Déli Hírlap, 1987. augusztus (19. évfolyam, 178-201. szám)

1987-08-26 / 197. szám

' • \ XIX. ÉVFOLYAM, 1*7. SZÁM 1987. AUG, 26., SZERDA ÁRA: 1,80 FORINT A város felsőfokú Tanévkezdet ni iskolán A Komlóstetön több a sokgyerekes csalód az átlagnál: most egy gond­dal kevesebb foglalkoz­tatja majd az iskoláskorú gyerekek szüleit. Az új tanévet új iskolában kezd­heti sok „helybéli nebu­ló": elkészült a 16 tanter­mes általános iskola. Ez­zel az intézménnyel együtt már három fogadja ettől az évtől kezdve jobb körülmények között a leg­ifjabb nemzedéket. Erről olvashatnak a 2. oldalon. szerepköréről {Fejér Ernő felvétele) Közös vagyonunk védelme Tanácskozott a városi párt-vb Becsüljük, óvjuk-c a tár­sadalmi tulajdont? — erre a kérdésre adott választ az a jelentés, melyet tegnap vi­tatott meg a városi párt-vb. Simon Tibor os-tál- ezetó szóbeli kiegészítőjében el­mondta, hogy az öt évvel ez­előtt hozott határozat vég­rehajtásának tapasztalatait vették számba. Hogy milyen eredménnyel zárult ez a számvetés? Való­színűleg az közelítette meg a legjobban a lényeget, aki így fogalmazott: bár a bűn­üldöző munka színvonala emelkedett, és igyekezetben sem volt hiány, a helyzet nem javult az elmúlt évek­ben. sőt. valamelyest romlott is. Az okozott kár értéke többszörösére növekedett öt év alatt. Különösen feltűnő az emelkedés például a sik­kasztásoknál. és csaló, betö­rő is akad szép számmal. Dr. Káló József: a városi ka­pitányság vezetője arról be­szélt, hogy az úgynevezett intellektuális bűnözök nagy része azok közül verbuváló­dik, akik. átlagon felüli élet- színvonalat akarjlak elérni, vagy megtartani, és ennek érdekében semmitől sem ri­adnak vissza. Szigorúbb bel­ső ellenőrzéssel meg lehet­ne akadályozni a csalások. ■je Tornaórán (Cikie a 4. oldalon) sikkasztások, visszaélések tekintélyes hányadát. Bár az életkörülmények nehezednek. a következő években a városi ív-~l pitány- ság vezetője a társadalmi tulajdon rovására elköve­tett bűncselekrr. ,yek csök­kenésével számol. A szigo­rúbb anyaggazdálkodás, a takarékosság ugvanis arra inti. a vállalatokat, hogy az eddiginél jobban óvják ja­vaikat. Korábban nem volt ritka eset, hogy az építkezé­sek területén o1 .1 anyago­kat találtak, melyeket nem vallott magáénak sem a beruházó, sem a kivitelező. Kisebb lopásokat is elkövet­hetett — különösebb kocká­zat nélkül — az elmúlt, évek­ben a segédmunkás, hiszen jól tudta, hogy sok-sok munkahely között válogathat akkor is, ha magával viszi az „üzemi szarka” jelzőt. Nem vették túlságosan szi­gorúan a vállalatoknál eze­ket a ..minősítéseket”. Most azonban gyökeresen más a helyzet: kezd egyensúlyi helyzetbe billenni a munka­erőpiac Miskolcon is, sőt — a szakképzetlen segédmun­kások kategóriájában — túl­kínálat várható. Aligha szá­míthat tehát jól fizető mun­kahelyre az, akit egyszer rajta kapnak a köztulajdon dézsmálásán. Ac A végrehajtó bizottság megtárgyalta ezenkívül a gazdasági-társadalmi kibon­takozás programjának terve­zetét. A vitában elhangzot­takkal kiegészített anyag rö­videsen a pártbizottság elé kerül. 1988 végén leiár a párttagkönyvek érvényesse­ge A tagkönyvcserével kap­csolatos teendőket intézke­dési tervben rögzítették. A tanács ifjúsági és sportosz- tályának munkájáról is tá­jékozódott a végrehajtó bi­zottság. Erről soortrovErtunk- ban olvashatnak. Ülést tartott a megyei tanács vb A Borsod-Abaüj-Zemplén Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága tegnap délelőtt dr. Ladányi József, tanácselnök elnökletével ülést tartott. Ez alkalommal Miskolc me­gyei város felsőfokü szerep­köréből eredő feladatainak ellátásáról folytatott vitát a testület. A megyei tanács Hs-hatá­rozatban fogalmazta meg Miskolc megyei város szá­mára ajánlásait: elismerve azt, hogy a város — kü­Zivatarok várhatók Változékonyabb időre szá­míthatunk, mint az előző Ionosén az utóbbi évek­ben — jelentős erőfeszítése­ket tett, hogy felsőfokú sze­repkörének ellátására a fel­tételeket minél szélesebb körben megteremtse, felhív­ja a figyelmet egyebek között a korszerű munkahelybőví- tó beruházások előmozdítá­sára; a foglalkoztatási fe­szültségeket mérséklő fejlesz­tésekre, s arra, hogy a pá­lyakezdő fiatalok munkába állítási lehetőségeit szélesí­teni kell. A lakásellátás tervezett színvonalának eléréséért az építési területek előkészíté­sének meggyorsítására, az oktatás és a kultúra terüle­tén a szellemi háttér erősí­tését szolgáló, további felső­fokú oktatási intézmények letelepítésére biztatnak, s ar­ra, hogy megkülönböztetett figyelmet kapjon a város infrastruktúrája is. (Cikk a oldalon) Gorbacsov űznie az ENSZ-nek Ma reggeli telelőn Uj könyvesbolt a főutcán Az ENSZ Biztonsági Taná­csa tagállamainak vezetői tartsanak csúcstalálkozót a leszerelés és a fejlődés prob­lémáinak megvitatása céljá­ból — javasolta Mihail Gor­bacsov. Az SZKP KB főtitkárának indítványát az ENSZ e kér­désekkel foglalkozó konfe­renciájának résztvevőihez intézett keddi üzenet tar­talmazza. Mihail Gorbacsov azt is javasolta, hogy a világszervezet keretében hozzák létre a „Leszerelés a fejlesztésért” elnevezésű nemzetközi pénzalapot,, amelyen keresztül a leszere­lés eredményeként felszaba­duló eszközöket átadhatnák A főtitkár hangsúlyozta: a tanácskozás olyan időszak­ban ült össze, akkor, ami­kor már megmutatkoznak a kibontakozás első lehetősé­gei. A közelmúltban, Reyk- .iavikot megelőzően még szó sem esett a „kettős nulla­megoldás” lehetőségéről. Ma azonban mór kirajzolódóban van a leszereléshez és a fejlődéshez vezető út. A Szovjetunió s katonai tevé­kenység és a katonai kiadá­sok nyilvánosságának és nyíltságának bővítéséért száll síkra, javasolja, hogy vessék össze a NATO es a Varsói Szerződés katonai doktrínáit. Ez lehetővé te­szi a katonai költségvetések reális alapokon történő ösz- szehasonlítását. mértéktelen A tervek szerint szeptem­ber lö-tol uj könyvesbolttal gazdagodik Miskolc. Itt el­sősorban helyi kiadványokat vásárolhatnak majd a könyv- barátok. — Tartják-e a ha­táridőt? — kérdeztük Bor- kuthi Lászlótól, a Müveit Nép Borsod Megyei Hivata­lának boltcsoport-igazgatójá- tol. — Egyelőre úgy' látszik, hogy szeptember 16-án nyi­tunk a Széchenyi út 105. >! hezén mar túl vagyunk . el­készült a fűtésrendszer, a portálon is az utolsó simí­tásokat végzik. Ennek a ter­veit egyébként Litvin József készítette, aki a főutca bú­torait is tervezte. A barna fából é6 vörösrézből készült előtér reméljük, jól illik majd a főutca képébe. A boltban egyébként a Miskol­con élő és alkotó írók, köl­tők művei, valamint a helyi kiadványok mellett termé­a fejlődő országoknak. növelésük megfékezését. szám alatt, az Expressz ét­terem mellett. A mmtkane­szetesen lehet majd válogat­ni más könyvekből Is. napokban — ígérik a meteo­rológusok —, mivel tegnap délután nyugat felől ziva­tarzóna érte el az országot, amely éjszaka továbbterjedt. A kora reggeli órákban esti szürkület borult Miskolcra is, majd csendes zápor eredt el. A hőmérséklet 14—18 fok volt. A délelőtti óráik­ban további záporok, ziva­tarok várhatók, s délután is változékony lesz az időjá­rás. Napközben nem lesz hűvös, a nappali hőmérsék­let, 22—27 fok körül, késő este 17 és 22 fők között ala­kul. • Az orchi» fotó oz 1920-as évek végéről származik: évtizedek vi­szontagságait őrzi. De megőrizte Miskolc ak­kori büszkeségét is, a korabeli Rába-gyárból való tűzoltóautót, amely annak idején valóban ritkaságszámba ment. Akkor tanulták meg a városlakók, hogy a szó szoros értelmében, mi a tisztaság ára. (Köz­lekedéstörténeti soroza. tunk a 3. oldalon.) Ítéletidő Nyugat-Európában Ítéletidő tombol több nyu- gat-európaii országban. A h.rtelen jött esőzéseknek az elmúlt napokban több halá­los áldozata is volt. Franciaországban elsősor­ban a párizsi medencét és a Rhone völgyét sújtja az eső. A francia Alpokban a földcsuszamlások több tele­pülést elvágtak a külvilág­tól. Az árvíz következtében kedden hármán vesztették életüket Svájc Úri tartomá­nyában. Ausztriában a nyugati or­szágrészben pusztítottak vi­harok az elmúlt napokban. Tirol déli részén ketten el­tűntek. Az ötz völgyében mintegy 100 lakóházat ön­tött el az ár. A völgy egye­lőre megközelíthetetlen, nem működnek a telefonok, az elektromos hálózat, és nincs ivóvíz sem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom