Déli Hírlap, 1987. augusztus (19. évfolyam, 178-201. szám)
1987-08-10 / 185. szám
★ Tömeg jelenet a csehszlovák kapu előtt, de Lengyel elöl hárít a vendégek kapusa. * (Szabó István felvétele) Marlboro Kupa '87 A Talran Presov az idei «yőztes ft egyedik helyen végzett a Diósgyőr Péntektől vasárnapig három helyszínen — Egerben, Diósgyőrött és Debrecenben 7— rendezte meg az Eger SE a MarIb0ro-cég támogatása-' val rangos nemzetközi labdarúgótornáját. a Marlboro Kupát. Amelyen ezúttal két csehszlovák, egy spanyol, valamint két-két NB I-es és NB 11-es hazai csapat vett részt. A selejtezőnapon, pénteken a DVTK hazai környezetben a Spartak Trnava együttesével mérkőzött. A Veréb — Huszár (Szlifka), Leskó, Dózsa, Szemere (Takács), • Kuszák, Tóth M., Fii kő (Szűcs, Mida)) Kiss. Lengyei, Kölln összetételű- diósgyőriek ellen az első játékrészben jól játszottak a vendégek, s kihasználva a védelem megingásait, 2-1 arányú vezetésre tettek szert. Szünet után lendületesebb lett a piros- fehérek játéka, megérdemelten fordítottak, s nyertek 4-2 arányban. A diósgyőri gólokat Lengyel (2'-, Tóth M. és Szlifka szerezték. Szombaton ismét Diósgyőrött lépett pályára a piros-fehér gárda a csehszlovák első osztályú Tátrán Presov ellen. A hat sérültjét nélkülöző, Veréb — Huszár. Leskó, Dózsa, Takács, Tóth M.. Húszak, Mida, SZemere (Kvttor), Lengyel, Kölln-ösz- Szetételű együttes ellen gyorsan vezetést szereztek a vendégek. A DVTK ksok helyzetet kihagyott, Leskó réven büntetőt Is hibázott. A második játékrészben a Csehszlovák gárda már csak az eredmény tartására törekedett ennek ellenére is okoztak meieg pillanatokat Veréb kapuja előtt. A Marlboro Kupa harmadik helyét eldöntő mérkőzésen ismétlődött a szerdai bajnoki találkozó, Eger SE —DVTK mérkőzésre került sor. A Veréb , Szlifka (Kuttor), Leskó (Mida), Dózsa (Húszak), Szemere, Szűcs, Lengyel, Takács, Tóth M., Farkas (Huszár) Költn összetételű piros-fehérek ezúttal a 22. percben szerezhettek volna vezetést, ám Szemere büntetőjét Szabó karnis^ lábbal , hárította, a "lelicfő* befejezése előtt viszont Simon szabadrúgásból megszerezte az egriek győztes gólját. Szünet után mindkét oldalon alvadtak helyzetek, de az eredmény nem változott. A további eredmények. Péntek: Tátrán Presov—TSC Euskirchen 8-0 (4-0). Debreceni MVSC—Las P.almas 0-1 (0-0). Eger SE—Zalaegerszegi TE 2-1 (0-0). Szombat: Spartak Trnava—TSC Euskirchen 5-1 (2-0). DMVSC—ZTE 1-0 (0-0). Las Palmas^Eger SE 2-0 (1-0). Az 5 helyért: DMVSC— Spartak Trnava 3-2 (1-1). A döntőben: Tátrán Presov— Las Palmas 1-0 (1-0). A Marlboró Kupa ’87 végeredménye: 1. Tátrán Presov. 2. Las Palmas. 3. Eger SE. 4. DVTK. 5. DMVSC. fi. Spartak Trnava. 7—8. ZTE és TSC Euskirchen. » A torna legjobb kapusa Manolo (Las Palmas), legjobb védője Fegyvernek! (Eger SE), legjobb középpályása Contreras (Las Palmas), legjobb csatára Tom- cak (Tátrán Presov) lett. 1. Bayern München- Hamburg végeredmény 6-0 1 2. Werder Bremen- Karlsruhe végeredmény 2-0 1 3. Schalke i»4—Hannover végeredmény 0-2 2 4. B. Mttnchenslaübach— Bayern Uerdingen 2-1 1 5^ fXürnberg— VfB StuUgart 0-0 x 6. Homburg— Bayer Leverkusen 1-1 x 7. Biau-Weiss 90— Saarbrücken 2-2 x 8. Stuttgarter KickersAachen 1-0 1 9. Darmstadt—Offenbach 1-1 x 10. Meppen—Düsseldorf 0-2 2 11. Ulm—Solingen 1-0 l 12. Remscheid—Freiburg 0-0 x 13. St. Pauli—Bayreuth 3-1 1 POTMfcRKOZUSEK: 14. Bayern München — Hamburg 1. félidő 2-0 1 Forma-1, Magyar Nagydíj A brazilok ismét remekeltek a Magvarkörben Bár a szakemberek többsége a legjobb edzésidőt elérő Manseilt, illetve a harmadik világbajnoki címére pályázó Frostot várta a Hun- garoringen a 2. Magyar Nagydíj győztesének, a kivárásra „játszó” Piquet ismételt Mogyoródon, második alkalommal is ő állhatott fel a dobogó tetejére, hogy átvegye Urbán Lajos közlekedési minisztertől a Hollóházi Porcelángyár gyönyörű tiszteletdíját. Ám mielőtt a nagy versenyről szólnánk, időzzünk el néhány mondat erejéig a szombati eseményeknél. Illetve előbb még egy pénteki, akár szenzációsnak számító bejelentésről. Ekkor tudta meg ugyanis Ayrton Senna, hogy a jövőben éppen honfitársa, Nelson Piquet veszi majd át helyét a Camel Team Lotus Honda csapatánál. A brazil fiú ráadásul ezt csak egy fülesből kapta, így még inkább megviselte a dolog, ami meg is látszott edzéseredményén. Ráadásul még gyomorrontással is bajlódott, így azután nem volt valami jó kedvében, de ennek ellenére azt ígérte: az előadáson, vasárnap nem lesz gond. ha jó lesz a kocsija. Mi több, bizonyítani szeretné, hogy van olyan jó versenyző, mint az istálló első számú menőjének igazolandó honfitársa. Aki egyébiránt Mamsell miatt válik meg a Williams Hondától. A Budapesten 33. SzületésnafljáL.üna epeit, ‘brit fiút kiáltotta ki ugyanis első számú versenyzőjének a Honda-istálló, Piquet pedig ennél többre vágyik. Shogy igaza van, ezt eppen Magyarországon akarta bizonyítani. Nem is rejtette véka alá: segíti ugyan csapatát azzal, hogy dicsőséget szerez ebben az évben is a Hondának, ám vetélytársát ahol csak lehet, legyőzi. Ami egyébként a szombati edzésidőket illeti, nos Berger megint kitett magáért. Pedig rájár a rúd ezekben a napokban a Laada-utódnak kikiáltott osztrák fiúra. A feleségével történt affér után vírusos betegség támadta meg. s már pénteken is lázasan ült kocsiba, akárcsak szombaton. S mégis: a hivatalos második edzésnapbn Ferrari kocsija futotta a legjobb időt, még ha el is maradt kicsivel Mansell pénteki körrekordjától, minden dicséretet megérdemelt. A Pole position dijat — ezt is a Hollóházi Porcelángyár ajánlotta fel — a brit Mansell kapta, ő indulhatott tehát az 1-es rajtkockából, míg mögötte, illetve mellette Berger, Piquet, Prost, Airs. Werder Bremen— Karslruhe I. félidő l-i) 1 16. Schalke 04—Hannover 1. félidő 0-0 x A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 32. heti szelvényei között 29 darab telita- Llatos volt, ezekre egyenként 162 897 forintot fizetnek. A 30 darab 13 találatos szelvény mindegyike 97 069 forintot ér. A 12 találatos szelvényekre 2203. a 11-esekre 180 forintot fizetnek, míg a 10 találatos szelvények 42 forintot érnek. * Akárcsak tavaly, az idén is a fí-os rajtszámú Nelson Piquet játszotta a főszerepet « Hungaroringen. A képen mögötte a nagy vesztes, a 70 körön át vezető Nigel ManselL A verseny után ünnepélyes díjátadásra került sor. A brazil szurkolók nagy ovációja közepette Urbán Lajos közlekedési miniszter, a 2. Magyar Nagydíj fővédnöke nyújtotta át a díszes hol- lóhüzi seriege: Nelson Pi- quetnek. A második helyezettnek járó dijat Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter ádta át Ayrton Sen- nának, mig Nagy Ervin közlekedési miniszterhelyettestől vette át a harmadik helyezet: serlegét Alain Prost. Urbán Lajos ugyancsak trófeát adott át a márka pontversenyben győztes' Williams cSapatot képviselő Nelson Piquetnek, akinek tiszteletére felhangzott a brazil, majd csapata tiszteletére az angol himnusz. Az első három helyezett gyorsvéleménye az eredményhirdetés után: Nelson Piquet: — Miután Mansell kiállt, remegni kezdett a kezem. Borzasztóan izgultam, hogy be tudjam fejezni a versenyt. Nem szerettem volna úgy járni, mint a csaknem végig vezető Mansell. Attól féltem, hogy a kocsim felmondja a szolgalatot. Szerencsém volt, másodszor is nyertem a Magyar Nagydi- jon. Bízom a végső világ- bajnoki győzelemben is! Ayrton Senna: — Elégedett vagyok a második hellyel. Rosszul kezdtem, csoda, hogy ilyen jól végeztem. Hátrányom Pi- quet-vél szemben a pontversenyben nem behozhatatlan. Mindent megteszek a hátralevő versenyeken, hogy behozzam őt, és meg is előzzem. Alain Prost: — Csalódott vagyok, jobbat vártam a 3. helynél. Főleg úgy, hogy az esélyesek közül többen is kiállásra kényszerültek. S bár a nagy verseny véget ért, nekünk magyaroknak még egy érdekesség maradt. A versenyt követően Kés jár Csaba —, akiről úgy tartják: az első magyar Forma—1-es pilóta lehet — a West Zakspeed egyik kocsijával robogta végig a távot Ami azt illeti, nem is rosz- szul. Mint elmondotta: maga is megrettent a sebességtől^. s attól, mit tud ez a kocsi. Pedig ez még nem is a legjobbak közül való volt... A 2. Magyar Nagydíj után a világbajnoki pontverseny állása: 1. Piquet 48 pont. 2. Senna 41 p., 3—4. Mansell és Prost 30—30 p. 5. Johansson 19 p. 6. Berger 9 pont. A márkák pontversenyében: 1. Williams 78 pont. 2. McLaren 49 p. 4. Lotus 47 p. 4. Ferrari 17 p. Tóth Zoltán Egymás mellett a nagy vesztes, Nigel Mansell és a végső , győztes. Nelson Piguet. Az előbbinek az életét mentette meg talán nagy rutinja, hiszen 200 kilométeres sebességgel száguldott, amikor szinte hihetetlen módon önállósította magát az egyik kerékfelfüggesztő csavar, s a lélekjelenlétével a brit versenyző súlyos balesetet előzött meg. Ekkor vette át a vezetést a brazil fiú, aki méltán számíthat ezek után a magyar specialista címre a Forma—1 cirkusz tagjai között ... boreto, Senna, s a többiek foglalhattak helyet. A szokásos rajtceremónia után pontosam 14.30-kor vágott neki a mezőny a 76 körös távnak. A japán Naka- jima bizonyára nem gondol majd jó szívvel vissza Budapestre, hiszen már az első körben ki kellett állnia Hondájával, s ahogy fogytak a körök, úgy csökkent a mezőny is. Meglepően sokan pörögtek ki, hagyták el a versenypályát. S míg egyeseknek sikerült a visszaté-. i t;s5*»~»nái5jalfc jbAba. csak a bokszból, vagy a versenypá- lVá széléről kísérhették figyelemmel a 2. Magyar Nagydíjat. S láthatták azt, hogy a jól rajtoló Mansell mint növeli körről körre előnyét. iVIögötte sokáig Berger, Alboreto, Piquet volt a sorrend, azután a 13. kör célegy enesében Berger a jobb szélre húzódott, s kiszállt kocsijából — feladta a versenyt. Később Piquet istalló- társa után vetette magát, hol csökkent, hol nőtt a kettejük közötti különbség. Egyre-másra körözték, le a gyengébb versenyzőket, s egyre inkább úgy' tűnt: Mansell amolyan rajt-célgyözei- met arat. Ám őt is utolérte a végzet, a technika ördöge. Hat körrel a befejezés előtt kocsija kormányozhatatlanná vált — a televízió lassításában jói látszott: egy kerékcsavar önállós, tóttá magát, s ez életveszélyessé vált —. feladta a versenyt. . A kivárásra váró Piquet vette át a vezetést, s már csak arra kellett vigyáznia: le ne robbanjon kocsija. Nos, ez sikerült, s második alkalommal is elsőként robogott át a .Hungaroring célvonalán 76 kör után, 1 óra 59 perc 2R.793 másodperces eredménnyel. Mögötte honfitársa. Senna’ végzett a második helyen, míg a nagyon gyengén kezdő Prost —, akinek elúsztak triplázási esélyei a világbajnoki címet illetően — a kiesések után a harmadik helyre érkezett be. A 2. Magyar Nagydíj végeredménye: 1. Nelson Piquet (brazil, Williams) 153,239 kilométeres óraátlaggal. 2. Ayrton Senna (brazil, Lotus). 3. A(qi\i Profit (francia, Mari-. bora}. 4. Thierry Boutsvn (belga f Benetton). 5. Riccar- do Patrese (olasz, Brabham). 6. Derek Warwick (angol, Arrows). A leggyorsabb kört Piquet a 83-ban futotta, 160,295 kilométeres átlaggal, 1:30,149- cel. ★ Minden bizonnyal szertefoszlottak világbajnoki triplázási lehetőségei Alain Prostnak. aki tetemes hátrányát már nemigen hozhatja be a hátralevő futamokba n. Mansell vezetett— Piquet ismételt1