Déli Hírlap, 1988. július (20. évfolyam, 154-179. szám)
1988-07-30 / 179. szám
Sok a „kóborló" állampolgár Fölkutatják az elveszett ismerőst Sokszor előfordul, hogy hiába keressük regen látott ismerőseinket. Megtörténik, hogy ügyfelünk, vagy adósunk nyomtalanul eltűnik, régi lakásán nem leljük. Ám ilyenkor sem kell magunknak nyomozni — tudtuk meg mindabból, amit Tóth \jászióné dr., a Miskolc Megyei Városi Tanácsi Hivatal igazgatási osztályvezetője mondott el. — Mindössze egv 100 forintos illetékbélyeg ellenében vállaljuk, hogy harminc napon belül kiderítjük a keresett személy új címét. Természetesen a kérelmezőlapon azt is fel kell tüntetni. hogy mi célból érdeklődünk. Nem akarom felsorolni azokat a méltányolható okokat, amelyeket figyeEzekben a kánikulai napokban nemcsak az enyhülést kereső kirándulóktól hangosak a bükki erdők, de a munka zajától is. Dolgoznak a motorfűrészek; az ilyenkor szokásos törzskiválasztó gyérítéseket végzik. Mint Posta Jánostól, a Lillafüredi Erdőigazgatóság műszaki vezetőjétől megtudtuk, a fakitermelőknek az árnyas erdőkben is kemény munkát ad a 25—30 éves állomány kitermelése. Jelenleg négy motorfűrészes brigád dolgozik Szentlélek Az idén először rendezik meg Miskolcon a Borsodi Sörfesztivált. A rendező, a Borsodi Sörgyár azzal a szándékkal fogott hozzá ehhez a vállalkozáshoz, hogy hagyományt teremtsen a városban, meghonosítva azt a kedves szokást, amely Bajorországban régóta dívik, hiszen ott a sörnek valóságos ünnepe van... A rendezvénnyel szeretnék elősegíteni a kulturált italfogyasztás szokásait, s ez mi tagadás, ráfér a borsodiakra. A fesztivál szeptember 15- től 19-ig tart majd, helyszíne a sportcsarnok és környéke lesz. Hatalmas sátrakat állítanak föl, és hét helyen csapolják a bőcsiek söreit. A szervezők alaposan felkészültek: raktáron van már több tízezer söröskorsó, és összeállították a kulturális programokat is. Nehéz teljes képet adni arról, hogy a csütörtöktől hétfőig tartó fesztiválon mi minden láthatunk, hallhatunk. Lesz fesztivál-bál, a Bergend'y szalonzenekarral és kabaré Farkasházy Tivadar rádióscsapatával. Sok zenekar is fellép majd: például a Bojtorján együttes, a Polka- Parti sramlizenekar, a Bányász Fúvószenekar és az Oldboys együttes. Láthatunk a fesztiválon veterán autókat. sétalovaglásra indulhatunk, gyönyörködhetünk a népi mesterségek bemutatóiban és a karatésok produkcióiban. Igazi vurstlit szeretnénk itt létrehozni: jönnek artisták, utcai zenészek, porlembe veszünk, de elmondhatom, nein minden indokot fogadhatunk ei. S ami lényeges, a keresett személynek a születési idejét és az édesanyja nevét is kérjük a fölkutatásához! Ezzel védjük a hasonló nevű személyek személyiségi jogait. Még véletlenül sem szolgáltathatunk ki címeket az arra illetékteleneknek. Egyébként ez a címkeresés, amelyet a népességnyilvánlartó csoport végez, ha a hatóság kéri, illetékmentes. • GYERMEKTARTÁS MIATT Legutóbb 1975-ben volt népességösszeírás. Akkoriban minden miskolci lakos neve ken, Létrástető környékén, valamint az Üveghutáknál lévő erdőségben. A kidön- tött törzseket a vágástérről lóvontatással „közelítik ki" a szállítóutakhoz. A nagygépek, amelyekkel a téli hónapokban dolgoznak, most nagyjavítás alatt állnak. Szeptemberig tart ez a munka, aztán következik a törzsnövelő gyérítés, így aztán mindig van munka az erdőn, amely nemcsak a kirándulóknak nyújt kellemes pihenést, de megélhetést is ad a bükki falvakban élőknek. trérajzolók, és lesz jósda Is. Meghirdetik a szkander-baj- nokságot, és pályázni lehet a legjobb sördal megtisztelő címéért. Mi tagadás, sokan meglehetős kíváncsisággal várják, milyen sikere lesz a fesztiválnak. Nemcsak a szervezők vizsgáznak majd itt, hanem a miskolci közönség is, hiszen a kulturált szórakozáshoz nem elegendő csupán programokat nyújtani... Az aratásokról készült riportoknak meg mindig témája az ékszíj. Mert vagy nem kapható, vagy rövid életű a nélkülözhetetlen alkatrész. Ugyan manapság már elegendőt gyárt belőle a Taurus, de a minősége még mindig olyan, mint évekkel ezelőtt. Az Agroker mályi központi telephelyén többféle ékszíj várja az anyagbeszerzőket — tájékoztatott Kovács Károly kereskedelmi igazgatóhelyettes. Olyannyira, hogy a Variator ékszíjakból több évre elég lenne a készlet. Ám a íorróságban átlagosan és címe adatlapra került. S a személyi szám alapján valamennyien bekerültünk az Állami Népességnyilvántartó Hivatal közös adatbázisába. Az ott géppel feldolgozott adatlapokat kartonokon tárolják minden településen. Végső soron így egyszerű lenne bárkit kikeresni, meglelni, mégsem így van. Nagyon sok a „kóborló” állampolgár. Miskolcon is több százra tehető azoknak a száma, akik bujkálnak családjuk elől. a gyermektartás miatt, vagy egyéb okból. Csupán alkalmi munkákat vállalnak, hogy adósságaikat ne tudják behajtani rajtuk. Ellenük még egy szabálysértési eljárást is körülményes lefolytatni, mivel címük ismeretlen. • BEJELENTKEZNI KÖTELEZŐ S bár mindenki tudja, mégsem tartják be a rendeletet, hogy az állandó lakásba való beköltözést követő 48 órán belül be kell jelenteni az új tartózkodási helyet. Csupán egy nyomtatványt kell kitölteni, a lakcímátírás díjtalan, s mindezt ma már a tanács ügyfél- szolgálati irodáján minden különösebb várakozás nélkül is megtehetjük. Ideiglenes lakcím bejegyzésénél már 30 napos határidőt szabtak. A rendelet megszegői ellen szabálysértési eljárást kezdeményezhetnek. — ha tudjak, hol lehet őket fellelni... (szántó) Tanácsiatok fogadóórái Hétfőn tartja tanácstagi fogadóóráját Almást lAszló, az 1/5. Sz. Pártalapszerve- zetben (Kassai u. 86.), 17.30 órától; Béres Pál és Laczkó Lukács Szirmán, a volt tanácskirendeltség épületében (Vöröskatona u. 49.), 19 órától; Balázs Csaba a Geró u. 1. sz. alatti lakásán, 17 órától; Károlyi Imre a Tokaj szolgáltatóház pártszervezeti helyiségében (Győri kapu 57.) 17 órától; Harhai József és Szúnyog Tibor a 11/3. Sz. Pártalapszerve- zetben (Jáhn Ferenc u. 2.), 18—19 -óra között; Galamb András a Rózsa Ferenc u. 45. sz. alatti lakásán, 17 órától; Meszticzky István az erdészeti kultúrteremben, 17 órától. fél óráig bírják az üzemeltetést, s máris elszakadnak. Igaz, nem mindenütt fordítanak nagy gondot arra, hogy megtisztítsák a csere előtt a forgórészeket, s talán nem is húzzák mindig eléggé feszesre a szíjakat. Az viszont kétségtelen, hogy a bajok forrása az ékszíjak rossz minősége. Az Agrotek Alkatrész-kereskedelmi Vállalat rendszeres minőségellenőrzést és felülvizsgálatot kér a Taurustól, ám ők azt mondják, hogy bizonyos hőfok felett már nem tudják a minőséget garantálni. A szigetcsépi téesz melléküzemága is foglalkozik ek* Az üreges téglatermékek jó hőszigetelők. (Fejér Ernő felvétele) A családi házak vakolata többnyire vörös téglafalakat takar. A több ezer eve használt építőanyagot a modern idők beton-, szilikát- és salakblokkjai sem szorították ki a piacról. Az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat mályi üzeme előtt minden építési szezonban tehergépkocsi-konvojok várakoznak. — Termékeink iránt a magánerős építkezések túlnyomóvá válása óta különösen megnőtt a kereslet — szíj gyártással. Tőlük évente nagyobb mennyiséget rendel az Agroker, s főként Csehszlovákiába exportál belőlük. A szomszédos országból eddig nem panaszkodtak a minőségre, ám itthon ezt sem tartják a legjobbnak. A Mezőgazdasági Termelőeszközkereskedelmi Vállalat lyiban szinte mindenfajta-ékszíjat tárol az aratás idején, egy kombájnékszíj .kivételével. Nem a mennyiség, hanem a minőség a gond ezen a nyáron is. Marad tehát a munkát lassító, az aratókat bosszantó, gyakori ékszíjcsere. y. zs. mondotta Mátó Gyula, a vallatni termelési igazgatóhelyettese. — A hagyományos kerámia anyagú tég- latajtákut szívesen használják falazásra az építkezők, 'mert a többi építőnyagnól ^sokkal jobb mikroklímát teremlenelc a lakásokban. Nem melleke® az sem, hogy a megnüvekedett szállítási költségek miatt a vásárlók minél közelebbről próbálják beszerezni az anyagokat. A vállalat gyárai kedvezően helyezkednek el, hiszen sűrűn lakott területekre települtek. A tégla iránti keresletét serkentette a két éve Mályiban kifejlesztett modern HB-termékcsalád piacra vitele, amely kiegészítő hőszigetelés nélkül is megfelel az új hőtechnikai előírásoknak, ezért felveszi a versenyt más építőanyagokkal. Ma már az összes termék felét ez teszi ki. Az építkezési kedvet látva, a vállalatnál az első fél Hatvanadik születésnapján köszöntötték tegnap Végső Miklóst, a 4/1-es lakóterületi pártalapüzerveztít évben 20 százalékkal. 10 é» fél millió téglával gyártottak többet a tervezettnél. A termelés fokozása azonban nemcsak a nyereséget, hanem a gondokat is növelte. A több téglát csak rendkívüli műszakok megszervezésével készíthették el. A személyi jövedelemadó progresszivitása miatt aggódó dolgozókat a túlóradíjakon kívül mozgóbérrel is ösztönözték. Az iparágnak azonban — ebből következően az egyes üzemeknek is — egész évben megszabott energia- és bérkor; t.in- gensböl kell gazdálkodnia, s ha ezt túllépik, az komoly pénzbüntetést von maga után. A bírság pedig veszteségessé tehetné az amúgy nyereséges vállalatot. Mégsem a termelés csökkentésében látják a megoldást. A vállalat vezetése tárgyalásokat folytat azzal a céllal, hogy több energiát használhasson fel, és többletbéreket is kifizethessem. Erre természetesen csak akkor lesz szükség, ha a lakosságnak az év második felében is akkora lesz a vásárlókedve. mint amilyen az első hat hónapban volt A piacra kerülő tégla mennyiségét a selejt csökkentésével is növeltek. Ezt egyrészt a szigorúbb technológiai fegyelemmel, másrészt különféle szankciók alkalmazásával érték el. Készletek nem halmozódtak fel. ezért kevesebb volt a törés is: az év eddig eltelt időszakéban a megtermelt mennyiségnek csupán 4 százaléka ment veszendőbe. A megrendeléseket rövid határidővel, egyes termékeknél azonnali kiszolgálással teljesítik. A keresettebb téglatípusok- ra várakozni kell. Érdemes viszont szétnézni a vállalat több üzemében is, mert amelyik termék az egyikben csak bizonyos idő eltelte után kapható, azt a másikban akár azonnal teherautóra lehet rakni. (szikra) titkárát A városi pártbi-' zottság jókívánságait Kárpáti Zoltán titkár tolmáH csalta» Árnyékban is kemény munka Gyérílik az erdőt Sikander-bajnokság és dalpályázat Sörfesztivál, öt napon át (k—ó) Sok van belőle, de rossz Panaszok az ékszíjra Végső Miklós köszöntése