Déli Hírlap, 1987. július (19. évfolyam, 151-177. szám)

1987-07-03 / 153. szám

+ CHARLEY NÉNJE Kis könyv j az avarokról Kik is voltak az ava­rok, akik törzsi társa­dalmukkal a későbbi magyar hazában éltek vagy kétszázötven éven át? Avar földgyűrüket, sírokat ma is találunk, szavaik is élnek egyesek szerint a mai nyelvünk­ben, de róluk vajmi keveset tudunk. Az Aka­démiai Kiadó Sorsdöntő történelmi napok című hasznos, népszerűsítő so­rozatában most jelent meg Erdélyi István mo­nográfiája, a Pannóniái húsvét, amely éppen ezt a fehér foltot igyekszik eloszlatni. I. e. 568 áprilisában in­dul a történet, „panno­njai húsvét” idején, ami­kor az avarok a délre költöző longobárdoknak segítenek a gepidák szét­verésében, és ezért meg­kapják Pannóniát, ahol azután több évszázadon át élnek, amíg a frankok meg nem semmisítik, morva törzsekkel karölt­ve, birodalmukat. A könyv ezt a néhány év­századot ismerteti, s kü­lönösen az avar társa­dalmat, amely elemét képezte a később hon- foglaló magyarok kultú­rájának, hiszen egy ré­szük — feltehetően — beolvadt a magyarságba. — Mindezt röviden, köz­érthetően tárgyalja a kis kötet, amely éppen ezért hasznos olvasmány a laikus közönség számára is. (máté) A kánikulában megárthat az izgalom bárkinek, ezért kezdjük azonnal a végén: a fiatalok egymásra találnak! Történik pedig mindez Ox- fordban, illetve Tapolcán, az Akropolisz szabadtéri szín­padon, itt mutatják be ma este b órai kezdettel Brandon Tomas Charley nénje című zenés játékát. A darab egyike a világ legnépszerűbb vidám zenés játékainak, benne minden idők egyik leghálásabb „szok­nyás szerbe”, férfi színész számára, ő a kulcsfigura a darabban, Charley álnéniké- je. aki maga is diák, és az erősebb nem képviselője. Az „álnéni” barátain igyekszik segíteni átváltozásával, ám túl jól sül el a tréfa, alig si­kerül elkerülnie a férjhez- menést... A számcilan félreértés, melyeknek tisztázása újab­bakhoz vezet, komoly meg­terhelést jelent a nevetőiz­mok számára. Hozzá kelle- ■ mes zene: ki ne ismerné az Orchideák című örökzöl­det ... Az előadást Aldobolyi Nagy György rendezte és vezény­li, ővele utóbbi „beosztásá­ban” már találkozhatott a miskolci közönség tavaly a Liliomfi előadásain. A szí­nészek között is sok az is­merős. Miskolciak: Zubor- nyák Zoltán, Charley szere­pében, Mihályi Győző, mint Jack Topplebee, a tréfa má­sik kieszelője. Annie Spitti- gue-t Nagy Ibolya, Donna Lucia D’Alvadorez millioná- riusnőt Máthé Éva, Ellát, az unokahúgát Várkonyi Szilvia, Spittigue ügyvédet Varga Gyula, Brasett-et, a szolgát Sallós Gábor játssza. A vendégek: Bencze Fe­renc, mint Sir Francis Topp­lebee ezredes, Kocsis Judit, mint Kitty és Józsa Imre, mint Lord Frank Babberley, alias Charley nénje. Reméljük, a szabadtéri előadások védőszentjei eh­hez a produkcióhoz is ke­gyesek lesznek, biztosítják a jó időt, s ez így marad a to­vábbi estéken is: jövő va­sárnap (július 12.) lesz az utolsó előadás, addig min­dennap ellátogathatunk az Ákropoliszra. Aki nem tud­ná, a szép nevű és kellemes környezetben lévő színpad Tapolcán, a Görömbölyi ut­ca 25. szám alatt található, néhány perces sétára a strand éttermétől. + KRISTÁLYBOLYGÓ A tapolcai Akropolisz szín­padra várják a gyerekeket vasárnap délelőtt 10 órára. A városunkban jól ismert Kris­tály együttes vidám, zenés műsorral kedveskedik a leg­ifjabb közönségnek. + A 222-ES JÁRAT A szovjet film címe talán utalás a 22-es csapdájára:itt azonban politikai értelemben nehezen megoldható csapdá­ról van szó. Félig-meddig dokumentumfilm; hasonló eset — sajnos — a valóság­ban is megtörtént már. Az Amerikában turnézó szovjet jégrevü egyik „jég­balerinájának” férje úgy dönt, hogy hazát cserél, magyarán, disszidál. A hely­béli propagandagépezet azonnal beindul, igyekeznek az asszonyt is rávenni: ma­radjon. Az eszközökben nem válogatnak, mindent bevet­nek : a — természetesen csi­nos — fiatal nő azonban nem marad egyedül, a cím­beli repülőjárat utasai mel- léállnak a nehéz órákban. * Heves udvarlás az álnéninek: Bencze Ferenc és Józsa Imre PENTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: A Válaszolunk hallgatóink­nak különkiadása. — 13.00: Klasszikusok délidőben. Ottó Klemperer vezényel. — 14.00: Hírek. — 14.10: Vigyázzunk ma­gunkra! — 15.00: Erről Deszél­tünk. — 15.30: Zeneiskolásoknak. — 16.00: Hírek. — 16.05: Szlrtusz és a 12 nevelönő. — 16.35: Mondd, szereted az állatokat? — 16.42: Beszélgessünk... ! — 11.00: A szomszéd joga. — 17.30: Idő­sebbek hullámhosszán. — 18.15: Hol volt, hol nem volt. .; — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Oda-vissza. — 19.54: Szerelmi bájttal. — 20.38: Verseit elmond­ja: Kormos István. — 21.00: Ba­lázs Ferenc szerzeményeiből. — 21.30: A diakónia papja. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc kül­politika. — 22.30: Hangszerek, hangszlnek. — 23.20: Két szim­fonikus költemény. — 24.00: Hí­rek. ' + KERTÉSZKEDÖKNEK Ismét támadják gyümölcs­fáinkat az aknázó molyok — jelzi a MÉM Növényvé­delmi és Agrokémiai Köz­pontja. A molyok egyes faj­tái már javában rajzanak, sőt szórványosan tojásrakást és lárvakelést is lehet ész­lelni. Jelenleg a legtömege­sebb — ezért a legveszedel­mesebb — a lombosfa-fe- h ér moly, amelynek rajzása és tojásrakása is most vár­ható. A védekezést tehát meg kell kezdeni. Ehhez egyrészt rovarölőszerek hasz­nálatát ajánlják, mert ezek elpusztítják a rajzó lepké­ket, másrészt a lerakott tojá­sok és a fiatal lárvák el­len Dimilin permetezést ja­vasolnak. mert ez időben hatásos védelmet ad, ugyan­akkor kíméli a környezetet. Ugyancsak most indokolt a körte-levélbolha elleni vé­dekezés is a fertőzött ker­tekben. Ez a kártevő saj­nos ellenállóvá lett a ha­gyományos rovarölőszerekre, ezért elpusztítására szintén az új típusú Dimilint java­szítmény csak a tojások és a fiatal lárvák ellen hatá­sos. Az utoorka-peronoszpóra most már nemcsak Heves­ben, hanem Szabolcs-Szat- már és Békés megyében is megjelent a szabadföldeken, ezért szükséges ellene véde­kezni gombaölőszerekkel. A szőlő és a gyümölcs mellett — most a kertész­kedés kellős közepén — se feledkezzünk meg az árnyé­kot, pihenést nyújtó díszfák, díszcserjék, díszbokrok gon­dozásáról sem. A legfonto­sabb, kertünk tisztán tartá­sa a gyomnövényektől. Rend­szeres kapálással, talajmoz­gatással segíthetünk dísznö­vényeinknek is. Tovább ká­rosíthatnak a baktériumos és a gombás megbetegedé­sek, valamint a hajtásokat, a leveleket pusztító rovarok. Ellenük a hajnali vagy a késő délutáni kombinált — Bi—58, Dithane és Karthane — permetezésekkel igen ió eredmény érhető el. Célsze­+ A KIS HERCEG Igazi „gyermek*rökzöld” A kis herceg, mások szerint felnőtteknek való darab. Az igazság az lehet, hogy élet­kortól függetlenül szól mind- anyiunkhoz. Holnap délelőtt 10 órakor a diósgyőri vár­ban láthatjuk a Városi Ama­tőr Színház előadásában a1 műből készült kétrészes ze­nés játékot. völgy — Vesszős — Lillafü­red. Indulás: a majális-parki buszvégállomásról 7.20 óra­kor. A 22 km-es minősítő túrát Kékesi Antal vezeti. Minden érdeklődőt szívesen várnak. A gombaszedők kést, kosarat, vagy szatyrot vigye­nek magukkal. + MUZSIKÁLÓ UDVAR-f BÜKKI TÚRÁK Vasárnap Ómassáról Szil­vásváradba mennek a diós­győri vasas természetjárók. A rendkívül szép útvonalon vezető nehéz túra útvonala: Ö massa — Szárazvölgy — Bánkút — Hármaskút — Hu­tarét — Gerenna vár — Tóth falu-völgy — Szalajka- völgy — Szilvásvárad. Indu­lás: a majális-parki buszvég­állomásról 7.37 órakor köz­lekedő 15-ös járattal. Túra- vezető: Hirtling Gizella. A szakosztály egy másik csoportja vasárnap Nyíregy­házára megy, s megtekintik a Sóstó-skanzent. Indulás: a Tiszai pályaudvarról 7.05 órakor. Túravezetó: Erdélyi Judit. A miskolci helyiipari tu­risták vasárnap Szentlélekre mennek. Az útvonal: killiáni LÁEV-végállomás — Mahóca —Farkasgödör — Buzgókő — Szentlélek — Ómassa. Indu­lás: a 7.20 órakor közlekedő kisvonattal. A 13 km-es túrát Csontos Sándor vezeti. Szombaton ismét nyílt tú­rát indit a VTSO. A részt­vevők a Bükk gombafajtái­val ismerkedhetnek meg. Ezen a túrán indulnak a sa- jóbábonyi vegyész termé­szetjárók is. Az útvonal: Ómassa — Jávorkút — Kecs- kelábrét — Sugarú — Lu6t*­:4c Susan Dennis énekesnő Ausztriából érkezik a ma esti Mozart-koncertre A Kossuth Művelődési Ház udvarán ma este 7 órakor ismét Mozart zenéje csendül fel városunk szimfonikus ze­nekarának előadásában. Az estnek két neves vendége is lesz. mindketten Ausztriából érkeznek: a zenekart Wolf­gang Gabriel vezényli, a közreműködő énekesnő Su­san Dennis. A zenekedvelők számára várhatóan nagy él­ményt nyújtó koncerten a következő művek hangzanak el: a Fagott-verseny, az Exultate jubilate, valamint a D-dúr (Haffner) szimfónia. műsor ★ A 222-es járat: színes, szovjet kalandfilm a mozik mű­solják. Sietni kell viszont a rű levéltrágyát tartalmazó során. permetezéssel, meri a kér kezelést is közbeiktatni. Petőfi rádió: 12.00: Hirek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: A Dolly Roll együttes ne­gyedórája. — 12.25: Édes anya­nyelvűnk. — 12.30: Népi muzsi­ka. — 13.00: Hírek. — 13.05: Poptiullám. — 13.45: Időjáras­és vízállás-jelentés. —14.00: Pén­tektől péntekig. — 11.00: Hírek. — 17.08: Fiatalok popzenei fel­vételeiből. — 17.30: ötödik se­besség. — 18.30: Fiataloknak! — 19.50. Egészségünkért! — 20.00: Nótakedvelöknek. — 21.00: Hí­rek. — 21.05; Rádíószínház. Egy pofon varázslatában. — 21.39: Zbigniew Wegehaupt dzsessz- egyuttese játszik. — 22.00: Mér­leg. — 23.00: Hírek. Bartók rádió: 12.00: Bánk bán. — 12.42: Magyar zeneszerzők fúvósműveiből. — 13.00: Hirek. — 13.05: „A Kárpátok ... és a XX. század kereszteződésén .. .” — 14.05; Vonós kamarazene. — 14.46: Verdi: Ernani. — 17.11: Felejthetetlen arcok az Opera- názból. — 17.40: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Andor Éva énekel. Párkányi Tibor gordonkázik, Harazdy Miklós és Hegedűs Endre zongorázik. — Kb. 18.40: A Prágai Madrigalisták Lassus- f el vétel élből. — 19.00: Hirek. — 19.05: Évszázadok zenéjéből. — 19.55: Kilátó. — 20.40: Az Észak­német Rádió szimfonikus zene­karának hangversenye. — 22.00: Kurtág György műveiből. — 22.35: Poéma a különböző szem­pontokról. — 22.45: Az európai diszkók világa. — 23.30: Hirek. Miskolci rádió: 17.30: Műsor­ismertetés, hírek, időjárás. — 17.35: Közlekedési magazin- — Zenés szolgáltató riportműsor. — Közben 18.00—18.15: Észak­magyarországi Krónika. — 18.23 —18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, í. műsor: 17.05: Hi­rek. — 17.15: Pentek délután. — 17.15: Évgyűrűk. — 17.45: Téka. — 18.00: Ablak. — 19.00: Álljunk meg egy szóra! — 19.10: Esti mese. — 19.30: Hiradó. — 20.05: Alfonzó szenvedélyei. — 20.40: Markos József, akit „csak” Al­fonzénak hívtak. — 21.15: Taéka elbeszélések. — 21.55: Híradó 3. Televízió, 2. műsor- 16.35: Sorstársak. — 16.55: Tévétorna. + 17.00: Angol nemzetközi te­niszbajnokság. — 20.55: Híradó 2. — 21.15: Vadászjelenetek Alsó- Bajororszagból. — 22.35: Kép­újság. Kiállítások: Kós-ház (14—18): Építészettörténeti kiállítás. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla- emlékkiállítás. — A sárospataki római katolikus egyház gyüjte- ruéSyéből. — Megyénk régészeti emlékei. — Egy élet az ásványo­kért — in memoriam Koch Sán­dor. — Magyar Orthodox Egyhá­zi Muzeum (1b—18) : A Magyar Orthodox Egyház művészeti és kulturális öröksége. — Herman Ottó Emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9—19): A diósgyőri vár tör­ténete. — Déryné-ház (9—19); a miskolci fotográfia története. — A miskolci színészet emlékei. Filmszínházak: Kossuth (f3): Banánhéjkeringő (szí. magyar, 14 év, felemelt helyár!) — (hná, 7 és 9): A zsaru szava (szí. francia, 14 év, kiemelt, l. hely­ár!) — Hevesy Iván Filmklub (iá): Carmen <szí. -panyol). — (f7); Mi'et szett »mei (szi. ame­rikai, 16 év, felemelt helyar!) — Táncsics (f4): A 222-es járul (szí. szovjet). — (£6 és f"): Tánckar (szí. amerikai, felemelt nelyár!) — Táncsics kamara­mozi (f5): A bátor lovacs-ia (mb. szí. argentin). — (fo: Queen (szi. magyar, kiemelt. 2. helyér!) — Táncsics videomozi (f3, fő és £7): Gyilkosok körú'- ja (szi. francia). — Szikra (f5 és rr>: Gengszterek klubja (szí. amerikai, 14 év, kiemelt, 1. helyár!) — Fáklya (4, 6 és 8): Emlékek, emlékek (szí. francia, 14 év. felemelt helyár!) Fáklya kamaramozi <f5): Csók, Anyu! (szí. magyar, 14 év, (elemeit helyár!) — Fáklya videontozi <f3 és f7): A seriff és az ide­genek (zí. Olasz). — Petőfi (f5 és f7): A halait a hangyák hozzák (mb. szí. csehszlovák, 14 év!) — Tapolca, Ady (7 és 9): Szépleányok (szí. magyar, 14 év!) — Vasas Parkmozi (9): A kicsi kocsi legújabb kalandjai (mb. szí. amerikai, kiemelt, 1. hely­ár!) — Avas-déli kertmozi (9): A zsaru szava (francia, kiemelt helyár!) — Hámor, Bükk (f6): Az álarcos lovas legendája (mb. amerikai, felemelt helyér!) — Szirma. Radnóti (6): Álomszere­lem (angol. 14 év!) RÓNAI VIDEOMOZI Bnrsalino és társa Francia—olas/, gengszterfilm Fsz : Ali in Delon Kezdés: 17 és 19 órakor. SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25; Családi tükör. — 9.00: Szí­nes népi muzsika. — 10.00: Hí­rek. — 10.05: Ismét — a javá­ból! Petőfi rádió: 8.00: Hirek. — 8.11; Népszerű muzsika — vi­lághírű előadók. — 8.50: Tíz pero külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Világirodalmi Dekameron. — 9.38: Dalok a tengerről. — 10.00: Szombat délelőtt. Bartók rádió; 8.00: Hírek. — 8.18: Bartl Erzsébet orgonahang­versenye. — 9.19: A szép mol­nárlány négy arca. — 10.19: Ver­di: A szicíliai vecsernye. —10.30: Slágerlista. — 11.00; Hangfelvé­telek felsőfokon. Miskolci rádió: 8.00: Műsoris­mertetés. Hirek, időjárás. laD- szemle. — 8.10: Hová menjünk, mit csináljunk? — Program- ajánlat. — 8.20: Visszapillantó, (információk, tudósítások, ri­portok a hét legfontosabb ese­ményeiről.) — 8.40: Napjaink kérdései. Önodvári Miklós Jegy­zete. — A zenét szerkesztik a hallgatók. Telefonszám: 35-510. — 9.00: Észak-magyarországi Krónika. — 9.30: Mikoíonlánc. Riporter: Tolnai Attila. — Sport. — 9.55—10.00: Műsorismertetés. Televízió, 1. műsor: 8.30: T.cvé- torna gyerekeknek. — 8.35: Óvodások filmműsora. — 8.55: A világ állatai. — 9.25: XXXII. nyári úttörő-olimpia. — 10.25: Telemim. — 10.35: Lányok, fiuk. — 11.15: Képújság. Televízió, 2. műsor: 9.00: An­gol nyelvlecke. — 9.30: Az Olsen- tanőa harcba indul. — 11.10— J 1.30- Nas ekran. ORVOSI ÜGYELETEK Körzeti orvosi ügyeleti szol­gálat — sürgős esetek ellátásá­ra — a következő helyeken ta­lálható Miskolcon, a hét végén: az I. és II. Kerületben lakók­nak a Csabai kapu 9—11. szám alatt (bejárat a Bottyán János utcai oldalon), telefon: 63-333, 63-124. A III. kerületben lakók­nak az Első u. 4. szám alatt (telefon: 51-704). Az Első utcai ügyelet hétvégeken este 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig a bükkszentkertjßzti és a répáshu­tai lakosokat is ellátja. Jó tud­ni, hogy ezeken a helyeken hétköznap déli 12 órától délután 3 óráig, valamint este 7 órától másnap reggel 7 óráig ügyel­nek. Gyemekorvosl ügyelet, 14 éves korig, a város egész területére a Hunyadi u. 21. szám alatt van. Telefon: 15-698. A hétvé­geken pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a beteg gyermekeket. Az ideiglenesen Miskolcon tartózkodók a szállásuk szerint illetékes ügyeleti szolgálathoz tartoznak. A vasgyári rendelőintézetben szombaton reggel 7-töl 13 óráig az alábbi szakrendelések mű­ködnek : fogászat, szemészet, belgyógyászat, laboratórium, nőgyógyászat, A fogászati ügye­let szombaton déli t órától hétfőn reggelig tart a Csabái kapu 42. szám alatti tüdőkór­ház szájsebészeti osztályán, te­lefon: 68-622. Állatorvosi ügyelet Miskolc város területén júli­us 3-án (pénteken) 15.30-tól Jú­lius 6-án (hétfon) reggel 7.30-ig dr, Gönczi Károly körzeti állat­orvos ügyel. Lakása: Szebeni u. 8. szám. Telefon: 68-805. Be­jelentés: 8—9 és 13—14 óra kö­zött. GYÓGYSZERTÁRÁK Szombaton és vasárnap reg­gel 8-tól 20 óráig tart nyitva a Széchenyi út 3—9. szám alatti (Pátria-ház) gyógyszertár, tele­fon : 35-951, és 8-tól 17 óráig az Avar u. 2. szára alatti gyógy­szertár. Szombaton délután 5 óráig tart nyitva a Kun Béla “ti gyógyszertár. A Pátria-házi és az Avar utcai állandóan, a Kun Béla úti hétközijén látja el az éjszakai ügyeleti szolgálatot. Az Engels u. 44. szám alatti gyógyszertár 8-tól 14 óráig tart ügyeletet. SZERVIZEK A Gelka televízió- és köz- pontiantenna-javitó szervize szombaton délig vaja a beje­lentéseket. Címük: Testvérvá­rosok útjai szolgáltatóhoz, te­lefon: 66-666, 66-653. Vasárnap reggel 8-tól déli 1 óráig ügye­letet tartanak. A Vilikész rádió- és televízió­javító műhelye a Szűcs Sámu­el u. 5. szám alatti szervizé­ben szombaton reggel 7-től 14 óráig, vasárnap reggel 7-től 13 óráig tart ügyeletet. Telefon: 15-601, 36-599. Az autószerelő kisiparosok közül július 4-én és 5-én Kiing Ferenc, Mária u. 28. szám alatti mester tart ügyeletet. Helyszí­ni autójavítás, segélyszolgálat, vontatás: Pálfi Sándor, Közép­szer u. 96. CB AM15, telefon: 68-892. TEJ ÉS K ENYER a-rii-iu icj es Kenyér \ sarnap reggel 7-től 11-ig, bo áron: az Express étterembe az Aranycsillag vendéglátóin ban, az Ifjúság étteremben a Művész bisztróban. A Kai wicc étteremben 6-tól ll-ig, Diófa étteremben 9-töl ti őri lehet tejet és kenyeret vás rolni. A Gyorc étterem vast naponként 6-tól 10 óráig áru tejet, vajat, péksüteményt, ti terméket és kenyeret. Az Égj tem étteremben vasárnap re p‘ J7’4“! 15 óráig (ha a kés létből futja, estig Is) vásári hatunk tejet, kenyeret cukra, süteményt. A Lenin tér 1. szá alatti tejivó vasárnap reggel tol 9 óráig van nyitva. SZOMBATI ÜGYELET A TANÁCSNÁL ......--­ton Is lehetőség van a Pe u. 39. szám alatti hivatalban a Tanácsház tér 8. szám alt a tanácsi dolgozók 8-tól 13 ói ügyeletet tartanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom