Déli Hírlap, 1988. február (20. évfolyam, 25-49. szám)

1988-02-15 / 37. szám

A megyei tanács ifjúsági és sporíosziályánaL ünnepségen Társadalmi aktívákat jutalmaztak meg kiemelkedtek a labdarúgók, biíkózók, íollaslabdázók * Támadnak a ■kazincbarcikai kék-sárgák... Az NB U-es KVSE némi meglepetésre csak 5-4 arányban nyert a MEAFC ellen. (Szabó István felvételei) Dr. Borosi László-emléktorna Meglepő eredmények Változások a Bányásznál A Borsod Megyei Labda­rúgó Szövetség egykori tiszt­ségviselője, elnöke emlékére ismét kiírta a dr. Borosi László teremlabdarúgó-tor­nát. Pénteken déltől tegnap estig négy csoportban, nem kevesebb, mint 34 mérkőzést játszottak a csapatok. A szervezők csak azért méltatlankodtak, mert meg­lepően kevés néző volt kí­váncsi a pályára lépő csa­patokra. Igaz. a „nagy­ágyúk”, a sztárok ezúttal hiányoztak a résztvevők kö­zül, az NB Il-őt csupán a Kazincbarcikai Vegyész SE képviselte, a többség NB 111-as, megyei , I. osztályú, illetve második vonalbeli együttes volt. A különféle osztályokban közeledik a bajnoki rajt, március közepétől rnár nagy­pályán kell bizonyítani a csapatoknak. Ez a színvona­lon is meglátszott. Az együt­tesek nagy része idényele.ji formát mutatott, sok volt a nagy gólarányú győzelem és a váratlan vereség is. Ügy tűnik, a Hollóháza lassan leremsDeciaiista lesz, hiszen legyőzték a Miskolci Üveg­gyár és a SÜMSE csapatát is. rp'g a H. Pano J. SE-től kaptak 11 gólt. Ugyanennyit lőtt a Hejőcsaba is Sátoral­jaújhelynek, ám a Sajóbá- bonyi Vegyésztől (7-3), a Borsodi Építők Volán SC-től pedig (9-2) kikaptak ... A tavaszi bajnoki szezon előtt a legtöbb csapat a fel­készülés jegyében vállalta a részvételt. Ám volt, aki más véleményt nyilvánított, mint például l'k labor, a Bor­sodi Bányász technikai ve­zetője. — Mi eleve nem nevez­tünk a tornára. Az időpon­tot találtuk későinek. Most már nagypályán kell ját­szani, hiszen rövidesen kez­dődik a bajnokság. A terem­ben egyébként is több a sé­rülésveszély, kockáztatni most nem szabad. Mi a hé­ten Csehszlovákiában egy tornán veszünk részt, ez is magyarázza távolmaradásun­kat — mondotta a szakve­zető. — Van valamilyen válto­zás a csapatban? — Két fiú, Csáki Csaba és Aranyosi Miklós leszerelt a H. Paop J. SE-től. Budai István fél éves kivárása le­telt. így leicazolhaltuk a Borsodi Építők Volán SC- től. Kovács László a napok­ban be\ronul katonának, míg védőjátékosunk. S-nbö Zsolt porcműtét előtt áll. Egyéb­ként a 13 tagú keret január 11-től gvakorol Krompuszky Gyula irányításával, biza­kodva várjuk a tavaszi foly­tatást. A torna a hét végén, szombaton délelőtt 9 órától az elődöntőkkel folytatódik a sportcsarnokban, vasárnap pedig a döntő mérkőzéseket rendezik. EREDMÉNYEK: Sátoraljaújhely—BEVSC 2-6, Abaújszái.tó—Mád 4-10. Putnok— Sajóbábony 4-8, Sátoraljaúj­hely—Hejőcsaba 5-11, Gönc—H. Paop J. SE 1-«, Szuhavölgy— Mákvölgy 5-6. Hidvégardó— MEAFC 2-7, Hollóháza—M. Üveg­gyár 7-3, Mezőcsát—KVSE 3-5, Hollóháza—H. Papp J. SE ,-11, Mákvölgy—Mád 2-8. Szuha- vólgy—MVSC 0-1. MEAFC—KVSE 4-5. Hejőcsaba—Sajóbábony S-v, MVSC—Mákvőlgy l-o. Hejöcsa- ba—BEVSC 2-9. Hidvégardó— Borsödnádasd l-Il- M. Üveg­gyár—SÜMSE 6-3. Szuhavölgy— Mád 3-6. Abaúiszántó—Mákvölgy 4-2, MEAFC—Borsodnádasd 1-1, Hidvégardó—Mezőcsát 1-«, Gönc —SÜMSE S-9. Szép hagyomány már évek óta, hogy a megye sportját segítő szakszövetségi aktívá­kat év elején ünnepséggel egybekötött baráti vacsorán látja vendégül a Borsod Me­gyei Tanács ifjúsági és sport­osztálya. Az idei összejöve­telre pénteken este került sor a Borsod Megyei Tanács éttermében. A megjelenteket — akik között ott volt Démkó Ist­ván, a megyei pártbizottság politikai munkatársa. Bocsi András, a KISZ Borsod Me­gyei Bizottságának politikai munkatársa ás Fülöp István, a Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsa sportfele­lőse — Vincze Istvánná osz­tályvezető-helyettes köszön­tötte, majd dr. Szádeczky Zoltán osztályvezető szólt az 1937-es eredményekről, az idei tennivalókról. Bevezető gondolataiban az osztályvezető áttekintést adott az átszervezés óta végzett megyei sportirányítás tevé­kenységéről. Megállapította: zavart, zökkenőket okozott az átállás, hiszen a koráb­ban megszokott munkastí­lushoz képest váltani kellett. Kevesebb figyelem fordult a szakszövetségek munkájára, noha az ellenőrzés hatéko­nyabbá vált. Számtalan el-' lentmondás rejlik a sport szabályozatlanságában vagy éppen túlszabályozottságá­ban — hangsúlyozta dr. Szá­deczky Zoltán —, ugyanak­kor az ifjúságpolitikai mun­kában nem volt korábban megfelelő tapasztalat, hiány­zik tehát a háttér. A terveit szerint egységes egészet kel­lene alkotni az ifjúságpoli­tikának és a sportnak. Mára kiderült: ez lehetetlen, hi­szen a homogén sportmunka mellett az ifjúságpolitika rendkívül szerteágazó tevé­kenységet igényel. A továbbiakban a sport- munkát értékelve az osztály- vezető rámutatott: örülnünk kell, hogy az egyre neheze­dő feltételek mellett egyesü­let a megyénkben nem szűnt meg, ugyanez azonban nem mondható el a szakosztá­lyokról. Pénzkímélés címén egyre több kisközösség tevé­kenységét szüneteltetik idő­legesen az egyesületek, s a legnagyobb gond az, hogy ez az „időleges” szünetelte­tés általában egyenlő a meg­szűnéssel ,.. Már az elmúlt év második felétől felada­tunk, de az idén még in­kább azzá kell lennie: a sportszerkezetet a diák- és szabadidősport javára át kell rendezni! Ha hosszú távon gondolkodunk, úgy ez min­denképpen hasznos a jövő számára. „Hadba kell szólí­tani” a tanulóifjúság eddig nem mozgatott tagjait az egészséges életmód jegyében, s ez nem kis feladatot jelent majd. Ezt követően dr. Szádecz­ky Zoltán azt fejtegette: gondjainkat növeli, hogy sokkalta több feladatot kell megoldani egyre csökkenő anyagi feltételek között. Ép­pen ezért szükséges, ho^ szövetségeink azt az utat járják, amelyet a labdarú­gók, majd a birkózóik, tolias- labdázók, kerékpározók, hogy tudniillik patrónusok segít­ségével igyekeznek mind több, a versenyek rendezé­séhez, díjazásához szükséges pénzre szert tenni. Végezetül köszönetét mondott az aktí­váknak elmúlt évi munká­jukért, s azt kérte: 1988- ban is hasonló odaad ás-«* 1, lelkesedéssel végezzék e tár­sadalmi tevékenységüket a megye, az ország sportjáért. Az osztályvezető értékelé­sét követően Serfőző Béla, az autó-motorsport szövet­ség titkára nehézségeiket osztotta meg a jelenlévők­kel, Horváth József, a Bor­sod Megyei Diáksport Szö­vetség elnöke a megye diák­sportjának újjászerveződé­séről szólt, Ács Gyula, az ökölvívó-szövetség főtitkára a sportág finanszírozási gondjainak megoldására tett javaslatot, dr. Bajáky Gábor, a síszövetség elnöke a már-már antagomisztikusnak mondható főváros—vidék el­lentétet a sízők oldaláról vi­lágította meg. Ezt követően a jelenlévők átvehették az ifjúsági és sportosztály ajándékát, majd az egy ü tt elköltött vacsora után fehér asztal mellett elevenítették fel az elmúlt esztendő legjelentősebb sport­sikereit. Az ifjúsági és sportosztály ajándékait vették át: Ablonczy Bertalan, Acs Gyula, dr. Bajá­ky Gábor, Barták László, Bog­dán János, Bokros István, Bras- kó Péter, Búzái Pál, Csarnai Béla. dr. Csótai József, Csutor László, Demény Béla, Erdélyi János, Faragó Attila. Ferenczl István, Gál Zoltán, Gável László, Hernádi István, Horvátit Kálmán, Hózlinger Ferenc, Her­nádi Pál. Hirtling Gizella. Ir­hás István, Iván Béla, Jancsu- rák Béla, Juhász Tihor, Köp­ések Imre, Köpfner Lajos. KaJ zinczy László, Kiss Lajos. Ké­kesi Antal, dr. Kovács Miklós, Kovács György. Káló Annamá­ria. Kasza József, Kaveczky Zoltán, Kádár Endre, Losonczy Árpád, Lipták Lajos, Lendeczky László, dr. Lombav Béla, dr. Madarász János, Mező Zoltán, Majoros Károly, Menyhért László. Marosi György. Mészá­ros János, Móré József, Naey Sándomé, Náter József, Nováis Pál. Nagv György, Orchovszkv- né Várhegvi Olga. PrőRay Ottó, pesti György, Papp Gyula, Pre- kop Imre, Radi'sai Gyula. Rat- koezai Árpád. Réz Attila. Rózsa László, Serfözfí Béla, Somogyi József. Simonvi István, Sten- ezel István, dr. Szabó Imre, Szalboda István, Szederkénvl Béla, Szaniszló Sándor. Sztra- kovies István. Szélekovszkv Fe­renc, T. Nacv Sándor, Tamás József. Tar Miklós, dr. Várhe­lyi Krisztina, Veres Lajos, Zsig- mond Tibor. Tóth Zoltán Jégkorong OB 1 Ki érti ezt?! ) Kitűnő körülmények, sok sérült... Wl Kuli a DVIK Kedden Siófokon játszanak Mint arrói lapunkban már beszámoltunk, a jugoszlá­viai tengerparton, Meduiin- bau edzöiaborozolt az elmúlt héten a Diósgyőri VTK NB Il-es labdarúgócsapata. A diósgyőriek ma reggel elin­dultak hazafelé, az éjszakát Balatonszárszón töltik, s kedden megmérkőznek az NB I-cs Siófoki Bányász- szal. Tegnap sikerült telefonon beszélnünk Szágcr György vezető edzővel, aki elmon­dotta : tökéletes körülmé­nyek között készülhetett a csapat, ideális környezetben igen jó ellátásban részesül­tek a játékosok a tenger­parton töltött napok alatt. Bár sze;es, egv-két napon esős volt az idő, mégis jó pályaviszonyok meliett gya­korolhatott a piros-fehér együttes. Az előkészületi mérkőzéseken nem minden ment úgy, ahogy itthon el­képzeltük. Egyrészt tegnap­ra ..elfogyott” a csapat, any- nyi sérülés sújtja a gárdát. Másrészt nem csak a nálunk előbbre tartó, jobb együt­tesekkel, de a jugoszláv já­tékvezetőkkel is meg kellett küzdenie a Diósgyőrnek, Így azután a második és har­madik liga élvonalába tartó­zó együttesekkel szemben három döntetlent sikerült kiharcolni a DVTK-nak, háromszor pedig vereséget szenvedtek. Leggyakrabban a Veréb — Szlifka. Leskó, Molnár (Szűcs), Szemere, Húszak, Fükö, Kiss, Tóth MLengyel, Kölln összeté­telű csapat játszott. Száger György elmondotta azt is, hogy miután a szezonnyitón a Szeged ellen Dózsa és Fü­kö nem játszhat — mindkét játékos eltiltását tölti, rá­adásul Dózsa még csak köny- nyitett munkát végezhet térdműtétje után — igyeke­zett minél több játékost ki­próbálni az irányító közép­pályás es a beállós poszt­ján. S mert a tegnapi mér­kőzésre jószerével 12 játéko­sa maradt, Siófokra már Breznai is utazik Diósgyőr­ből — időközben ugyanis leszerelt, s visszatért a já­tékos a DVTK-hoz — s a keddi mérkőzésen játszani is fog .. . (fótit) Meglepő hír jelent meg a Népsport február 12-i, pénteki számában. Arról szólt, iiogy a Magyar Jégsport Szövetség el­nöksége döntött két elmaradt OB I-es mérkőzés ügyében. Mindkettőn a Miskolci Kinizsi és a Dunaújvárosi Kohász ta­lálkozott volna. Az elsőt új időpontban keli lejátszani, míg a másodikat — az a dunaújvá­rosiak hibájából maradt el — 5-0-ás gólkülönbséggel a Mis- kolcnak igazolta. A hírhez kapcsolódó jegy­zetből kiderül; „... az első döntést is csak azzal indo­kolták (mármint a szövetség — aszerk.), hogy a csapatok és a hivatalos személyek — köztük a bírók is — a ja­nuári mérkőzést megelőzően nem a versenykiírásnak megfelelően jártak el- A ha­tározat ellen egyik fél sem fellebbezett.” A miskolciakhoz eljutott a híre annak, hogy az országos szövetség a határozatot már postázta, annak talán ma kell megérkeznie a Kinizsi­hez. Az is „kiszivárgott”, hogy azt a bizonyos mérkő­zést február 19-én, pénteken kell lejátszani Dunaújváros­ban. Csakhogy... A Népsport február ll-i, csütörtöki szá­mában, az „öngól — pályán kívül” című írásban Börön- di Károly, a dunaújvárosiak edzője is elismerte, hogy ők hibáztak, a játékvezetők a szabályok értelmében jártak el. A cikkben Kon.cz Sándor, a jégkorong-szakbizottság titkára pedig elmondja, hogy a dunaújvárosiak által kért későbbi időpontok közül a miskolciaknak február 20. és 21. nem felelt meg. Maradt volna február 13, péntek — Atlétika Két érem Budapesten, az Olimpiai Csarnokban, országos felnőtt versenyt rendezett a MASZ. A szakemberek elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a két hét múlva sorra kerülő országos bajnokság előtt, mi­lyen formában vannak a versenyzők. A férfiak 3000 méteres futószámában MaZ- lár, B.Z MVSC sportolója 8.13,0 perccel a második he­lyet szerezte meg. Ugyancsak 2. lett férfi távolugrásban 733 centiméterrel a DVTK-s Antal. Cselgáncs Az Újpesti Dózsa Megyeri úti termében 121 induló részvételével országos I. osz­tályú felnőtt cselgáncsver­senyt rendeztek a hét végén. Az MVSC sportolói közül a 71 kg-os súlycsoportban Kántor, a 78 kilósok között pedig Szoták szerezte meg a bronzérmet és most tessék figyelni! — „ ... akkor viszont a játék­vezetők közös elfoglaltsága miatt, egyikük sem vállalhat bíráskodást”. (A játékvezetői testület hetekkel ezelőtt megállapodott csehszlovák kollégáikkal, hogy mivel nem rendeznek bajnoki forduló­kat egyik országban sem, északi szomszédainknál tar­tanak „baráti” találkozót.) Több kérdés vár válaszra. Többek között az, ha a já­tékvezetők 19-én, pénteken nem érnek rá, kik vezetik a találkozót? Miként „szerez” a Kinizsi három nap alatt autóbuszt? Kiket küldenek jégre a miskolciak Dunaúj­városban, mert ez a plusz utazás például a szlovák já­tékosoknál nem volt bekal­kulálva. És a legfontosabb: az országos szövetség hogyan tekintheti semmisnek az ál­tala kiadott versenyszabály­zatot?! (felföldi) * Hárman egy ellen... Pénteken, az FTC elleni találkozó harmadik harmadában a sötétmezes zöld-fehérek leiskoláz­ták a Kinizsit (9-1). Ma folytatódik a bajnokság, a miskol­ciak délután 5 órakor az Álba Volán ellen lépnek jégre Székesfehérvárott. (Szabó felv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom