Déli Hírlap, 1987. augusztus (19. évfolyam, 178-201. szám)
1987-08-23 / 194. szám
Labdarúgás, NB II Szép volt DVTK-Sinc 4-2 (4-1) A szerdai MNK-gyözelem kellő önbizalmat adott a diósgyőri játékosoknak (9-2 aranyban nyert a Diósgyőr), s ezt igyekezett kihasználni Száger György vezető edző a tegnapi mérkőzésre is. Annak ellenére, hogy a vendéglátók Nagykanizsán bravúros 3-0 arányú győzelmet arattak a legutóbbi NB lles fordulóban. Talán éppen emiatt mintha kissé nagy mellénnyel lépett volna pályára a hazai csapat... Az első pillanatokban a Diósgyőr irányította a játékot, s nem sokat kellett várni a vezető gólra sem. A Nagy — Szlifka, Leskó, Dózsa, Tóth. Kiss, Húszak, Molnár (Szűcs), Fükő, Lengyel, Kölln (Farkas) összetételű vendégek a 10. percben Kölln révén vezettek támadást, akit a 16-oson belül buktattak, 11-es! A büntetőt Húszak a jobb sarokba vágta, 1-0. Nem sokáig tartott azonban -a-diósgyőriek öröme. A 13. percben Veres tört be a vendégek büntetőterületére, ott Molnár buktatta, ez is 11-es. Kiss Gyula állt a labda mögé, s nem hibázott, 1-1. , Kiegyenlített játék következett ezután, de még ikkot is lényegesen veszélyesebbek voltak a diósgyőri akciók. A 15. percben Kiss szabadrúgása veszelyeztetle a hazai kaput, majd Kiss és Fükő lövései pattantak le a jól tömörülő salgótarjáni védőkről. A félidő hajrájában mezőnyfölénybe került a DVTK, s ez három gólban is megmutatkozott. A 40. percben diósgyőri támadás végén kezeztek a tarján) védők, s mert az eset a büntetőterületen belül törtéht, ezúttal is' ÍT-es- ghez jutott a Diósgyőr. Húszak állt ismét a labda mögé, s ezúttal is a jobb sárokba helyezett, 2-1. A 43. percben a kaputól mintegy 30 méterre szabadrúgáshoz jutottak a vendégek. Húszak állt a labda mögé, bombalövése a sorfalon irányt változtatva vágódott a hálóba, mesterhármas, 3-1. A 44. percben Kiss futtatta a jobboldalon Lengyelt, az aprótermetű csatár betört a 16-oson belülre, s a kimozduló kapus mellett a hálóba helyezett, 4-1. Térfélcsere után mindent egy lapra tett fel a kettős cserét is végrehajtott hazai gárda. Mezőnyfölénybe kerültek, de sokáig képtelenek ^voltak feltörni a jól záró diósgyőri védelmet. A 70. percben azonban egy szög- íetrúgás után Fükö kifejelte a labdát, amely az érkező Simon fejéről a hálóba került, 4-2. Néhány perccel később Veres szépíthetett volna az eredményen, de szerencsére rosszul célzott. A 81. percben Húszak átívelését Kiss kapásból vágta a hálóba, a játékvezető azonban nem ítélt gólt. Feltehetően azért, mert az átadás előtt Kiss hangosan kérte a labdát . . . Óriási bravúrt hajtott végre a Diósgyőr, hiszen otthonában győzte le azt a Salgótarjánt, amely nagykanizsai győzelme után már szebb álmokat kergetett. A diósgyőriek remek taktikával felvértezve léptek pályára, s a mezőny legjobbjának bizonyult Húszak vezérletével ezúttal nagy csatában nyertek — igen magabiztosan. Az eredmény feltétlenül biztató a szerdai, Dunaújváros elleni találkozó előtt __ (mitterpach) A további eredmények: Ózd—Kecskemét 3-« (2-0). Ózd, 2300 néző. V.: Mester. G.: Kovács (2), Osváth. Dunaújváros—Nagykanizsa 3-0 (2-0). Dunaújváros, 3 ezer néző, V.: Vukmann. G.: Lehota (2), Varga. Bp. Volán—Kazincbarcika 1-0 (1-0). Kazincbarcika, ezer , V»: Hartmann. G.: KovaHúszak: mesterhármas és nagyszerű játék ... lik. III. kér. TTVE—Nyíregyháza 1-1 (0-0), Hévízi út. 1200 néző, V.: Hamar. G.: Fiilöp ill. Váczi. Komló—Szekszárd 1-0 (0-0). Szekszárd, 2 ezer néző, V.: László. G.: Miklós. Szeged —Metiipond 2-1 (1-1). Hódmezővásárhely, 4500 néző, V.: Kovács II. G.: Hegyeshalmi. Bogdán ill. Csernus. Veszprém— Ganz-MÁVAG 3-1 (2-0). Veszprém, 1800 néző, V.: Márton S. G.: Rugovics, Bárányt, Gáspár (11-esből) ill. Dékány. Szolnok —Eger 3-3 (2-1). Szolnok, 3 ezer néző, V.: Szabó B. G.: László (2), Hegedűs ill. Tatár (2, egyel U-esböl), Barabás. A bajnokság »Hás»: 1. Szolnok 4 3 1 — 95 7 2. Ózd 4 2 2 — 73 6 3. Nyit egyh. 4 2 2 — 64 6 4. D.-újváros 4 2 l 1 63 5 5. Komló 4 2 1 1 86 5 6. Eger 4 1 3 — 87 3 7. Bp. Volán 4 2 1 1 54 3 8. S.-tarján 4 1 e 1 98 4 9-10. Veszprém 4 2 — 2 54 4 DVTK 4 2 — 2 54 4 11. Csepel 3 2 — I 32 á 12. Szekszárd 4 2 — Z 53 4 .LL.,Szeged 4 2 — 2 34 4 14. Kecskemét 4 2 —■ 2 36 4 15. III. kér. TTVE 4 — 3 1 45 3 16. Ganz-MÁVAG 4 I —3 66 2 J7. Metripond 4 1 —■ 3 6-11 2 18. Nagykanizsa 4 1 — S 28 2 19. Ajka 3 — 1 ■Z 46 1 20. K-harcik* 4 — 1 3 25 1 92, országos atlétikai pályábajnokság Verébné duplázott, Bereczky bravúros hajrával nyert Kovács Attila szenzációs futása Három napon át a Diósgyőri VTK stadionja került az ország atlétikai életének középpontjába. Először vidéken a magyar atlálika történetében itt rendezték a 92. országos atlétikai pályabajnokságot. S nem is akárhogyan. Mert bizonyára a kitűnő rendezésnek is része van abban, hogy számos országos bajnoki csúcs dőlt meg a bárom nap alatt. De menjünk sorjában. SZEKDÄN a bajnokság nyitónapján a rúdugrók voltak a legfrissebbek, ám kisebb technikai gondok miatt mégis később kezdtek a vártnál. Igv ők is hallhatták Nyerges Mihálynak, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkárának gondolatait, aki a Miskolci Majorette együttes látványos műsora után nyitotta meg a sporttörténeti értékű bajnokságot, eredményes versenyzést, sok csúcsot kívánva a résztvevőknek. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a versenyzőket, erős volt a szél. többször is eleredt az eső. Mindez nem zavarta a kalapácsvető fiatal titánt, a szombathelyi doibóiskola újabb tagját, Gécsek Tibort, aki az edzőpólyán rendezett kalapács- vetóvsr=enyen pazar sorozai végén 79.14 méterre hajította a szert, s állított fel új magyar csúcsot. Ezen a napon a' házigazdák, a diósgyőriek két aranyéremben reménykedtek. Egyik reményük valósággá lett, Verébné Fazekas Erika meggyőző fölénnyel «tanította maga mögé a mezőnyt az 5 ezer méteres síkfutásban, igaz, Labdarúgás9 NB I Folytatódott a bajnok pokoljárása Két fordulót is lebonyolítottak az ünnepek időszakában a labdarúgó NB I-ben. Szerdán a bombameglepeté&C a Tatabánya szolgáltatta azzal, hogy a Hungária körúton katasztrofális vereséget mért a bajnokcsapatra. A kék-fehérektől ráadásul Szálait és Hírest kiállította a játékvezető. A bajnok pokoljárása tegnap folytatódott, hiszen az újpesti pályán is nagyarányú vereséget szenvedett a Verebes-legénység. Folytatta jó sorozatát a Pécs, szerdán hazai pályán, tegnap az Üllői úton nyert a baranyai együttes. A Vasas is kezdi- visszanyerni önmagát. a Kaposvár után a Békéscsabát is legyőzte. A SZERDAI EREDMENTEK: Tatabánya—MTK-VM 6-1 (1-1). Vasas—Kaposvár 4-2 (3-*). Siófok—ti. Dózsa 2-1 (®-l). Pécsi MSC—Váci Izzó 1-0 (0-0). Debrecen—Videoton 2-0 (1-0). Bp. Honvéd—Ferencváros 2-0 (1-0). Rába ETO—Békéscsaba 3-3 (í-1). Haladás—ZTE 1-0 (0-0). A TEGNAPI EREDMÉNYEK: Pécsi MSC—FTC 1-0 (1-0). ZTE —Siófok 3-1 (2-0). Bp. Honvéd —Videoton 1-0 (0-0). Haladás— Kaposvár 1-1 (1-1). Tatabánya— Debrecen 7-1 (3-0). Rába ETO —Váci Izzó 1-0 (0-0). Vasas— Békéscsaba 1-0 (1-0). U. Dózsa —MTK-VM 4-0 (3-0). az ,vb i. Állasa A diósgyőri Bereczky a tatabányai „gyűrűben” (bal oldalt), s ebből a pozícióból utasította maga mögé a mezőnyt. 1. Tatabánya 3 3— __ Ui- 3 6 2. Vasas 3 2 1 — 7- 4 5 3. Bd. Honvéd 3 2 i — 4- 1 5 4. Raba ETO 3 2 1 — 6- 4 5 5. Ü. Dózsa 3 2 — 1 9- ? 4 6. Haladás 3 12 — 4- 3 4 7. PMSC 3 2 — 1 2- 1 4 8. B.-esaba 3 11 1 4- 4 3 9. FTC 3 1 — 2 2- 3 2 10. Siófok 3 1 — Z 4- 7 2 11. Z.-egerszeg 3 1 — 2 3- 6 2 12. Debrecen 3 1 — 2 3- 9 2 11. Váci Izzó 3 — 1 2 1- 3 1 14. Kaoosvár 3 — 1 2 4- 7 1 15. Videoton 3 ■— 1 2 1- 4 1 16. MTK-VM 3— 1 2 2-n 1 Totóeredménvek I. C. Dózsa—MTK-VM 4-0 1 2. B.-csaba—Vasas 0-1 2 3. Schalke 04— Kaiserslautern 5-0 1 4. 1. FC Köln— Bayer Uerdingen 2-0 1 5. FC Homburg— • Bayern München 3-2 1 6. Waldhof Mannheim— Hamburg 2-2 X 7. Hannover— Karlsruher SC 3-2 1 8. Werder Bremen— VfL Bochum 0-0 X 9. Stuttgarter Kickers— Fortuna Köln 2-2 X 10. Darmstadt—Essen 2-1 l 11. Bielefeld—Remscheid 1-3 2 12. Meppen—Freiburg 3-3 X 13. Ulm—Saarbrücken 3-ü 1 elég közepes idővel. Bereczky végig nagy harcban volt az aranyéremért 1500 méteren, ám a hajiában Kntpl még rendelkezett erőtartalékkal, s mondhatni centiméterekkel előzte meg a diósgyőri versenyzőt. CSÜTÖRTÖKÖN a szépszámú közönség ékes bizonyítékát adta annak: érdemes volt kimozdulni a bajnoksággal a Népstadionból. Ez a nap egyébiránt fekete napja volt a bajnoki cím védőinek. Tíz aranyérmet adtak át. ám mindössze keltén tudták csak megvédeni egy év előtt szerzett bajnoki címűket. A’spniife- rek döntőjében Kovács Attila már ekkor szenzációs formában versenyzett. 10.09- es időeredménye Európában a negyedik legjobb 100 méteres síkfutásban. Ekkor mondták sokan: milyen kár, hogy az idén világbajnokságot rendeznek, hiszen az őt előzők közül a Szovjet Borzoo és az olasz Mennep jnár nem versenyez azaz akár versenyben lehetne ais aranyéremért is ... A diósgyőriek számára ezen a napon egy bronzérem ..termett’’. PnU layné diszkoszvétésben állhatott fel a dobogó harmadik fokára. PÉNTEKEN ismét meglehetősen erős volt . a szél, s ez több szám résztvevőit zavarta. Ám mit sem ártott Kovács Attilának, aki szenzációsan kapta el a rajtot, s mint szélvész, száguldóit végig a pályán a 200 méteres síkfutásban. Hinni nem akartunk a szemünknek, amikor eredményét kiírták: 20.11 másodperc, Európa idei legjobb eredmá+ Verébné második bajnokságát nyeri Ágoston előtt. nve, fantasztikus országos csúcs! A vastaps jogosan hangzott fel a lelátón, miként jogosan köszöntötte a nézők tetszésnyilvánítása a 400 gátas Szopori Erikát is, aki 56.90-el állított fel új csúcsot. S következett Bereczky újabb színrelépése, ezúttal 800 méteren. A diósr győri fiú magabiztosan kezdett, az első kör után még az ötödik-hatodik helyen futott. Tartani lehetett tőle: „bezárják" vetélytársai, ám az 1981-ben már bajnoki aranyérmet nyert fiú valami fantasztikusát produPOTMERKOZESEK : 14. Btaa-Weiss 54— Aachen 15. Solingen- Osnabrück Mi. FTC—PJWSC ma .játsszak ma játsszák ó-i 2 ★ Kovács Attila (209-es) Európa idei legjobb eredményével győzött 200 méteren. kait az utolsó 150 méteren. Egymás után előzte az előtte lévőket, s bámulatos hajrával nyerte a szám aranyérmét. Méltán zengett a Józsi! Józsii a lelátón. Néhány perc múltán pedig már Verébné Fazekas Erikáért szurkolhatnunk a 3 ezer méteres női versenyen. A- melyben Ágoston szinte végig a- nyomában loholt, az utolsó kanyarban erősített is, ám Erikában volt erő visz- szaverni e támadást, s új bajnoki csúccsal nyert a diósgyőriek üdvöskéje. így Szabó Erzsébet. Kovács Attila és Verébné Fazekas Erika volt az a három versenyző a 92. országos atlétikai pályabajnokságon, akik duplázni tudtak, A MASZ kezdeményezésére a legeredményesebb versenyzőket pénzjutalomba» részesítették. A 15 ezer fo-, rintos első díjat Kovács Attila és Szopori Erika, a 19 ezer forintos második díjat Gécsek Tibor és Palombé Margit, míg az 5 ezer forintos harmadik díjat Nagp István és Juha Olga vehették át. EREDMÉNYEK, férfiak. iÓO n* bajnok: Kovács Attila (Ű. Dó- zsa). 10.09, új csúcs. 2. Nagy I« (Ú. Dózsa) 10.26. 3. Karaffa (BUSE) 10.43. 4. Kiss F. (DVTK) 10.55. 200 m: 1. Kovács A. (Ü* Dózsa) 20.11, új csúcs. ...fi* Kiss F. (DVTK) 21.45. 400 mj bajnok: Molnár Tamás (Nyíregyházi VSSC) 46,66. 8(Ki m: bajnok: Bereczkv József (DVTK) 1:50.11. ... 6. Oláh (DVTK 1:52.37. 1500 m: bajnok: Knipl István (BHSE) 3:49.09. 2. Bereczky (DVTK). 3:49.23. ... 4. Kazsimei? iDVTK) 3:49,88. 500 m: bajnok) Kadlót Zoltán (SKSE) 14:08.08. 3000 m akadály: bajnok: Vágó Béla (MTK-VM) 8:32.15. 110 m gát: bajnok: Bakos György (Ü. Dózsa) 13.80. 400 m gát: Bágyi Róbert (Építők) 51,11. Magasugrás: bajnok: Pál Ferenc (Vasas) 218 cm. Távoíugrás: bajnok) Szabó Zsolt (TFSE) 793 cm, ... 8. Hargitai (DVTK) 738 cm. Hármas: bajnok: Bakosi Béla (NYVSSC) 16,58 m. Rúd: bajnok: Szabó Dezső (Ü. Dózsa) 510 cm. Súlylökés: bajnoka Ladányi Zsigmond (Szeged SC) 19.72 m. ... 8. Kovács (DVTK) 15.68 m. Gerely: bajnok: Stefan László (NYVSSC) 74,82. Diszkosz: bajnok: Horváth Attila (Haladás) 62,52 m. ... 10. Kovács (DVTK) 51,50. Kalapács) bajnok: Gécsek Tibor (Haladás) 79,14 méter, új csúcs. Nők. 100 m: bajnok: Eeseki- né Juhász Erzsébet (Szolnoki MÁV MTE) 11.53. 200 m: bajnok: Acs Judit (ZTE) 23,6«. 406 m: bajnok: Szabó Erzsébet (Szeged SC) 2:04,25. 1500 m: bajnok: Szabó Erzsébet (Szeged SC) 2:04,25. 1500 m: bajnok: Rácz Katalin (C. Dózsa) 4:28.44. 3000 m: bajnok: Verébné Fazekas Erika (DVTK) 9:05,41 bajnoki csúcs. 5000 m: bajnok] Verébné Fazekas Erika (DVTK) 16:18,31. 100 m gát: bajnok: Pa- lombi Margit (Tatabánya) 13,42. 400 m gát: bajnok: Szopori Erika (Szeged SC) 56,90 új csúcs. Magas: bajnok: Juha Olga (Vasas) 189 cm. Távol: bajnok: Vanyek Zsuzsa (Építők) 651 cm Gerely: bajnok: Malo- vecz Zsuzsa (Építők) 62,60 m. Súly: bajnok: Szélingerné Horváth Viktória (Haladás) 17,90 in. ... 7. Pallayné (DVTK) 14,81 m. Diszkosz: bajnok: Herczeg Agnes (Vasas) 59,84 m. ... 3. Pallayné (DVTK) 57,50 m. Tóth Zoli a»