléri. Az északi, északnyugati szél gyakran lesz viharos. A záporok, zi­vatarok kísérte front várha­tóan rövid időn belül to­vább vonul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25—29 fok között lesz. Száz órán át futballoznak A maga nemében egye­dülálló próbatételre vállal­kozik a zalaegerszegi Pető­fi laktanya és a Zrínyi Gimnázium 25—25 fős lab­darúgócsapata, amelyek a tervek szerint száz órán ke­resztül játszanak majd egy­mással, megállás nélkül, tehát éjjel-nappal. A két csapat rendszeres gyakor­lással készült a maratoni j futballcsapra, a játékosok ! alapos sportorvosi vlzsgála- ; ton estek keresztül, az or- 1 vosi felügyelet a mérkőzés alatt is tart. A találkozó a kispályás labdarúgás sza­bályai szerint zajlik majd, vagyis lehetőség lesz a fo­lyamatos cserére. Ez nem­csak a játékosokra, hanem a bírókra is vonatkozik. A nonstop labdarúgó-mérkő­zés — amelynek célja új időtartamrekord felállítása — augusztus elsején 10 órakor kezdődik a zala­egerszegi Zrínyi Gimnázi­um sportpályáján. tő a gyors, veszteség nélküli munka. Az azonban igaz, hogy zúgolódtak a kombáj­nosok, s jelenleg is nyugta­lanul várják az augusztusi bérfizetést. Mert valóban jól kerestek — igaz, napi 14—16 órás, kemény munkával —, ám csak ezután derül ki, hogy pontosan mennyit kap­nak mindezért. A kérdéssel, mivel kide­rült, hogy a kombájnosok aratási csúcskeresetéből úgy vonják le az adóelőleget, mintha egész esztendőben ilyen magas lenne a jöve­delmük, foglalkozott a Ter­melőszövetkezetek Baranya Megyei Szövetsége is. Mint az ülésen rámutattak, a jö­vő év elején a kombájnosok ugyan visszaigényelhetik a túlfizetést, de ez a rendszer, a testület véleménye szerint, nem eléggé ösztönző, már­pedig a mostanihoz hasonló helytállást várnak el a kom- bájnosoktól az őszi munkák során is. A tsz-szövetség azt javasolta tehát a taggazda­ságoknak, hogy vállalják át az aratók többletterhét, és fizessék be helyettük az adóelőleget a végső elszámo­lásig. Ez persze csak átme­neti megoldás. A gazdaságok olyan adózási szisztéma ki­alakítását várják, amelyik nem hátráltatja, hanem se­gíti á mezőgazdasági kam­pánymunkák sikerét. a vállalkozói adót A vállalkozások és a kis- szövetkezetek adózásának szabályozását 1988. január 1-jével új alapokra helyez­ték. A jogszabályok kiadá­sa óta változások következ­tek be a vállalkozási lehe­tőségekben, továbbá a vég­rehajtás érdekében további intézkedések igénye merült fel. Mindezek szükségessé tettek a vállalkozói adóról szóló törvényerejű rendelet végrehajtási rendeletének módosítását. A rendeletmódosítás lehe­tővé teszi a kisszövetkeze­tek részére is a tartalékva- gyon képzését, biztosítja a vállalkozói adó hatálya alá tartozó szervezetek részére a szervezeti átalakuláskor az üzleti vagyon adómentes át­vitelét, rendezi a befekteté­sek, a korlátolt felelősségű társaságokba történő tőkebe­vitel, forrását, a kapott tő­kék, osztalékok, részesedé­sek elszámolási szabályait. Kedvező változás, hogy a vállalkozók további adóked­vezményeket vehetnek igény­be (pl. műszaki-fejlesztési, kutatási tevékenység végzé­se esetén), a kisiparosok, magánkereskedők meghatá­rozott esetben gyorsított költségelszámolást igényel­hetnek. Rendezi a jogszabály-mó­dosítás a mezőgazdasági szakcsoportok adóalap-kimu­tatási szabályait, a mezőgaz­dasági termelés fogalmi ér­telmezését, a bevétel fogal­mát a személyi jövedelemadó kategóriájával hozza össz­hangba. A jogszabály-módosítás rendelkezéseit a módosítás hatályba lépését megelőzően keletkezett jövedelmekre is alkalmazni kell. kontinensen van; a nyilván­tartott, összesen 74 862 eset­ből 65 099 jut az Egyesült Államokra. Amerikai kimu­tatás szerint a legveszélyez- tettebb társadalmi rétegek a 20—49 éves homoszexuáli­sok, a biszexuálisok és az intravénás módszert alkal­mazó kábítószeresek. Bizo­nyos városi körzetekben a homoszexuális férfiak több, mint 50 százaléka AIDS- fertőzött. Afrikában 11 753, Ázsiában mindössze 243, Európában pedig 12 594 AIDS-beteget tartanak nyilván. A százezer főre jutó meg­betegedés aránya Franciaor­szágban a legmagasabb — összesen 3628. Ausztriában 176 AIDS-beteg van. Átsétál a A fém-, az üveg-, a gra­fit- és az azbesztszálak nem égnek el, a belőlük készült textíliák lángállók. A láng­mentesített textíliák meg­gyulladnak ugyan, ám sok­kal nehezebben (nagyobb hőmérsékleten), mint a keze­letlen anyagok, s nem égnek, nem izzanak tovább, ha már nem éri őket láng (sugárzó hő). Angol kutatóknak sike­rült felfedezniük, miként lángokon kell kezelni a közönséges gyapjúszövetet, hogy azt az 1500 Celsius-fokos hő se gyújtsa meg. A gyapjúszö­vet hő- és lángállóságát megnövelő eljárás során ti­tán vagy cirkónium alapú vegyszert visznek fel a szö­vetre. Képünkön a tűzálló gyapjúruhába öltözött sze­mély sértetlenül átsétál a lángokon. DELI hírlap. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc Városi Bizottságának politikai napilapja Főszerkesztő BÉKÉS DEZSŐ Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3521 Postacím Miskolc 3501. Pf.: 39 Telefonközpont: 38-941 Titkárság 18-223 bel- es várospolitikai rovat: 18-227: gazda­ságpolitikai rovat 18-224: levelezési rovat: 18-225 kultúrpoli­tikai rovat: 18-226: sportrovat: 18-222 Kiadja: a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Baicsv-Zsilinszky út 15. 3527 Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 178 - Felelős kiadő- VERES MIHALT Telefon 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc Szé- enenyi út 15—17. 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Pos­ta. Előfizethető bármely ttírlapkézbesitő postahivatalnál a nirlapkézbesitőknél a Posta nlrlapüzleteiben és a Hírlapelő- Bzetésl és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V. Józsel nádor tér i — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon, va­lamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszám­ra. Előfizetési dij egy nőnapra 43 forint egy negyedévre 12* forint, eev évre 516 forint, index- 25 951. — Készill* a Borso­di Nyomdában. — ISSN 0133 0209 Terjed az AIDS

Next

/
Oldalképek
Tartalom