Déli Hírlap, 1988. február (20. évfolyam, 25-49. szám)
1988-02-29 / 49. szám
A krónikája Pályakezdés, továbbképzés, lakás Ifjúsági parlament a vasútnál Elhunyt Tarján István Kct kedves kollégát gyászolnak a miskolci újságírók. Mindkét gyász közös, de a Déli Hírlap kollektíváját mégis közvetlenebbül érinti, hogy elhunyt Tarján István, lapunk nyugalmazott főszerkesztő-helyettese. 68 éves korában ragadta el a halál, mely — munkában fáradt szíve miatt — evek óta fenyegette. Am legkevésbé ö vett tudomást erről, nyugdíjasként is aktívan dolgozott: rendszeresen jelentek meg cikkei lapunkban. Különösen sokat tett az MHSZ-mozgalom népszerűsítéséért. Hozzátartozóitól tudjuk, hogy akkor érte a halál, amikor az MHSZ budapesti jubileumi ünnepségére készülődött. Ehelyett a végső utazás várt rá, örökre eltávozott közülünk. Kármán István halála Kármán István, az fiszak-Magyarország mezőgazda- sági rovatának munkatársa vasárnap reggel, 36 éves korában váratlanul meghalt. A Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat saját halottjának tekinti; temetéséről később történik intézkedés. leli olimpiai játékok A Szovjetunió nyerte a jégkoron«tornát I-akáskérdés, bérfejlesztés, munkaerőhelyzet — csak pár téma azok közül, amelyek szombaton kerültek szóba a MÁV Miskolci Igazgatóságának ifjúsági parlamentjén. A miskolci igazgatóság ősszlótszámának — Özdtól Hatvanig — csaknem 35 százaléka, tehát több mint 5 ezer fiatal még nincs túl a harmadik ikszen. Hernádi István Igazgató elmondotta: jól képzett patronálóknak kell segíteniük a pályakezdők munkáját. Arra törekRégi kívánsága az üdülőknek, turistáknak, hogy épüljön kerékpárút a Balaton körül. Az óhaj. ha nem is egyhamar, de megvalósul: a Ba 1 aton akar atty a—Tihany közötti első szakasz tervezésére kiírt — a vidék közlekedésének és idegenforgalmának fejlesztésében érdekelt országos és helyi szervek áltál meghirdetett — pályázatot a minap bírálták el a szakértők. A benyújJátékvár a malomban A Szimfonikus Zenekar székházéban, a Flórián-ma- lomban ma délután öt órától kezdődik a 6. Számú Általános Iskola — népszerűbb nevén a ..Fazekas” — növendékhangversenye. A műsort — a meghívó tanúsága szerint — a Játékvár akcióban resztvevő úttörőcsapatok részére rendezik. A délután folyamán éppen harminc produkció hangzik majd el zongorán, oboán, gordonkán, hegedűn. A műsor Mozart, Weber, Schumann, Glinka. Beethoven, Bach és mások müveiből készült. Drozsnyik Istvánnak nyílik kiállítása ma az Építők Galériájában. A Miskolcon élő művész, aki grafikával, festészettel, kerámiával es videofilmek készítésével is foglalkozik, ez alkalommal festményeiből mutat be egy kollekciót a 114. Számú Eötvös József Ipari Szakmunkásképző Intézet kiállítóhelyiségében. A tárlatot 4 órakor nyitja meg Borsos Árpád. a megyei tanács művelődési osztályának vezetője. Az adófelüoyelőséo új telefonszámai A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adófelügyelőség telefonszámai február 24-től megváltoztak. Az új telefonszámok a következők: 87-433*. 87-232, 87-284, 87-633. nél hamarabb bekapcsolód janak a szocialista brigádok munkájában, s önálló feladatokat kapjanak. A KISZ- és a szakszervezet bevonásával meg kell vizsgálni, hogy a fiatalok végzettségüknek és képességeiknek megfelelően dolgoznak-e, ismerik-e a rájuk háruló feladatokat, tisztában vannak-e jogaikkal, kötelességeikkel. bérezésük arányban van-e az elvégzett munkával. Fontos, hogy a képzett, jól dolgozó fiatalokat — erkölcsileg és anyagilag — idősebb kollégáikhoz hasonlóan becsüljek • meg. tolt 19 pályamű közül hatot díjaztak, ötöt pedig részfel- hasznáiasra megvásároltak. A mintegy 40 kilométeres kerékpárútszakasz a 71-es főútvonal mentén halad majd, s hozzá számos leágazó útvonal csatlakozik, hogy a biciklisták könnyen megközelíthessék az idegen- forgalmi nevezetességeket, a szolgáltató, bevásárló központokat. A tervezés, amelynek során figyelembe veszik a pályázók legjobb elképzeléseit, már megkezdődött. A Bala- tonakarattya—Tihany közötti mintegy 40 ki lomé! eres szakasz építését meg ebben az évben megkezdik; a beruházást támogatja a Közlekedési Minisztérium és a Balatoni Intéző Bizottság is. A munkával előreláthatólag 5 év alatt végeznek. A hét végén a városban 12 felvonó üzemzavarát hárították el a helyszínre siető MIK-szakemberek. Ugyancsak a MIK ügyeletére érkezett panasz 7 dugulásról, melyeket azóta szintén megszüntettek. Az EMÁSZ ügyeletese elmondta, hogy említésre méltó nagyobb üzemzavar nem volt. A tegnap éjszakai viharos szél szerencsére sehol sem károsította meg a felsővezetékeket a városban. A távhö ügyeleteseit tegnap egy helyre hívták, a Hegyalja u. 14. sz. alá. ahol folyt a radiátor. A hollandi A vasút technikai fejlődésével lépést kell tartaniuk a most még szárnyaikat próbálgató fiataloknak, az ezredforduló szakembereinek. Tavaly 19 tanfolyamon 513- an szereztek oklevelet. Szükség van a fizikai munkát végző huszonévesek szakmaipolitikai ismereteinek bővítésére. ezért a jövőben is meghirdetik a „Ki minek mestere?” vetélkedőt. Az elmúlt időben javult, de még mindig nem megie- le!ő a dolgosók lakáshelyzete. A közelmúltban a Mar- tintelepcn 150 új MÁV-oií- hor.i ad:ak át, de ez meg mindig kévés. Sokan kérnek lakásépítési kölcsönt, előfordul azonban, hogy az igényelt 100 ezer forint helyett csak 30 ezret kapnak. A jövőben rugalmasabban bírálják el a kölcsönök sorsát. Nagyobb elbocsátások sem az idősebbeket, sern a fiatalokat nem veszélyeztetik. Sőt, a mozdonyvezetők és a gyakornokaik — hogy megmaradjanak a MÁV-nál — évközi alapbéremelést kaptak — hangzott e.. A miskolci igazgatósait ifjúsági parlamentjenek küldötteivel a szünetben beszél- ■ getve, megtudta: szívesen j jönnek ide, mert nemcsak elmondhatják észrevételeiket, ötleteiket, hanem tudjak: ennek foganatja is van. Panaszaikat kivizsgálják, orvosolják. Az iljóságot énrnö témákon kívül szó eseti a parlamenten az idős. lassan huszonöt éves vagonparkról, ennek felújítási nehézségeiről. Bár ezek a gondok nvég csak közvetve érintik a fiatalokat, a változtatáshoz már az ő ötleteikx'e is szükség lesz. F. H. csavar megszorításával megszüntették a csöpögést. Ma reggel á Szabó Lajos u. 40. sz. alá hívtak szerelőt, mivel arra ébredt az egyik lakó, hogy nincs fűtés a lakásban. A helyszínre siető szakemberek azóta beindították a leállt hőszivattyút, s ismét jó meleg van a lakásokban. Egyébként ez a viszonylag ritka zavar, az említett helyen már szombaton is előfordult. Fáziskimaradás miatt a gyengébb hőkioldó biztosíték lekapcsolta az automatikai, s így az nem tur^ta újraindítani a fázis visszatértekor a szivattyút. C'algaryban, a téli olimpiai játékok befejező napján újabb aranyérmek találtak gazdára. A jégkorongtornán már korábban eldőlt az aranyérem sorsa, az északi összetettben, a négyes bobban és a női gyorskorcsolyázás 1500 méteres versenyszámában is tegnap hirdettek bajnokot. A négyes bobok versenye nagy küzdelem után dőlt el. Az első nap után — ekko- két futamot bonyolítottak le — az NDK I. egysége vezetett. ám a harmadik futamban gyengélkedtek, így Svájc I. csapata átvette a vezetést, s a 4. futamban is remeklő svájciak meg is nyerték a versenyt. Hasonlóan nagy küzdelmet hozott az északi összetett. A síugrás után jelentősnek tűnő előnycsak őt. de a második helyen állt Schwarzot is „lefutotta”, s végül az ó nyakába került az aranyérem. A női gyorskorcsolyázók Í500 méteres távján — akárcsak 3000 méteren — a holland Yvonne van Gennip győzött. A jegkorongtoma befejező napjának szenzációját mindenképpen az jelentette, hogy Csehszlovákia úiabb vereséget szenvedett, ezúttal Kanadától kaptak ki északi szomszédaink 6:3 arányban. Sokáig úgy tűnt, az NSZK kikaparja a gesztenyét a hazaiaknak, hiszen két harmadon át vezettek Svédország eilen, ám a remek mérkőzésen végül a svédek 3:2 arányban nyertek, így Kanada lecsúszott a dobogótól. A torna befejező mérkőzésén: Szovjetunió—Finnország 1:2, s ez azt jelenti, hogy a Szovjetunió mögött Finnország végzett a második. Svédország a harmadik helyen. Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt szombaton délelőtt fél likőr a tapolcai út Gyermekvaros előtti szakaszán. Kendi Mihály 37 éves BM-dol- gozó. miskolci lakos Lada személygépkocsijával a vizes felületű úttesten megcsúszott, s áttért a bal oldalra, ahol frontálisan , ütközött a vele szemben közlekedő Márkus Mihály 38 éves gépkocsivezető, miskolci lakos által vezetett Rába tehergépkocsival. A baleset következtében Kendi Mihály, valamint a személygépkocsiban utazó felesége. Kendi Mihályné 34 éves szociális gondozó, miskolci lakos, s gyermekei közül a 2 éves Kendi Gábor olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen meghaltak, míg Sport ■ Bravúros, 23:15 arányú győzelemmel a Vasas jutott a női kézilabda KEK-ben a legjobb négy közé az NDK- beli SC Leipzig elleni mérkőzés után. ■ A Bp. Spartacus női kézilabdacsapata kikapott ugyan a franciaországi Gagnyban, de a hazai pályán elért nagy különbségű győzelme elég volt a BEK-ben a legjobb négy közé jutáshoz. ■ Portugáliában, a Winter Kupa ifjúsági és serdülő leány tenisz-csa- patversenven a 16 évesek kategóriájában a magyar- csapat 3:2 arányban győzött Csehszlovákia ellen. ■ Hannoverben Bujdosó nyerte a férfi kardozók Világ Kupa versenyét. ■ Oláh és Harczi nyerte az egyéni verseny- számokat a magyar asztali- tenisz országos bajnokságon. ■ Porlisch remizett Nunnal a Linaresben folyó nemzetközi sakk-szuperíomán, s négy döntetlennel a negyedik forduló után a középmezőnyben foglal helyet. Gyógyszerészek férfinapja „Ti férfiak, úgy ám, bizony, / Szívem rátok nem bízom” ... Ezzel az idézettel invitálja férfikollégait a Gyógyszertári Központ ezernégyszáz nödolgozója az 1. férfinapi díszünnepségre. 1988. február havának 29. napján, holdkeltekor (ma délután 14.02-kor) számítanak az erősebb nem képviselőire az egészségügyi létesítmény kultúrtermében. A rendezőbizottság több mü- sorszámmal (leánykórus, szavalat) örvendezteti meg a résztvevőket. Az ajándék sem marad el — de ez egyelőre titok. S miközben a férfiak ünnepelnek, a nők végzik „mindennapi” munkájukat. No, de sebaj, közeleg március 8-ika! A. E. a 14 éves Kendi Zsolt kórházba szállítása után hunyt el. A 12 éves Kendi Mihály könnyebb sérüléseket szenvedett. Az anyagi kár meghaladja a 120 ezer , forintot. A halálos kimenetelű baleset ügyében a rendőrség szakértő bevonásával folytatja a vizsgálatot. A 3. sz. fő közlekedési út halmaji elágazásánál pénteken délelőtt 10 órakor történt közlekedési baleset. Jarbosi Béla 26 éves burkoló. kiskinizsi lakos figyelmetlenül vezette személygépkocsiját. s elütötte az út'est szélén vele azonos irányban gyalogosan haladó Tarnóczi Ferenc 21 éves kiskinizsi lakost. A fiatalember súlyos sérülésekkel került kórházba. rfc Jóllakotton pihenő „ezüst oroszlánok", azaz pumák a se hönbrunni állatkertben. nfcl.l HIM.AP — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapra F0sz«rkesztőc BKKrs DEZSŐ. Szerkesztőséé: Miskolc Baiesy-Zsilinszky ói 15 «27 Postacím: Miskolc 3501. Pt.: 39 Telefonközpont18-9«. Titkárság: 18-223: Del- és várospolitikái rovat: 18-227: gazdaságpolitikai rovat: 18-224: levelezés! rovat: 18-225: külttírooll- f.ikai rovat: 18-226. sportrovat: 18-222 Kiadta 9 Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Baicsv-Zsiiinszkv ót 15. SS2í Postacím: Miskolo 3501 Pt.: 178 - Felelős kiadó VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc Szé- cnenvt út 15—77. 3525 Telefon: 16-213 Teneszti a Maevar Posta Elbfizeineiő bármely nirlapkézbesitő oostanivatalnái a tnrlapkezbesitőknél a Posta nirlapnzletPtben és a Hirlap- elófizetési és tápellátási Irodánál fHELlRi Budapest V 16- zsef nádor tér i — 1908 — közvetlenül vagy postautalvánvon valamint átutalással a HEl.IFt 215-96162 pénzforgalmi íelzö- sz.áinra Előfizetési d1t egy nőnapra 42 forint, eev negyedévre 129 fonpt egy évte 516 forint index’ 25 »51 — Készült s ’Borsodi Nvomdában Eei vez.: 'VlRTn tA.tcis — reev otee -sec szenek, hogy a fiatalok miKerékpárút a Balaton partján Az iinyeleteken történt Nem volt fűtés nyel állt az élen az osztrák Sulzenbacher, de az ugrásban harmadik helyen végzett svájci Kempf nemTárcsázzuk a 07-et Autószerencsétlenség a tapolcai úton