Déli Hírlap, 1988. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1988-04-18 / 90. szám
Pályáztak a szolgáltatók Az autómosótól a videoszervizig A szolgáltatások fej lesz lését régebben központi költségvetési alapból támogatták. Ez az elmúlt években megszűnt, a szolgáltatóipar gyarapítása ma elsősorban a vállalkozók pénztárcáján, és a tanácsok anyagi erején múlik. A megyei tanács VII. ötígv az igényt feltétlenül megyei és helyi támogatásra javasolták. A Vilikész felszereléseket szeretne vásárolni a Hejőcsabán saját erőből kialakított motorkerékpár- és mezőgazdasági kisgép-, valamint a Szentpéteri kapuban épülő video- és számítógéppályázatokat műhelyek építésére. melyeket szintén megyei támogatásra javasoltak az illetékesek. • ELSŐSORBAN A PEREM- TERÜLETEKEN éves tervében 50 millió forintot tettek félre szolgáltatásfejlesztésre, és azt is eldöntötték, hogy ezt a pénzt pályázati úton osztják el. Az idén 15 millió forint sorsáról kell így dönteni. Miskolcon 13-an pályáztak. # MŰSZEREK KELLENEK A feltételek szerint vissza nem térítendő támogatást ▼agy kamatmentes kölcsönt kaphatnak azok a vállalatok, szövetkezetek és magánvállalkozók, akik a lakossági szolgál tatásban kívánnak részt venni, fejlesztéseket megvalósítani. A pályázatokat a helyi tanácsokhoz kellett benyújtani, hogy a helyismeretekkel rendelkező szakemberek, testületek véleményét a végleges döntésnél figyelembe vehessék. Miskolcon nemrég tárgyalt a városi tanács végrehajtó bizottsága a pályázatok sorsáról. Az Autójavító Kisvállalat műszereket kíván beszerezni: üzemanyag-, fogyasztásmérőket, zaj- és szén-monoxid- méröket, diagnosztikai be- neodeaéseket. Mivel a műszerekkel végrehajtható vizsgálatok jogszabályban előírtak, ©m jelenleg berendezések hí- $án nem tudják elvégezni, szervizhez. A videószervizhez már adott pénzt a tanács, így a kisgépszerviz megyei támogatását javasolják. A Patyolat Kisvállalat egyrészt elavult gépparkját, másrészt bérágyneműkészletét kívánja lecserélni. Az összeg azonban olyan nagy, hogy erről külön tárgyalásokat kell folytatni. • BEMUTATÓTEREM AZ ÜZLETHÁZBAN A KIOSZ miskolci alapszervezete miskolci székháza mögött üzletházat épít. Ebben nyílik egy termékbemutató és elárusítóterem is. (Itt elsősorban a hiánycikkek gyártására ' szeretnének a bemutatók során partnereket találni.) A városi tanács az üzletház építését' jelentős anyagi erővel már támogatta. Sok autós fogja minden bizonnyal örömmel olvasni ezt a hírt: az Autómosó és Szolgáltató Gmk a Pesti Barnabás utcában, a benzinkút szomszédságában egy autó gyorsmosóegységet kíván építeni. Mivel a városban meglehetősen kevés helyen mosnak ma autókat, ezért javasolták, a vállalkozás anyagi támogatását. Fia már az autóknál tartunk: autószerelők is nyújtottak be Miután most már büntethetnek a&ért, ha túl sok szév- monoxidot enged az autó a levegőbe, érthető, hogy aS autójavítók szeretnének felkészülni a szénmonoxid-mérések tömeges elvégzésére. Olimpiai bélyegsorozat és -blokk A Magyar Posta a szöuli XXIV. nyári olimpiai játékok köszöntésére négy címletből álló, összesen 16 forint értékű bélyegsorozatot és 20 forintos bélyegblokkot hoz forgalomba április 20-án. A bélyegek Varga Pál grafikusművész terve alapján, több színű ofszetnyomással — a sorozat 383 800 fogazott és 7700 fogazatlan példányban, a blokk 229 300 toftázott és. ajűO fogazatban példányban — az Állami Nyomdában készültek. A bélyegeken az alábbi sportágakra utaló grafika látható: a 2 forintoson kajak, az egyik 4 forintoson gátfutás. a másikon vívás, a 6 forintoson pedig ökölvívás. Valamennyi bélyegen s a blokkon az olimpia emblémája és az olimpiai öt karika megtalálható. A blokk bélyegképén és az azt körülvevő kereten a nemzetek barátságára utaló szimbólum, s eg.y teniszező látható. A növényvédőszer-gyárban egész évben a legnagyobb kihasználtsággal dolgoznak a berendezések. (Vadas Zsuzsa felvétele> Lángálló poliuretán Angliába Versenyt futni az idővel — kemény valutáért A dél-koreai piacra is betört az ÉMV Szerepelt a pályázatok között a KIOSZ miskolci alapszervezetének, valamint négy fodrász kisiparosnak a oe- adványa is, akik a hejőcsa- bai szolgáltatóház építéséhez kértek támogatást. Az illetékesek azonban úgy döntöttek, hogy inkább jövőre kell támogatásért folyamodniuk a szolgáltatóház ügyében érdekelteknek. A tervek még nincsenek olyan állapotban ma, hogy konkrét összegekről tudjanak dönteni. A szolgáltatóházat azonban mindenféleképpen meg akarják építeni. Kovács Gábor, a városi tanács ellátásfelügyeleti osztályának vezetője elmondta: azzal a szándékkal bírálták el a pályázatokat, hogy elsősorban a peremterületeken javuljon a szolgáltatások színvonala. Sokszor mondják a tanácsi szakemberek, nincs már módjuk arra, hogy elrendeljék, egy-egy vállalat itt, vagy ott nyisson üzleteket, műhelyeket. Az egyetlen járható út a támogatósok, kedvezmények, pályázatok rendszere. (kissá A miskolci pamut-fonó az országos vállalat második legnagyobb gyára. Természetes és mesterséges alapanyagokból készülnek a bel- és külföldi piacokra szánt termékek. A Pamutfonóipari Vállalat nemrég benyújtotta a hitelkérelmét exportja bővítésére. Ha ezt megkapják, a miskolci üzemnek is jutna a pénzből. Megkérdeztük: mire futja a várható összegből? » A gyár igazgatója, dr. Szigethy Tibor hangsúlyozta, hogy várhatóan 20—25 millió forintban lehet gondolkodni. Ez az összeg azonban nem szerkezetváltáshoz, hanem az elmúlt években már elkezdett rekonstrukciós munkálatok folytatásához nyújthat segítséget. Mivel az üzemben készített fonalak minősége az előműveletek során eldől, elsősorban az ehhez a munkához szükséges néhány elavult gép kicseréléséhez látnak majd hozzá. A teljes géppark felújításáról jó ideig álmodni sem lehet, mert a fejlesztési elképzeléseknek határt szab a pénzhiány. A tervbe vett gépvásárlások esetén a fonalak minőségének javulását biztosíthatnák, exportra szánt termékeik eladhatóságát növelnék. A fokozottabb tőkéspiaci igények kielégítése elengedhetetlen, mert a további fejlesztésekhez szükséges dollárkeresletet csak így bővíthetik. A termékek önköltségében az alapanyagoké 50—60 százalék. Hogy ezt a magas arányt csökkentsék, olyan piacok feltárását tervezik, ahol az olcsóbb szintetikus szálakkal kevert fonalak is keresettek. Ha csak a tisztán gyapotból font termékek exportját fokoznák, az alapanyag beszerzési árainak emelkedése miatt tovább nőne a termékek önköltsége. A tragikus londoni metróés lakástüzek után .szigorú rendelkezést hoztak Angliában, hogy ezután a bútorokat és a berendezéseket csakis lángálló poliuretán felhasználásával gyárthatják. Ezért számíthatott sikerre az Északmagyarorszá- gi Vegyirníirek legújabb műanyag temméke, a láng★ A pamutfonóban gyártott fonalak összetételét mindig a divat határozza meg. Korábban a szintetikus, újobban a gyapot alapanyagú termékeiket keresik a tőkés piacon. A gyár gépparkjához szükséges pótalkatrészeket is többnyire dollárért lehet beszerezni. A meghibásodásokat ugyan ki tudják javítani, de annyi deviza már nem jut, amennyit a műszaki színvonal igényelne. A munkaerőhelyzetről az igazgató elmondta, hogy az új gépek beszerzése után sem fognak létszámleépítésre gondolni, de most is bármikor biztosítanak munkát a jelentkezőknek. ______ SZrJi. álló poliuretánhab. A sajó- bábonyi gyár magyar bútorgyárakkal közösen tárgyal a szállításokról. A speciális műanyag nagy érdeklődést keltett már jó néhány neves szakkiállításon és vásáron. Az ÉMV azonban nemcsak műanyagokkal, hanem növényvédő szerekkel és hatóanyagokkal, gyógyszeralapanyagokkal is évek óta jelen van az exportpiacokon. Olyannyira, hogy két év alatt duplájára növelik a külpiacra szánt termékeik arányát — Hogyan érték el a kemény piaci feltételek között eddigi eredményeiket? — kérdeztük Bonnyay Péter vczcrigazgató-helyct- tcst. — Néhány számadattal érzékeltetem az export növekedését. Amíg 1986-ban 5,4 millió dollár, és 36 millió rubel értékben exportáltunk, addig 1987-ben már 7,7 millió dollár volt a tőkés exportunk. Az idei tervünkben pedig 11 millió dollárt meghaladó tőkés és 44 millió rubel értékű szocialista export szerepel. Jelentős az érdeklődés a termékeink iránt. A növényvédő szerek közül főként a kukorica, rizs és cukorrépa növénvi kártevői ellen ható Tiokarbamát termékcsalád adható el a legjobban. Ebben világviszonylatban is a legnagyobb mennyiséget gyártók közé tartozunk. Pedig igen nagy a kínálat valamennyi növényvédő szerből, magasak a vámtételek, s egy-egy új növényvédő szer forgalmazását szigorú és hosszas vizsgálat előzi meg. Emiatt kész növényvédő szerekkel bejutni a fizetőképes piacra, főként a fejlett tőkés országokba, igen nehéz. Ezért olyan megoldást kerestünk, ami hozzásegít a gyorsabb értékesítéshez: a növényvédő szer hatóanyagát szállítottuk ki, s kerestünk egy olyan külföldi vállalatot, ahol feldolgozzák és kiszórásra. felhasználásra alkalmassá teszik azt. — A fejlett nyugat- európai tőkés országokon kívül hová jutnak el az ÉMV termékei? A Rockin’ Belly Bende zenekar tavaly már adott egy nagy sikerű koncertet a Molnár Béla Ifjúsági és Úttörőházban. Most ismételten itt játszanak, kedden este 2 órától, A meghívó íerge— A növényvédőszer-gyár- tás folyamatosságát teszi lehetővé a dél-amerikai kontinensre irányuló, a délkelet-ázsiai és az ausztráliai exportunk. Az eltérő mező- gazdasági idények számunkra állandó kapacitás-kihasználást jelentenek. Hiszen más-más időpontban s nem mindenütt egyszerre van szükség vegyszereinkre. Indiában, Dél-Amerikában én Nyugat-Európában a gyógyszer-alapanyagainkat is régJ óta vásárolják. Most konjunktúra van a piacon, ezért tavaly gyors kapacitásbővítést yégeztünk, _ ez már a« üzletpolitika fontos eleme. A piac minden rezdülésére azonnal reagálnunk kell,' Például tavaly, amikor még magyar vállalat terméke meglehetősen ritka volt a dél-koreai piacon, az ÉMV egy amerikai cég közreműködésével hosszú távú szállítási szerződést kötött itt. — Az export nagy részét azonban évek óta a szocialista országokkal bonyolítják le. Milyen változások történtek ezen a piacon? — Meghatározó a szocialista országokba irányuló exportunk, ezen belül nagy mennyiséget szállítunk a Szovjetunióbá. Meglehetősen nagy tőkésimportanyag- felhasználással gyártjuk növényvédő szereinket. S az ÉMV szocialista exportja — ha a gyár számára kevésbé előnyös is — végül is nép- gazdasági szinten pozitív dollár-szaldót eredményez. Az Agrokémia—II. egyezmény keretében ugyanis igen sokféle hasznos termék érkezik hazánkba a növényvédő szerek ellentételeként. Az ÉMV természetesen a hazai mezőgazdaság igényeit is igyekszik kielégíteni. Most éppen versenyt futunk az idővel, mert késtek a gyártáshoz szükséges importalapanyagok, ezért az üzemből közvetlenül a földekre szállítják növényvédő szereinket. (vadas) teges rock and roll táncházat ígér. Akik tavaly ott voltak, tudják, hogy a csapat női vokálja a táncolok közé ugrik a színpadról, és ott ropja a rockit, együtt a rajongókkal. A belépődíj 70 forint. Piacot keres a pamut fonó Új gépet, exportképes termékek