Déli Hírlap, 1987. augusztus (19. évfolyam, 178-201. szám)

1987-08-27 / 198. szám

Milliók, k ö rny e set védelemre Szennyvízhálózat Bánkúton Beszélő kezek (Folytatás az 1. oldalról) Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal képviselője a megyei környe­zet- és természetvédelmi bi­zottság ülésén elmondta: a jövő legfontosabb feladata a megelőzés, azaz meg kell aka­dályozni. hogy újra terme­lődjenek a környezetvédelmi gondok. El. kell érni,: hogy a beru­házásoknál megépüljenek a környezetvédelmi berende­zések is. Ahol azonban rég­óta meglévő környezetkáro­sító folyamatokat akarnak kiküszöbölni, oda juttatni kell a támogatásra szánható milliókból A bizottság ja­vaslata alapján nemrég a megyei tanács végrehajtó bizottsága például ötmillió forintot juttatott a BVK- nak. hogy a különösen ve­szélyes nitrózus gázok ki­bocsátását csökkenthesse. Négymillió forint jutott a megyei alapból az ATEV szikszói telepenek, ahol a légszennyezés mérséklésére fordítják a pénzt. (Mivel itt állati fehérjéket dolgoznak fel, a beruházásra az orr­facsaró illatok eltüntetése miatt van szükség.) A Mis­kolci Közterület-fenntartó Vállalat arra kapott majd hárommillió forintos támo­gatást, hogy több juthas­son a szervezett szemétszál­lításra. A Diósgyőri Gép­gyár a gáztüzelésű kemen­cék számának gyarapításá­ra vehet igénybe egymillió forintot. Ugyancsak a me­gyei pénzalapból jut majd arra is, hogy megkezdőd­hessen Bánkúton a szenny- vízelvezeto-hálózat kiépíté­se. Bánkút ügye egyébként többször is szóba került az ülésen, ugyanis az odaveze­tő út korszerűsítésével je­Amszterdam lakóit ugyan­csak meghökkenthette a lát­vány, amikor egy reggel a kövezett járda szélén az át­haladókat figyelmeztető ke­zek fogadták. A képen: Pie­ter- Toenes szobrász plaszti­kái. Sport ■ Azi Üllői úton 6 ezer né­ző elqtt: Közönségválogalott '—-Á-valogaiott 2-1. A gólo­kat Bognár. Dajka, lileíve D zur jak szerezték. ■ Előre- hozottyNB T-es-'rtöi !?$ÄtalJ8a bajnoki mérkőzésen: B p. Spartacus—Borsodi Bányász 2.Í-22. Érdekesség: szünetben még a miskolciak vezettek 13-12 arányban. ■ Női ké­zilabda MNK-elődöntők: Va­sas—TFS E 25-20. DMVSC— FTC 27-12. ■ A férfi kézi­labda IBV utolsó fordulóiáy ban Románia 26-23 arányban nyert Magyarország ellen, így a Temesvárott rendezett torna végeredménye: í. Szov­jetunió. 2- Románia. 3- Cseh­szlovákia, 4. Magyororszag. ■ Olimpiai selejtező labda­rugó-mérkőzésen Dublinbon; Svédország—Írország 1-0. ■ Oldenburgban, az NSZK nem­zetközi női roplabdatornáfá­nak nyitónapján: Kuba— Magyarország 3:2. ■ Becs­ben. a pályakerékpáros vi­lágbajnokságon a hivatáso­sok sprinfcszámát a japán No- bujuki nyerte honfitársa, Ht- dejuki előtt. Meg jutalm azta n te^hűségesebbeket Az évszaknak Lehet, hegy tud majd mozogni A MÁV vezérigazgatójának ntuBkalálogatása A M&V Miskolci Igazgató­ságának területén tizenegy allomásfőnökségct keresett fel tegnapi munkalátogatásán dr. Várszegi Gyula, a MÄV vezérigazgatója. Útjára elkí­sérte Hernádi István, a mis­kolci igazgatóság vezetője, akivel a vasút előtt álló fel­adatokat, a kereskedelmi te­endőket vitatták meg. ífAz utazóközönség és a szállító partnerek megnyeré­sére üj és kezdeményezőbb üzletpolitikára van szükség, s ennek érdekében sokat kell tenni az utazási kultúra szín­vonalának emelésére, s an­nak bizonyítására, hogy a vasúti szállítás népgazdasá­gi előnyei is kiderüljenek a közúti fuvarozással szemben. A MÁV vezérigazgatója a látogatást egybekötötte azzal, hogy hűségjutalmat adott át azoknak a fizikai állomány­ban dolgozó vasutasoknak, akik több mint negyven évet töltöttek a vasút szolgálatá­ban. Az ajándéka egy zseb­óra, melynek számlapján a a vasutas szárnyaskerék, hát­lapján pedig egy mozdony látható. Ezt vette át Tóvári Pál. központi javító csoport­vezető. Horváth Antal beta­nított munkás,, Tóth István kocsi vizsgáló, Nagy János dízeilakatos, Nágy Gyula, kocsilakátos. Kocsis Lajos kocsivizsgáló és Kovács An­tal váltókezelő. Valameny- nyiüket munkahelyén keres­te fel a vezérigazgató, s a iutalom átadása után mun­kájukról, életükről érdeklő­dött. Dr. Várszegi Gyula mun­kalátogatása a megyei párt- bizottságon fejeződött be. ahol Dudla Józseffel, az MSZMP Borsod Megyei Bi­zottságának első titkárával a vasút szemszögéből beszél­getlek időszerű gazdaságpo­litikai feladatokról. MAGYAR POSTA 6 Ft bernáthegyi kutya MAGYAR í*üSTA 5R Strucc MAGYAR POSTA 4 Fi Jegesmedve MAGYAR POSTA MAGVW POSTA MAGYAR Po-sTA 'Verebtojáí + Állati bélyegek (Mező István rajza) lentkezik az újabb gond: hogyan korlátozzák a kör­nyezetet tönkretevő autófor­galmat? A Bükki Nemzeti Park szándéka szerint a Bükk-íennsík pereménél nem kívánja beljebb engedni a kirándulók autóit. Ehhez azonban megfelelő parkoló­hálózat kell! A feltételek megteremtéséről még az idén szeptemberben tárgyal­ni fognak az illetékesek. (k—ó) m^felelo idő A mai napon az évszak­nak megfelelő lesz az idő­járás. Hajnalban Miskolc fölött felhős volt az ég. s a levegő párás, ám a későb­biekben több-kevesebb nap­sütésre számíthatunk. Estig időnként megnövekszik a felhőzet, zápor azonban csak helyenként alakul ki. A hőmérséklet reggel 11—18 fok között volt. kora délután 25. este 20 fok körül vár­ható. Ausztriában és Svájcban Viharos esőzések, árvizek Súlyos következmenyekJkel járt a napok óta tartó rossz ídó -Ausztriában és Svájcban. Elsősorban Tirol, Salzburg és Karínba tartományok szen­vedték meg az ítéletidőt. A viharos esőzések és a nyo­mukban járó áradások hosz- szú szakaszokon elmosták a vasúti pályákat, az országuta­kat és a hidakat. Hatalmas mezőgazdasági földterületek víz alá kerül­tek, és víz borít igen sok lakóházat is. Három ember meghalt, hetet eltűntnek nyilvánítottak. Az anyagi kárt több miHiárd sdrilling­re becsülik. Különösen nagy volt a pusztítás a Tirolhoz tartozó ötztal és Stubaital területe­ken. A hozzájuk vezető osz- szes utat elmosta az ar; megközelíteni ezeket a he­lyeket csak helikopteren le­het. Több száz millió svájci frankra becsülik a károkát Wallis. Un. Graubünden és Tessino svájci kantonban. Az ítéletidő ezeken a területe­ken árvizeket, földcsuszam­lásokat okozott, házakat rombolt le, utakat tett jár­hatatlanná. Több település megközelíthetetlenné vált, nem kap elektromos áramot és nincs telefonösszeköttetése a külvilággal. A korábbi je­lentésekkel ellentétben azon­ban — amelyek három ha­lottról tudnak — csak egy ember vesztette életét. A svájci vasutak közölték, hogy a Szent Gotthard-há- gónál húzódó vonalon leg­alább egy héten át nem közlekedhetnek a vonatok. Az wgyeleteken történt Órákat cserélnek Tapolcán ' Vízóracsere miatt nem lesz ma víz Miskolc-Tapol­ca különböző területein. Bogdan Lászlótól, a vízmü­vek ügyeletes diszpécserétől megtudtuk: egyelőre bizony­talan, mely utcákban dol­goznak majd a szakemberek. A munkák megkezdése eiőtt csak rövid idővel tudják ér­tesíteni a lakosságot, hogy mely területeken számítsa­nak .‘1—2 órás vízhiányra. A vízművek kéri a lakosság megértését, az órák cseréje után, a vízszolgáltatás újra zavartalan lesz. Csendes volt az ÉMÁgZ ügyeleteseinek telefonja, s nem akadt sok munkájuk az ingatlankezelő éjszaká­sainak sem. Egyetlen csőre­pedésen dolgoztak a MIK- esek. Az Engels u. 71. szám alatt az egyik Laikás szere­lőfalában repedt el egy víz­vezeték. A hiba elhárítását ma még folytatják. Moszkvában műtötték a magyar artistát Szerdán, a moszkvai Ül-es számú kórházban bonyolult idegsebészeti beavatkozást vegeztek el Szaszkó Márián, Az egykori cirkuszi artistát 1981 februárjában érte bal­eset. leesett a trapézról. Ge­rincvelejének nyaktája sérü­lése miatt azóta csak tolóko­csiban tud közlekedni, kezé­nek mozgása is korlátozott. Az Egőáíségügyi Mjjuszjgri- um közbenjárására került Moszkvába. A Georgij .lumasev akadé­mikus. allami díjas szovjet idegsebész professzor által elvégzett műtét célja, a ge­rincvelői érző és mozgató idegpályák részleges helyre­állítása. a beteg későbbi moz­gásának javítása volt. Szosz- kó Maria állapota az operá­ció után kielégítő. A műtétet kővetően . csak hosszabb idő elteltével lehet megállapíta­ni. mennyiben javult a be­teg idegpályáinak működése. A neves szovjet orvos a be­avatkozást megelőzően hang­súlyozta: a javulás tekinte­tében semmit sem tud szava­tolni, különösen amiatt, hogy igen hosszú idő teli el a sé­rülés és a műtét között. Ilyen esetekben látványos javulás­ra akkor van remény, ha ez az idő nem több egy évnél. Az operációt követően a professzor a következőket mondta: — A nyak hátsó részétől közelítettük meg a sérült tá­jékot, a nyaki részen hozzá­férhetővé tettük a gerincve­lőt. Megállapítottuk, hogy a 4. és 5. nyaki csigolya tájé­kán a gerincvelő elsorvadt, és öt centiméternyi szakaszon csupán cigarettapapír vastag­ságú. ' A megnyitott - gerincvelő vizsgálata során" kiderült, hogy az idegpályák elektro­mos vezetőképessége a-sérü­léstől lefelé gyengébb, a sé­rüléstől fölfelé a normális mértékű. Ezenközben egy másik or­voscsoport 21—22 centiméter hosszú idegszálat 'vett. ki a beteg lábából. Ezt három hét- centi météres darabra vágtak, és mikrösebészeti eljárással összeköttetést teremtettek a gerincvelő meghatározod: pontjai között, áthidaltak az elsorvadt részt. A műtétet követően a be­teg állapota kielégítő, egye­lőre — valószínűleg pénte­kig — az intenzív osztáson tartják állandó megfigyelés alatt. A beavatkazást megelőzően konzultációt tartott Jumasev professzor és Carl Chung Kao amerikai idegsebész, aki há­rom évvel ezelőtt Budapes­ten megvizsgálta Szaszkó Máriát és szintén műtétet ja­vasolté Tanácstagok fogadóórái Augusztus 28-án tarfcfa fogadóóráját Balázs Csatra, az 1/3. számú pártalapszer- vezetbén a Tízes honvéd ut­ca 21. szám alatt, délután 7 órától. Dr. Csutor Tivadar­nak ugyanezen a napon es­te 6-kor lesz fogadóórája, a Baross Gábor utca 18. szám alatt levő I/2-es szá­mú pártalapszervezetben. Rácz Lukács fogadóórája szintén ezen a napon dél­után 5 órakor kezdődik a Csaba vezér utoa 93. szám alatt, levő pártalapszérve- zetben. BELI HIKLAP. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BÉKÉS DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3521. Postacím: Miskolc 3501. Pf.: 39. Telefonközpont: 38-841. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-227: gazda­ságpolitikai rovat: 18-224; levelezési rovat: 18-225: kultúrpoli­tikai rovat: 18-326; sportrovat: 18-222. Kiadja a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc Bajesy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolo 3501. Pf.: 178. — Felelős kladő; VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolci. Szé­chenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Pos­ta. Elöflzetliető bármely nirlapkézbesltő postahivatalnál a hírlapkézbesítőkné], a Posta hírlapüzleteiben, és a Hírlap- előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIH) Budapest V. Jó­zsef nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi télző* számra. Előfizetési díj egy hőnapra 48 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 951. — KészttH a Bor­sod! Nyomdában. Fel. vez.t WIRTH LAJOS — fsstNT «tti-w

Next

/
Oldalképek
Tartalom