Déli Hírlap, 1987. augusztus (19. évfolyam, 178-201. szám)
1987-08-10 / 185. szám
a miskolciaké a szó Rovatvezető: INyikes Imre. — Postacím- Dili Hírlap Miskolc S50I Pt 39 — Tel : 1* 225. &érjöb olva*6lnk»t. l<‘veltf*öioKet, boes panaszaikkal, eszreveteieikkei oetlótól péntekig, tebe^ieg %— 14 óra Között kttrwsenek tel b«nnfltiKet Rendelet van, rend nincs Városunk tereit, lakóházainak erkélyeit, az utcákat ma már sokfelé teszik széppé, barátságossá, lakályosabbá virágok. „A tiszta, virágos Miskoleért" mozgalomnak még a betonból készült rideg panellházak világában is van foganatja. Számos eredménye mutatkozik a város társadalmi szervezetei által meghirdetett szépitcsi versenynek is. Sajnos, örömünkbe üröm is vegyül. Még mindig sok a meddő a iyukói szénben, s még mindig akadnak olyan utcák Miskolcon, ahol hónapok óta áll kupacban a meddő. Holott elszállítását rendeletben szabályozták, az érintett vállalatok szerződést kötöttek.' s ütemterv is készült. A baj csupán az, hogy mindezek együttes hatására sem igen esökken a város utcáin a meddöhaiom. így aztán nem csoda? ha sokan nem veszik komolyan az olyan felkéréseket, hogy tegyük szebbé varosunkat, ültessünk a házak elé. a járdaszegélyhez virágokat. Akinek a háza előtt, az ablaka alatt a virág helyett, vagy mellette meddőhalom ..virít”, nemigen kíván társadalmi mtinkában várost szépíteni, s meggyőződésem szerint ez nem is várható el tőle. Ügy gondolom érvényt lehet és kell szerezni a rendeletnek. Nemsokára ismét fűtési szezon lesz. Tarcsi Lajos Miskolc Nyugdíjasok Egerben A Miskolci Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat szakszervezeti bizottsága minden évben autóbuszos kirándulást szervez nyugdíjasainak. A túra nem maradt el az idén sem. Három autóbusszal indultunk útnak Egerbe, ahol a Népszava és a Barátság Klub másodszor rendezte meg a nyugdíjasok országos találkozóját. Már délelőtt 9 órakor a város legszebb részén, a Dobó téren voltunk, ahol először fúvószenekar, majd a Heves megyei SZMT vénem maradt el a finom ebéd sem. Jó hangulatban töltöttük a napot, élményekkel tele indultunk haza. Mindezt ezúton is szeretnénk megköszönni a házigazda egrieknek, s vállalatunk párt-, szakszervezeti és gazdasági vezetésének. Engel Tiborné a MÉK. nyugdíjasa Sár M. F. (Miskolc) : Minden szerkesztőség jogot tormái arra. nogy a beküldött cikkeket, olvasói leveleket stilizálja, adott esetben rövidítse, természetesen a lényeg meghagyása mellett. Nem történt más az Ön levelének közlésekor sem. ■V már látható Rovatunkban szó- vátettuk: az autóbuszvégállomásokon kitett menetrendeket az időseit egy része legfeljebb csak nagyítóval használhatja. Az idei menetrend-füzet apró betűi is sokakat bosz- szantottak. A Miskolci Közlekedési Vállalatnál „vették a lapot", s a napokban a végállomásokra új. a korábbinál lényegesen nagyobb betűket, számokat felsorakoztató menetrend került. S ha a füzeteket már nem is lehet újranyomatni, sok ember a vállalatnak ezt a lépését is elismeréssel nyugtázta. Az ö nevükben is köszönjük!-ny-sés víz zető titkára köszöntötte az ország minden részéből érkezett 1 nyugdíjasokat Innen a Szépasszony-völgyébe mentünk, ahol egész nap ámafőr együttesek szórakoztattak bennünket. Lehetőség volt pincelátogatásra, s T•• *• • •• I Köszönjük a gyors segítséget Augusztus 4-én a Vörös- larty utca 44. számú ber- ázban a 4. emeleti egyik ikótól beözott az alsó há- sm emelet egy-egy lakása, égy órán át ömlött a teásunkban a melegvíz, armor kétségbeesésünkben a (éli Hírlaphoz fordultunk igítségért. Köz'oenjárásunk- a szinte azonnal a tielyszín- D érkeztek a Borsodtávhő eerelői, s lezárták a melegizet. Nemsokára megérkezik a Gelka és az Állami Hztosító szakértői is. A tv- zerelők átvizsgálták elázott észülékeinket, az ÁB pedig helyszínen kártalanította totálkárt szenvedett három saládot. Lapjuk és a felso- olt vállalatok, intézmények yors segítségét a három csa- ád nevében ezúton is szedném megköszönni. V. S.-né Miskolc ★ Az Ifjúsági Ruházati Aruházat is magába foglaló tömböt a Korvin Ottó és a Vörösmarty utcák határoljak. Az épület túlsó oldalán. ha egy kis eső esik. sár és víz teszi keservessé az autóson és gyalogosok perceit. Mindezen egykét teherautónyi zúzalék elterítésével könnyen lehetne segíteni... * K. ív. Miskolc Fel új í íj á k a hidakat ★ A Széchenyi úti villamospálya- és útfelújítás, illetve közműcsere kiterjed a kis közökre is Sőt az építők egyúttal felújítják, kijavítják a Szinva odon hídjait is. F. E. Miskolc ^;||!|||||Í|^| Építési tilalom alatt álló telkek ..Mi lesz az építési tilalom alatt álló telkek sorsa?” — kérdezi B. L, miskolci olvasónk. A válasz minden bizonnyal nem csupán öt érdekli .... Amint arról lapunkban mar hírt adtunk, 1988. július 1-jén lépett hatályba az építésügyi es városlej lesz- tesi miniszter által kiadott Országos Építésügyi Szabályzat, amely újraszabályozza e Körben az államigazgatási eljárást. A rendelet szerint a helyi tanácsok továbbra is jogosultak (döntési hatáskörükbe tartozik) arra, hogy a település területének rendeltetésszerű felhasználása érdekeben meghatározott területrészekre telekalakítási vagy építési tilalmat rendeljenek el. A jogszabályban (OESZ, vagy külön szabályi meghatározott okok alapján a helyi tanács: öt, tíz évre, avagy határidő nélkül visz- szavonásig, meghatározott feltétel bekövetkezeséig tartó tilalmat rendel el. Ezeket a tilalmakat a jogerős határozat alapján az építési hatóság bejegyezteti az 'ingatlan-nyilvántartásba. ' Az építési tilalom atett álló területen — ha a tilalmat elrendelő határozat alapjául szolgáló jogszabály eltérően nem rendelkezik — csak az Országos Építésügyi Szabályzatban meghatározott építési munkák végezhetők. Ezek általában veszélyhelyzet-el- hárító, állagmegóvási, kár- megelőzési, halaszthatatlan, bontási stb. jellegű munkák lehetnek. A jogszabály előírja az építési hatóság számára, hogy az építési tilalmat meg kell szüntetni, ha az elrendelésének alapjául szolgáló okok már nem állnak fenn. Éppen ezért — információnk szerint — a helyi tanácsok felülvizsgálják az évekkel, netán évtizedekkel ezelőtt elrendelt építési tilalmakat, es ahol nem indokolt, azokon a , hegyeken differenciálnak az intézkedésekben. Az OÉSZ lehetőséget ad a helyi tanács építési szakigazgatási szerveinek a 1U éven túli építési tilalom alatt álló területek átmeneti hasznosításai a. Az átmeneti hasznosítás fogalmába eshet pl.: meglevő lakóépületen karbantartási, felújítási, korszerűsítési munkák elvégzése, legfeljebb 25 négyzetméterrel növelő . lakásbővítés, egyes egyedi telkeken 80 négyzetméter nettó alapterületű, kizárólag földszintet tartalmazó és 3 m-es hom- lokzatmagassagot meg nem Üveg hullik Bérházunknak a VII. emelettől feljebb lévő egyik lakásából valaki az ablakon dobálja ki az üres vodkás- és borosüvegeket. Nagyobb szerencse, amikor az „égi áldás” a vii ágok között landol, de nemegyszer poty- tyant már a bejáratnál lévő járdára, s tört ezer darabra. „A Déli Hírlap július 23-i számában foglalkozott a he- jőcsabai lebontott lodrászüz- let ottmaradt törmelékével. Az' olvasói észrevétel megjelenését. követően intézkedtünk a törmelék elszállítása ügyében. Az augusztus 3-án haladó, egylakásos új lakóépület és 20 négyzetméter nettó alapterületet meg nem haladó melléképülete, ideiglenes jeleggel üzemi termelő, tároló stb. építhető. A helyi tanács a jogszabályban meghatározott feltételeket és lehetőségeket az építési engedélyezési eljárásban vizsgálja, majd „kártalanítási igény kizárása nél- . kül” vagy annak „kizárásával” határoz. Dr. Sass Tibor a magasból Eddig még nem történt baleset, de ez nem az üvegdobá- lón, hanem azon múlott, hogy éppen akkor nem járt ott senki. Az Árpád u. 8. sz. alatti bérház lakói (Teljes cím a szerkesztőségben.) történt ellenőrzéskor megállapítottuk, hogy a törmelék elszállítása, s a terület rendbetétele megtörtént.” (A választ Garad Istvántól, a Miskolci Közterület-felügyelet vezetőjétől kaptuk.) * Köszönjük a gyors intézkedést! Senkit nem akartunk megbántani hcjocsabai olvasónk levelének közreadásával. De bárki, aki járt és jár a hejőesabai buszmegálló és posta környékén, tanúnk lehet, hogy mennyivel jobban néz így ki a 3-as tó közlekedési útvonal és a 98-os nemzetközi út melletti terület, mint néhány napja, amikor még ott csnfol- kodtak a romok. Ügy gondoljuk, ezzel egyetértenek azok is, akiknek némi munkát adtunk ... A Bútorker Áruház augusztusi kínálata HAZAI ÉS IMPORT KONYHABÚTOROK BEMUTATÓJA ÉS VASÁRA ÚJDONSÁG: © A PILISI ERDŐGAZDASÁG BARNAZSALUS KONYHABÜTORAJTÓI • NDK SZEKRÉNYSOR, 2-féle ösweállítósbon 23 562 Ft, 42 135 Ft áron VÁLASZTÉK A VÁLASZTÁSHOZ