Déli Hírlap, 1987. november (19. évfolyam, 255-278. szám)

1987-11-10 / 261. szám

Politikai könyvnapok Borongás, 1 — 1 — • I r> ködös idő Ma többnyire borult, pá­rás, többfelé tartósan ködös idő lesz. Kisebb eső, szitá- lás mindenütt várható. Mér­sékelt, változó irányú szél lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok kö­zött alakul. Távolabbi kilátások szer­dától szombatig: A politikai könyvnapok megnyitója alkalmából egy­ben könyvkiállítás is nyílt tegnap délután Encscn. a Kazinczy Ferenc Általános Iskola aulájában. Megnyitót Faragó Lajos, a megyei pártbizottság osztályveze­tője mondott. Az idei könyvnapok külö­nös figyelmet érdemelnek: a nagy öklében szocialista forradalom 70. évfordulója, valamint jelenünk kibonta­kozási programja egvaránt felhívja a figyelmet a poli­tikai témájú kö yvek jelen­tőségére. A poli+;kai iroda­lom népszerűsítéséért járó kitüntetés bronz fokozatát kapta Kovács Zoltán, a vá­rosi pártbizottság osztályve­zető-helyettese. A MIK ügyeletesei tegnap két ízben is javítottak cső­törést lakáson belül: a Sá- lyi utca 23. és az Engels ut­ca 75. számú házakban. Lifthibákról is érkezett be­jelentés: a Hajós utca 27. és a Vászonfehérítő utca 66. szám alatt kellett kisebb hibákat kijavítani. szakemberei az egész or­szágra kiterjedően ellenőrzik a nagyobb vállalati és szö­vetkezeti építkezések rend­jét. Elsősorban azt vizsgál­ják, hogy szabályszerűen tá­rolják-e az építési anyago­kat és szerkezeteket. Figyel­mük kiterjed a helytelen tá­rolás miatt megrongálódott és minőséghibás termékek felhasználására, a technoló­giai fegyelem betartására is. Tetemes kár származik ugyanis abból, ha a hidegre, esőre, fagyra érzékeny ter­mékek — festék, mész stb. — a szabadtéri tárolás mi­att tönkremennek. Hasonló­képpen sok kárt okoz. ha tetőszigetelést vagy betono­zást végeznek a megengedet­nél hidegebb időben. A te­tőt szigetelő bitumenlemez ugyanis a hidegben meg­dermed, lerakás közben meg­repedezik, és később áten­gedi a vizet. A hidegben megfagyott beton pedig nem szilárdul meg, elporlik. Az' ilyen szélsőséges időjárás- változások is indokolják, hogy november legyen az ellenőrzési akció időszaka, s a vizsgálatok hozzájárulja­nak a hibák megelőzéséhez. ,„:/o Az év utolsó hónapjaiban sok építkezésen hajrámunká­ba fognak, hogy az évvégi határidőre teljesítsék átadá­si kötelezettségeiket. Am a sietség és főleg a kapkodás miatt gyakran háttérbe szo­rul a munkahelyi rend és a minőség. Ezért ennek részle­tes vizsgálatára most egy hó­napos összehangolt akciót 1 indított az Építésügyi Minő- I ségellenőrző Intézet. Novemberben az intézet 1 hét területi .állomásának ügyeleteken történt Kapós fedlapok Elsült a kapanyél..» Csaknem ölt az indulat hatnak. A legalacsonyabb Szobakosziüm és bőrruha hajnali hőmérséklet eleinte 2 és 7 fok, majd mínusz 1 és plusz 4 fok között vár­ható, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet 4 és 9 fok af: A műsoros divatbemutatón Rózsa György jókedvű já­tékkal szórakoztatta a közönséget. (K erényi László felvételei) Ismét a jo minőségű anya­gokból készült, inkább ele­gáns, mint sportos szabású ruhákat vásárolják szíveseb­ben. Ebben már gazdasági megfontolások is szerepet játszanak, mert az egyszeri mosás után tönkrement, pil­lanatnyi divatot képviselő holmik iránt csökken a ke­reslet. Tudják ezt a divat szakemberei is, ezért töre­kednek arra, hogy a leg­újabb divatfazonok szerint megvarrott ruháik tovább hordhatóak legyenek. A RUTEX nagykereskedel­mi vállalat is ily.en célok­kal állította össze divatbe­mutatóján felsorakoztatott ruhatárát. Az évszaknak megfelelő kínálatból legjob­ban a könnyed vonalvezeté­sű kabátfazonok, a kalapok és .az ízléses kiegészítők nyerték meg a közönség tet­szését. Az OKISZ Labor ma­nökenjeinek részvételével, általában évente szerveznek műsoros bemutatóikat. Ko- peczky Éva divattervező az idei kollekciót igen változa­tosnak ítélte, ami a RUTEX kínálatában a legújabb dí­va ti rányziatok megjelenését is jelenti. Üjra divatba jött a szoba-kosztüm, amihez blú­zokat nem kell viselni, mert így is szépen mutatnak. A fekete és fehér sokféle vál­tozatban jól öltöztet, a pepi­ta. a csíkos és a kockás élén­kebbé teheti ruhatárunkat. Az itt látott felsőruházati cikkek — mint arról a RUTEX képviseletében dr. Somosvári Zsoltné tájékozta­tott — a vári» valamennyi üzletében megvásárolhatják. Az egyedi és kis mennyiség­ben készült ruhákat pedig az új kereskedelmi célokkal megnyílt kisbutik üzletekben kínálja a nagykereskedelmi vállalat. A bemutató végén az ele­gáns, selymekből készült, szépen díszített nagyestélyik­nek tapsolt a közönség a Rónaiban. V. Zs. között lesz. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm/nap) csapadék az ország területének 20—30 százalékán várható. Az A DH őszi tombolája Vízi Tiborné ajándéka A szombati számunkból kivágott és kitöltött szelvé­nyeket Vízi Tiborné, Marx Károly u. 2. szám alatti vi­rág- és ajándékboltjába kell elvinni november 12-én, csü­törtökön déli 12 óráig, és aznap délután 2 órakor sor­solunk. Gazdára vár egy 1500, egy 1000 és egy 500 forintos vásárlási utalvány. S ha már elvisszük a szel­vényt a Marx Károly utcai boltba, érdemes ott körül­nézni Nemcsak virágot és bazárárut kínálnak, hanem megvehető a Valdivia csa­lád valamennyi tagja is. A tombola idején az üz­letben is kapható szelvényes újság. Á vízművek ügyeletesei tegnap ismét Tapolcán jártak a Kiss József utcában, ahol a hét végén is csőtörés volt, most kissé odébb ismét el­tört a nyomócső. A csőtörés — melyet ma kijavítanak — ezúttal szerencsére kevesebb lakást érintett, mint a szom­bat éjszakai. Hasonlóan sok gondot okoz a vízművek szakembe­reinek az eltűnt aknafedla- pok cseréje. Az eltűnést úgy kell érteni, hogy ellopják, sokan, ha vízóraaknát, vagy szennyvízvezetéket építenek magánerőből, a meglehető­sen drága öntöttvas akna- fedelet „közerőből” szerzik be. Túl azon, hogy a fedla­pok ellopását már a tízpa­rancsolat is tiltja, még ve szélyes is: emberek eshet­nek a nyitott aknákba, autók hajthatnak beléjük. Az Émász hibaelhárítói rejtett, időszakos kábelhibát kerestek tegnap este; tíz óra körül elaludtak a közvilágí­tás lámpái az Eszperantó tér és a Marx tér között. A va­lódi hibát ma keresik meg, melynek következtében az automata tegnap lekapcsolt. Az elrabolt hajósok Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt adott ki vádiratot — a rendőrségi vizsgálat lezárása után — a Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Főügyészség a 31 éves Fábián Imre, Mikóháza, Sza­badság u. 77. szám alatti la­kos ellen. A fiatalember, s az ugyancsak Mikóházán élő Emri Ernő hosszabb ideje haragos viszonyban vannak egymással. 1987. augusztus 5-én, délután 6 óra tájban Fábián Imre, kezében egy kapával a mezőre indult. Az utcán összetalálkozott hara­gosával. Már messziről meg­indult a szócsata, kölcsönö­sen fenyegették egymást a felek, majd amikor egymás közelébe értek, Fábián Im­re kezében „elsült” a kapa­nyél. Előbb Emri fejére ütött, majd nagy erővel an­nak hasába döfte. a kapa­nyelet. Emri Ernőt az elszenve­dett sérülések után a men­tő sokkos állapotban szállí­totta a Sátoraljaújhelyi Kór­házba. ahol megállapították, hogy X. bordája eltörött, majd a laboratóriumi vizs­gálatok alapján az is kide­rült: azonnali műtétre van szükség, amelynek során a lépét is el kellett távolíta­ni. A lép sérülése és a has­űri vérzés miatt Emri Ernő sérülése életveszélyesnek mi­nősült, a gyors orvosi be­avatkozás hiányában meg is halhatott volna. afc A sportos dzsekik élénk színekben divatosaik ebben az évszakban. Divatbemutató a Rónaiban Szerdán még sokfelé pá­rás, borult idő várható ki­sebb esővel. Csütörtöktől változékonyabb időre szá­míthatunk. Többször meg­élénkül a nyugati szél és a változó felhőzetből időnként kisebb esők bárhol kialakul­Az ügyet a Borsod-Abaúji Zemplén Megyei Bíróság tárgyalja majd. T. Z. „ 3jc Reklám, amerikai mód­ra — A New York-i Martin Beck színház ezzel az 'óriási bakancsos lábbal reklámoz­za a „Séta az erdőben” cí­mű színdarabját. A pszichológiai kultúra hete rendezvénysorozatának mai előadásai a Molnár Be­la Ifjúsági Házban és az Ady Művelődési Házban lesznek. Az Adyban délután 5 órakor kezdődik Boós Ti­bor előadása, melynek cí­me A család, a válás, csa­ládi szerepek. Ez lesz az in­dító előadása a válásról szó­ló szemináriumnak, mely­nek keretében a család éle­tével, a családi kapcsola­tokkal, a válás folyamatá­val, a válással, mint játsz­mával foglalkoznak. Az elő­adás ismerteti a gyerek helyzetét a széthulló csa­ládban, a családi szerepek változásához történő alkal­mazkodást, a család* válto­zásait a történelem folya­mán. Ugyancsak ma, a Molnár Béla Ifjúsági Házban, dél­után 4 órakor dr. Szabó Pé­ter pszichiáter tart előadást korunk egyre égetőbb prob­lémájáról, a narkomán fia­talok kezeléséről, melyről — sajnos és szerencsére — már tapasztalatok is rendel­kezésre állnak. v'álságbizottságot alapítot­tak Brüsszelben, ugyanis azon a hajón, amelyet pa­lesztin szélsőségesek rabol­tak el a Földközi-tengeren, belgák és franciák tartóz­kodtak. Az Abu Nidál ve­zette palesztin csoport, 8 embert ejtett fogjul, s kö­zölték, hogy az utasoknak izraeli útlevelük is van. A hírügynökségek csak talál­gatásokra hagyatkoznak, s azt fontolgatják, hogy va­jon az emberrablásnak köze lehet-e az arab csúcsérte­kezletnek. A kábítószerek ellen, a fiatalokért DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis* kolc Városi Bizottságának politikai napilapja Főszerkesztő BEKes DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky ír 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pf 39 Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-227. gazda­ságpolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: 18-225: kultúrpoli tikai rovat: 18-226; sportrovat: 18-222. Kiadja a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527 Postacím; Miskolc 3501. Pf.: 178. — Felelős kiadói VERES MIHÁLY. Telefon. 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc Szé chenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Masyar Pos ta. Előfizethető bármely nírlapkézbesítő postahivatalnál * nírlapkézbesítőknéi. a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap­előfizetési és Lapellátási Irodánál fHELIRi Budaoesi V. jó zsef nádor tér l„ — 1908 - közvetlenü, vagy Dosta utalvány or. valamint átutalással a HEL.IR 215-96162 pénzforealnu jelző­számra. Előfizetési dij egy nőnapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint, index-: 25 951. — Készült a Bor­sodi Nyomdában Fel vez.-r WfRTH LAJOS. — ISSN 0133-020* Ellenőrzik az qrilkezésál

Next

/
Oldalképek
Tartalom