Déli Hírlap, 1988. március (20. évfolyam, 50-76. szám)

1988-03-10 / 58. szám

Piaci árak a képernyőn (CIKK A 3. OLDALON) 0 A Miskolci Szimfonikus Ze­nekarnak, valamint a színház zenekarának legtöbb utánpótlási forrása a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, amelynek növendékei közül a legjobbak a főiskolán tanulnak tovább. A szakiskolások szimfonikus zenekara nagysikerű koncertet adott kedden, a Bartók-teremben, ahol felvételünk készült. De nn módon készülnek maj­dani életpályájukra a növendékeik? (Cikk a 2. oldalon) (Fejér Ernő felvétele) * POLITIKAI NAPILAP * XX. 1988. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM MARC. 10„ CSÜTÖRTÖK Arat 1,80 FORINT A városi párt-vb ülése Mecenatúra Miskolcon A mai magyar társadalom­ban a kultúra ügye nemzeti sorskérdés. A gazdaságra nem teherként nehezedik, hanem ellenkezőleg: a kultúra a gazdaság felhajtóereje — hangsúlyozta Kurta Mihály, a megyei pártbizottság pro­paganda- és művelődési osz­tályának munkatársa a Mis­kolc Városi Párt-végrehaj­tóbizottság tegnapi ülésén. Örömmel állapította meg. hogy a pártbizottság és a tanács nagy figyelmet for dit a szellemi élet, a művé­szetek támogatására. Mindez javítja az értelmiség közér­zetét. A testület a városban élő művészek foglalkoztatottságá­ról, mecenálásukról készült tájékoztatót tűzte napirend­jére. dr. Dobránszky Mihály osztályvezető előterjesztésé­ben. — Számos alkotói dijat ösztöndíjat ítél oda a megyei és a városi tanács, de a mece­natúra nemcsak személyre szóló tevékenység — hang­súlyozta a vitában tír. Ko­vács László, a városi tanács elnöke. — Jelenleg például a színház fejlesztésével te­remtünk kedvezőbb körül­ményeket az alkotáshoz, és a régi művésztelepet is fel kí­vánjuk újítani. Szélesítjük a nemzetközi kapcsolatokat, s a főváros és a vidék közötti különbség csökkentesére tö­rekszünk. Dr. Környey Lász­ló, a városi tanács művelő­dési osztályának vezetője el­mondotta. hogy a vállalatok mecenáló kedvét növelné, ha levonhatnák az adóalapjuk­ból a művészetekre fordított támogatást; sajnálatos, hogy a rendeletek ezt egyelőre nem teszik lehetővé. Külö­nösen fontos volna pedig ez. amikor a központi segítség drasztikusan csökken. Gúr Nándor, a KISZ városi bi­zottságának első titkára a fiatal művészek szereplési le­hetőségeinek szélesítését szor­galmazta. Gulyik Zsolt, a vá­rosi pártbizottság titkára ki­fejtette. hogy a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége hatékonyabban láthatná el érdekvédelmi szerepét régi­ónkban. (Folytatás a 6. oldalon) Növendékek koncertj> Eszmecsere a istolci /Vem adjuk lei városfejlesztési céljainkat Az 1988-as év tanácsi költségvetéséről, a városi beruházások sorsáról, aktuá­lis várospolitikai kérdések­ről játékoztatta tegnap dr. Kovács László, a városi ta­nács elnöke városunk or­szággyűlési képviselőit. A tá­jékoztatót. amely után kö­tetlen eszmecsere követke­zett. a városi tanács és a Hazafias Népfront városi bi­9 Füstmentes város? 9 Együtt a bűnözés el­len 9 Terasz helyett kát­rányszag 9 Üresen áll a parkolóhely 9 Ma­radnak a helyükön a megállók 9 Lépten- nyomon átjáró 9 Miért járnak csapatostól az autóbuszok? (A miskol­ciaké a szó rovatunk az 5. oldalon.) Olvasóink írják Közműépítés — ezt a fel­iratot gyakran láthatjuk utcáinkon. Rengeteg közmű épül, ám utólag nem mindig tudjuk, hogy mi került a föld alá. Ez azzal jár, hogy sok esetben véletlenül matkolóval sza­kítanak el vezetékekéi, és utólag derül ki, hogy ahová az alapot tervezték, ott vezeték húzódik. Mindezen segít a közmű­nyilvántartás, amelynek megteremtéséről a 3. oldalon írunk. Hajlék, pécsi Építészeti kiállítás nyílt tegnap délután a Kós-ház- ban. A magát Pécs-csoport- nak nevező- építészegyütt i. mutatja be az utóbbi húsz évben született, legszebb munkáit nagyméretű színes fotók, tervrajzok segítségé­vel. Bodonyi Csaba, az Észak- terv Ybl-díjas építésze a Miskolci Városszépítő Egye­sület és a Magyar Építőmű­vészek Szövetségének észak- magyarországi csoportja ne­vében szólva nyitotta meg a kiállítást. Egyebek között el­mondta. hogy a szóban forgó építészcsoport tagjai, Pécsről indultak, de ma már más­más munkahelyeken dolgoz­nák. Munkájukat azonban most is az jellemzi, ami egy­kor: emberi léptékű, igazi hajlékot kívánnak, teremteni, akár családi hazat, akár la­kótelepet, akár közintézményt Kos-házban terveznek. Törekvéseiket an­nak idején elismerte Kos Károly is — derült ki abból a levélidézetből, melyet Bo­donyi Csaba á megnyitón felolvasott. 'A megnyitó után Csete György, a Pécs-csoport „szel­lemi vezére” tartott előadást és folytatott eszmecserét a miskolci építészekkel, érdek­lődőkkel, ugyancsak a Kós- házban. / * Bodonyi Csaba nyitotta meg a' kiállítást, őrhely méltán számíthat a miskolciak érdek­lődésére. Hz ratals... A jövő hónaptól az' NSZK- ban is megjelenik a Mosz- kovszkije Nuvosztyi című szovjet hetilap — német nyelven. A szerkesztést a Novosztyi szovjet sajtóügy­nökség. a lap előállítását és terjesztését pedig egy öt lapkiadóból álló nyugatné­met konzorcium végzi. Acélszerkezet Japánba A tavalyi évben a piaci körülményekhez alkalmaz­kodva a külföldre is figyelt az Észak-magyarország: Ál­lami Építőipari Vállalat. Az építők például japán meg­rendelésre acélszerkezeteket gyártottak. Ausztriában pe­dig tetőszigetelési munkát végeztek. zottsága közösen szervezte, nem első ízben. Ezúttal je­len volt Tímár Vilmos, a városi pártbizottság első tit­kára, valamint Joósz Gábor, a UNT városi bizottságának elnöke is. A jelen időszak legnehe­zebb éve elé nézünk — mondta dr. Kovács László abban az elemzésében, amely a városi tanács által nem­rég elfogadott 1988-as költ­ségvetés hátterét világította meg a képviselők számára. Csökkenő bevételek és mér­séklődő állami támogatás valamint a városi tanács el­múlt években növekvő adós­sága, bizony nem teszik le­hetővé az idén, hogy a vá­rosfejlesztésben a néhány év­vel ezelőtt megszokott lép­tékben haladjunk. De továbbra sem adjuk fel alapvető célunkat: az ará­nyos. a minőségi jegyeket e:ösítő városfejlesztést. Leg­feljebb arról lehet sző. hogy mérsékelni kell a megvaló­sítás tempóját. Ez sem érvé­nyes minden területre, hi­szen például a Széchenyi út átépítése még- gyorsulhat is némileg. A városi tanács többek között úgy igyekszik enyhíteni pénzügyi gondjait, hogy korszerűsítve szerveze­tét és gazdálkodását, idegen tőkét von be. növeli intéz­ményeinek az önállóságát. Jelentős segítség a megyei tanácsi támogatás is. hiszen, enélkül aligha mondhatnánk el. hogy az idén mégsem kell leállítani- egyetlen meg­kezdett városi beruházást sem. A képviselők választóke­rületük gondjairól szóltak, de véleményt mondtak a vá­ros egészét érintő ügyekről is. (Folytatás a 6. oldalon.) fia rengeti telelőn Több vitamint toifvasszuiik üj Sokan panaszkodnak mos­tanában, hogy fáj a fejük, nem tudnak aludni. Milyen kapcsolatban vannak ezek a tünetek az időjárás változá­sával? — kérdeztük a Sem­melweis Kórház 1. sz. bel­gyógyászati osztályának or­vosaitól. — A felsorolt panaszok összefüggésben lehetnek az ország területén uralkodó hidegfronttal. A tavasz kez­detével azonban a „tavaszi fáradtság” néven ismert vi­taminhiány is jelentkezik. Ez a kettő e<?vütt okozhatja az erős fejfájást, alvásza­vart. de a nagyobb fokú in­gerlékenységet is. A fellépő tünetek megszüntetésére semmifajta gvóayszert nem ajánlunk, inkább a termé­szetes gyógvmódok hívei va­gyunk. Több zöldséget, gyü­mölcsöt fogyasszunk és spor­tolásra, sétára biztatunk mindenkit. Enyhülés Szórványos hószállingó- zás, gyenge havazás, esetleg , eső várható, '.majd csökken a felhőzet, olyannyira, hogy kisüthet a nap. Délutánra mérséklődik az északi szel. A hőmérséklet kora délután 3—6 fok között, késő este 0—3 fok között alakul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom