Déli Hírlap, 1987. október (19. évfolyam, 228-254. szám)

1987-10-12 / 237. szám

Salakmotorozás Sziráczki startbukása „fejre állította99 a csapatot Fennállása óta először bajnok a Nyíregyháza A péntek koradélutáni idő­pont ugyancsak meglátszott a nézőszámon: alig ezren lá­togattak ki a Népkertbe, a Borsodi Építők Volán SC sporttelepére, hogy tanúi le­gyenek a saiakmotoros or­szágos csapatbajnokság dön­tőjének. Pedig ezúttal a tá­volmaradók bánkódhattak: ritkán látni olyan színvona­las, remek versenyt — az izgalmakról nem is szólva mint amilyet ezúttal produ­káltak a csapatok. A miskolciak számára rosszul kezdődött a bajnoki döntő, Seres, majd Juhász „aludt el’, a rajtnál, s bi­zony még a harmadik hely megszerzése is nehézségeket okozott mindkettőjüknek. Azután érkezett Újhelyi, aki ízelítőt adott társainak nem csak a rajtolásból, de abból is: hogyan kell úgy húznia gázt, hogy a versenyzőtársak csak a rajtszámot láthassák a hátán. A negyedik futam­ban Sziráczki meglepően jól tartotta magát, s ez már sejtetni engedett valamit, már csak azért is, mert az első kör után a szegedi és miskolci csapat 7—7 ponttal állt a 6 pontos debreceni, s a 4 pontos nyírségi gárda előtt. A második kört Sziráczki hibája vezette be — nagyon rossz rajt után lett harma­dik —, majd Újhelyi figyel­metlenségét használta ki Ba­logh, s belülről előzte a miskolci fiút. Juhász érthe­tetlenül „hátrafelé” indult a rajtnál, azután életveszélyes külsőkörös motorozással Küz­dötte fel magát a második helyre. Tapsot, s korholást egyaránt kapott. Végül Se­res kapkodta el a rajtot, még jó. hogy harmadik he­lyen célba ért. S bár nem sikerült igazán ez a kör, így is „félidőben” hármas holtverseny volt az élen: míg a debreceniek nagy meglepetésre csak 9 pontot gyűjtöttek, a másik három csapat már 13-nál tartott. Az újabb négyes körben Juhász végre hozta magát, igaz. győzelmében Bódi mo­torjának is szerepe volt, hi­szen a versenyparipa első helyen állt le. Ez a győ­zelem Serest is hasonló si­kerre inspirálta, s már ve­zettek is a miskolciak. Ti­hanyi sportszerűtlensége borzolta a kedélyeket, a start előtt több ízben is be- mozgó versenyzőt a vezető­bíró a depóba parancsolta, mire a hajdúsági fiú átsza­kította a raiiszalagot. Ezért végleg kizárták a további futamokból! Sziráczki nem Tollaslabda Miskolcon maradt a Honvéd Kupa A Nagyváthy «Icai isko­la tornacsarnokában a hét végén bonyolították le a Honvéd Papp József SE tol­laslabda szakosztálya által kiirt Honvéd Kupát és a korosztályos versenyt. Noha az időpont miatt a váloga­tottak távol maradtak — ezen a hét végén rendezték a felnőtt Tízek bajnokságát — 9 egyesület indította el 9(1 versenyzőjét. Mint Nagy Györgytől, a katonacsapat szakosztályve­zetőjétől megtudtuk, színvo­nalas küzdelmek után dőlt el az elsőség kérdése vala­mennyi versenyszámban. Különösen örvendetes, hogy a korosztályos versenyben igen népes volt az indulók száma, s olyan kisegyesüls- tek is rajthoz álltak, mint Tállya, vagy a 3. Sz. Álta­lános Iskola diákjai. A pa­pírformát egyedül a férf: egyesben borították fel, az esélyes Balajti nagyszerű második játszma után. a harmadikban 10:5 arányban vezetett, innen azonban csak ellenfele szerzett pon­tot, s ez elsőségébe került. Így azután a hét verseny­számból egyben nem mis­kolci versenyző állhatott a dobogó legmagasabb fokán. Ám ez csak egy szépséghi­bája volt a remekül szerve­zett, rendezett versenynek, amelynek összetett csapat- versenyét óriási fölénnyel nyerte a Honvéd Papp Jó­zsef SE SS ponttal, s lett a gyönyörű serleg birtokosa. A csapatverseny második helyén a Debreceni Kinizsi 52, a harmadikon a Nyír­egyházi VSSC 36 ponttal végzett. EREDMÉNYEK. Férfi egyéni: J. Béleczfct (H. Zrínyi SE), 2. Balajti (HPSE), s. Kocsis (H. Zrínyi SE), Kurek (NYVSSC). A döntőben: 1.3-11; »-13; 14-10. Női egyéni: 1. Derján E. fHPSE), 2. Farkas 3. (HPSK), 9. Pásztó (Pécs). Sütő (HPSF.). A döntőben: 10-12; 11-3; 11-5. Ferii páros; 1. Balajti, Mester (HPS», 2. evett érti. Kom» (HPSE), 3. Siska. Hidas (Deb- receni Kinizsi), Kiss Z.. Kari­ka (Debreceni Kinizsi). A dön­tőben: 18-17; 15-11. Női páros: 1. Farkas. Lovászi (HPtf), 2, Sütő. Derján tHPSE). 3. Pásztó, Pinczel (Pécs), Füléné, Koron- czai ;i~sCr, HF-SE). A döntő­ben; 8-15; 15-13; 17-14. Vegyes- páros: 1. Bal».,ti. Farkas (HP­SE), 2. Siska, Pásztó (D. Kini­zsi, Pécs), 3. Mester. Derián (HPSE). Geller?». Lovászi (HP­SE). A döntőben: 15-vO: 11-15: 15-13. Korcsoportos fiuk: 1. Nagy György, 2. Nagy Kriszti­án. 3. Frosovszki, Koronczai (valar.iennyi HPSE). A döntő­ben: 15-10; 17-15. Korcsoportos leány: 1. Farkas V. (HPSE), 2. Szívós (Tállya). 3. Farkas 04. és Virágh (mindkettő HPSE). A döntőben: 11-9; 11-7. * Mint a bevezetőben is említettük, a hét vegén Pesterzsébeten rendezték a toilaslabdázók Tízek bajnok­ságát. A férfi egyesben Vö- J rös György (H. Zrínyi SE; i győzött Nagy Attila (H. Papp J. SE) előtt. Tegnap is folytatta előké­születeit a görögök elleni mérkőzésre a magyar lab­darúgó-válogatott. — Mit csináltak vasárnap? — Délelőtt játékos edzést tartottunk — mondta Gara­mi József. — Kilenc me­zőnyjátékos gyakorolt egy­szerre. Kétkapus játék is volt. Nagy gondot fordítot­tunk a kapura lövésekre. Dél­után úszás és gyúrás követ­kezett. — Mikor érkeznek az ide­genlégiósok? ■ — Détári, Péter és Mészá­ros estére jelezte érkezését. Eloi'clálhcitóaa Gorabo lesz tudott élni a felkínált lehe­tőséggel, kockáztatott, s eközben motorja leállt, pont nélkül maradt a csapat. Adorján éppen Üjhelyi elle­nében bizonyított, s értékes pontot vett el a BÉVSC-lól de a befejező kör előtt még így is vezettek a miskolciak 21 ponttal a 19 pontos Nyíregyhuza, a 18 pontos Szeged és a 13 ponttal sze­rénykedő Debrecen előtt. A mindent eldöntő utolsó kör Sziráczki „magánszámá­val” kezdődött. A rutinos versenyző a startnál ha­nyatt esett gépével, s ezzel nem csak magat, de a csa­patot is „fejre állította”. Pe­dig ebben a futamban a na­gyon gyengén motorozó Haj­dú és Kovács Zoltán előtt végezhetett volna, s altkor ... Óriási küzdelmet hozott a Bódi—Újhelyi párharc, a debreceni fiú hibáit nem tudta kihasználni a miskol­ci vaspapucsos, de még min­dig a borsodiaké volt az előny. Ám Petri kavics Seres elleni győzelmével kiegyen­lítette a nyírségiek hátrá­nyát. s így a záróiorduió döntött a bajnok: cím kér­désében. Juhász hiába koc- Báztatott, csak egyszer tu­dott közel kerülni Baloghoz, akiit viszont hiába győzött le Adorján, a második hely is »zt jelentette: fennállása óla először a Nyíregyháza nyerte a csapatbajnoki aranyérmet. A csapatbajnok! döntő rég-eredménye: 1. Nyíregy­házi Volán Dózsa (Petriko- rtea 10, Balogh S. Kovács Z. 7, Kovács A. 2) 71 pont. 2. Borsodi Építők Volán SC (Újhelyi 9, Juhász. Seres 7 —7. Sziráczki 3) 26 pont. 3. Tisza Volán Szeged (Korsó 9. Csillik 6, Gyepes 4, Kábái 3) 22 pont. 4. Hajdú Volán Debrecen (Adorján 11, Bódi 5, Tihanyi, Hajdú 2—2) 20 pont ♦ Szombaton Gyulán nem­zetközi meghívásos eeveni versenyen vettek részt leg­jobb vaspapucsosaink A 18 tagú mezőnyben remekeitek a miskolciak, a verhetetlen­nek bizonyult Korsó Antal (Szegedi mögött a Borsodi Építők Volán SC versenyzői, Seres, illetve Újhelyi vé­geztek a második és harma­dik helyen. A viadal érde­kessége, hogy s döntőt két ízben kellett teljesíteni, az első futamot ugyanis téve­sen. három kör után lein­tették. Ebben a lengyel Za- luski tetemes előnnyel veze­tett, az újrafutásban vi­szont nemcsak az említett nárom magyar versenyző, de Gyepes is megelőzte a len­gyel vaspapucsost, aki a legsportszerűbb versenyző­nek járó díjjal vigasztaló­dott. T, Z. aíz Mlolsó, az éjjeli órákra várjuk. — Mindenki egészséges? —■ Egyedül Hajszán baj­lódik hasfalhúzódéssal. Ked­den dől el, hogy számítha- tok-e játékára. A többi ke­rettag egészséges. — A hétfői menetrend? — Kél edzés mellett takti­kai elemeket gyakorolunk. Láttam a holland—görög mérkőzést. Keményen véde­kező csapat ellen kellene nyerni. Felkészülünk a szi­gorú őrizetre, a gyors el­lentámadásokra — fejezte be a megbízott szövetségi kapi­tány. + Kerekes és Budai igyekszik útját állni a labdának — későn. Farkas lábáról már ét­im n a háló felé a bőrgolyó (baloldalt), s Májer is csak a gólt konstatálhatja (jobb«, oldalt). (Szabó István felvételei) Labdarúgás, NB II Farkas gólja a második helyet jelenti! DVTK—Kazincbarcika 1-0 (0-0) Vegyész-húzás a találko­zó előtt: piros-fehér csíkos mezben érkeztek a vendé­gek a megszokott kék-sárga helyeit, így a házigazdáknak Hejőcsabáról kellett sebtiben kék mezt kölcsön kérni, hogy egyáltalán pályára léphessenek. Talán mondá­st sem kell: ez az intermez­zo sem tett jót az amúgy- sem felhőtlen szornszédvári sportkapcsolatoknak. Mert „lélektani hadviselésnek” ez egyenesen nevetséges volt... A gyári dudaszóra indí­totta Hazafi a játékot, s a bíró a diósgyőri közönség­nek gyorsan bebizonyította: miért is nem kap füttyös szerepet NB I-es találkozó­kon. (Ügy tűnik, diósgyőri ténykedése alapján még az NB jl. is meghaladja képes­ségeit .. J Bő negyedóráig csak a tüskék adásában je­leskedtek az ellenfelek, mintha megfeledkeztek vol­na, milyen játékot is űznek. Azután a 16. percben szög­let után Csipke bombázott kapra, Veréb azonban lát­ványosan, lábbal mentett. Később Orlóczki távoli kí­sérletére nyújtózott nagyot a veterán cerberus. Az első helyzettel kecsegtető hazai akcióra a 23. percig kellett várni. Ekkor a Veréb — Szlifka, Leskó, Dózsa, Ta­kács, Kiss (Húszak), Fiikő, Szemere (Thury), Lengyel, Köiln, Farkas összetételű együttesből Kiss húzott el a jobb oldalon, de az üresen álló Farkas helyett Szemere felé gurított, s felszabadí­tottak a Vegyész-védők. Ta­kács rossz becsúszó szerelé­se nyomán villant először a sárga lapocska, de ennél nagyobb szabálytalanság is adódott mar addig, s később is — megtorlatlanul. A bar- cikaiak birtokolták többet a labdat, de az antiíocjt is tő­lük láttuk, Orlóczki például a félpályáról is hazaadta a labdát — indokolatlanul. A vendégek taktikusan, de gör­csösen, míg a diósgyőriek kényelmesen — s mindkét oldalon sok hibával — ját­szottak. A 33. percben Kiss gyors szabadrúgásával Szlif­ka iramodott meg, beadását Lengyel 6 lépésről lőtte — az égbe. Alig négy perc múltán Búza slalomozott a diósgyőri védők között, .át­adását Csipke lőtte — Veréb ölébe. A félidő befejezése­ként Búza rántotta le Kisst, s ezért sárga lapot kapott. Térfélcsere után Asszony óriási szabadrúgása riogat­ta a hazai szurkolókat — alig szállt el a léc fölött a labda —, majd Szemere há­mozta át magát a védőkön, lövését Májer óriási bravúr­ral öklözte fölé. Parázs je­lenetek játszódtak le a szög­letrúgás nyomán, végül Kölln lövését mentette a vendégkapus. Nem sokkal ezután Lengyel beadását Fükö csúsztatta — hajszál­lal a jobb oldali léc mellé. Egyórányi játék után, az őszi szezonban először lé­pett pályára — hosszú kéz­sérülése után — Thury. Rengeteg hibával játszott mindkét csapat, éppen ezért a színvonal alig érte el a közepeset. A közönség sem volt vevő erre a teljesít­ményre, füttykoncert kez­dődött, amelyet csak Thury alakítása — a játékos eme­lése a kereszíiécről pattant vissza — szakított meg pil­lanatokra. Azután a 74. percben eldőlt a két pont sorsa... Kálin cselezgetett a bal oldalon, már-már úgy tűnt, elveszti a labdat, végül be­adta azt. A bőrgolyó ide- oda pattogott a vendégek kapuja előtt végül Farkas érkezett, s közelről kímé­letlenül a hálóba varrta a labdát, 1-0. Kezdés után Babus indult meg, kézzel is segítette len­dületét. így három diósgyő­ri védőt is leterített, beadá­sát Veréb bravúrral kapta le a gólra éhes belsők elől. A 82. percben Kölln indult, Orlóczki felrúgta, sárga lap lett a dologból. A másik ol­dalon Fükö csalogatta elő Hazafi zsebéből a sárga kár­tyát, rosszul sikerült belé­pője nyomán. Azután Fükö lőtt érvénytelen gólt — előtte Kölln lökött —, s hiá­ba erősített a Barcika, nem sikerült egyenlíteniük ... A várakozással ellentét­ben, inkább a vendégek játszottak ezen a mérkőzé­sen, meghazudtolva tábláza­ton elfoglalt helyüket. Terv­szerűen védekeztek, igyekez­tek tartani a labdát, s ka­pujuk előterét, s támadá­sokra is vállalkoztak. A Diósgyőr nagyon rossz felfo­gásban játszott, jószerével helyzetig is alig jutottak a hazaiak. Ám egy kapu előt­ti kavarodás végén Farkas ezúttal is sorsdöntő gólt szerzett, s ezzel egyszeriben a második helyre „repítet­te” csapatát. Tóth Zoltán A TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Nyíregyháza—Olajbányász 1-8 (0-0). Nyíregyháza, 1800 néző. V.: Hamar. G.: Horváth (öngól). Eger—Komlo 3-0 (1-0). Eger. IÍ08 néző. V.: Lázin. G.: Lechncr, Tatár (ll-esből). Andreidisz (ön­gól). Szeged—Ganz-MAVAG S-8 (3-0). Szeged, 1000 néző. V.: Márton S. G.: Kovács G. (2). Varga, Kovács T. (öngól). Kis- istók, Bogdán. Ajka—Kecskemet 1-1 (0-0). Ajka, 1900 néző. V.: Vankó. G.: kovács I., Ul. Kiss. Bp. Volán—Metripond 7-2 (2-2). Tzabán S. tér, 1200 néző. V.: Horváth G. G.: Kovstlk. Farkas (3—3), Orovecz, i!l. Jegesi. Cser- nos. Veszprém—Csepel 2-0 (1-0V. Csepel. 1500 néző. V.; Bogyó. G.: Csorna I.. Friedmann. Szol­nok—Ö/.d o-n. Szolnok, tfloo né­ző. V.: Divinyi. Salgótarján­ul. kér. TTVE 1-] (1-0). Salgó­tarján. 2000 néző. V.: Csáki. G.: Kiss, ill. Lukács. Dunaújváros— Szekszard 4-0 (2-0). Dunaújvá­ros. 2000 néző. V.: Szabó L» G_J Szauer (3). Lehota. A BAJNOKSÁG ÁLLASAT In Szolnok 13 8 3 2 24-13 n 2. DVTK 13 8 1 4 10-14 17 3. Veszprém 13 7 2 4 16-10 16 4. Ózd 13 5 6 2 15- 9 1« 5. Komló 13 6 3 4 20-16 15 6. Csepel 13 7 1 5 17-13 15 7. Bp. Volán 13 7 1 5 21-19 15 R. Kecskemét 13 7 1 5 20-18 15 9. Szeged 13 6 2 5 18-11 14 16. Dunaújv. 13 6 2 5 19-15 14 11. Ajka 13 3 7 3 12-11 13 12. Ny.-háza 13 5 3 5 17-19 13 13. Eger 13 3 a 4 20-26 12 14. Metripond 13 5 2 6 22-24 12 15. III. kér. TTVE 13 2 8 3 13-16 n H. S.-tarján 13 S 4 a 15-19 16 17. N.-kanizsa 13 4 2 7 10-20 16 18. KVSE 13 2 4 7 8-13 8 19. Szekszard 13 3 2 8 10-25 8 20. Ganz-M. 13 2 2 9 12-2} 6 * A hosszú kényszerszünet után beállított Thury sok za­vart okozott a bareikai védelemben. Ez az emelése a le#* reszllecröl pattant ki. A görögök ellen Talán kési a tiniül

Next

/
Oldalképek
Tartalom