Déli Hírlap, 1987. július (19. évfolyam, 151-177. szám)
1987-07-20 / 167. szám
fl a nyeregbe Az úszás után következik a kerékpározás, majd a futás. A triailonban a versenyzőknek minden másodpercért meg kell küzdeni. Horányi Zsuzsa (képünkön) az úszás után csak cipőt húzott és vizes fürdőruhában pattant fel a kerékpár nyergébe, hogy lekerekezze a 20 kilométert. S győzött... Ismét nagy sikert aratott a KISZ Miskolc Városi Bizottságának és a városi tanács ifjúsági er< sportosztályának kétnapos rendezvénye, a Máiyi tónapok. (Erről és a hét vége sport- eseményeiről a 7. oldalon számolunk be.) (Szabó István felvétele) Az atomfegyvermeules világért Gmk az albérlőm (CIKK A 3. OLDALON) # P&blTIKAI NAPILAP * XIX. ÉVFOLYAM, 167. SZÁM 1987. JÚLIUS 20., HÉTFŐ ÁRA: 2,20 FORINT Ma reggeli telelőn Miskolcon 35 fokot mértek Az ország számos helyén mértek tegnap 37 fokos re- kordmelcget. Miskolcon, is hőségtől szenvedtünk. Hány fok volt valójában? — kérI szag nagyobb részében 30— 34 fokra számíthatunk. Helyenként már előfordulhatnak záporok, zivatarok. Segélyt kért a kontráknak Ronald Reagan amerikai elnök felújította kampányát a nicaraguai ellenforradalmárok támogatásáért, arra buzdítva a kongresszust, hogy újabb segélyeket szavazzon meg a managuai kormány megdöntésére törő kontráknak. Reagan elnök a nagyobb nyomaték kedvéért ismét hatalmi törekvéseket tulajdonított a Szovjetuniónak a közép-amerikai térségben, amelynek útjában, szavai szerint, a kontrák képezik az egyetlen akadályt. Irak és Irán megbékéléséért c Ma New Yorkban a Biztonsági Tanács nyilvános ülése elé terjesztik az iraki —iráni háború befejezését szorgalmazó határozattervezetet. Ebben a BT első ízben szólítja majd fel a hét éve háborúzó feleket az azonnali tűzszünetre — jelentették a hír ügynökségek. Állítólag a testület javaslatot fogad el arra nézve is, hogy a két hábolút vívó ország ne juthasson újabb fegyverekhez. Béketalálkozók deztük ma kora reggel az Országos Meteorológiai Intézet repülőtéri főállomásán. A hirosimai, nagaszaki alomtámadás 42. évfordulójára augusztusban több rendezvénnyel is emlékezik az Országos Béketar.acs. A fiatalok az Ország több városában, községében készülnek az évfordulóra. Céljuk felhívni a figyelmet az atomháború veszélyeire, kiálTni az atomfegyvermentes világért. Az. OBT ifjúsági bizottsága felhívással fordul mindenkihez, hogy váljék ez a nap országos békemozgalmi akciónappá. Az OBT tudományos és kulturális bizottsága augusztus 5-én. a Magyar Tudományos Akadémián, szintén A Minisztertanács közleménye Emelkednek egyes fogyasztói árak A kormány határozatot hozott a gazdasági egyensúly javítása, a belső fel- használás mérséklése, a költségvetés hiánya és a fogyasztói ártámogatások csökkentése érdekében. Ezzel összefüggésben döntött egyes fogyasztói árak, szolgáltatási dijak emeléséről, illetve jövedelemkiegészítő intézkedésekről. 1Í187. július 20-tól arz alábbi fogyasztói árintézkedésekre kerül sor: — A motorbenzin és gázolaj literenként 2 forinttal drágul. A 92 oktános motorbenzin új ára például 22 forint lesz literenként, a gázolaj ára pedig 11,70 forintra változik. — A háztartási energia- hordozók ara (díja) átlagosan 20 százalékkal nó. Ezen belül a szén ára átlagosan 23 százalékkal, a briketté Hl százalékkal, a kokszé 16 százalékkal. a tűzifáé 20 százalékkal, a háztartási tüzelőolajé 29 százalékkal a propán-bután és vezetékes gázé 17 százalékkal, a távhőszolgáltatásé 22 százalékkal, a villamos energiáé pedig átlagosan 18 százalékkal emelkedik. Így például a Budapesten vásárolt háztartási (mosott) szén pályaudvari telepi fogyasztói ára 100 kilogrammonként 56,50 forintról 68.156 forintra, a dorogi briketté 94 forintró; 302,50 forintra, a tűzifáé 97,50 forintról 117 forintra emelkedik. Budapesten a szilárd tüzelőanyagok házhoz fuvarozási díja 20 százalékkal nő. A háztartási tüzelőolaj literenkénti ára 6,20 forintról 8 forintra emelkedik. A szilárd tüzelőanyagoknál, és a háztartási tüzelőolajnál a SZOT-tüzelőulalványok beváltási határideje 1987. december 31-ig meghosszabbodik. További igények esetén a kibocsátott utalványok száma a SZOT kezdeményezésére növelhető. Az 5 kilogrammnál nagyobb töltési súlyú palackban a propán- bután gáz kilogrammonkénti ára a fűtési idényben 7.70 forint, a fűtési idényen kívül 5,60 forint lesz. A távfűtés légköbméterenkénti díja 28.80 forintról 34,20 forintra, a táv-melegvízszolgálta- tas vízköbméterenkénti díja pedig 13.50 forintról 14,70 forintra emelkedik. A villamos energia kilowattóránkénti díja országosan egységesen 25 fillérrel, a külön mért éjszakai áram tarifája kilowattóránként 20 fillérre] drágul. A villamos energiánál és a vezetékes _ gáznál a felemelt díj a szeptember 20-a után leolvasott fogyasztásra érvényes. (Folytatás a 8. oldalon) az évfordulóhoz kapcsolódva Együttélés a nukleáris kor problémáival címmel rendez konferenciát. Az OBT eg.v házközi békebizottságának felhívása alapján az egyházi békeszolgálat keretében- az augusztus 8-ról 9-re virradó éjszaka több hazai templomban éjjeli békeimákat tartanak. Július végén, augusztus elején, a Pest megyei Béren, valamint Budapesten rendezik meg az Európai Ifjúsági Béketalaikozót, ahova nyolc országból érkeznek a fiatalok. Ez az akció szinten kapcsolódik az augusztus 6-ai megemlékezésekhez. Augusztus 28. és 30. között különféle ifjúsági békeközösségek, baráti társaságok találkoznak Érd-Si- monmajorban. Az országos rendezvény fórumok, viták, műhelybeszélgetések révén lehetőséget ad a véleménycserére, fontos kérdések tisztázására u>. — Túl sok évre nincsenek visszamenőleges adataink. ám minden vaiószínü- ség szerint rekordot jelent a tegnap délben mért 35,4 fokos meleg. Csak érdekességképpen hadd mondjuk el, hogy három évvel ezelőtt ugyanezen a napon alig 22,2 fokot, míg tavaly július 191én 25,9 fokot mértünk Miskolcon. Nem elképzelhetetlen, hogy ma ismét rekordot regisztrálhatunk, hiszen már kora hajnalban 20 fok volt a hőmérséklet városunkban. Ez utóbbi* látszik alátámasztani az előrejelzés is. Amely szerint észak-nyugaton ugyan mar délutáni felhőképződés. és ,,csak ’ 25—29 fokos meleg lesz, ám az or• Ki tudja, mennyi időre, de haladékot kapott nz LKM tisztasági fürdője. A lakosság kérésére — mindössze két napig voltak zárva, - újra fogudják a vendégeket. Igaz, hogy ráfizetéses, de akik igénylik a meglétét, azok számára nélkülözhetetlen. Mindezt figyelembe vették, mérlegelték a döntéskor. Miképpen számolhatnák fel a fürdő veszteségeit? Erről írunk a 4. oldaton. (Fejér Ernő felvetőre) >fc Lassan kialakul az új lakónegyed a Marx térnél. Nemcsak a lakásokba költöztek be. hanem sorra nyílnak meg a földszinteken a boltok, szolgáltató üzletek. Nemrég arról is hírt adtunk, hogy ebben a térségben üres üzlethelyiségekre lehet még pályázni július harmincadikaig. Az üzlethelyiségeket licit utján lehet elnyerni: azé a bérleti jog, aki többet ajánl igénybevételi díjként. Az induló összegeket a Marx Károly utca 2. és 4. szám alatti, harminchat négyzetméteres helyiségek esetében 252 ezer forintban jelölték meg, az egyetlen tizennyolc négyzetméteresét pedig 126 ezerben. (Fejér Ernő felvétele) Jcloili eielöiés Portugálián A liberális jobboldal előretörését eredményezték a tegnapi parlamenti választások Portugáliában. A törvényhozás 250 tagjára és az Európa Parlament 24 képviselőjére nyolcmillióan adták le voksukat. Abszolút többséget szereztek a szociáldemokraták. Alvaro Cu- nhal, a portugál kommunisták vezetője a jobboldali előretörést azzal indokolta, hogy a haladó baloldali erőknek nem sikerült összehangolniuk elképzeléseiket.