Déli Hírlap, 1987. szeptember (19. évfolyam, 202-227. szám)

1987-09-05 / 206. szám

Játékos és ínyenc is A vadas­park mackója Gabi, a Vadaspark ked­venc kölyökmackója nap, mint nap, barátságos brum- mogással üdvözli új ottho­nában a látogatókat. A nem­rég véget ért vakációban a városszépitő építőtáborban résztvevő diákok segítségé­vel elkészült számára a vasketrecböl tágasabb, de korántsem kényelmes, két­részes beton házikó. Néhány hónapja lapunk adott először hírt arról, hogy a sóstói vadasparkból ajándékba kapott a csanyiki testvéri ntézmény egy barna medvebocsot. Az akkori mackókölyök azóta sokat fejlődött. Most már állva 180 centiméter magas, s a test­súlya is jóval meghaladja az egy mázsát. Nyugodtan vi­selkedik, játékos, s ez na­gyobb részt annak köszön­hető, hogy a gondozók kis­sé elkényeztetik Európa leg­nagyobb testű vadállatának miskolci példán”.'. . Még ar­ra is megtanították — bár át A felcseperedett medvebocsot most már megközelíteni sem ajánlatos, mert felébredhet benne vadállati ösztöne. ez az állatkerti medvék számára nem előnyös. —, hogy mikor a védőkorláton kívülről kedvenc ételével A Marx téren és környékén Másképpen vásárolunk A vasgyári lakótelepen, aiz úgynevezett számos utcák­ban, és a Marx tér környé­kén lakóknak át kell szer­vezni bevásárlásaikat. A Szikra mozinál levő „kispi- ao” környékén ugyanis két üzletét szüntette, illetve meg­szünteti a Miskolci Élelmi­szer-kiskereskedelmi Válla­lat. Már bezárták a kispiac sarkán levő 459-es számot viselő húsboltot. A tetszetős megjelenésű, faszerkezetű épületet még hajdan, a „kincstári” korszakban, a századforduló éveiben építet­ték, illetve ácsolták, elsősor­ban a számos utcákban lakó, vasgyárban dolgozók ellátá­sára. Az évtizedek során az üzlet állaga annyira meg­romlott, hogy a fából készült szerkezetet már nem érde­mes helyreállítani. Ezért ke­rült sor a bezárásra. He­lyette a lakosságot a kispia- ci vásárcsarnokban lévő, s ugyancsak a vállalathoz tar­tozó két húsbolt látja majd el. amelynek árukészletét is növelték. Hétfőtől szűnik meg az árusítás a Marx téren lévő fűszer-csemegeboltban. Ezt az épületet ugyanis elbont­ják, mert mögötte már épül az új Bükk Áruház. Ebben jelentős részt kap az új élel­miszeráruház, arpelyet szin­tén a vállalat üzemeltet majd. A nagyobb alapterü­letű, így bőségesebb áruvá­lasztékkal rendelkező új üz­let megnyitásáig a környé­ken levő fűszerüzletek nyit­vatartási idejét változtatták meg. Meghosszabbították pél­dául a kispiacnál levő bolt nyitva tartását, hogy a lakos­ság továbbra is zavartalanul végezhesse bevásárlásait. Ssekrényexport Folyamatosan teljesíti éves exporttervét az Avas Bútor­gyár. A héten újabb szállít­mány hagyta el Miskolcot; 250 darab korszerű cipőtartó szekrényt, azaz komódot ad­tak fel NSZK megrendelésre. Ugyanakkor a gyár 11-fajta szekrénysorával kielégíti a belföldi piaci igényeket is. „Hőtechrnko” Építő- és Szigetelő Vállalat I. Üzemigazgatósága felvételt hirdet egy fő résiére, számítógépen történő r • programozási és egyéb Jeladatok ellátására. FELTÉTEL: felsőfokú vagy középfokú iskolai végzettség, C-64-es programozói gyakorlattal. FIZETÉS: megegyezés szerint. JELENTKEZNI LEHET: Miskolc, Felső-Szinva a. 73., személyzeti előadónál. megkínálják altkor két láb­ra állva kérje azt. Még min­dig szereti ugyanis a röpít és a nápolyit, valamint a különféle gyümölcsöket. A görögdinnvét pedig csemege­ként szinte mindennap örömmel majszolja ... A betongarázsból kialakí­tott lakosztálya azonban egyre szűkebbnek bizonyul számára. A Városgondnok­ság vezetői ezt látva tervez­getik, hogy még az ősszel megépíttetik a még fejlődés­ben levő medvének a na­gyobb mozgásteret biztosító kifutót. Az erős vasráccsal határolt és fedett részben közelebb kerülne a termé­szetes környezethez, és a lá­togatókhoz is a miskolciak által egyre jobban megked­velt barnamedvebocs. S. R. Egyszerűbb, érthetőbb a kimutatás Megváltozott az adóív tormája Az elmúlt esztendőben még olyan hosszúkás adó­ívet kézbesítettek mindenki­nek, amelynek a hátlapjára rányomtatták a fizetéssel kapcsolatos tudnivalókat. Az idén megváltozott az adóív formája, egyszerűbb, érthe­tőbb lett a kimutatás. A kö­zelmúltban mintegy 42 000 adóívet kézbesített a posta városunkban. Ebből azonban nem mindegyikhez mellé­keltek tájékoztató lapot. Mi a feladatuk ezeknek az adó­íveknek? — kérdeztük Bódi Gyulánétől. az Adó- és Il­letékhivatal megbízott veze­tőjétől. — Az adóív az adóható­ság által nyilvántartott fize­tési kötelezettségről ad tájé­koztatást. A mostani adóív római számmal jelölt sorai tartalmazzák az úgynevezett nyitó egyenleg, adópótlék idei előírását, változását, be­fizetéseket, tartozást vagy túlfizetést. Ez az ív elkülö­nítve tartalmazza az egye­nes adót (az általános jöve­delemadó, a gépjármű, az építményadót, a háztáji ki­segítő gazdálkodás jövede­lemadóját, a mezőőri járu­lékot. a telekadót, az út-, közműfejlesztési hozzájáru­lást, a szabálysértést, az idegen tartozásokat, az SZTK és vízműtársulásnak fizeten­dő összeget). % + ELŐÍRÁS ELSZÁMOLÁS EGY LAPON A változás ténylegesen csak az, hogy az előző íven külön szerepelt az előírás ol­dal, s külön lap tartalmazta az arra történt etszámoláso. kát. Az egy lapra való elhe­lyezés áttekinthetőbbé teszi a fizetési kötelezettséget. Jó, ha tudjuk: az adóív határo­zatnak minősül; s az olyan adókra, amelyről a címzett nem kapott határozatot, vagy fizetési meghagyást, a kéz­besítéstől számított 15 napon belül fellebbezhet. Ezt az adóívet kiállító hatóságnál kell benyújtani, ahol az egyéb kérdésekre is felvilá­gosítást adnak. Az adó to­vábbra is két egyenlő rész­letben, március, illetve szep­tember közepéig pótlékmen­tesen fizethető be. + MIKOR PÓTLÉKMENTES? A márciusi befizetésnél az adózó még nem ismeri az idei kivetést, ezért, ha az előző évben már önként adó­zott, akkor pótlékmentesen fizetheti be az előző évi adó. jának felét. Az új adózó, aki az előző évben nem adózott, az adóívről értesült a folyó évi kivetésről, amit szeptem­ber közepéig pótlékmente­sen. egy összegben fizethet be. Kevesen tudják, hogy az adóív minden esztendőben a a június végéig történő előírásokat, változásokat, be­fizetéseket tartalmazza. Az év közben határozattal tö­rölt. vagy előírt adó, ameny- nyiben az adóíven nem sze­repel, úgy a második évben fizetendő összegből a június 30. utáni befizetéseket le kell vonni. + AZ EGYES FEJEZETEKRŐL Bizonyára sok felesleges utánajárástól kíméljük meg olvasóinkat, ha megírjuk, mit tartalmaznak az egyes Nyitott étteremmel l uristaházból üdülő Sok miskolci természetba­rát, turista és síelő vette tu­domásul szomorúan az idén, hogy a bánkúti turistaházal eladták vállalati üdülőnek. Több cikkben foglalkoztunk vele lapunk hasábjain, hogy miért köttetett meg ez az üz­let, leírtunk érveket és ellen­érveket. Mindez sajnos nem változtatott a tényeken, azon, hogy most már majd 2 mil­lió forintért az ÉGSZI a tár­sadalmi munkában fél évszá­zaddal ezelőtt felépített turis­taház gazdája. Legutóbb a Magyar Hír­lap szeptember 3-i számá­ban esett szó újra a bán­kúti turistaházról. A cikk­ben nyilatkozó dr. Balázs György, az ÉGSZI új igaz­gatója elmondja, hogy a leromlott állapotban lévő turistaházat felújítják és átépítik. Nem öncélúan te­szik ezt, hanem bevonják már a tervezésbe is a Jus­titia sportegyesületet, a Bükki Nemzeti Parkot, a barlangászokat, és természe­tesen Heves és Borsod me­gye tanácsi illetékeseit is. Teszik ezt azért is, mert bár vállalati üdülő lesz a turistaházból, az eddiginél jóval nagyobb, nyilvános ét­termet alakítanak ki, és továbbra is fogadják az éhes turistákat. Legszívesebben kőbe vés­nénk a Magyar Hírlapnak nyilatkozó igazgató szavait, hogy maradandó legyen ez a dokumentum. Szoktuk mondani, hogy a rossz pél­da mindig erősebb, mint a jó, és való igaz, hogy az eddig átalakított turistahá­Reméljük, végre valóban rendbe hozzák. zak esetében sok baj volt „nyitott” éttermekkel. Mert más a szándék, és más az­után az üzemeltetés gyakor­lata. Sokan tartanak attól, hogy majd telik-múlik az idő, és a nemes szándék is megfakul kissé, kiszorulnak a turisták. Nem akarunk előre ítél­kezni, hiszen meglehet, hogy az ÉGSZI valóban megva­lósítja azt, amit most sze­retne. Miért is ne lehetne így, hiszen az interjúból tudjuk meg, hogy a házat kiadják majd üzemeltetés­re egy vendéglátó vállalat­nak, vagy vállalkozónak. Akárki is lesz az, józan esszéi mérlegelve számunk­ra úgy tűnik, hogy az üz­leti érdek azt kívánja majd, forduljanak meg minél töb­ben a bánkúti üdülő étter­mében. Erre persze sokan legyintenek, mondván: lát­tak már egy-két olyan vál­lalkozót, az elmúlt években, akinél valahogy ez az üz­leti érdek nem úgy elégít- tetett ki, hogy abból a ven- j dégseregnek is haszna szár- 1 mázzon. Reméljük, hogy s turistáknak is nyitott bán kúti üdülő ellenpéldája le- minden eddigi rossznak. K év műiva meglátjuk ... (kiss) i fejezetek az adóíven. I. Nyi­tó tétel, egyenes adóra: az év elején fennálló hátrálék vagy túlfizetés összegét mu­tatja. II. Adópótlék: ez az év végéig csak akkor kerül kimutatásra,, ha olyan nyitó hátrálék van a számlán, amelynek az elmúlt év vé­géig felszámolt pótlékát ko­rábbi befizetései nem fedez­ték. III. Folyó évi törzsélő­írás: adónemenként tartal­mazza az együttesen kezelt adókban előírt összegket. Az olyan adókra nézve, amelyről a címzett korábban nem kapott határozatot, vagy fizetési meghagyást, az adó­ív és elszámolás határozat­nak minősül, ami ellen fel­lebbezni lehet a kézbesítést követő 15 napon belül. A fellebbezést, az adóívet ki­állító adóhatóságnál kell be­nyújtani, ahol az adózással kapcsolatos egyéb kérdések­re is felvilágosítást adnak. Az adóívben feltüntetett fo­lyó évi adók két egyenlő részletben, a fél év első nap­ján esedékesek és március, illetve szeptember hó 15. napjáig adópótlékmentesen fizethetők. Az első fél évre esedékes adót — ha a folyó évi adókivetés még nem is­meretes — az előző évi ki­vetés alapján kell befizet­ni. IV. Folyó évi változás: tartalmazza az adófizetési kötelezettségen — június 30- ig — bekövetkezett válto­zásokat. V. Befizetések: a befizetéseket havonkénti részletezésben tartalmazza — márciusban megbontva az adópótlékmentes határidő előtt, és után történő befize­tésekre — külön oszlopban mutatják ki az egyenes adó és az idegen bevételek leté­ti számlájára tel.jesitett be­fizetéseket. VI. Elszámolás-: azt mutatja, hogy a befize­tett összeget milyen adótar­tozásra (együttesen kezelt adó, üt és közműfejlesztési hozzájárulás. szabálysértés, SZTK, vizműtársulás, stto.L, esetleg az adópótlékra, be-' hajtási költségre számolták eL «szántót Tanácstagot fogadóórái Hétfőn tartja tanácstagi fogadóóráját Laczkó Lukács és Béres Pál, a szirmai voít tanácskirendeltség épületé­ben (Vöröskatona u. 65.), 18 órától; dr. Kalo József, a Kereskedelmi és Vendéglá­tóipari KISZ-bizottságon (Jósika u. 1—3. sz.), 18 órá­tól; Garamvölgyi Péter, a 20. Sz. Általános Iskolában (Elek Tamás u. 41.), 18 órá­tól; Tóth Magdolna, az 1/4. Sz. Pártailapszervezetben (Korvin Ottó u. 9.), 17—18 óra között; Lazámé Nagy Mária a 42. Sz. Általános Iskolában (Elek Tamás u. 2.), 18 órától; Molnár Lász­ióné, az 1/4. Sz. Pártalap- szervezetben (Korvin Ottó u. 9.), 17 órától; Huba György, az 1/3. Sz. Párt- alapszervezetben (Tízes hon­véd u. 21.), 18 órától; Ka- lóczkai Istvánná, a Kassai u. 48. sz. alatti lakásszövet­kezeti irodában, 17 órától; Benárd Éva, a Zalka Máté Gépipari Technikumban (Kun Béla út 10.), 17 órá­tól; Lévay István, a Szer­vezet u. 63. szám alatt, 17 órától; Halász András, a III/5. Sz. Pártalapszervezet- ben (Gorkij-telep 1. sz.). 17 órától: dr. Putnoki Nagy Pál, az 1/6. Sz. Pártalap- zervezetben (Tanácsház tér 2.). 17—18 óra között: Döb- röntei Zoltánná, a 10. Sz. Általános Iskolában (Kato­wice u. 17.), 18 órááp. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom