Déli Hírlap, 1988. június (20. évfolyam, 128-153. szám)

1988-06-23 / 147. szám

A belvárosban és az Avason Súlycsonkílás, helyszíni bírság A overmek- és diákétkeztetés gvcrmckbeíeosrgci (2) ★ A miskolci cipészeknek nem kell nyugtalankodni a szakemberutánpótlás miatt. Idén szeptemberben is indulnak bőrdíszműveseket, táska- és cipőjavítókat képző osztályok. A mindennap kézbe vevő szakembereknek inkább az okoz most gondot, hogy egyre keve­sebb javításra váró lábbeli kerül hozzájuk. A jelenlegi cipőárak mellett, tehát nem hogy nőtt, hanem visszaesett a forgalom. (Kerényi László felvételei) Szemétszállítás: ritkábban? Érvek és ellenérvek • Kuka helyett surulós konténer Ritkábban jár ezután az avasi lakótelepen cs a bel­város néhány utcájában a kukáskocsi. A szemétszállí­tás eddigi rendje ugyanis jú­lius 1-jétől megváltozik — erről tájékoztatott bennün­ket Manyák Péter, a közte­rület-fenntartó vállalat ter­melési főosztályvezetője. A belvárosban és az Avas­délen eddig hetente három­szor vitték el a kukák tar­talmát. Az év elején a köz­terület-fenntartók megvizs­gálták, hogy szükséges-e ennyi forduló? Megállapítot­ták, hogy szerdánként a hét­fői szemétmennyiségnek csu­pán a felét, pénteken pedig csak a kétharmadát kell el­szállítani az Avasról, s nagy­jából hasonló a helyzet a belvárosban is. De nemcsak emiatt kíván­ják ritkítani a járatok szá­mát. Igen rossz állapotban vannak a járműveik, és amíg újakat nem vehetnek, a ré­giekkel csak annyit vállal­hatnak, amennyit teljesíthet­nek is. Az Avason július I-jétől kezdve hétfőn és csütörtó­sokkal tovább tartanak, és a javításukra máris felkészült a vállalat. A közterületek rendjét, és tisztaságát szabá­lyozó tanácsrendelet szerint, a közterület-fenntartók ja­vaslata alapján a tanács el­rendelheti a cserét. A csalá­di házas övezetekben termé­szetesen továbbra is a kuka a leghasználhatóbb tároló­edény. * A tájékoztatón jó néhány kérdés megfogalmazódott bennünk, amelyek a cikk megírásakor még továbbiak­kal társultak. Vajon elfogad­ható-e közegészségügyi szem­pontból, ha tovább „illatoz­nak” a szeméttárolók az ut­cán, mint eddig? Miért kényszerül erre a lépésre a közterület-fenntartó vállalat? Van-e vajon más lehetőség is, vagy ez az egyetlen mód a szemétszállítás megrefor­málására? Elfogadható-e az az álláspont, hogy a tarifa változatlanul marad, ám a szolgáltatás, a szemétszál’í- tás színvonala süllyed? Ugyanazért a pénzért keve­sebbet kapunk, ráadásul az új szeméttárolók megvásárlá­sa is végső következmény­ként a városlakók zsebét ter­heli... Kérdéseinkre vá­laszt kértünk az illetékesek­től: a szemétszállítás ügyére újabb cikkben térünk vissza. B. A. J Ősszel: műszaki átadás Tető alatt A Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat és a Miskolci Ven­déglátó Vállalat a városi ta­náccsal kötött megállapodás alapján 1982-ben vette át Miskolcon a gyermek- és diákétkeztetésekkel járó fel­adatok ellátását. A városi tanács ellátásfelügyeleti osz­tálya megállapítása szerint a közétkeztetésnek ebben a formájában alapvetően meg­javult és megszilárdult a szakmai színvonal. A válla­latok- előreléptek dolgozóik ilyen Irányú szakmai képzé­sében, továbbképzésében. Az év elején lefolytatott vizsgálatsorozat az ellátás mennyiségi, minőségi és a higiéniai előírások betartá­sára irányult. De feltárt olyan adminisztrációs hiá­nyosságokat is, amelyek számos visszaélésre adnak lehetőséget. így például több helyen előfordult, hogy a déli órákban serp készí­tették el azokat a kimutatá­sokat, amelyeknek tartal­mazniuk kell, hogy mit és mennyit vételeztek ki a rak­tárból a reggeli órákban. Vagy a szakács nem igazol­ta írásban az átvett anya­gok, élelmiszerek mennyisé­gét. Néhány helyen hiába keresték a tálalókonyhába szállított ételek kísérő bi­zonylatát. amelyben szere­peltetni kell az adagok szá­mát, súlyát, mennyiségét. + SZALÁMI HELYETT TEPERTŐ Az egyik oktatási intéz­ményben a tízóraira meg­határozott 1,7 dekagramm csabai csípőskolhusz helyett, csak 0,7 dekagrammot mer­tek az ellenűrök a fél zsem­lén. Így közel félezer tanu­lót károsítottak volna meg. A másik helyen gulyásle­ves és túrós tészta volt a kiírt ebéd, de ugyanott há­rom kilogramm rántott sze­letet is találtak, amelyet nyilvánvalóan magának ké­szített a konyhai személy­zet. Egy harmadik helyen 1.6 kilogramm csirkecombot nem használtak fel az ebéd­hez. Vagy a kiírt reggeli citromos tea, téliszalámi, vajas kenyér helyett, teper­tős kenvoret és retket kaptak a tanulók. A egyik hűtő­ben 3,8 kilogramm sertés­Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Sebestyén Já­nos, a 35. Számú Általános Iskolában (Lumumba u. 1.), 17 órától; Rácz Lukács, He- jőcsabán, a volt II. kerületi tanács épületében (Csaba vezér u. 53. szám), 16.30 órától. a Technika Háza májat találtak, ugyanis a kiírt 6,4 kilogramm helyett csak 2.4 kilogrammot hasz­náltak fel. Több helyen lét­számon felül készítettek ételféleségeket, az egyik esetben 123 darab vagdalt­tal, másik helyen pedig 131 szelet hússal többet. Mindennek a teteje azon­ban az a szokatlan eset, amikor a szeméttárolóban 2 kilogramm nyershúst talált gondosan becsomagolva a Köjál képviselője. A hely­színen 3 ezer forint bírságot róttak ki a vétkesre. + KALKULÁCIÓ NÉLKÜL A gyakori súlycsonkítás mellett a vizsgálat válasz­ték- és minőséghiányokat is talált. Vissza-visszatérő eset, amikor a konyhai személy­zet kalkuláció nélkül egyéb ételeket készít. Az ellenőrző A bükki és a zempléni * erdőségek egykor nagyon gazdag madárvilága — ha | fajokban és számban meg- ! fogyatkozva is — még ma is szép számmal népesíti be ezeket az erdőségeket. A már csak szórványosan fellelhető madarak közé tartozik a csá­szármadár is. Ezt a színpompás, az óva­tos fajdfélék családjához tar­tozó madarat csak a nagyon éber. s még óvatosabb ter­mészetjáró tudja becserkész­ni — s igen ritka az a ter­mészetkedvelő, aki elmond- I hatja, hogy a Bükkben ta- I lálkozott vele. Valamikor J nagyobb számban élt a* tá­jon, ám „nyoma veszett”, s a természetkutatók most már csak a Putnok környékén lé­vő fészkelőket tartják szá­mon, ahol mintegy 500 hek­tárnyi erdőségekben talál­hatók. Ugv tervezik, hogy ezt a lelőhelyet védetté nyil­vánítják, hogy elszaporodá­sát fészkelőhelyének védel­mével is elősegítsék. A változatos* felépítésű, növényi ritkaságokban sem szűkölködő zempléni tájnak állat- és madárvilága is igen gazdag. így itt is fel­lelhető még a császármadár, amely esetenként megfigyel­hető az erdei tisztásokon, ahol ember nem háborgatta környezetben él. Számuk ke­vés, s egyre fogy, így még csak becsülni sem lehet, mennyi maradt meg belőlük, sorozat több helyen higiéni­ai mulasztásokat is feltárt. Az utóbbi időben sajnos elég gyakran fordulnak elő ételmérgezések következté­ben tömeges megbetegedé­sek. Ezért az egészségügyi előírások, követelmények betartásáról nem mondha­tunk le. A vizsgálat, az ellenőrzés mindenesetben jegyzőkönyv elkészítésével zárul, amely tartalmazza az eredményt, felhivja a figyelmet a hi­bák okaira, illetve ezek ki­küszöbölésére. E jegyző­könyvek ismeretében meg­állapítható, hogy a vissza­élések, az előirások be nem tartása még mindig vissza­térő jelenség. Ügy tűnik, a gyermek- és diákétkeztetés gyermekbetegségeit nehezen tudjuk kinőni. (Vége) Oravec János ezen a természeti szépsé­gekben és ritkaságokban bővelkedő vidéken. Gépek az A gépesített erdőművelésé a jövő. A Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság bir­tokában már vannak olyan csodamasinák, amelyek em­beri kéz érintése nélkül dön­tik ki a fákat cs készítenek egységrakatot belőlük. Ha ehhez a Bobcat nevű gép­hez még más. speciális fel­adatra használható berende­zéseket csatlakoztatnak, a munkamenet legvégén a fát is összeaprítják. Ezt a műveletsort is be­mutatták azon a nagyszabá­sú szakmai összejövetelen, amelynek a BEFAG a ren­dezője. Az ország valameny- nyi erdőgazdaságának, illet­ve a fafeldolgozásban érde­kelt vállalatoknak a vezetői részt vesznek az előadásso­rozaton és a szakmai bemu­tatókon. A tanácskozást tegnap Cserép János, a BEFAG ve- zériaazgatóia nyitotta meg. majd dr. Solymos Rezső, az Erdészeti és Faipari Hivatal vezetőhelyettese tartott élő­kön jönnek a szemétért — hallottuk. A belváros köze­pén — a Bartók tér, Torony­alja, Rudas László, Uitz Bé­la, Korvin Ottó, Beloiannisz, Régiposta, Kazinczy utca, a Hősök tere, a Deák tér, a Palóczy utca, illetve a Ta­nácsház tér határolta terü­leten belül, valamint a kör­nyéken levő feltáróutcákban, szervizutakon — ezután is háromszor fordulnak. A kö­rön kívül viszont — vagyis a felsorolt határvonalaktól a Petőfi térig és a Dankó Pis­ta utcáig, valamint a Baj- csy-Zsilinszky úttól a Hu­nyadi utcáig — szintén csak hétfőn és csütörtökön tűn­nek fel ezután a kukások. A tarifát azonban nem csök­kentik. A közterület-fenntartók szorgalmazzák, hogy a ku­kák helyett, az intézmények, s a lakótelepi épületek ke­zelői úgynevezett 1/1-es, gu­rulós konténereket szerezze­nek be. Ezek darabja 16 ezer forint, tehát jóval drágáb­bak, mint a hagyományos ku­kák. Egy konténerben azon­ban 11 kuka tartalma fér el, erdőben adást a fagazdálkodás jelen­legi helyzetéről, a fakiterme­lés további lehetőségeiről és az erdőművelés fejlesztésé­ről. Az egyik legnagyobb ér­deklődésre számottartó té­ma — amely éppen az észa­ki hegyvidéket érinti legin­kább — a tölgypusztulásból és a kár csökkentéséből adó­dó feladatok. Délután Sajó- galgóc területén a résztvevők époen azt tekintették meg a helyszínen, hogy a már ká­rosodott állomány gyérítésé­re milyen korszerű techno­lógiát dolgozott ki a BEFAG. A ládi fűrészüzemben pedig meggyőződhetnek arról, hogy a hulladék sem megy ve­szendőbe. A mai napon a Délbükki Erdészeti Igazgatóság mező- csáti területén folytatódik a bemutató, amikor a síkvidéki erdőfelújítás gépesített rend­szerét ismerhetik meg. A Fiat cég Mammut tipusú gé­pével úgy bele tudnak fúr­ni a tuskóba, hogy az szét- porlik. a területen lehet szántani, vetni, vagy ismét fásítani. ötmillió forintot adott a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága a miskolci Techni­ka Háza felépítéséhez — ad­tuk hírül tegnapi lapszá­munkban. A társadalmi ösz- szefogással készülő Technika Háza most már kezdi felöl­tem végleges külalakját, hi­szen az építők a homlokzat színezésénél, a külső burko­latok felrakásánál tartanak. A létesítménynek a tervek szerint szeptember tizenötö­dikén kezdődik meg a mű­szaki átadása. Ez várhatóan eltart néhány hétig, de az idő szőrit, ugyanis az idén itt szeretnék megünnepelni az MTESZ fennállásának negy­venedik évfordulóját. Bodonyi Csabától, a ház Ybl-díjas tervezőjétől tudjuk, hogy nem kevés nehézséggel küzdenek a vállalkozás résztvevői, ugyanis jő néhány építőanyag be- szerezhetetlennek bizo­nyult. Nem kaptak például megfelelő kerámia burko­lóelemeket — ezért a homlokzatot fehérre festik. Igaz. az építész azt szeretné, ha a falfelületet később befutná a vadszőlő — de ennek ellenére az időt­álló burkolatra nagy szük­ség lenne. Nemrég arról is írtunk, hogy a ház épületgépészeti rendszere sem szokványos, megoldásaiban méltó a Tech­nika Háza névhez. Az elkövetkezendő idő­szakban derül majd ki, hogy a megtervezett rend­szert hogyan sikerült kivi­telezni, lesz-e gond az üzembehelye­zéssel. vagy sem. A Tech­nika Házát egyébként alkal­massá teszik arra is. hogy nemzetközi rangú rendezvé­nyeknek adjon otthont: lesz itt belső tv-lánc. és szinkron­tolmács-berendezés is. A1 Technika Háza igaz. első­sorban a megye műszaki és agrárértelmiségének otthona lesz, de az épület adta lehetőségek előnyeit minden miskolci élvezheti, ha részt vesz az itt megren­dezendő előadások, konfe­renciák valamelyikén. (k—ó) ★ Az idén már rangos rendezvény színhelyévé szeretnék tenni a Technika Hazát Védetté nydvánítják A császármadár fészkeló'helyei Tölgyfát n>író olló, luskót fúró Mammut

Next

/
Oldalképek
Tartalom