Déli Hírlap, 1987. december (19. évfolyam, 279-303. szám)

1987-12-01 / 279. szám

W 1:^1 Hidegebb lesz Ma, a meteorológiai tél első napján, országrészünk­ben hűvösödik az idő. A Meteorológiai Intézet előre­jelzése szerint Észak-Ma- gyarország térségében a teg­napinál hidegebb lesz. erő­södik a felhősödés. s több­felé esőre számíthatunk. A nappali hőmérséklet így is 5 és 10 fok között ígérke­zik. néhány fokkal a szoká­sos decemberi hőmérséklet fölött várható. Ma reggeli telefon Már csak néhány nap, és az ablakokba helyezett, kifé­nyesített kiscipökbe kerül­nek az ajándékok, no meg az elmaradhatatlan csoki- Mikulások. Milyen a kíná­lat, van-e elegendő csokifi­gura? — kérdeztük a Mis­kolci Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat áruforgalmi osztályvezetőjét. Kiss Jánost. — Több mint 130 mázsa figurát szállítottunk ki a bol­tokba, tehát elegendő meny- nyiség áll a vásárlók ren­delkezésére, de talán most kisebb a választék a tava­lyinál, mert kevesebb import­csokoládét kínálunk. Főként a hazai édesipari gyárak, így a diósgyőri és a buda­pesti vállfát termékeiből le­het választani. A Fűszert Nagykereskedelmi Vállalat készített ajándékcsomagokat is, de a legtöbb Mikulás­csomagot a boltokban állít­ják össze. Van amerikai mo­gyoró is, kimérve. Többen már most megveszik a kará­csonyfára való szaloncukrot; ebből ezekben a hetekben igen széles a választék. Pontozzák a kenyerünket «CIKK A 3. OLDALON! * POLITIKAI NAPILAP. * XIX ÉVFOLYAM, 279. SZÁM ÁRA: 1,80 1987. DECEMBER 1., KEDD FORINT A lengyelországi népszavazás után Lengyelországban szom­baton összeül a Parlament, hogy értékelje a népszava­zás után kialakult helyze­tet. A kormány gazdaság- politikai programjára vonat­kozó gyorsítási terv nem kapta meg a vasárnapi nép­szavazáson a lakosság több­ségének támogatását. A kor­mány szóvivője ezzel kap­csolatban kijelentette: a kormány nem tekinti vere­ségnek, hogy a gazdasági reform gyorsítására a sza­vazók 44, a demokratizmus kiterjesztésére 46 százaléka voksolt. Mint mondta: a népszavazásnak Lengyelor­szágban nincsenek hagyo­mányai, ezért a 68 százalé­kos részvétel igen magas aránynak tekinthető; s nem általában a reformpolitiká­ról, hanem a változások tempójáról volt szó. Miskolci napok Budapesten Ankét városunkról Miskolc minőségileg is elér­je ezt a kategóriát, nem egy­szerűen építeni vagy bonta­ni kell — mondotta — csak a jó és értelmes munka ad­ta közérzettel élvezhető egy város szépsége. Éppen ezért tulajdonképpen a városfej­lesztéshez tartozik a város közéleténenk átalakítása is. Az utóbbi sikerére példa­ként azt a megváltozott, al­kotó légkört hozta fel pél­daként Szűcs Erika, mellyel nemrégiben a városi kibon­takozási feladatterv kidolgo­zása során találkoztak. * A Miskolci napok rendez­vénysorozata ma délelőtt gaz­dasági fórummal folytató­dott; miskolci és borsodi vál­lalatok vezetői találkoztak szovjet külkereskedelmi szak­emberekkel. ^ Gépelné Tóth Rózsa és Szűcs Erika válaszolt o kör tagjainak kérdéseire. (Fejér Ernő felvételei) Értő és érdeklődő közön­ség előtt zajlott tegnap, Bu­dapesten, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában az az ankét, melynek témája Mis­kolc jelene és jövője volt. A közönség Borsod-Abaúj- Zemplén Budapesti Baráti Körének tagjaiból állt. Kér­déseikre Szűcs Erika, az MSZMP városi bizottságának titkára és Gápelné Tóth Ró­zsa, városunk tanácsának el­nökhelyettese válaszolt. A Nehézipari Műszaki Egyetem várható új elneve­zéséről elhangzott: a legva­lószínűbb a Miskolci Műsza­ki és Társadalomtudományi Egyetem név lesz. Színhá­zunk nevét, pontosabban ne­vének egyszerűségét is kifo­gásolták: itt megmarad az eredeti, hisz’ azt viseli im­már 1823 óta, s ez is a ha­gyománytisztelethez tartozik. Szó esett aztán arról, mi­ért nem lesz orvosi egyete­mi kar Miskolcon, megtud­hatták, hogyan nő az eddig csak az Avason nézhető ká­beltelevízió szerepe, a sugár­zás megvalósításával hogyan válik hamarosan igazi városi televízióvá. Volt aki többfé­le és szebb képes levelezőla­pot szeretne Miskolcról. Ke­vesellték az évi néhány it­teni operaelőadást: nekik is jó hír volt, hogy hamarosan megalakul a színház zenés tagozata. Mindezekre a kér­désekre Gápelné Tóth Rózsa válaszolt. Az ankét során ki­alakult munkamegosztásnak megfelelően, Szűcs Erika szólt a város múltjáról, valamint jelenéről, fejlesztési pers­pektíváiról. Ahhoz, hogy a mára a legtöbb mennyiségi mutató alapján nagyvárossá vált Aranykapu Már nyitva áll az Arany­kapu vásár a Centrum Áru­ház mögötti parkolóban.' Ezúttal is a megyében mű­ködő kiskereskedők, iparo­sok kaptak lehetőséget arra, hogy karácsonyig itt árulja­nak. A KISOSZ és a városi tanács kereskedelmi osztálya elsősorban azért szervezte meg ezt a karácsonyi vásárt, mert úgy tapasztalták, hogy a Széchenyi úti üzletek zsú­foltságán enyhít, ha megnyí­lik az Aranykapu. Az idén az eddig megszokottnál na­gyobb választékot ígérnek, mert többen jelentkeztek a játékkereskedők közül, de lesz édesség- és szőrmevá­sár is. Egyébként a Széche­nyi úton is tartanak vásárt: itt a már elkészült sétányon verik fel sátraikat az ünne­pi kellékeket kínáló bolto­sok. (Vadas Zsuzsa felvételei) A tanácstagok unkája Ülést tartott tegnap dél­után a Hazafias Népfront Miskolc Városi Elnöksége. A napirenden két téma sze­repelt: tájékoztatót hallgat­tak meg az iskolatanácsok szervezésének, működésének tapasztalatairól, a további feladatokról, valamint érté­kelték a tanácstagoknak a választások óta végzett mun­káját. # Új technológiát honosítottak meg a BÁÉV-nél, a szerkezet, váltás jegyében. Az idén nyáron adták át az alsózsolcai Durísol. üzemet, ahol faforgács és beton keverékéből préselik a falazó­blokkokat. Az építőanyagok iránti igen nagy keresletnek köszön­hető, hogy minden különösebb reklámhadjárat nélkül elkelt oz üzem idei termelése. A népszerűsítésére azonban - különösen a megyében - még szükség van, hogy versenytársa legyen a ha­gyományos falazáanyagoknak. (Cikk a 3. oldalon.) (Kerényi László felvétele) Megalakult a Szemért Bertalan Közművelődési Egyesület A Miskolci Akadémiai Bi­zottság székhazában megren­dezett alakuló közgyűlésen, annak megkezdése után más­fél órával, este 6 óra 1 perc­kor hangzott el Homolya Gizellának, a Hazafias Nép­front Miskolc Városi Bizott­sága titkárának, az ülés el­nökének a bejelentése: meg­alakult a Szemere Bertalan Közművelődési Egyesület. Az egyesület városunk közműveltségi szintjének emeléisét, művészeinek pat- ronálásái, a kulturális ese­mények népszerűsítését, tár­sadalmi támogatását kíván­ja — egyebek között — se­gíteni. A tegnapi alakuló ülésig 165 egyéni érdeklődő és 9 intézmény jelezte belépési szándékát. Az alapszabály­tervezetet korábban vala­mennyien megkapták — az ülés előtt pedig ahhoz egy módosító beterjesztést —, így ezek ismeretében folyt a vita bizonyos részletkérdé­sekről — például arról, hogy a jogi személyeknek legyen-e szavazati joguk —, mindad­dig, míg szavazásra nem ke­rült a sor. A jelen volt 97 tag — illetve annak képvi­selője — elfogadta az alap­szabályt (szavazati jogot kap­tak a vállalatok, intézmé­nyek is), és ezzel megala­kult gz egyesület. Amelynek munkaprogram­ját majd az elnökség fogja kidolgozni, és hátravan még olyan nem elhanyagolható kérdések megválaszolása, mint például, hogy hol lesz az állandó helyük. (Szeret­nék a Rendezvények Házát otthonukul.) Ezután titkos szavazással megválasztották az egyesü­let elnökségét. Az elnökség tagjai lettek: dr. Berecz Endre egyetemi tanár, Berecz József nyugdíjas újság­író, dr. Csorba Csaba, a me­gyei levéltár igazgatója, Faragó Károly, az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat igazgatója, dr. Gáspárdy László egyetem! ta­nár, Kováts György, nyugdíjas művelődésiház-igazgató. dr. Ma« dácsy László főorvos, Papp La­jos. a Napjaink főszerkesztője, Takács Márta megbízott gimná­ziumigazgató, dr. Szabadfalvi József múzeumigazgató, dr Vég­vári Lajos nyugdíjas egyetemi tanár.. Ugyancsak titkos szavazással választották meg a számvizsgáló bizottság elnökéül dr. Barta Imrét, a Budapest Bank osz­tályigazgatóját. Józsa Tibornét, a Borsodi Ruházati Kiskereske­delmi Vállalat igazgatóját éa Ocsenás Istvánt, az Állatfor­galmi és Húsipari Vállalat fő­könyvelőjét. A jelölőbizottság dr. Szabad­falvi Józsefet, a Herman Ottó Múzeum igazgatóját és dr. Vég­vári Lajos művészettörténészt javasolta az elnöki posztra. Közülük dr. Szabadfalvi József kapott több voksot — szintén titkos szavazással — a tagság­tól. így ő lett a Szemere Ber­talan Közművelődési Egyesület elnöke. Az elnökség soraiból alelnö- köknek Faragó Károlyt és Papp Lajost, titkárnak Takács Már­tát, jegyzőnek dr. Gáspárdy Lászlót, pénztárosnak Kováts Györgyöt választotta me&*

Next

/
Oldalképek
Tartalom