Déli Hírlap, 1988. február (20. évfolyam, 25-49. szám)
1988-02-25 / 46. szám
Ma reggeli telelőn Lesi kló versen y amatőröknek Tegnap szinte egész nap havazott. Bánkúion a hóréteg vastagsága elérte a 35 centimétert. Már délután is sokan vették igénybe a sípályákat, sőt esti világítás mellett is síelhettek. A hét végén pedig tömegversenyt rendeznek. Kik. s milyen díjakért vetélkedhetnek? — kérdeztük Tavassy Viktort, a Miskolc Városi Sportcsarnok osztályvezetó'jét. — A végre sportolásra alkalmas hőmennyiséget valamennyi pályán tömörítettük, s a hét minden napján működik a D-jelű felvonónk. Szombaton és vasárnap valamennyi felvonót üzemeltetni fogjuk Bánkút on, hogy megfelelően kiszolgálhassuk a sízőket. Ugyanakkor szombaton és szerdán 18 és 20.30 óra között villanyfényes sízésre is mód nyílik, a felvonót 20.30-kor állítjuk le, de a világítást csak 21 órakor kapcsoljuk ki. Ami pedig a tömegversenyt illeti, a Bánkút Siklub szombaton • Több ezer tonna fát dolgoznak fel a ládi fűrészüzemben, minden évben. A fa- és fűrészáru értékesítésével sosem volt gond. Ám mi legyen a fűrészdélelőtt 10 órától rendezi hagyományos Csokoládé Kupa korosztályos óriásműle- sikló tömegversenyét. Két futam alapján hirdetnek majd eredményt. Nevezési díj nincs, nevezni 9 és 9.45 között lehet a síházban, ahol az indulók számától függően nemenként és óvodáskortól alakítanak ki csoportokat. A győztesek a Szerencsi Édesipari Vállalat csokoládéból készült kupáit vehetik majd át. 0 Az elmúlt hét közepén már elkezdték, és ebben a téli időben is folytatják a díszburkolat lerakását a Széchenyi úton. A színházzal szemközti oldalon a vörös burkolatba szürke elemek kerülnek. A tervek szerint pedig március közepére a Bodnár-közben és a Sötétkapunál is ilyen köveken sétálhatunk. (A rekonstrukciós munkákról szól cikkünk a 3. oldalon.) (Fejér Ernő felvétele) Közös gond Vitaest a cigányságról A TIT Miskolc Városi Szervezetének Kazinczy- klubja volt a helyszíne annak a vitaestnek, melyet 3 TIT a Déli Hírlappal közösen rendezett tegnap délután. A téma a városunkban élő cigányság helyzete volt, a vitaest elnöki tisztét Békés Dezső, lapunk főszerkesztője töltötte be, a vitaindítót Tóth Pál szociológus, a felmérési munkálatok vezetője mondta el. A felmérés főbb adatai és következtetései a Déli Hírlapban is megjelentek a február 16. és 20. közötti lapszámokban, a cikksorozatot ugyancsak Tóth Pál írta. írásait számtalan — hol egyik, hol másik irányban — elfogult reagálás követte, ám a többség igyekezett előítéletek nélkül közelíteni a témához: az utóbbiak voltak többségben a tegnap délutáni ankéten is. Tóth Pál vitaindítójában az érdeklődőkkel teli Ka- zinczy-klub közönsége, előtt beszélt az okokról is: arról, hogy miért készült a felmérés, valamint miért van napjainkban a cigányság megoldhatatlannak látszó helyzetben. A felmérés — melyet- egyébként a Miskolc Városi Tanács rendelt meg — elsősorban egyfajta látlelet: pontos ismeretek nélkül nincs esélye a változásnak. A vitaest hozzászólói sokféleképpen ugyan, de ugyanarról beszéltek: nem a felméréssel vitatkoztak, hanem a változást sürgették, hiszen cigányoknak és nem cigányoknak egyaránt fontos ügye ez. A megoldás egyik kulcsa, mely a lapunkban megjelent cikksorozat felcíme is volt: előítéletek nélkül kell közelíteni ehhez a közösen megoldandó gondhoz. porral és a fakéreggel, melyekre csak alkalmanként akad vevő? Ezentúl ezt is helyben feldolgozzák. Hogyan működik az új brikettáló üzem, amelynek az egyik végén beöntik a fűrész- port, faforgácsot, és a lehántolt kérget, míg a technológiai sor túloldalán ömlik a hengeres formájú fabrikett? (Cikk a 3. oldalon.) (Kerényi László felvételei) A lá fabrihett „Alkalmas embernek közlünk a helye” A városi párt-vb ülése XX. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM 1988. FEBR. 25., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 1,80 FORINT Kádár Jánossal. majd Grósz Károllyal találkozott tegnap Andrej Gromiko. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. A vezető szovjet politikus kedd óta hivatalos baráti látogatáson tartózkodik Magyarországon. Andrej Gromiko részletesen ismertette Kádár Jánosnak a legutóbbi szovjet külpolitikai lépéseket. Elmondotta: bíznak abban, .hogy a washingtoni törvényhozás jóváhagyja a múlt év decemberében megkötött szovjet— amerikai leszerelési szerződést, hiszen Shultz külügyminiszter megerősítette ebben a szovjet felet. Kádár János nagyra értékelte ezt a szovjet külpolitikát, a szov- jetunióbeli reformról pedig azt mondotta, hogy annak sikere minden szocialista országnak érdeke. Grósz Károllyal elsősorban a gazdasági együttműködésről tanácskozott Gromiko. Elmondta a magyar kormányfőnek, hogy a szovjet vállalatok 60 százaléka már az új törvény alapján, azaz elvben és jogilag önállóan működik. Az már az esti sajtóértekezleten hangzott el Alekszej Ani.mov szovjet miniszterelnök-helyettes szájából, hogy Magyarország és a Szovjetunió úttörő szerepet játszik a közvetlen vállalatközi üzleti kapcsolatok kialakításában, valamint egy új típusú piaci szabályozást alapul vevő XGST-együtlmü- ködés kifejlesztésében. A pártalapszcrvezctek a tagfelvétellel erősítik — vagy ha elhanyagolják ezt. gyengítik — soraikat. Ezért tár- g>alta különös figyelemmel a tegnapi ülésén a Miskolc Városi Párt-végrehajtóbizottság a tagfelvételi munka 1987. évi tapasztalatait. A párt- és tömegszervezetek osztálya által készített tájékoztató — megállapítva, hogy a tagfelvételi célok teljesültek — tanulságos adatokat tartalmaz. Felvétel révén 2.9 százalékkal nőtt a párttagság létszáma, s ez kevesebb, mint a nevelési listák alapján várható volt. Örvendetes viszont. hogy köztük nagyobb arányban találunk munkást, illetve mezőgazdasági dolgozót, mint egy évvei korábban. Az értelmiségiek közül valamivel kevesebben . kerültek az MSZMP soraiba. Jó, ho"y viszonylagosan több harminc éven aluli fiatal kapta meg a tagkönyvét, sajnálatos azonban, hogy közöttük ke-\ vesebb tanuló álcád, mint 1986-ban. A nők aránya változatlan. az adminisztratív munkakörben dolgozóké valamelyest csökkent. A tagság 4,5 százaléka került ki a pártból (kizárták, kilépett, törölték, vagy elhunyt). A tagkönyvcserét megelőző beszélgetések során hirtelen meanőtt a kilépők száma. Ez nagyrészt annak tulajdonítható, hogy a pártalapszervezetek nem igyekeztek megválni tőlük korábban, holott erre meg lett volna az indok. Simon Tibor osztályvezető, a téma előadója kifejtette: a jövőben még inkább törekedni kell arra. hogy növekedjen a pártalapszervezetek vonzereje, politizáló képessége; ez a tagfelvételek eredményességének előfeltétele. Végezzék nyíltabban munkájukat, s fordítsanak gondot arra, hogy tevékenységükről a pártonkí- vüliek — elsősorban a fiatalok — tudomást szerezzenek. Itt az ideje végét vetni a merev statisztikai szemléletnek a tagfelvételeknél — etekintetben a pártvezetőségek sem voltak eléggé rugalmasak eddig. Az alkalmas embereknek most köztünk a helye — szögezte le Tímár Vilmos, a városi pártbizottság első titkára. — Aki ma jelentkezik a pártba, az bizonyosan nem konjunktúra-lovag. Az arra méltó fiatalokkal értessük meg, hogy a jövőjüket építik, ha sorainkba tartoznak. A párttaggá válás folyamat: aki közénk való, azt formálni, meggyőzni, nevelni kell. S ez nem érhet véget azzal, hogy az illető felkerült a nevelési listára. * A városi párt-vb a fei,..,- ken túl megtárgyalta az MHSZ miskolci vezetőségének tevékenységéről, a honvédelmi klubokat irányító munkájáról előterjesztett jelentést, és elfogadta az I. félévi politikai évfordulók megünneplésére tett javaslatot. 0 Hajlamotok vaqyun*' rejtett anyagi vonatkozásokat keresni ott, ahol nincs kű'őnösebt jelentősége. Máskor pedig eszünkbe sem jut, mibe is kerülhet néhány - szemmel láthatóan költséges — dolog, üíóbbi csoportba tartozik a múzeumok világa is, ahol anyagiakra legfeljebb akkor gondolunk, ha a kiállított műtárgyak értékét latolgatjuk. Pedig ez csak a „jéghegy csúcsa": bennünket érdekeltek az alsóbb, nem látható régiók is. Múzeumi pénzügyekről szól írásunk a 2. oldalon. (Fejér Ernő felvétele) Hengerészek körében (CIKK A 3. OLDALON)