Déli Hírlap, 1988. február (20. évfolyam, 25-49. szám)
1988-02-23 / 44. szám
Továbblépés előtt a miskolci közgazdászképzés 2. Egyetemi szinten? A kérdésben járatos szakemberek szerint régiónkban a közgazdász szakmában a felsőfokon képzett szakemberek száma körülbelül a fele az országos átlagnak. Emellett a gazdasági életben felgyorsultak az események, a stabilizálódási és kibontakozási program ugyancsak több szakembert kíván, s az iparban feltételezhetően bekövetkező szerkezet- váltás is igényli a mozgékonyán gondolkodó, felkészült, menedzsertipusü, pénzügyekben, számítástechnikában is jártas közgazdászokat. Ez az igény természetesen a szakemberképzés korszerűsítését is feltételezi. Ehhez; igen kedvezi a helyzet Miskolcon, mert a Ne-r hézipari Műszaki Egyetemen döntő többségükben adottak azok a tudományterületek, amelyekkel az ilyenfajta képzést ki lehet alakítani. Dr. Czabán János, a Közgazdasági Intézet igazgatóhelyettese szerint ugyanis az itt folyó üzemgazdászképzésben részt vevő hallgatók, máris ilyen jellegű felkészítést kapnak, hiszen az egyetem többi tanszékei is be tudnak kapcsolódni az oktatásukba. Ennek következtében az egysíkú specializálódás helyett az itt végzett hallgatók tágabb értelmiségi ismereteket is szereznek, amelyeknek birtokában könnyebben el tudnak igazodni a vállalatokon belüli gazdasági folyamatok egészében és részleteiben. Körülbelül arról van szó, hogy a bányász-, kohász-, gépészmérnöki karok mellett itt tanuló üzem-, illetve később közgazdászok, iparorientáltak lesznek, az állam- és jogtudományi kar segítségével bizonyos jogi ismeretekre is szert tehetnek, de elsajátíthatják az olyannyira fontos számítástechnikai jártasságot is. + INKÁBB MENEDZSEREK LEGYENEK Ezt a lehetőséget bátrán lehet olyan miskolci sajátosságnak tekinteni, amelyhez hasonló máshol nincs az orVaMatVozósról, a teljesség ismeretének a hiányában talán könnyelműség véleményt mondani. Most mégis ezt teszem, hiszen a Ha mi egyszer kinyitjuk o szánkat cimü sorozat, amely sajátos nézőpontú visz- szatekintés az elmúlt bő négy évtizedre, szombaton este ugyan még csak a második részénél tartott, de máris korszakhatárhoz érkezett. második világháborút követő három, három és fél esztendő nemcsak a politikában jelentett sokszínűséget, de a koalíciós korszak humora is nélkülözte még a derűs egyöntetűséget: ekkor még nem működött — vagy áldásos működését éppen csak elkezdte — a „Humorügyi bizottság”, s ezért a vicceknek sem kellett még bonyolult, eléggé sehogy sem kifigyelhető hatalmi megfontolásoknak eleget tenni. Éppen ezért, a humor igazából az lehetett, ami: az élet ellentmondásait megértő, azokat derűben feloldó szemlélet. A műfaj legjobb hagyományai folytatódhattak, olyan szerzők jóvoltából, mint Békeffi István, Darvas Szilárd, Gádor Béla, Kellér Dezső, Tabi László. Az ő és hasonlóan tehetséges társaik nevével gyakran lehetett találkozni a korabeli pesti újságok irodalmi, színházi és tárcarovataiban is. A húszas, hamincas évek virtuóz, szellemesen malackodó, kellőképpen cinikus müvészetószágban. Ebből a tekintetből nyilvánvaló, hogyha a gazdasági elet nem szűk körben használható specialistákat, hanem olyan szakembereket kíván, akik a folyamatosan változó szakmai feladatokat is képesek elvégezni. s követni tudják az újra és újra változó technológiákat is, akkor a miskolci egyetem majdani végzettjeire nagy jövő vár. Mikro- ökonómiai ismereteik révén ugyanis nem kell tartaniok attól, hogy a gazdaság által csak rövid ideig igényelt szakemberek kényszerpályájára sodródnak, s ismeretanyaguk elavul. Természetesen, az ilyesfajta szaktudás állandó karbantartást igényel, ami csak folytonos önképzés árán képzelhető el. A jövőben ugyanis egyre inkább olyan szakemberekre lesz szükség, akik a gazdaságban jól el tudnak igazodni, mikrogaz- dasági ismereteik vannak, öntevékeny alkotó- és kezdeményezőkészségről tesznek tanúbizonyságot, egyszóval — szakképzettségük birtokában — széles körű értelmiségi funkciót is el tudnak látni munkahelyükön. Feltételezhetően az ilyen emberek az ipar várható fejlődése irányába vezető munkakörökbe kerülnek, s szakmájuknak, a rájuk bízott termelési egységeknek menedzserei lesznek. A majdani egyetemi szintű miskolci közgazdászképzés ebbe az hányba igyekszik fejlődni. + FELVÉTELI FELTÉTELEK Jelen pillanatban természetesen még a felvételi vizsgák vannak napirenden. A felvételi lapokat március 1-ig kell leadniuk azoknak, akik ősztől itt kiváltják folytatni tanulmányaikat. Felvételi vizsgát matematikából, választva történelemből, politikai gazdaságtanból kell ten- niök a jelölteknek, de akik közgazdasági szakközépiskolából jönnek ide, más helyettesítő tárgyat is választhatnak. Pontjaik gyarapítása érdekében vizsgázhatnak könyvvitelből, pénzügyi ismeretekből, programozásból, vagy szervezési ismeretekből. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem új szaka viszont kinőtte már a gyerekcipőt, s a legjobb úton van afelé, hogy 'vállalt feladatát — Kelet- és Északkelet-Ma- gyarország közgazdasági szakemberigényeit biztosítani tudja. (Vége) Gy. G. iVagy siker volt A Nemrég zárt be a Miskolci Galériában a Tornyoi-kiállitas. Az újra felfedezett Tornyai címmel rendezték meg — a hódmezővásárhelyi múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből - Tornyai János kiállítását, amelyet több mint 7 és fél ezren láttak. Hasonló érdeklődést utoljára Rippl-Rónai József müveinek miskolci kiállítása váltott ki 1984-ben, de ennyien azt sem nézték meg. Történelem és humor nek volt ez az időszak a szerves meghosszabbítása. Tény, hogy 1948—49 után ez a fajta tipikusan pesti jelenség — amely egyszerre volt művészet és életszemlélet is — átalakult. Persze megőrzött valamit egykori önmagából — például könnyedségét, ügyes éleselméjűségét—, de az élet komolyabb dolgai, mindenekelőtt a politika iránt, egyre inkább szánni- való bratyizássá, túlzott lojalitássá alakult. Az eddig látott két részben a műfaj „professzorainak” alkotásait szinte kivétel nélkül azok jelenítették meg, akik manapság és a közelmúltban már nagyon sokszor bizonyították: nem azért ők a gyakori szereplői az ilyen vagy ehhez hasonló összeállításoknak, mert nincs más, hanem azért, mert ők a legjobbak. Kern András, Koltai Róbert, Szilágyi Tibor, Körmendi János, Tahi Tóth László, Balázs Péter nélkül — és még lehetne folytatni a sort — nehéz lenne elképzelni efféle vállalkozást. Az összekötő szöveget mondó Bodrogi Gyula előadásmódjának stílusos fordulatai, könnyedsége rejti az egyébként gyakori közhelyeit. A Ha mi egyszer kinyitjuk a szánkat című sorozat nem utolsósorban Vár- konyi Gábor rendező jóvoltából, példa arra, hogy a televíziótól mégsem idegen ez a műfaj. B. X. A Tornyai ^tárlaté* körülbelül 5 ezren ingyen nézhették meg — csoportosan, és így díjtalan a belépés —, a többiek 4 forintos belépődíj ellenében. Volt olyan nap, hogy hét tárlatvezetést is kellett tartani. A kalauz Jurecskó László művészet- történész, a Galéria munkatársa volt, vagy képmagnóról — a megnyitóünnepséget vetítették le video« — Bodnár Éva művészettörténész, a kiállítás rendezője. Felbecsülhetetlen értéket képviselt az anyag, amelyet éjjel-nappal őriztek. (Estétől reggelig munkásőr \ i- gyázta a Miskolci Galéria termeit.) A tervek szerint még a nyáron beszerelik a Galériába azt a korszerű riasztóberendezést, ami ezután garantálja majd a képek biztonságát. A Tomyai-kiállítás nagy sikere nyomán elhatározták a Galériában, hogy ezentúl évente legalább egy hasonló tárlatot rendeznek, a magyar képzőművészet valamelyik halhatatlanjának műveiből. A Galéria elsőrendű feladata azonban a kortárs hazai képzőművészet megismertetése. Ennek jegyében rendezik meg a közeljövőben Varga Imre szobrászművész, majd Feledy Gyula grafikusművész kiállítását Vita a TIT-ben A TTT Miskolc Városi Szervezete a Déli Hírlappal közösen vitaestet rendez holnap délután 5 órátái a Kazinczy Ferenc Klubban, a Széchenyi út 16. szám alatt Az eszmecsere alapját az a felmérés képeai, melyet a városi tanács megbízása alapján a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Marxizmus—Leninismus Intézete készített a megye- székhelyen élő cigányság életkörülményeiről. Hasonló mélységű feltárás még nem Jf. A három programhibás robot, civilben a Z’Zi Labor tagjai (Fejér Ernő felvétele) Zenés mesejáték a Vasasban Í T* ■ n I r • Zizi urbazis Hallom, hogy itt is, oft is el-elmaradnak a Zizi űrbázis jelentkezik cimü zenés mesejáték tervezett előadásai. Nyilván drágáilják a jegyeket... Miskolcon azért sikerült megtartani mind a két előadást vasárnap a Vasas Művelődési és Oktatási Központban, de a ház negatív szaldóval zárta a „boltot”. (Egy előadásra nem is vállalkozik a társulat, a kettőt bö 40 ezer forintért „adjak”.) Ennyit a dolog anyagi Részéről. Illetve — de ez már a produkciót is minősíti — még érdemes hozzátenni: rendkívül, igényesen kiállított. pazar technikával megvalósított, látványos előadást hozott létre a Z'Zi Labor és az ŐRI. Meg a közreműködők, Veres Klára jelmeztervezőtől Gömöri V. István rendezőig (ő az egyik főszereplője is a játéknak), Simorjay Emesétől (Celi, a földi feiderítölány) Janicsák Istvánig (író, szereplő). Motis András látványtervezőtől a népes technikai stábig. Hasonló a történet, mint az előző zizis sci-fi mesejátéké; emberek és elromlott robotok harca, jók és rosz- szak énekes-zenés küzdelme — a végeredmény nem lehet kétséges. A zene play backről szól — kivéve azokat a hatásos cffektéket, amelyeket szintetizátor produkál, avatott megszólal tatója segítségével, az ének — legtöbbször — a helyszínen születik. „Ki van találva” a dolog, nem hiányzik belőle a kedves humor sem, csak vevő akadjon rá. Sz*"— Felmérés a cigányságról volt, így az említett, felmérés. és az annak alapján levonható következtetések joggal tarthatnak igényt az érdeklődésre. A vizsgálat irányítója, Tóth Pál szociológus lapunkban cikksorozatban számolt be a felmérés főbb megállapításairól. (A cikksorozat a Déli Hírlap február 16, 17, 18, 19 és 20-i számaiban olvasható.) A TIT és a Déli Hírlap holnap délutáni eszmecseréjének vitaindítóját Tóth Pál .Úrija. KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.40: Rólunk van szó! — 12.45: Intermikrofon. Zenés szomszédolás. — 13.00: Klasszikusok délidőben. Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 14.00: Hírek. —• 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Orvosi tanácsok — a stresszhatásokról. — 14.30: Dzsesszmelo- diák. Kiss Imre műsora. — 15.00: Élő világirodalom. Tas- nádi Edit előadása. — 15.20: Nóták. — 15.40: Poggyász. — 16.00: 1-lirek. — 16.05: Test-őrségen. — 17.00: Tudomány és gyakorlat. Csúcstechnika az orvoslásban. — 17.30: Johann Strauss: A denevér. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30; Esti Magazin. — 19.15: Mosolygó Parnasszus. Irodalmi játék. — 20.30: Diszkó- téka. Lemezbarátok órája. — 21.30: Schopenhauer ..időszerűsége”. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Romantikus kórusmuzsika. — 22.50: Peres, poros iratok. — 23.00: Operaest. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. . — 12.10: Nóták, — 13.00: Hírek. — 13.05: Popzene sztereóban. —* 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Srtgnor Manfrcdi Komából. — 14.33: Paolo Conte enekel. — 14.40: A mestermű. — 15.00: Hírek. — 15.05: Szovjet fuvósindulók. — 15.20: Könyvről könyvért. — 15.30: Csúcsforgalom. — 17.30: Tárcsázz! — 18.30: Gramofonsztárok. — 19.00: Hírek. — 19.05: Csak fiataloknak! Komjáthy György műsora. — 20.00: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 20.55: Rólunk van szó! — 21.00: Hírek. — 21.05: Az óriás tök. Regény. — 21.34: Magnóról magnóra. — 22.15: Bókay János: P’eleség. — 23.00: Hírek. — 23.20: A dzsessz története. — 24.00: Vir^génekek. Bartók rádió: 12.50: Kcler Béla: Francia vígjáték nyitány. — 13.00: Hírek. — 13.05: Alomjáték. Krúdy Gyula müvei. —' 14.03: Magyar zeneszerzők. — 14.40: Hegedü-zongoraszonáták. — 15.30: Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak. — 15.45: Álarcosok. Muzsika gyerekeknek. — 16.00: szimfonikus zene. — 17.00: Iskolaradió. — 17.30: Pogy- gyász. — 17.50: Magyar művészek operafelvételeiből. — 18.30: Na maternjem jeziku. A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.00: Hírek. — 19.05: In der Muttersprache. A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.35: Händel- és Haydn- művek. — 20.20: Pjotr Vegin versei. — 21.10: Ágay l-Carola operaáriákat énekel. — 21.45: A kamarazene kedvelőinek. — 22.22: Zenei panoráma. — 22.55: Fiatalok stúdiója. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés. Hírek, időjárás. —- 17.35: Pódium. Zenés riportmü- sor. Szerkesztő: Beély Katalin. Döntött a bíróság. Dr. Tímár László jegyzete. — 18.00— 18.15: Eszak-magyarországi Krónika. — 18.25—18.30: Lap- és műsorelözetes. Televízió, 1. műsor: 16.20: Hírek. — 16.25: Három nap tévéműsora. — 16.30: Kuckó. — 17.00: Mi legyek? Pályaválasztási tanácsadó. — 17.40: Egy' szó, mint száz. Nyelvi fejtöröjáték. — 18.E0: Képújság. — 18.35: Tévétorna. — 18.40: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. NSZK rajzfilmsorozat. — 19.05: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.05: A klinika. NSZK tévéfilmsorozat. 8. rész. A tolvaj. — 20.50: Stúdió ’88. A Televízió kulturális hetilapja. — 21.35: Ssenki többet? Harmadszori Szellemi árverés a Magyar Rádió Márvány-terméből. — 22.35 : Híradó 3. Televízió, 2. műsor: 17.00: Képújság. — 17.05: Zenebutik. (Ismétlés.) — 17.55: Stiri. Hírek román nyelven. — 18.00: Dél-alfoidi Magazin, — A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. — 19.00: Képújság. — 19.05: Száz híres festmény. — 19.15: A kli-* nika. NSZK tévéfilmsorozat. 7. A felelősség kérdése. — 20.00: A téli olimpiáról jelentjük . .. Jégkorong, gyorskorcsolya, műkorcsolya (jégtánc), biatlon. — Kb.: 21.00: Híradó 2. — 22.56; Képújság. Miskolci Nemzeti Színház; Nincs előadás. — Játékszín (7): Jaj apu, szegény , apu. beakasztott tégedet a szekrénybe az anyu, s az én pici szívem olyan szomorú! RÓNAI VIDEOMOZI Siker volt! Egy bizonyos Őrület Színes amerikai krimi Szereplők: Tatum O’ Neal, toene Cara 18 éven felülieknek! Kezdés: 15, 17 és 19 órakor Filmszínházak: Béke (f5. ÍT és f9) : A Nílus gyöngye (mb. szí. amerikai, kiemelt 1. hely- ár!) — (f3) : Az erdő kapitánya (szí. magyar, felemelt helv- ár!) — Béka kamara (£4 és fíj) : Szentivánéji szexkomédia (szí. amerikai. 16 év. felemelt helv- ár!) — Béke kamara video (£8) : Chikara árnyéka (szí. amerikai). — Kossuth (9): Leszámolás Hohgkongban (mb; szí; amerikai, 14 év. kiemelt 2. helyár!) — (3 és hn5) : Az erdő kapitánya (szí. magyar. felemelt helyár!) — (7): Száguldó fal- ka (mb. szí. kanadai, felemelt helyár!) — Hevesy Iván Filmklub H5): A Dunánál (szí. magyar).*— (f7): Vezeklés I—II. (szí. szovjet, L4 év. dupla helyár!) — Hevesy Iván video (fs és f9) : A köd (szí. amerikai horror, 18 év!) — Táncsics (f4) ; Autóversenyzők (szí. magyar). — (í6 és f8): Élni és meghalni Los Angelesben (mb. szí. amerikai, 16 év, kiemelt i. helyár!) — Táncsics kamara (fö) ; Madárka (szí. amerikai, 16 év!) — (£7): A lovakat lelövik,' ugye? (szí. amerikai, 14 év, felemelt helyar!) — Táncsics video (f3. ±5 és f7): Csavargók (szí. hongkongi). — Fáklya (3): Fekete nyíl (mb. szí. szovjet). — (5 és 7): Kék villám (mb. szí. amerikai. 14 év. kiemelt i. helyár!) — Fáklya kamara (fö); Bocsáss meg! (szí. szovjet). — Faklya video (f3 és f7): Mentő- angyalok (szí. olasz). — szinva video (Í3. f3 és f7): Tizedik áldozat (szí. olasz—francia). — Nehézipari Műszak! Egyetem (5): A. nagy tehetség (szí. NDK). — Szirma, Radnóti (f6) : Víz és szappan (mb. szí. olasz, 14 év, felemelt helyár!). SZERDA Kossuth rádió: 8.90: Hírek. -í 8.20: Eco-mix. Gazdasági magazin. — 8.50: Kis magyar néprajz. Cseri Miklós előadása. — 8.53: Népdalok. — 9.19: Világablak. — 9.49: Hóvirág. Muzsika gyerekeknek. — 10.00: Hírek. — 10.05: Rádíószínház. Bodnárné. Németh László drámájának rá- diováltozaia. — H.23: Egyveleg Fényes Szabolcs müveiből. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Idősebbek hullámhoszszán. Dallamok, emlékek. — 8.30: Tíz perc külpolitika. —< n.uO: Hírek. — 9.05: Napközben. Zenés delelöt. Bartók rádió: 8.00: Hírek. —. 8.13: Bruckner: ix. szimfónia. — 9.13: XX. századi operákból. — 10.05: Karmesterek a zongoránál. — 11.17: Felhívjuk a figyelmet! — 11.22: Két szerenád. — 11.55: Galuppi: A vidéki filozófus. Miskolci rádió: 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Reggeli körkép. Hírek, tudósítások, információk, szolgáltatások Borsod, Heves és Nógrád megyéből. Televízió, 1. műsor: 8.55: Képújság. — 9.00: Tévétorna — nyugdíjasoknak. — 9.05: Mlac- beth. Angol tévéfilm. — H.35: Stúdió ’88. A Televízió kulturális hetilapja. — 12.20: Képúj-