Déli Hírlap, 1988. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1988-04-18 / 90. szám
A következő népszerű bérletben tartott hangverseny időpontja hétfő este, fél 8, színhelye pedig a Miskolci Nemzeti Színház. A Miskolci Szimfonikus Zenekart Sándor János vezényli. Közreműködnek: Bándi János, Karis Béla, Páka Balázs, Tordai Éva énekművészek, valamint a Bartók Kórus, melynek karigazgatója Szűcs Sándor. A műsor Leoncavallo Bajazzók című operájának hangver- senyszerü előadása. HÉTFŐ A tévéfesztivál nem csupán a műsorok fóruma, versenye, hanem alkalom szakmai vitákra, eszmecserékre is. (Kerényi László felvétele) Nem májusban, novemberben Mégis lesz tévéfeszlivál Márciusig tartott az a bizonytalanság, amely a miskolci filmiesztiválok folytatását kérdőjelezte meg. Ekkoi döntötte el ugyanis az MTV elnöksége, hogy a vidéki fesztiválok évről évre nagy erkölcsi sikert biztosító hasznát továbbra is gyümölcsöz- tetni kell. A megtartás mellett szóló érvek és ellenérvek felsorakoztatása és értékelése viszont olyan hosszú időt veti igénybe, hogy például a miskolci tévéfesztivál időpontját is el kellett halasztani. A tervezett májusi periódusig ugyanis már aligha lehetett volna úgy megszervezni a találkozót, hogy zavartalan lefolyását biztosítani tudják. A bizonytalankodásnak különben Igen összetett oka) voltak. Az első ilyen ok, hogy a fesztiválok budapesti intézőbizottságában személyi változások következtek be, s a régi bizottság az új pénzügyi-technikai körülmények között nem akarta vállalni a vidéki fesztiválok megrendezését. Elképzeléseik szerint minden, úgynevezett mozgóképes fesztivált Budapestre kellene összpontosítani, elsősorban anyagi, de más megfontolásokból is. Ez utóbbiak között szerepelt az az érv is, hogy ebben az esetben egy helyen és egy időben nézhetnék meg a magyar mozgóképtermést az iránta érdeklődő külföldiek, ami a filmek eladásának szempontjából valóban megfontolandó álláspont, de a magyar művészeti élet és a fesztiválok erkölcsi haszna felől nézve, már korántsem egyértelműen az. A magyar filmfesztiválok kialakult repdje és rangja ugyanis nem bontható fel bizonyos veszélyek nélkül, amelyek eddig is nemkívánatos módon hatottak a művészeti életben. Hogy egyebet ne említsünk: mindenki tudja és érzi a túlzott Budapest- központúságban rejlő veszélyeket. A vidéki városok kulturális-művészeti életének másodrangú kezelését. Miskolc és Veszprém az évek folyamán rangos helyet vívott ki magának a mozgóképfesztiválok között. Veszprém az évek hosszú során át a játékfilmek fesztiváljának megrendezésében jeleskedett, Miskolc pedig a rövidfilmeknek — az idők folyamán szélesedő műfajskála alkotásainak — adott otthont. A vele járó rangot, és a fesztiválnak a város kulturális-művészeti életében betöltött szerepét egy- csapásra elveszteni — ezt szerette volna, mint ahogy Veszprém és Kőszeg (gyermek- és ifjúsági műsorok) sem szeretné. A vidéki városok ellenkezésének — a fesztiválok további megrendezése melletti kiállásának — eredménye, hogy amint Trebitsch Júlia, a miskolci tévéfesztivál új igazgatója elmondotta. mégiscsak megtartják a miskolci fesztivált. Ehhez a város, a SZOT és az MTV anyagi támogatása is megvan, így november 10. és 16. között sor kerülhet a rendezvényre. Olyan programot igyekeznek összeállítani, amiért a széles közönség is a pénztárcájába nyúl, s ami legalább a költségek egy részét visszatéríti a szervezőknek. Ez ügyben folynak még a tárgyalások, de április 26. után, amikor az intézőbizottság budapesti és miskolci része első közös értekezletén egyesíti majd elképzeléseit, bizonyára sok minden tisztázódik ebben a vonatkozásban is. Gy. G. Kossuth rádió : 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.40: Rólunk van szó! — 12.4ö: Peres, poros iratok. — 13.00: Klasszikusok délidőben. Magyar előadóművészek albuma. — 14.00: Hírek. — 14.10: A magyar nyelv hete. Táj, nyelv, ember. — 14.40: Hangszerszólók. — 14.5/: Rauioton-korongokról. — 15.00: Világablak. — 15.30: Kóruspódium. — 16.00: Hírek. — 16.05: Hangoló. Gyerekek zenélő órája. — 17.00: Eco-mix. Gazdasági magazin. — 17.30: Hegedű-szo. — 18.07: Filmzene. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Első kézből. Forró Tamás es Havas Henrik műsora.— 20.15: A Rádiószínház bemutatója. Kutyaszív. Mihail Bulgakov művének rádióváltozata. — 21.21: Könnyűzenei hangszerszólók. — 21.30: Tíz kérdés — a bűnügyi és a közbiztonsági helyzetről. Ladvánszky Károly belügyminiEZteivhelyeí- tessel beszélget Rapcsányi László. — 22.00: Hírvilág. Hírek, — tudósítások — kommentárok. — Sport. — 22.53: Halló, itt vagyok! A telefonnál: Szilágyi János. — 23.30: Anton Dermota operaáriákat énekel.— 24.00: 'Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Fúvósindulók. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Nóták. — 13.00: Hírek — 13.05 Slágermúzeum. — 13.45: Időjárás- és vízállás jelentés. — 14.00: Kettőtől ötig ... A Rádió kívánságműsora. — 17.00: Hírek. — 17.05 : Kölyökrádió. — 17.30 : ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. — 18.30: Világsiker lemezen. Az operaház, fantomja; Nézze meg, hallgassa meg.„ A tizedik nap Holnap a televízió első programjában délután háromnegyed 6-kor új sorozat indul útjára: a Bujócska. A műsor óvodások, kisiskolások számára készül. Játszani és játékot készíteni tanítja őket. Utóbbi okból olvasható a műsorban a szokatlan zárójeles utasítás, hogy tű, cérna, ragasztó, rongy és filchulladék is szükséges a műsor nézéséhez ... Este 10 óra előtt 5 perccel folytatódik a Kardiológia című amerikai egészségügyi filmsorozat, mely — ahogy mondani szokás — igencsak beváltotta a hozzá fűzött reményeket: érdekesen, izgalmasan, valóban használható tanácsokkal együtt ismertet meg a szív- betegségek megelőzésével. Színházi közvetítés ritkán jelent konkurenciát egy folytatásos tévésorozatnak, mégis remélhető, ezúttal sikerül: csütörtökön este, negyed kilenckor, a Szomszédok című teleregénnyel egy időben —, de a kettes csatornán — kezdődik Friedrich Schiller Don Carlos c. drámája, melyet a Vígszínház ad elő, parádés szerep- osztásban. Szilágyi Tibor, Bánsági Ildikó, Hegedűs D. Géza, Hernádi Judit, Lukács Sándor játsszák a főbb szerepeket. Pénteken este az egyes műsorban ismét találkozhatunk Anthony Perkins hátborzongatóan sejtelmes tekintetével, melyet a Psycho című film tett világhíressé, helyesebben világhirhedtté. Ezúttal — A tizedik nap című filmben — néz baljósán, ami nem is csoda, tekintve, felébredve, úgy érzi, bajba került. A film Ellery Queen, a híres krimiíró művéből készült. Ma este, a Kossuth adón fél 10-től Rapcsanyi László tíz — mindannyiunkat érdeklő és érintő — kérdést tesz fel Ladvánszky Károly belügyminiszter-helyettesnek a bűnügyi és közbiztonsági helyzetről. Szerdán este szűkebb pátriánkról esik majd szó: a Kossuth adón este fél 11-kor Egy igazgató névjegye címmel Kovács Zoltánnal, a DIGÉP vezérigazgatójával készült riport hangzik el. Kájé természetesen Miskolc sem hogy önkívületi állapotából % A péntek esti krimi főszereplője Anthony Perkins. r|e A Miskolci Szimfonikus Zenekart Sándor János vezényli. Részletek Lloyd-Webber zenés játékából. — 19.00: Hírek. — 19.05: Népdalok. — 19.30: Sportvilág — 20.03: Zenélő filmkockák. — 20.49: Teddy Windholz zenekara látszik. — 21.00: Hírek. — 21.05: Így rádióztatok ti! Karinthy Frigyes írásai a rádióról. — 22.05 : Rockújság. — 23.00: Hírek. — 23.10: A víg özvegy. Részletek Lehár operettjéből. — 23.34: A dzsessz története. Bartók rádió: 12.09: Zenetörténeti értéktár — 13.00: Hírek. — 13.05: Kilátó. A Rádió világirodalmi folyóirata. — 13.50: Réz- fúvósegyüttesek felvételeiből. — 14.10: Operarészletek. — 14.40: Barokk muzsika. — 15.23: Prágai Tavasz 1987. A Prágai Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. — 17.00: Leontyne Price operaáriákat énekel. — 17.31: Magyar zeneszerzők. — 18.06: Oj lemezeinkből. — Chopin : e-moll zongoraverseny. — .18.50: Egészségünkért! — 19.00: Híreit. —• 19.05: Két hangon, — 19.35: Közvetítés a genfi Nagyszínházból. Puccini: Tosca. Há- romfelvonásos opera — 21.25: A kamarazene kedvelőinek. Schiff András (zongora), Rolla János (hegedű) és Banda Ede (gordonka) trió-felvételeiből. —22.17: Brahms: IV. szimfónia. — 23.00: A hét zenemüve. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.35: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Telefonügyeiét: 35-510. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. El szeretném mondani. Paulovits Ágoston jegyzete. — 18.00—18.15: Eszak-magyarországi krónika. — 18.25—18.30; Lap- és müsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 20.00— 21.00: Körzeti tévéstúdiók. Budapest. Pécs. Dél-dunántúli hírek. információk. események. Szeged. Tudósítások, hírek, események négy megyéből. Szlovák televízió: 16.45: A nap percei. — 16.53: Katonák műsora. — 17.50: Pozsonyi magazin. — 18.20: Esti mese. — 18.30— 19.10: A Híradó sajtókonferencia.! a. — 19.30: Híradó. — 20.00: Milliomos férfi (tévéfilm). — 21.30: Sportvisszhangok. — 22.30: Aktuális kérdések. Kiállítások: Mini Galéria (10— 18): Tóth Ernő festményei. — Fotógaléria (10—19): Nagygyörgy Sándor fotói. — Vasas Galéria (14—19): Ózdi Munkás Képzőművész Kör kiállítása. — Gyer- mekgaléria (10—12 és 14—1Ö) : A város gyermekrajz-szakköreinek alkotásaiból. — József Attila Könyvtár Kiállítóterme (11—19) : A Széchenyi utca házai portáljai a századfordulón. Kiállítás a B.-A.-Z. Megyei Levéltár anyagából. — Kós-ház (14—17): Építészettörténeti kiállítás. Miskolci Nemzeti Színház (f8): A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye (Népszerű bérlet). Filmszínházak: Béke (3): Vang- vu. a kungfu hőse (szí. kínai, 14 év, kiemelt i. helyár!) — (n6): Reméljük, lány lesz (mb. szí. olasz—francia, felemelt helyár!) — (f8): Vissza a jövőbe (mb. szí. amerikai, kiemelt 1. helyár!) — Béke kamaramozi (f4, 16): Az ibafai kovboj (szí. magyar. 14 év!) — Béke kamara videomozi (18) : Kalandorok (szi. francia) — Kossuth (f3): A nindzsa színre lép (szi. amerikai, 14 év. kiemelt 2. helyár!) — (hn5) : Tűz van babám (mb. szí. csehszlovák) — (7) : Betty Blue (szí. francia. 18 év. kiemelt 1. helyár!) — (9): Fantom az éjszakában (mb. szí. amerikai. 16 év. kiemelt 1. helyár!) — Heresy Iván Filmklub (fő) : Vaskos tréfa (mb. szi. olasz 14 év. felemelt helyár!) — (fi) - Törvénysértés nélkül I—II ,szi. magyar. 14 év. dupla helyár!) — Hevesy videomozi (f3. i9): A köd (szí amerikai. 16 év!) — Táncsics (í4, f6 és f8): Rendőrsztori (szí. hongkongi. 14 év. kiemelt 2. helyár!) — Táncsics kamaramozi (4): Üdvözítő kegyelem (mb. szi, angol, felemelt helyar!) — (6): A másik ember 1—II. (szi. magyar. 14 év. dupla helyár!) — Táncsics videomozi (E3. fö és f7) : Kés a kézben (szí. amerikai) — Fáklya (5 és 7) : Árulás és megtorlás (mb. szi. kínai, ielemelt helyár!) — (3) : Hótreál (szí. magyar. 14 év!) — Fáklya kamaramozi (f5): Queen (szí. magyar, kiemelt 2. helyár!) — Fáklya kamara video (f3. f7):' Egy bizonyos őrület (szi. amerikai) — Petőfi (£5, í7) :Kob. ra (mb. szí. amerikai. 16 év. kiemelt 2. helyár!) — Vasas (4, 6 és 8) : A nindzsa színre lép (szí amerikai. 14 év. kiemelt 2. helyár!) — Ady Művelődési Ház (5) : Fiú nagy fekete kutyával (mb. szí. NDK) — (7): Élethalálharc (hangbemondásos, francia. 14 év!) — Szinva videomozi (Rendezvények Háza (f3. Í5): Egymillió évvel időszámításunk: előtt (szi. amerikai) — Nehézipari Műszaki Egyetem (5 és 7) : Kék villám (mb. szi. amerikai. 11 év, kiemelt 1. helyár!) — BÁÉV selyemréti munkásszálló (6) : A sárkány útja (hongkongi. kleméit helyár!) — Krúdy (17): A bolygó neve: halál (mb. amerikai, 18 év. kiemelt helyár 1) — Hámor. Bükk (f6) : A bolygó neve: halál (mb. amerikai. 18 év. kiemelt helyár!) — Pereces. Bányász (6) A kicsi kocsi legújabb kalandjai (mb. amerikai, kiemelt hely ári). KEDD Kossuth rádió: 8.60: Hírek. — 8.20: Társalgó. Másfél óra irodalomkedvelőknek. — 9.44: Archívumunkból Nagy Judit énekel, a kiskunfélegyházi citerazene- kar játszik. Nagy Jánosné vezetésével. — 9.50: Tévélottó-sor- solás. — 10.00: Hírek. — 10.05: Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiót. Szabálytalan bányászportré. — 10.25: A vendég, örley István novetláia. — 10.42: Ligeti György: Requiem. — 11.08: Nóták. — 11.37: A Balogh család. Veres Péter regénye folytatásokban. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Slágermuzeum. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. Zenes délelőtt. Bartók rádió: 6.00: Muzsikáló reggel. — 9.08: Beethoven-felve- telek. — 10.30: Diákfélóra. — 11.00: Fiatalok muzsikálnak. — 11.28: Monteverdi: Tankréd és Klorinda párviadala Drámai jelenet. — 11.51: Az Amadinüa ütöegyüttes felvételeiből. Miskolci rádió: 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Reggeli körkép. Hírek. tudósítások. információk, szolgáltatások Borsod. Heves és Nógrád megyéből. Televízió, l. műsor: 8.45: Tévétéka. — 8.45: Még megmenthető! — 9.05: ..Veszélyben őket hívjuk7'. — 9.25: Kormos István: A muzsikás kismalac. — 9.45: Képújság. — 9.50: Telelottó. — 10.00: A védelemé a szó. Tévéjáték (ism.). — 10.55: Mozgató. Tévétoma mozgáskorlátozottaknak. — 11.00: Képújság. SKY CHANNEL Az Avason, az 5-ös csatornán fogható kísérleti műholdas televízióadás keddi programja: 6.30: Jó reggelt, Skandinávia! — 7.30: Kelj fel klub — 7.35: DJ Kát show (GY). — 8.35: Dennis (VÍG). — 9.05: Szívhez szóló (POP). — 10.05: Coca-Cola európai Top 60 (POP). — 11.05: Visszaszámlálás (POP). — 12.05: Nescafé angliai Top 40 (POP). — 13.05: Egy másik világ (DR). — 14.00: Dr. Ruth szexológus tanácsai. — 14.30: Mobil autómotorsport. — 15.00: Jayee és a guruló harcosok (RAJZ) — 15.30: Atváltozók (RAJZ). — 16.00: A rock szörnyetegei (POP). — 17.00: DJ Kot show (GY. RAJZ. VÍG). — 18.00: TheMon- kees (VÍG). — 18.30: Jeannieről álmodom (VÍG). — 18.57: Időjárás-jelentés. — 19.00: Hármasban (VÍG) — 19.30: Kenva szabad ege alatt (KAL). — 20.30 : Vidéki praxis (DR). — 21.27: Időjárás-jelentés. — 21.30: Tom Jones show. — 22.00: Holland foci. — 23.00: Paul McCartney special. — 0.00: A rock szörnyetegei (POP). — 0.57: Időiárásjelentés. — 1.00: A Csehszlovák filharmonikusok. — 1.45: Léghalós-találkozó Bristolban. — 2.00: Glenlivet tűzijáték-koncert. A mindennap ugyanabban az időpontban jelentkező állandó műsorok a Sky Channel csatornán : 07.30: The D. J. Kát wake up club — ötperces ébresztő hétalvóknak. — 07.35: The D. J. Kát show — Sky’s children'» show — D. J. Kat és Linda de Mol gyermekeknek szóló műsora. Film — zene vetélkedő. — 13.05: Another world — Folytatásos amerikai teleregény — Négy család életének, küzdelmeinek története. — 17.00: The D. J. Kát show — Sky’s children’s show. — 18.00: The Mon- kees — Vígjáték-sorozat — Az Emmy-díjas sorozat főszereplője a Monkees-együttes. — 18.30; T dream of Jeannie — Vígjáték- sorozat. — 19.00: Three’s company — Vígjáték-sorozat — Két hölgy és egy fiatalember ^g» lakásban.