Déli Hírlap, 1987. október (19. évfolyam, 228-254. szám)
1987-10-13 / 238. szám
t Bar még üresek a gondolák, holnap már megnyílik az eddig felújítás miatt zárva tartott Tanácsház téri zöldségbolt. A Zöldértnél elhatározták, hogy ezután nagyobb gondot fordítanak a kiskereskedelmi hálózatukra. Terveikről, s a bolt várható választékáról írunk az 5. oldalon. (Fejér Ernő felvételei) Fejlődnek kapcsolataink Kádár János ma Teng Hsziao-pinggel találkozik Jó bolt lesz KGST-iiU Moszkvában Ma kezdődik Moszkvában a KGST 43. (rendkívüli) ülésszaka, amelyen hazánkat Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke vezette delegáció képviseli. években, Kádár János legutóbbi látogatásának idején Teng Hsziac-ving a kínai párt főtitkára volt. A mai új helyzethez hozzátartozik, hogy immár Csao Ce-jang is ré ' ismerős, .legalábbis júniusi, budapesti látogatása óta. Természetesen a tegnapi eszmecseréken még jobban megismerték egymás amikor őszintén tájékoztatták a másik felet saját országuk helyzetéről. Őszintén beszéltek kapcsolatainkról is, amelyek Kádár János megállapítása szerint ma már minden területen rendezettek és jól fejlődnek. A cél az, hogy tovább bővüljenek. Természetesen ehhez gazdasági kapcsolatainkban is be kell hozni a történelmi lemaradást. Csao Ce-jang a tegnapi találkozón hosszan sorolta a tennivalókat, köztük a közvetlen kapcsolatok kiépítésének szükségességét a kínai tartományokkal, vállalatokkal, de azt is őszintén megmondta, hogy vannak dolgok, amelyek csak hosszú távon oldhatók meg. A megoldást ezekben a kérdésekben nyilván nemcsak a legmagasabb szinten kell keresni, ám a legmagasabb szintű érintkezés természetesen segít a gazdasági problémák megoldásában is. Kádár János ma Teng Hsziao-pinggel találkozik Pekingben, akit azért tartanak a legtekintélyesebb kínai vezetőnek, mert nevéhez fűződik a kínai reform. Kádár Jánossal régi ismerősként üdvözölhetik egymást, hiszen az ötvenes Buszok, megállók, jegyárak (CIKK A 3. OLDALON'tünk keménysége (CIKK A 3. OLDALON) * POLITIKAI NAPILAP * Megnyitották az idősek hónapját Az idősek hónapját tegnap délután nyitották meg az Egyesített Szociális Otthonban. Or. Kise Katalin városi iöorvos mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta, hogy az idősekkel máskor is, az év többi részében is törődnünk kell. Városunkban is egyre többen igénylik a szervezett segítséget. Akiknél hiányzik a családi háttér, a társadalom vállalja ellátásukat. Az utóbbi évben sokat fejlődött az erre hivatott szociális hálózat, s bár a négyszázhatvan férőhelyes szociális otthon bővítésére nem volt lehetőség, a gondozás általános feltételei jaGoÉay a prezlieikáiól Az októberi forradalom közelgő, 70. évfordulója jegyében Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára felkereste Leningrádot. A Néva parti város dolgozóival beszélgetve arra hívta fel a figyelmet, hogy az átalakítás, a demokrácia és az új gazdasági mechanizmus kibontakoztatásának folyamatában a gondok növekedni fognak. A jelenlegi nemzedék sorsa — húzta alá Gorbacsov — sokban hasonlatos a korábbi generációkéhoz. Mint ahogyan akkor, most is állhatatosságra van szükség. A peresztrojka sok gondot fog adni nekünk — mondotta az SZKP főtitkára —, de nem szabad elveszíteni a fejünket. Együtt a vezetéssel, a párttagokkal, demokratikusan, szocialista módon megoldjuk valamennyi problémát. voltak. A felvételre várakozók száma tekintélyes, hiszen százötvenen szeretnének az otthon lakójává válni. Sokan megkedvelték a családias környezetben kialakított napközi otthonokat, melyeknek újabban a város bölcsődéi, gyermekintézményei is helyet adnak. Az egyre csökkenő születésszám miatt ugyanis sok a szabad férőhely, s még meleg ételt is tudnak adni a környék idős lakóinak. A területi gondoskodás feladatai még nagyobbak, hiszen a napi háromszori étkezést is biztosítaniuk kell. Az ünnepi beszédet követően az otthon lakói a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kórusának hangversenyében gyönyörködhettek. Ezzei kezdetét vette az a sokrétű rendezvénysorozat, melyet november 14-ig az idősek valamennyi klubjában megtartanak. Az OTP kötvénytombolája Újdonsággal jelentkezik a kötvénypiacon az OTP. A 12%-os kamatozású. adómentes takarékpénztári kötvényekre október 19-tőí 31-ig vesznek fel előjegyzéseket. Az árusítás november 2-től 30-ig tart. Az OTP azzal is kedvet akar csinálni a vásárláshoz, hogy minden előjegyzett és megvásárolt ötvenezer forint összértékű kötvényhez kettő, a megvásárolt, de elő nem jegyzett ugyanekkora értékű kötvényhez pedig egy tombolajegyet ad. A kötvénytombola nyereménye egy budapesti két és fél szobás társasházi lakás. A sorsolás idén december 21-én lesz. 9 Az idei esztendő a környezeti kultúra éve Miskolcon. Hogy a város képének szebbé tétele minél több ember ügye legyen, a szervezők céljaikat ízléses plakátokkal is proponálják. ötöt jelentetnek meg az idén. Három már kikerült a falakra, újabb kettő pedig nyomtatásra vár. A plakátok egyebek között arra buzdítanak, hogy virággal tegyük otthonosabbá épületeinket, óvjuk vizeink tisztaságát, fáink épségét. (Cikk a 3. oldalon.) '.'«mm ÓVJUK A FÁK ATI X«. ÉVFOLYAM, 238. SZÁM 1987. OKTÓBER 13., KEDD ÁRA: 1,80 FORINT Ma reggeli telelőn Húsválaszték A tapasztalatok azt mutatják, hogy a lakosság keresi az olcsó húsféleségeket. Milyen lesz az ellátás az olcsó húsárukból, cs tudják-e folyamatosan biztosítani az ilyen igényeket? — kérdeztük Éliás Lászlótól, a megyei tanács kereskedelmi osztályának vezetőjétől. — A 90 forint alatti áron vásárolható húsokat és hús- készítményeket tekintjük olcsó árunak. A tapasztalatunk nekünk is az, hogy valóban sokan kérik. A húsipart és a kereskedelmet nem érte váratlanul a kereslet megnövekedése, mert információink szerint idáig nem történt fennakadás az olcsó árukkal való ellátásban Osztályunk és a kereskedelem rendszeresen szorgalmazzák az ilyen áruk folyamatosságát, de a legfontosabb szabályozó mégiscsak a kereslet. amely a drágább készítmények iránt — a mi tapasztalataink szerint is — csökkent az utóbbi időben. Szerencsére a húsipar is gyorsan mozdult, és igyekszik kielégíteni a megváltozott piaci igényeket. Határt ennek a törekvésnek jószerével csak a kapacitása, valamint az szab, hogy az olcsó áruknak rövidebb a szavatossági idejük, s így nem minden boltban van mód nagyobb mennyiség huzamosabb tárolására. Ennek ellenére a mai húspiacon az tapasztalható, hogy a vállalatok és a kereskedelem közös érdeke olyan áruk biztosítása, amelyek vevőre találnak. Azt is mondhatnánk: a kereslet és a kínálat egyensúlya a húsellátásban egyelőre biztosított, a fogyasztók számára kedvező képet mutat. Hűd éren Sárospataknak Szép elismerésben lesz részük ma a sárospatakiaknak. Ünnepi tanácsülést tartanak a Művelődés Házának színháztermében, s itt adja át Szabó János, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke a Hild János-emlékérmet, melyet korábban ítélt oda a társaság a városnak a hagyományost a korszerűvel ötvöző harmonikus város- fejlesztésért. Sárospatakon Hild teret is avatnak. Ugyancsak ma kezdődik a Bodrog-parti Athénben a XII. észak-magyarországi urbanisztikai konferencia. # A körösi honfoglolós kori temető feltárása a jövő tavasszal valószínűleg befejeződik. A több ezer megmentett lelet között akadnak szenzációszámba menő különlegességek, egyedülállóak is. Az anyag nagy része még a restaurátora!, műhelyében van, de néhány már látható azon a kiállításon, amely a múzeumi és műemléki hónap alkalmából nyílt meg c Herman Ottó Múzeum Felszabadítók úti épületének előterében. Az ásatások soron több száz rajz készült a feltárt sirokról, a tárgyakról. Az itt közölt, a 41. sírban talált tarsolylemezek részletrajza. (Cikk a 2. oldalon.) Lengyel Ágostont, a Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Moziüzemi Vállalat igazgatóját köszöntötte ma délelőtt, 55. születésnapja alkalmából a pártszékházban Kovács József, a városi pártbizottság titkára, és átadta a testület jókívánságait, Nobel-díj Az idei orvasi Nobel-díjat Tonegava Szuszumu kapta. Felfedezései genetikai magyarázatot adnak arra hogyan képes a szervezet fertőzés esetén antitesteket termelni. lengyel Ágoston köszöntése