Déli Hírlap, 1987. augusztus (19. évfolyam, 178-201. szám)
1987-08-31 / 201. szám
Szárnyaskerék a számlapon A vezér igazgató adta át Jó tanácsok a mosáshoz Milyen „kemény ”a víz? + Ha a mosószerek dobozának oldalán lévő táblázatot és a lapunkban közölt vézkeménységi táblázatot összevetjük, meg-. tudhatjuk majd, mennyi mosószer kell a vízbe. A Gümnri pályaudvartól nem messze levő repülőtéri vasúti felvigyázó őrhely kör- nyékén csak tilos jelzésnél állnak meg a szerelvények. Most Kovács Antal váltókezelő tiszteletére augusztus 2H-án a MÁV vezérigazgatójának motorkocsija állt meg Dr. Várszegi Gyula, öt és még hat vasutast keresett lel munkahelyén, hogy személyesen adhassa át a több mint negyvenéves vasúti szolgálatukért járó jutalmat. Ez pedig egy vasutas óra. melynek számlapján stilizált emblémájuk, a szárnyaskerék. hátlapján pedig egy mozdony látható. — Órám nem mindig volt, amit a zsebemben, vagy a karomon hordhattam volna. A vekkernek azonban mindig ott kellett lenni az ágyam mellett — mondja Tóvári Pál. a másik kitüntetett. A vekker pedig 42 éve ébreszti, hogy szolgálatra szóPécsett rendezték meg a motoros körrepülő modellezők Mecsek Kupa versenyét, amely egyszersmind a technikai sportág országos bajnokságát is jelentette. Miskok- két MHSZ-klubjából, az Avas-ból és az LKM-ben működőből összesen 16-an vettek részt a mérkőzésen. (A létszám a minigépek „pilótáiból” és a technikusaikból tevődött össze.) Érdekessége vofcl a versenynek, hogy a felnőttek soraiban — ugyanolyan követelmények elé állítva — tizenéves modellezők is indultak, amire a sportág hazai történetében még nem volt példa. A mintegy száz versenyző, és a nézők hatalmas ovációval fogadták ae öt kisfiú megjelenését, akik közül hárman miskolciak voltak. S a legifjabbak, általános meglepetést keltve, várako* Imául a szállítmány." A Sajó völgyében az értőbb i evekben csökkent a levegő porszennyezettsége, hiszen befejeződött a tiszai és borsodi erőművekben az elektrofilter-program és további szenny ezéscsökken-tő fejlesztéseket hajtottak végre az LKM-ben és az ózdi lítsa. Az ágy ugyan nem volt mindig az igazi, hiszen a vasútépítés-szerelés hőskorában a tehervagon egyik végében volt a műhely, a másikban a háióhely. De hozzá kellett edződni a vándorélethez. hogy nem mindig az otthoni puha-pihe agyba térhetett nyugovóra, hiszen mint távbeszélő hálózatszerelő jártak mindenfelé a MÁV Miskolci Igazgatóságának területén. A jutalom átvétele után másnap Nagv- útra vitt az útja, aki mögött szintén nagybetűs és becsületes „Nagy út” áll. Ez a vezérigazgatói jutalom ugyanis nemcsak az évek számát méltányolja, hanem az odaadó négy évtizedes munkát is. * — Abban az időben nem kellett csábítani az embereket. a fiatalokat a vasúthoz. Örültünk, ha bekerülhettünk. Azoknak viszont elsőbbsége záson léiül kiteltek, magiakért. Különösen a miskolciak. A 13 éves sfi Demkó Istvánt, síz IaKM klubjának tagját csupán két felnőtt előzte meg a „sebességi” kategóriában. A néhány éve modellező úttörő óránkén t több mint 1O0 km-es sebességgel röpiebte gépéS. s ezzel a harmadik helyre került! (Az első és a második helyezett 200 k-m-en felüli sebességei ért el.) Ugyancsak ebben a versenvszám- bí*n a 12 éves Tóth Szilveszter „megvédte” a korábbi ifjúsági ezüst fokozatú minősítését, három évvel fiatalabb öccse, Tóth Vilmos pedig elnyerte azt. A két testvér az Avas-klub tagságához tartozik, s a versenyen mindegyikük 180 km-néí nagyobb sebességgel röptetett, ami a felnőttek minősítése szerinti bronz fokozatnak felel meg. Egyébként a harmadik helyezettnek az édesapja és tanítómestere id. Demkó István, aki már jó néhány nagy verseny élmezőnyében szerepelt, most a „műrepülő” kaiegórsaban indult, s 27 résztvevő között a kilencedik lett. Az erős mezőnyben ez is jó helyezés, amihez még az apai öröm ts hozzájárult. A legjobb miskolci modellezők az idén még nehány jelentős versenyen bizonyíthatták képessegeiket. A pécsi kupaverseny résztvevői például augusztus 14- én Gyulán egy háromnapos mérkőzésen indulnak, amelyen többek között világbajnokokat is felsorakoztató szovjet, észak-amerikai, svéd modeflezók is szerepteltek. Ugyancsak e hónapban, 20-tói 24-ig. Balatoniureden rendezték meg a hajóroodel- lezők Balaton Kupa-versenyét. Ezen az Avas-klubból öttagú, s ae LKM klubjának egy tagjából álló csapat képviselte Miskolc és Borsod megye sztneit. gyárban is. Továbbra is nagy gond. hogy a Borsodi Ércelőkészít« Mű ae iparvidék legnagyobb szennyező forrása maradt. Sajnos, a szénfelhasználás növekedésével nőtt a lakossági fűtés által okozott levegőszennyezés is. volt, akiknek — mént nekem is — az apja vasútnál szolgált, — Nagy Gyula, pedig rászolgált a bizalomra. Most kocsilakatosként az a dolga, hogy a teherkocsi íiókmű- helvben gyorsan megreparál- ja azokat a vagonokat, ame- Iveket a kocsivizsgálók valami baj miatt kiszűrnek a szerelvényből. Két ilyen kocsikerekeket pengető, fülükre hallgató diagnosztát is megjutalmazott a jubileumi órával a vezérigazgató. Kocsis Lajos és Tóth István kocsivizsgálók a tanulóidejüket is együtt töltötték, és 44 év óta több ezer kiiométer lehet a lábukban. Ezen edződhettek meg úgy, mint a vas. ellenállva esőnek, hónak, hőségnek. Egyetlen szolgálatból sem hiányoztak. * Annak idején a beavatott utasoknak, de a mozdonyon dolgozóknak különösen volt egv nagy mumusuk. Egy nem egészen megbízható fékrendszer, amire Nagy János dízellakatos sem szívesen emlékszik. — Bizony nagyon sokat meggurultam — mondta vasúti „tájszólással” a vezérigazgatónak. Azóta azonban már nyugodtabbak <rz éjszakái, tudja mennyit fejlődött a vasút, mert azt tartják róla, hogy ő egy élő féktörténelem. Anekdotáz- rtak is rajta, hogy nem eíin- ditams, hanem megállítani nagyobb konszt a vonatot. Legtöbbjüknek már nem sokáig kell csörgőre húzni a vekkert. Megkezdődnek a jól megérdemelt nyugdíjas éveik. Átveszik a fiatalok a stafétabotot, ahogy Nagy János családja is tovább viszi a vasutasdinasztiát. Két gyermeke és menye révén nem csak a zsebóráról fog emlékezni a vasutaséletre. Elismerem, egymástól meglehetősen távol eső fogalmakat hordtam össze a címben, de mint látni fogják, van mentségem rá. Három levél fekszik előttem az asztalon, és ezeknek a fő mondandója sűríthető az idézett szavakba. Dr. Vitányi Andor azt teszi szóvá, hogy a DVTK-sta- dionban rendezendő rockfesztiválra invitáló röplapon igen különös — szerinte ízléstelen — nevekkel találkozott. Mi szükség van arra, hogy a főleg fiataloknak muzsikáló eg> uftesek olyan neveket viseljenek, mint például a Pokolgép, vagy a Vágtázó Halottikéin ek? — kérdi tőlünk. A Névtelen Nulla legalább némi önkritikát is tartalmaz dr. Vitányi Andor szerint, ám a haloit- kém-szakma párosítása a vidám zenével, meglehetősen morbid ötlet. így zárja sorait: „Igaz Plautus (i. e. 184 körül) írta le ezt a mondatot: Nomen est omen. Édes anyanyelvűnkre fordítva: nevében a végzetei Talán ez vigasztalhat is biasongásom- ban?” Talán ... De azért buson- gani felesleges, hiszen ha jól körülnézünk kedves levélíró, úgy találjuk, hogy van éppen elég okunk a szomorko- dásra ezen kívül is. Ezek a zenekarok (nomen est omen), százszor inkább nevezzék magukat halottkémeknek, mint Bartóknak, Kodálynak, Azt már megszoktuk, hogy a porszívóhoz és a levesporhoz is, mint sokfc más áruhoz használati utasítás jár. De hoev a vízhez is használati utasítást kapjunk, arra még nem volt példa . .. A Miskolci Vízművek- és Fürdők pedig lost erre készül: egy kis segítséget szeretne a(lni a városlakóknak, hogv jobban kímélhessük pénztárcánkat és környezetünket. • PÉNZTÁRCA KÖRNYEZETVEDELEM Mi..„en ivóvíznek mérhető a keménység! foka. ez a fontos kémiai jellemző. Hogy mi köze ennek a — pénztárcánkhoz? Ha ránézünk a mosóporos dobozok oldalán lévő táblázatra, láthatjuk, hogy más mennyiségű mosópor keli a lágy, a közepesen kemény és a kemény vízbe. Tehát, ha valaki tudja a víz keménységi fokozatát, elkerülheti, hogy feleslegesen pazarolja a drága mosóport, vagy épp ellenkezőleg, túl keveset tegyen a vízbe, és piszkos maradjon a ruha. A túlzott mosószerfelhasználás rendkívül' mértékben károsítja környezetünket is: élővizeink pusztulásának egyik oka a mosószerek ösz- szetevőiben keresendő. A haszon tehát kettős, és forintokban is jól mérhető. • TÁBLÁZATOT KÖZLÜNK A vízműves szakemberek rendszeresen mérik a városban az ivóvíz keménységi fokát. Az értékek városrészenként kicsit eltérnek egymástól, hiszen nem mindegy, hogy mondjuk a karsztforrá- sokból érkezik-e az m*óvíz, vagy folyómenti kutakból. De ae értékek viszonylag lassan változnak. Ezért a szakemberek minden hónap első napjaiban elvégzik a szanak. A jó zenén kívül előnyösen befolyásolhatja az ember kedélyét és agyműködését az is, ha helyesen táplálkozik. Egy magát megnevezni nem hajlandó „kissé molett hölgy” azért kárhoztat bennünket, mert mindenkit fogyókúrára bíztatunk és nem szűnünk meg „agitálni” a szénhidrátok ellen, noha ezekre a tudományos kutatások szerint igen nagy szüksége van a szervezetnek. Levélírónk szerint egy külföldön végzett kísérlet azt igazolta, hogy a vizsgált személyek hangulata kifejezetten romlott, amikor fokozatosan csökkentették ételük szénhidrát tartalmát. Ö például —- mármint a kissé molett hölgy — saját magán gyakran észleli, hogy néhány szem cukorkával, esetleg egy tábla csokoládéval sikerül helyre biccentenie lelki egyensúlyát, családi perpatvarok, vagy különböző munkahelyi bántalinak esetén. Ezekről az előnyös hatásokról nem hajlandó lemondani csak azért, hogy néhény kilóval könnyebb, s néhány centivel karcsú ob legyen. Mit lehet erre mondani? Ha valóban ilyen jó a cukorka rossz hangulat ellen, akkor érdemes talán nem csupán utókezelésként, hanem megelőzésként is szopogatni. Dugjon néhány szeméréseket, és az arra a hónapra érvényes értékeket lapunk közli majd. A táblázatban városrészenként adják meg a szakemberek, hogy hol, milyen értékeket mértek. Hónap közben lehetnek ugyan kisebb-nagyobb eltérések. ám a mosószerfel- használ&s szempontjából csak az a lényeges, hogy melyik keménységi kategóriába esik a víz, és a kategóriahatárok j elég tágak. Lágy víznek szá- | met férje szájába ha kitörni készül a családi vihar, gyakran ideges, türelmetlen főnökét pedig tartsa jól minden reggel Túró Rudival, törökmézzel és más nyalánkságokkal'! Végezetül a ládikákról, pontosabban azokról a vas ládikákról, melyek úgy bántják Mányoki Tivadar szemét. Az újságárusok használják ezeket az alkalmatosságokat. El kell ismerni, látványnak nem túl szép az ilyen árushely. Arról nem is szólva, hogy a szegény, utcai árusnak állnia kell az időjárás viszontagságait. Remélem, nem vádol senki elfogultsággal — lapunk elsöprő többsége az utcán kel el — de szerintem nem csupán és nem is elsősorban ezek a ládikák rontják a városképet. Igaz, a cél nem szentesíti az eszközt, de addig, amíg nincs elegendő ízléses pavilon, talán eltűrhetjük az utcai hírlapárusításnak ezt a módját mondjuk annyira, mint egyik-másik vitrinét, szemétgyűjtő edényét. Addig. De nem tovább! — ebben egyetértünk a tisztelt levélíróval. Utána ássuk el jó mélyre ezeket a ládákat, hogy még a Vágtázó Halottkémek se találják meg őket. s hántoljuk el velük együtt azt az ellenérzést is, amit a kissé molett hölgy táplál velünk szemben, szénhidrát-ellenes agitációwkért (békési mit ami 10 keménység! fok alatt van. közepesen keménynek 10 es Hi között és keménynek lő fölött. • KÁVÉPOR ES INFARKTUS Miskolcon általában Mi év 20 fok közé esnek oz rvovíz- keménységi adatok. Tehát általában kemény a víz, ami bizonyos szempontból jó, más szemszögből viszont rossz. Jó, mert a kemény viz frissebb ízű. egészségesebb — a kutatások szerint például a kémény vizet ivóknál ritkábban lép fel szívinfarktus, mint ahol lágy vizet fogyasztanak. Gondot okoz viszont a kemény víz a kávé- gepekben. kazánoknál és a konyhákban, valamint a fürdőszobákban is. A kemény vízben nehezebben oldódik a kávépor, nem adja ki minden aromáját a tealevél, es mosószerből is több kell bele, mintha lágy vizet hasz-. Halnánk. Ezt nagyanyáink is jói tudták, hiszen amikor ha- mulúggai, szódával mostak, szívesen gyűjtöttek esővizet, mert a csapadék lágy víz, amelyben nagyszerűen ol- j dódtak ezek az egyszerű mosószerek is. Azt ma senkinek nem ajánljuk, hogy a városban lehulló esőből szedjen mosóvizet. Azt viszont mindenképpen ajánlhatjuk mindenkinek. hogy figyeljék lapunkat. és a hónapról-hónapra megjelenő táblázat segítségével mossanak otthon. Mielőtt az első táblázat megjelenne lapunkban, még egyszer felhívjuk majd erre olvasóink figyelmét! (kiss) Védett természeti értékek Megyénk területének majd’ 12 százaléka országos jelentőségű termeszetvédelmi terület. Ez az országos átlagnak majd a kéiszerese. ni- szen két nemzeti park. ná- rom táj védelmi körzet, nyolc természetvédelmi terület szerepel a listán. A tervek szerint 1990 végéig további 30-cal növelik a védett, egyedi természeti értékek számát. Kicsi gépek kis mesterei Úttörő modellezők T. U Por a levegőben O. E. Színe és #lHalottkémek", szénhidrátok, ládikák vagy amint Ön javasolja T.i-