Déli Hírlap, 1988. február (20. évfolyam, 25-49. szám)

1988-02-05 / 29. szám

4 megyei tanács támogatásával Az idei évre 25 millió fo­rintot irányzott elő a me­gyei tanács a sütőipar támo­gatására. Az összegnek saj­nos a többszörösére volna szükség, ha Borsod-Abaúj- Zemplén sütőipari vállalatai az igényeiknek megfelelően juthatnának anyagi támoga­táshoz. A megyei tanácsi bukszából azonban csak cny- nyire futja 1988-ban, ezért a feladatokat rangsorolták. A megyei tanács végre­hajtó bizottsága a legutóbbi ülésén tárgyalta, meg egye­bek között azt az előterjesz­tést, amely a rangsornak megfelelően javasolta az összeg felosztását. A Miskol­ci Sütőipari Vállalat killiáni kenyérgyárának rekonstruk­ciójára és a vasgyári üzem rekonstrukciójának befejezé­sére 15 millió forint vissza nem térítendő támogatást hagyott jóvá a vb-testület. — Mire lesz elég a 15 millió? — kérdeztük Bod­nár Györgytől, a Miskolci Hullámhegyek, •völgyek a bűnözési statisztikában 1987: a javulás éve Itt készül a miskolci péksütemény és sütőipari darabáru. A vasgyári ütem rekonstrukciója idén befejeződik Sütőipari Vállalat nőkétől. főmer­— Eredetileg ennek az összegnek a dupláját kértük. A killiáni kenyérgyárunk re­konstrukciója ugyanis a két évvel ezelőtti árakon szá­molva 50—60 millió forintot A ISagy miskolci Állami Gazdaságban Készül a mérleg A Nagymiskolci Állami Gazdaságban a hónap köze­pére készülnek el a mérleg­gel. Milyen eredményre szá­mítanak? — kérdeztük dr. Kis József igazgatót. — A tavalyi aszály 25 millió forint árbevétel-ki­esést okozott. Ennek ellen- súlyozásaként igyekeztünk takarékoskodni a köllsegek­Jü üzlet gyűjteni . tmbolháí, íubitexet Az akvaristák és a horgá­szok remek csalinak, illetve halcleségnek tartják a laiku­sok állal szinte nem is ismert vízibolhát, illetve a lubife- xct. Mindkét élőlény me­gyénkben is található, sőt nem kevesen a gyűjtésével is foglalkoznak, hogy aztán illő áron értékesítsék. Mindkét víziállatka gyűjtéséhez enge­dély szükséges, amelyet már többen ki is váltottak a me­gyei halászati felügyelőtől. A vízibolha egyáltalán nem „vérszívó”, nem csip, s a Szerencsi Cukorgyár derítő­jében, szennyvizében találha­tó. Innen szedik össze, majd megszárítva hozzák forga­lomba. Ezeket az apró állat­kákat már évek óta gyűjtik a cukorgyári vizekből, s hogy jó üzlet, mi sem bizonyítja jobban, minthogy számosán foglalkoznak értékesítésével. Elsősorban az akvaristák vásárolják a másik parányi állatkái, a tubifexet, az üveg­edényekben tartott arany­halak táplálására. Lelőhelye elsősorban a Sajó medre. Az orsóféregnek is nevezett pa­rányi élőlényeket is szárítva hozzák forgalomba. Az enge­délyt erre is már kiváltot­ták, s mihelyt a víz hőmér­séklete megengedi, a fogását is megkezdik. Szemesnek áll a világ — tartja a közmondás, s aki nem restelli, ilyen foglalko­zásból is pénzhez juthat. kel, ügyeltünk a szállítások jobb szervezésére és a fo­gyóeszköz-felhasználásra. A jobb minőségre törekedtünk a szarvasmarha-vágásoknál. A tojás átlagára kedvezőbb lett. mint amire számítot­tunk, eredményes volt a to­jásexportunk. s az'almát is sikerült jobban értékesíte­nünk. Csaknem hat millió liter tejet adtunk el a tej­ipari vállalatnak. Termelési értékünk nagy részét az ál­lattenyésztés adja. A 3400 darab szarvasmarha közül 1300 tehén aa tejet, s ba­romfitelepünkön 50 ezerrel bővítettük a férőhelyek szá­mát. A tervezett 16 millió forint nyereséget elérte a Nagymiskolci Állami Gazda­ság. igényelne. Ezt az összeget azonban jelenleg nem lehet előteremteni. Hogy a lakos­ság kenyérellátása a majda­ni rekonstrukció idején is zökkenőmentes maradjon, feltétlenül szükség van egy új kenyérgyártó gépsorra, és az azt befogadó toldalék üzemcsarnok létesítésre. A vasgyári üzemünk rekon­strukciójának befejezéséhez ugyanakkor — a rendelke­zésünkre álló 8 millió forin­ton kívül — további két-há- rom millió még kellene. A megyei tanácstól kapott 15 millió tehát csak arra lesz elegendő — talán! —, hogy a killiáni kenyérgyár új technológiai gépsorát meg­vegyük, s az üzemcsarnokot kibővítsük. A vasgyári pék­áru-üzemre ebből bizony nem jut­— Említette, hogy két évvel ezelőtt készült a killiáni kenyérgyár rekon­strukciójának terve. Az akkori kalkuláció fedi az ideit? — Egyelőre még ezt sem tudjuk, hiszen a gépek és berendezések, de az építő­anyagok árai is 'jelentősen megváltoztak azóta. Minden­esetre most, hogy valamifé­le fedezetet már legalább fel tudunk mutatni, újra kell készítenünk a kalkulust. Csak ezek után derül ki te­hát, hogy mire futja majd a T5 millióból. (r) Még csak hetedikek vol­tunk 1982-ben a 95 magyar város közül a 10 ezer lakos­ra jutó, ismertté vált bűn­cselekmények alapján, 1986- ban pedig alaposan előrébb rukkoltunk, a második hely­re. Ez a tény akkor is el­gondolkoztató, ha tudjuk, hogy 1986 a bűnözési ada­tok tengerében országosan is hullámhegynek számít. Dr. Hadler Ferenc, 'a Vá­rosi Ügyészség vezetője ugyanakkor elmondta, hogy a tavalyi év városi ered­ményei jóval kedvezőbbek: az előzetes számítások azt mutatják, hogy Miskolcon 28 százalékkal csökkent az ismertté vált bűnesetek szá­ma. Ugyancsak jelentős a csökkenés két meghatározó jelentőségű bűncselekmény­típusnál: a vagyon elleni és az erőszakos garázda jellegű bűncselekményeknél. Mérséklődött a bűnelkövetők száma is, de kisebb arány­ban. • HATÉKONYABB RENDŐRSÉG Dr. Hadler Ferenc óva in­tett attól, hogy a vitatha­tatlan eredmények elismeré­se mellett eltúlozzuk a sta­tisztikai adatok mutatta vál­tozásokat. Messzebbre visz- szatekintve egyértelműnek látszik, hogy a bűnözés ugyan hullámzó módon nö­vekszik és csökken, de a ki­rajzolható tendencia a bűn- cselekmények számának fo­lyamatos emelkedése. A városi főügyész egy kérdésre válaszolva úgy lát­ta: 1986 bűnözési hullám­hegyét Miskolcon többek között az is okozta, hogy a rendőri szervek jócskán javították munkájuk haté­konyságát. Másrészt pedig sok olyan nagy ügy volt, ahol néhány bűnelkövetőre rengeteg bűncselekmény ju­tott — például 100-as nagy­ságrendben okirathamisítás. Azt is ‘mondhatjuk, „ hogy a ’86-os kemény bűnüldöző munka eredményei térülnek meg a ’87-es statisztikai adatokban. • MEGVÉDIK A MAGUKÉT Dr. Káló József városi rendőrkápitány inkább a jö­vővel foglalkozott. Kemé­nyen és őszintén fogalma­zott, amikor azt mondta, hogy igen nehéz helyzet elé nézünk a szaporodó gazda­sági gondok miatt. A mun­kaerő-felvételnél már most erősen válogatnak: a bünte­tett előéletűek, a szakképzet- lenek, a cigányok nehezen jutnak munkánoz. Az el­múlt években ráadásul ki­alakult egy olyan réteg a városban, amelyik a bűnö­zésből él. Ez még ugyan Tanácsokat és recepteket kaplak Szülők fóruma Az a száz szülő, aki részt vett szerdán az a vasi 3. Szá­mú Általános Iskolában a számukra rendezett fórumon, sok megfontolandó tanácsot kapott. Az egészséges élet­módra nevelés érdekében dr. Bánfalvy Sarolta gyermek- íogász-főopvos _ tartott elő­adást a helyes fogápolásról, majd Szemcsakné dr. Kovács Éva gyermekorvos azokról az okokról beszélt, amelyek lel­ki és testi panaszokat okoz­hatnak a gyerekeknek. Hor­váth Józsefnétől, a Gyermek­egészségügyi Központ diabe­tikusától pedig a helyes táp­lálkozásról kaptak jó taná­csokat. Gödrök a Ssentpéteri kapuban Telefonkábeleket fektetnek le S ezekhez helyben ötlete­ket is kaptak, sőt recepteket is, mert a Miskolci Hütőház, a tejipari vállalat és a Mátra Füszért szakemberei kóstoló­val egybekötött árubemuta­tót rendeztek az iskolában. nem szervezett alvilág, de ahogy a rendőrkapitány fo­galmazott: sok kis bűnöző­ből előbb-utóbb kinőnek a nagyok. A rendőrkapitány szólt arról is, hogy az utób­bi időben megszaporodtak a meglepetésszerű utcai tá­madások, rablások. A rend­őrség azonban megfelelő in­tézkedéseket tett, és ennek az eredményei már tapasz­talhatók is. Dr. Káló József a hatékony rendőri, bűnül­dözői munka mellett abban látja a bűnözés elleni küz­delem legjobb esélyeit, ha az a bizonyos sokat emle­getett társadalmi összefogás valóban működik. Ennek most már a formái is gaz­dagodnak: ezért ösztönzik az önkéntes vagyonvédelmi egységek, bűnmegelőzési cso­portok létrehozását a lakó­területeken. • A KORRUPCIÓ ELLEN Dr. Juhász József, a vá­rosi tanács vb-titkára szót ejtett a korrupciós ügyekről is, amelyek érintették a kö­zelmúltban a városi tanácsot is. Minden esetben mi ma­gunk kezdeményeztük a vizs­gálatot, „házon belül” derí­tettük ki a visszaéléseket — mondta — és azóta kemény és határozott intézkedéseket tettek az elkövetők ügyében és a megelőzés érdekében. A vb-titkár azonban arra is fel­hívta a figyelmet: a korrup­ció veszélye mindaddig fe­nyeget, amíg a városban az igények és a lehetőségek Kö­zött komoly szakadék tátong — például a lakáselosztásban —. ezért a szigorú belső el­lenőrzés mindennapos feladat marad a jövőben is. a vitá­ból még egyetlen, de fontos mondat: a garázdák megfé­kezésében, bűnözök elfogásá­ban tettleg is segítő állam­polgároknak nem kell tarta­niuk attól, hogy büntetőjo­gilag felelősségre vonjál« őket. (k—ó> Tégla Tolt a kétncnylynkbaa Megvizsgálják, ki a felelős A Szcnlpcteri kapuban elöknek mostanában gödrö­kön át kell bukdácsolniuk. A húszemeletes toronyház előtt mély árkok tátongnak, iégkalapácsok dolgoznak, munkások vezetéket fektet­nek. A Közlekedési és Metró- építő Vállalatnál megtud­tuk: postai alépítmény ké­szül. Üj telefonkábeleket fek­tetnek le. Nagy figyelmet igényel ez a munka, hiszen óvatosan, a régi közművek­re vigyázva kel| dolgozni. A gépeket ezért csak ritkán használhatják az építők; jó­részt kézzel ássák ki a göd­röket. A kábelfektetés azt jelenti, hogy több lesz a telefon. Á Miskolci Postaigazgatóság beruházási osztályán megtud­tuk: ez a munka része a mis­kolci hálózatbővítésnek. Bár a húszemeletes toronyház előtti gödröket már a tavasz- szal betemetik, városunk több pontján még dolgoznak majd az új hálózaton az épí­tők. Három év múlva, 1991- ben kapcsolják be ezeket a kábeleket az új 30 ezres ka­pacitású távbeszélő központ­ba. ft Jf 5^ Három év múlva adják át az új regionális távbeszélő- központot. Ahhoz azonban, hogy ezt a határidőt tartani tud­ják, a KÉV-Metró szakembereinek már most kábeleket kell fektetniük. Négyszázmillió forintért készül új telefonhálózat városunkban. A Szentpéíeri kapuban tavasszal végeznek a munkával. (Fejér Ernő felvétele) Újra meleg van a Szemere utca S. számú ház földszint­jén, s aligha kell attól tar­taniuk az itt élőknek, hogy ismét a fejükre szakad a konyhaszekrény. Mint a szerdai számunk­ban megírtuk: Engelthaler Istvánék kérésére jártunk szombaton a felújított épü­letben. Nem tudtak ugyan­is fűteni, mert a kémény­lyukon visszaömlött a la­kásba a szénmonoxid; a há­ziasszonyra pedig rászakadt a konyhai faliszekrény. A két és fél évi távoliét utáni visszakapott lakásuk szá­mos más apró hibája is el­keserítette őket. Szerda délután ismét el­mentünk a helyszínre. A la­kókon kívül ott voltak a kivitelező, a Miskolci Épí­tőipari Vállalat, s a megbí­zó, a Miskolci Ingatlanke­zelő Vállalat képviselői is. Láthattuk, hogy újra lobog a falikazán égőin, s a pénteken leszakadt szek­rény, megerősítve ismét a helyére került (alulról még deszkával is megtámogat­ták). Az apróbb hibák kö­zül is orvosoltak néhányat, s a továbbiak reparálására ígéretet (tettek. A szakemberek egybe­hangzóan állították, hogy a hibáknak ilyen sorozata — ottjártunkkor, tragikomikus slusszpoénként, még be is áztak Engelthalerék (a víz­vezeték javítását már meg­kezdték a mesterek) — még akkor is nehezen fordulna elő, ha szándékosan tervez­nék így el. A kéménnyel az átvétel­nél még semmiféle gond nem volt, a szükséges mé­rések után kiadták az üzem­be helyezéséhez szükséges engedélyt. Zavartalan volt a hetekig tartó próbaüzem is. Csak ezután kerülhetett — egyelőre még nem tudni, milyen titokzatos módon — a kéménybe néhány fél tég­la, elzárva a füst útját. A szekrényről sem láthat­ták előre, hogy leszakad — mondta a MIK képviselője. Terhelés nélkül vették át, s a hibát csak akkor fedez­hették volna fel, ha a mű­szaki ellenőr éppen akkor tartózkodik a helyszínen, amikor rögzítik a szekrényt. Az ingatlankezelő vállalat hamarabb is kijavította vol­na a hibákat — a kivitele­ző költségére —, ha időben értesül róluk. (Akinek ha­sonló panasza volna, azt ajánlják: hívja fel az 51-078-as telefonszámot.) A MIÉP-nél vizsgálatot kezdtek annak megállapítá­sára, hogyan forduhatott elő ekkora hanyagság. Remél­jük, hogy ennek eredményé­ről hamarosan beszámolha­tunk, mint ahogy azt máris közölhetjük: Engelthalerék kárát vita nélkül megtérítik, (bujdos)

Next

/
Oldalképek
Tartalom