Déli Hírlap, 1988. március (20. évfolyam, 50-76. szám)
1988-03-10 / 58. szám
Miskolc tömcgLözlcLcdcséuck jövője Vonatok, villamosok, autóbuszok • • illést tartott a megyei szállítási bizottság A Borsod-Abaúj-Zcmplén Megyei Szállítási Bizottság tegnapi ülése <lr. Juhász György alclnoknck, a Borsod \ ólán igazgatójának vezetésevei — elfogadta a megye hosszú távú közlekedésfejlesztési koncepciójára kidolgozott javaslatot. A legnagyobb szállító és szállíttató vállalatok képviselőinek vitájában felszólalt Pázsit Csaba, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának fömunkatársa, dr. Verbóczky János, a Közlekedési Minisztérium lomunkat ars a, és Győri Sándor, a Központi Szállítási Tanács titkárságának fömunkatársa is. közlekedés biztonságának fokozására indokolt lenne Nyék- ládházán, Felsőísolcán. Her- nádnémeliben és Bőcsön aluljárók megépítése a vasútállomáshoz. A megye hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozását indokolja — foglalta össze a vitát dr. Juhász György —. hogy a termék- struktúra változását nem követi az infrastruktúra változása, így a közlekedés fejlesztése. A szakemberekből álló bizottság által most kidolgozott és elfogadott javaslat a fő irányokat jelöli ki. számol a megye gazdaságában várható változásokkal, a terület —, illetve településfejlesztéssel és a munkaerőmozgással is. A tanácskozás másik napirendjére, amely egy NEB vizsgálat alapján készült beszámoló a magánszektor szerepéről, az áruszállítás igényeinek kielégítésében — lapunkban visszatérünk. Korszerű termesztés, szebb környezet ác A járda- és útépítés is olyan munka, aminek köze lehet a közművekhez Az írásba foglalt javaslathoz Szabó József, a megyei tanács osztályvezetője fűzött szóbeli kiegészítést. Vázolta a megye közútjainak közúti hídjainak állapotát, a gépkocsipark-állagát. amely nem jobb az országos átlagnál. Ez részben meghatározza a közúti áruszállítás és személyszállítás helyzetét. A vasútnál csak annyival jobb a helyzet, hogy a villamos vontatási aránya 75 százalékos, a legmagasabb az országban a MÁV Miskolci Igazgatósága területén. Az áruszállítást nehezíti, hogy elavult a vasúti teherkocsiparkja. A pályaudvarok is felújításra szorulnak. Miskolc város tömegközlekedésének javítása érdekében mihamarabb be kell fejem! a villamospálya-rekon- strukciót. meg kell építeni a villamosremízt és két új autóbusz-végállomást is ki kell alakítani. A vitában számos hasznos, megvalósítható javaslat hangzott el. Ilyen például, hogy Miskolcon minden adottság megvan a vasúti teherkocsik gyártásához, az LKM és a MÁV Miskolci Járműjavító üzeme már tett is ennek érdekében. A közlekedési szakemberképzést úgy lehetne helyben megoldani, hogy létrehoznák a győri. Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főis kola kihelyezett tagozatát. A Tanácstagi fogadóóra Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Benk.ey Balázs a 48. Sz. Kisegítő iskolában (MÁV-telep. Kandier Jenő u.), 16—17 óra között. Mintakeríek versenye / 10000 térképlapon a föld alatti világ Közmű-„régészek” A városi környexet kulturáltságán nemcsak a köztesről elek tisztaságát, rendezettségéi értjük. Ez az álláspontja a Hazafias Népfront Miskolc Városi Bizottságának. a városi tanács ellátás- felügyeleti osztályának és az Unió Áfésznek is. A három szervezet idén ismét meghirdeti a Mintakert akciót. A verseny célja — mint az a pályázati felhívásból is kiderül —, hogy szebbé váljanak a miskolci zártkertek, s az ezekben termett zöldségek, gyümölcsök az igényesebb kertkultúra produktumai legyenek. A korszerű termesztési, művelési eljárások népszerűsítéséhez, a szakosított termelések elterjesztéséhez is hozzájárulnak. A felhívás megfogalmazói azt sem tartják lényegtelennek, hogy a zártkerti gazdasági épületek, hétvégi házak környezete rendezetté, szebbé, esztétikusabbá váljon. De a versennyel erősíteni szeretnék a kertbarát- mozgalmat s azt is fontosnak (ártják, hogy a város zöldövezetének fejlesztésében és Miskolc ellátásában résztvevő kertbarátok megfelelő erkölcsi elismerésben részesüljenek. Akinek az érdeklődését felkeltette a verseny, a HNF Városi Bizottságánál, vagy a •városi tanács ellátás-felügyeleti osztályánál szerezheti be a nevezési lapot, amit március 31-ig kell kitöltve leadni. MISKOLC Á szakemberekből álló bírálóbizottság kétszer veszi majd szemügyre a pályázók kertjeit. Először június 1. és 30. között, másodszor pedig augusztus 15. és szeptember 15. között vizsgálják, hogy a versenybe benevezett terület megfelel-e a mozgalom tavaly óta változatlan követelményeinek. A szervezőktől tudjuk azt is, hogy eddig még nem sokan jelentkeztek. Ennek ellenére a tavalyihoz hasonló sikerre számítanak, újabb jelentkezőket várnak. A benevezók most is emléklapot kapnak. A Mintákért fokozatot elérő zártkertek tulajdonosai pedig oklevelet és tárgyjutalmat vehetnek át Miskolc felszabadulásának évfordulóján. Az építők — legnagyobb megdöbbenésükre — a színház kiugró főutcái homlokzatának pillérjei alatt vízvezetéket leltek. De nem ez az első eset, hogy váratlan köz- müleletet talalnak a kivite-* lezők, amikor feltúrják a földet. Sajnos ez a specialis „regószkedés” meglehetősen sok pénzbe, időbe, bosszúságba kerül — nemcsak az építőknek. de előfordul, hogy a környék lakóinak is. Minderre gyógyírt az egységes központi közmű-nyilvántartás jelenthet. Miskolcon nemrég erről született tanácsrendelet. • 1990-RE KÉSZ Már megint egy újabb pa- ragrafusgyüjtemény — mondhatják sokan —, de ebben az esetben nem arról van szó, hogy az írott betűvel próbálnák pótolni mindazt, amit cselekvésben elmulasztottak. Sőt ellenkezőleg; az 1980-as évek eleje óta folyik a szívós ás nem kevés pénzbe kerülő munka, hogy megteremtsék a város pontos közrr.ű-nyilván- tartását. Létrehozását az egész országban előírtak, ám az anyagi fedezetnek csak egy részét tette ki a központi támogatás. Még kimondani is sok: Miskolc város föld alatti köznvűvilágát tízezer térképlap ábrázolja. A szakemberek szerint ez a dokumentumgyűjtemény majdnem késznek tekinthető — eltekintve persze attól, hogy a nyilvántartás tökéletesen kész sohasem lesz, hiszen a változásokat állandóan át kell vezetni a térképlapokon is. Ma úgy tűnik, hogy 1990 elejére befejeződhet az alapozó munka, ám ehhez még szükség van az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium további anyagi támogatására. A célig meg 12—13 millió forint kelL • A RENDELET ÉS A NYILVÁNTARTÁS Már a 80-as évek elején létrejött egy kis szervezet a Városgondnokságon a közműnyilvántartás gondozására. Most bővítették a létszámot, s új helyiségeket alakítottak ki. S hogy miért kellett ehhez még rendeietet is alkotni? Azért, hopv a nemzeti vagyon részét képező közmű- vezetékeket megóvhassuk, és ehhez bizony egy-két dologra kötelezni keli a közművek üzemeltetőit. Például arra: a közmüüze- mehetök kötelesek díjmentesen adatokat kiszolgáltatni a nyilvántartásnak, hogy a változásokat abban rögzíthessék. Azt is előírták a rendelet.' ben, hogy mennyi időn belül kell ezt teljesíteni, ha új közművezetéket fektetnek. Ha ezt elmulasztják, szabálysértési eljárást lehet kezdeményezni, a közművezeték kezelőivel, üzemeltetőivel szemben. Azt is rendeletbe foglalták. hogy a közmünyilván- tartás adatait kötelező igénkbe venni mindazon magánszemélyeknek és közületek- nek. akik olyan munkát végeznek, amelyek érinthetik a közműrendszert. Első olvasásra meglehetősen szigorúnak tűnnek ezek a rendelkezések, ám nem szabad elfelejteni, hogy ha pontatlant vagy idejétmúlt adatok kerülnek be a nyilvántartásbaj akkor fél évtized munkája és a beleölt sok millió forint semmivé válik. o FORINTOT TEREM Ha már pénzről esik szód a közműnyilvántartás adataihoz a díjszabás tételeinél« megfelelően magánszemélyei« és közületek is hozzáférhetnek. Díjtaian azonban az adatokba történő betekintés, valamint a régebben kapotfi vázlatok egyeztetése a legfrissebb adatokkal. A városi tanácson bíznak abban, hogy a közműnyilvántartó szervezet a lövőben képes lesz arra: a bevételekből fedezze létrehozása költségeinek jő részét. Azt perB. A. Segíthet letörni az árakat sze nem is lehet forintokban *■ Az elmúlt évi árakhoz képest, átlagosan húsz százalékkal drágábban vásárolhatnak idén a barkácsolók. Ez persze kicsit visszafogta a vásárlói kedvet, ami érződik a miskolci Ezermester- és Üttöröbolt forgalmán is. Egyelőre néhány keresett termék hiányzik a polcokról. Felesleges keresni például a barkács fúrógépeket és a szögfűrészeket, több színben van viszont műanyag mennyezetbut kóló és tapéta. Piaci hírek a képernyőn A képújság állandóan fogható, teletexes információi között még az elmúlt évben helyett kapott az Agroiníorin- szolgálat. Ax adás szerkesztői az ország nagyvárosaiból es a főváros piacairól gyűjtik össze szerdánként és péntekenként a legfrissebb zöldség- cs gyümölcsárakat, s röviddel rá már sugározzák is a táblázatot. Bak István, a miskolci piacfelügyelőség áruforgalmi vezetője kérdésünkre elmondotta. az év végén színes tévékészüléket vásároltak, s azóta szolgáltatnak hiteket az árakról az Agroinform- nak. Arra máris rájöhettek, hogy , alaptalan hiedelem sorolja az ország legdrágább piacának kétes értékű rangjára a miskolcit. Az össze hason iításból ^egyértelműen kitűnik, hogy városunk a középmezőnyt képviseli. A februári adatok bizonyítják, hogy amíg a Bős- nyák téren iá és 13 lóriul között volt a burgonya kilója, addig itt mar y,í>0-ért is megkaptuk. Az viszont kétségtelen, hogy a primőröknek mifelénk alaposan megkérik az árát. Lényegesen drágább a paradicsom, a paprika, mint a termesztéssel jobban íoglalkozó déli megyékben, vagy a fővárosban. Szabolcs közelsége miatt viszont kevesebbet fizetünk az almáért, mint máshol. Az Agroinform a későbbiekben hasznosan segítheti a piacfelügyelöség munkatársainak ellenőrző munkáját. Amikor megkérdezik az árusokat, hogy honnan származik a portékájuk, s mennyit fizettek érte, a beszerzési forrás friss adatait kikereshetik az Agroinform aznapi adásából. S rögtön kiderül: megengedhetetlen haszonra spekulál-e su eladó. A teletexes adás segíthet a felhozatal gazdagításában is.. Ha a termelők figyelik a képernyőt. s látják, hogy a miskolci standokról hiányzik például az őszibarack, máris nyúlhatnak a telefonért, s fölajánlhatják saját árujukat a felügyelőségen. Az Ag- roinforrri adásainak segítségével alighanem le lehet majd törni egy-egy termék csillagokig érő árát. A felügyelőség dolgozói «— ismerve a saját piacukon uralkodó árviszonyokat — kikereshetik, honnan érdemes olcsóbb árut rendelni. S ha az ottaniaknak is megéri, létrejöhet az üzlet. (bujdos) felmérni, hogy mennyi hasznot hozhat ez a vállalkozás, ha elkerülhetőek lesznek a vezetékszakítások, felesleges útbontások, az építkezések határidőcsúszásai. v (kiss) f A régi Miskolc képei Egy különlegesen érdekes kiállítás nyílik március 10- én. délután 5 órakor a József Attila Könyvtár kiállítótermében. A Széchenyi utcai házak és portálok a századfordulón címmel rendezett tárlaton viszontláthat-- juk azokat a dokumentumokat, képeket, amelyek a régi; Miskolc hangulatát varázsolják elénk. A kiállítást Kelemen István, városunk főépítésze nyitja meg. 0