Déli Hírlap, 1987. október (19. évfolyam, 228-254. szám)
1987-10-30 / 253. szám
# A Paduf családban férj és feleség a sínek mentén teljesít szolgálatot. Zoltán már gyermekkorában mozdonyvezető akart lenni. Sokáig dolgozott a régi, füstös gőzösökön. Mária, a felesége is a vezetőfülkében ül, ő a villamosok irányítója. Most, ha letelik a szolgálat, minden idejüket a házépítés tölti be. A gyerekek is nagyon várják már, hogy elkészüljön, főleg a nagyobb udvar miatt. Családi kör című rovatunkban életükről, hétköznapjaikról írunk az 5. oldalon. (Vadas Zsuzsa felvétele) Sínen a család Búcsúztak a végzős jogászok A ballagás ideje a május, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem utolsó éves jogászai azonban nem tartják ezt a hagyományt. Tegnap búcsúztak ugyanis az alma matertől, és a várostól. Az elkövetkező hetekben, hónapokban a 110 egyetemista már az államvizsgákra készül. Ünnepi évfolyamgyűlésen köszöntek el tanáraiktól, egymástól a ..jogász egyenruhát”, talárt öltött diákok. Az utolsó gyűlés jó hangulatáról az U. V. király, háczai György gondoskodott. A „koronát” a négy és fél év alatt összegyűjtött utóvizsgák számával érdemelte ki. Három tanárukat tiszteletbeli diákká választották: Csécsy György adjunktusi, dr. Zielinszky János docenst és dr. Gáspárdi László egyetemi tanárt fogadták maguk közé a hallgatók. A vidám percek után a taláros diákok végigbai- lagtak az egyetemi tantermeken, folyosókon, majd az aulába érkeztek. Itt dr. Horváth Tibor, a jogi kar dékánja és Kalus Tibor dékán, helyettes köszöntötte őket. Az ünnepélyes búcsúszavak után a Tanácsház térre indultak a ballagÓK. ahol Ká-, - páti Zoltán, a Miskolc Városi Pártbizottság titkára a város névében kívánt eredményes munkát a jövő jogászainak. Ezt követően apró fények gyulladtak a Kossuth szobor előtt, és elindult a Miskolctól és a diákévektől búcsúzó fáklyás felvonulás. A Hösók terenéi az ötödévesek átadták negyedéves társaiknak a jogi kar zászlaját. XIX. ÉVFOLYAM, 253. SZÁM 1987. OKTOBER 30., PÉNTEK A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsága október 28-án és 29-én Prágában tartott soros ülésén a résztvevők megelégedésüket fejezték ki a nemzetközi életben tapasztalható, reményt keltő mozzanatok fölött, s tanácskozásuk ösz- szegzéséről közleményt adtak ki. A közleményben hangsúlyozzák: a történelemben először közel került a megvalósításhoz a nukleáris leszerelés gondolata. Mindemellett a világban továbbra is vannak megoldásra váró súlyos problémák. Ám a ÁRA: 1,80 FORINT VSZ tagállamainak meggyőződése : a nemzetközi ügyekben szükséges és lehetséges a radikális javulás. Az egyenlő gazdasági biztonságról egyebek között megfogalmazták: az minden állam érdekét szolgálná, éppen ezért olyan lépésekkel kell megteremteni, mint a nemzetközi gazdasági kapcsolatok demokratikus és jogegyenlőség alapján történő átalakítása, az új világgazdasági rend kialakítása, a gyengén fejlettség felszámolása, a külső eladósodás problémájának igazságos rendezése. A közlemény a reggeli lapokban olvasható. 4 \Sl külügyminisztereinek összegzése Javulhat a nemzetközi helyzet I bitói tel iá sorsa A bánkúti turistaház eladása, gazdacseréje körűi vita robbant ki lapunk hasábjain is. Most egy mindenki számára megnyugtató fejleményekkel záruló tárgyalásról írhatunk a 3. oldalon. [«ÉS»;] A TO. évforduló tiszteletére Munkában a zsűri. (Fejér Ernő felvétele) íj r jj rr ^ ^ pályát Kiállítás a nártszekhá/ban A megyei és a városi pártbizottság, a megyei és a város! tanács, a megyei KISZ- bizottság. az SZMT. a Hazafias Népfront megyei bizottsága és a Miskolci Galéria képzőművészeti pályázatot írt ki még a tavasz- szal a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója tiszteletére. A pályázati felhívást a megyénkben és' városumeban élő valamennyi képzőművészhez eljuttatták. Huszonegy művész összesen 95 alkotását küldte el: a legkülönfélébb grafikai eljárásokkal készült munkákat és kisplasztikákat A Miskolci Galériában tegnap délelőtt zsűrizték a kiállításra szánt munkákat. A pártszékházban kedden délelőtt fél 11-kor megnyíló tárlaton a pályázatra jelentkezett huszonegy művész 71 alkotása szerepel. Megnyitót Kovács Józsei. a városi párt- bizottság titkára mond. A pályázat nyolc 5—8—10 ezer forintos díiát dr. Kun László. a megyei pártbizottság titkára adja át. A december elejéig látható kiállítás megnyitóján közreműködik Kulcsár Imre színművész. Ipar- és környezeílejleszlés, al Dudla József találkozott választóival Választóival találkozott Dudla József, a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Pártbizottság első titkára, ország- gyűlési képviselő tegnap este. Ez alkalommal kicsinek bizonyult a III. számú lakó- területi pártvezetőség irodája, sokan csak a folyosókon állva hallgathatták meg az 5. számú választókerület képviselőjének beszámolóját a legutóbbi Országgyűlésről, amely a jövőnket meghatározó feladatokról döntött. Miután az ott elhangzottakról mindenki értesült a sajtóból, a rádióból és a televízióból, Dudla József most a parlamenti ülésszak hangulatát, kulisszatitkait ecsetelte választói előtt. Elmondotta, hogy a viták oldott légkörben zajlottak, s az új adórendszer megszavazásában is egységes álláspont alakult ki. A lényeg, hogy a személyi jövedelem- adó nem hagyott kibúvót senki számára, a közhiedelemmel ellentétben a fegyveres testületek tagjai, a párt- és társadalmi szervezetek dolgozói is adókötelesek. S ez így helyénvaló, ha ugyanis bizonyos foglalkozási körben valamilyen jogtalan kedvezményt nyújtanak, újabb rétegek jelentkezhetnek hasonló igénnyel, ami végül is az adórendszer Derült, száraz idő Csípős reggelre ébredtünk, s a meteorológusok ígéretei szerint napközben derült, száraz idő várható. A hőmérséklet kora délután 6— 11, késő este mínusz 1 és plusz 4 fok között várható. igazságosságát kérdőjelezte volna meg. A beszámolót követően egymást érték a hozzászólások, kérdések. Sokan a vasgyár és környékének közviíáígítását kifogásolták: ők olyan ígéretet kaptak, hogy kéréseiket, igényeiket méltányolják. Volt, aki azt tette szóvá, hogy a tehóból befolyt pénzt nem arra fordították, • amire a lakosság megszavazta. Dudla József véleménye szerint ez helytelen, ám bizonyos körzetekben koncentrálni kellett a településfejlesztési hozzájárulást. hogy a kevéske összegből egy hasznos beruházásra fussa. Talán így újítják fel a Kabar ucát is. Óvári Béla megköszönte a képviselő támogatását, ami i a Komióstető szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítéséhez nyújtott. Ám újabb kéréssel állt eló: csinosítani kellene az új iskola környékét! Hozzátette: ha kell, társadalmi munkában is elvégzik. Dudás Attilát az érdekelte, hogy az egymilliárdos NSZK-kölcsönbői meny- ny. jut megyénk ipari szerkezetének megújítására. Válasz: erre még nem írtak Ki pályázatot, de ha majd igen, akkor erre mi is igényt tartunk. Tény. hogy ilyen oá- lyázati rendszerben mi nagy hátránnyal indulunk, kevés olyan iparágunk van, ami kellő anyagi fedezettel képes gazdaságos tőkés exportfejlesztésre. A lakossági találkozó házigazdájának, Homolya Gizellának, a HNF Miskolc Városi Bizottsága titkárának nehéz tiszte volt: a szűnni nem akaró kérdések, hozzászólások a késő esrtéöe nyúiottak. Végül is csakúgy engedték haza a választók képviselőjüket, hogy meg- ígértették: a jövőben az eddiginél is többször látogatja meg őket. Még gyakrabban szeretnék ily módon, közvetlenül megszerezni a lakókörnyezetük, régiónk jelenét s jövőjét érintő információkat. , Ma reggeli telefon Nemsokára áll a sátor A Graboplast sátorral fedett ötven méteres úszómedence egy hét múlva ismét varja Tapolcán a téli fürdő- zóket. A felvilágosítást Major Ádámtól, a Miskolci Vízművek és Csatornázási Vállalat főmérnökétől kaptuk: — November 7-re, ha a próbák jól sikerülnek, újra áll a sátor az ötven méteres úszómedence felett. Ebben a szezonban melegebb lesz a sátor alatt, mert felújítottuk a fűtést. A meleg levegőt fújó csövek olyan helyre kerültek, ahol a vizes hajat is megszáríthatják a fürdőzők. A medence alá új, vízforgatásra alkalmas csőrendszer került, de csaK tavasszal készül el az a berendezés, mely a vizet forgatja. Most a csövekre új betonréteget raktunk;, ezt több rétegű fertőtlenítő festés borítja. A sátor felfújását megkezdték, s a jövő hét közepére fejezik be. A téli napokban szünnap nélkül, reggel kilenctől este hat óráig fogadják a fürdőző- ket. A pénztár öt óráig tart nyitva. ,