Déli Hírlap, 1987. június (19. évfolyam, 125-150. szám)
1987-06-16 / 138. szám
Sport ■ John McEnroe, a neves amerikai teniszező bejelentette, hogy hátsérülése miatt nem indul a wimbledoni bajnokságon. ■ Mölln-ben, az autócross EB-futamon, Hellinger Gusztáv, a Gázművek SE sportolója a 6. helyen végzett. ■ Két mérkőzéssel az osztrák labdarúgó-bajnokság befejezése előtt már biztos, hogy Toni Polster, az Austria Wien játékosa lesz az európai gólkirály, aki eddig 37 alkalommal talált az ellenfelek hálójába. ■ A Hiingalu Budapest Nagydíj atlétikai versenyen a bolgár Donkova a 100 m-es női gátfutásban, Kosztadi- nova a női magasugrásban, Markov pedig hármasugrásban kísérli meg a világ- esúcsjavítást. ■ A jugoszláviai Bledben rendezett evezős regattán női négypár- evezősünk győzött, férfi egypárevezősben Hegedűs harmadik lett. Tárcsázzuk a 07-et A kerékpáros halála Halálos közlekedési baleset, történt tegnap reggel háromnegyed 6-kor Szikszón. Pizsik Elek 78 éves nyugdíRmíot meglátogatják szülei A Rust házaspár Moszkvában tartózkodik, fiukkal ma találkoznak. A szovjet kormány lehetővé tette, hogy a Szovjetunió légterének megsértése miatt, május 28-a óta vizsgálati fogságban levő Mathias Rust 19 éves nyugatnémet sportpilótát meglátogathassák szülei. A Telelottó nyerőszámai jas, szikszói lakos a 3. számú főútról úgy akart bekanyarodni — balra — az egyik mellékutcába, hogy nem biztosított elsőbbséget a már előzésben lévő, Cserlaki László 40 éves járműalkatrész-kereskedő, miskolci lakos által vezetett személygépkocsinak, és összeütköztek. A baleset következtében az idős férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben meghalt. Hármas karambol Hejőcsabán Ma reggel fél nyolckor hármas karambol történt Hejőcsabán, a Csaba vezér és a Sütő János utcák találkozásánál. A Borsod Volán egy hatalmas Kamaz típusú gépjárműve, eddig ismeretlen ok miatt, már túlhaladva a jelzőlámpa-rendszeren, fékezésre kényszerült. (Feltételezések szerint egy szabálytalanul közlekedő gyalogos szaladt át előtte a forgalmas 3-as úton.) A mögötte haladó másik nagy tehergépkocsi motorházával teljesen a Kamaz hátulja alá fúródott. Ebbe a tehergépjárműbe ugyancsak hátulról belerohant egy 14-es autóbusz, amelynek az eleje összetört. Komolyabb sérülés nem történt. A rendőrség a helyszínen megkezdte a vizsgálatot. A rendőrség keresi A lakosság segítségét kérik A Miskolc Városi Televízió tegnap esti műsorában ismét a lakosság támogatását kérte a rendőrség. Munkájukat segítendő, lapunkban is közreadjuk az elhangzott körözéseket. . Kalupka László A Miskolci Rendőrkapitányság a többszörösen büntetett Kalupka László (Miskolc, 1952, anyja neve: Varga Katalin), Miskolc, Vörösmarty u. 30. V/l. sz. alatti lakos elfogását rendelte el lopás bűntette miatt. Személyleírása: 170 cm magas, sovány testalkatú, vékony, görbe orrú, haja világosbarna. Különös ismertető jele: festszerte különböző tetoválások. Jobb alkarján Báró felirat és egy horgony, a bal kéz ujjain Laci felirat. • a bal kézfejen egy indiánfej tetoválás látható. Ruházata: változó. Megjelenése elsősorban a Vörösmarty lakótelepe» es Hejőcsabán várható. A Szikszói Városi Bíróság lopás miatt, a Borsod Megyei Bíróság Büntetésvégrehajtási Csoportja pedig mivel a jogerős szabadságvesztés letöltésére nem jelentkezett Glonczi Lajos (gúnyneve: „Dögös") (Sajószent- péter, 1957, a.: Kalocsai Piroska). Miskolc, Nógrádi S. u. 4. sz. alatti lakos élfogását rendelte el. Személyleírása: 175 cm magas, erős testalkatú, haja fekete. Különös ismertető jele: arcbőre feltűnően ragyás. Ruházata: változó. Megjelenése Miskolc, Sajószentpéter és Aszaló területén várható. A következő gépkocsilopások tetteseinek felderítéséhez kérik a lakosság segítségét : 1987. január 18-án az esti órákban ismeretlen tettes Miskolc-Tapolcán a Junó Hotel előtti parkolóból eltulajdonította a ZV 89-86 frsz.-ú, fehér színű Wartburg 353-as típusú személygépkocsit, melynek alvázszáma: 1 236 208, motorszáma: 1 245 023. Január 21-én délelőtt 9 és 10 óra között a miskolci Bessenyei úton parkoló TH 20-24 frsz.-ú, piros Lada 1300-as típusú személygépkocsit lopták el, melynek alvázszáma : 3 658 139, motorszáma: 4 852.219. Március 5-én reggelre a miskolci Szeles utcából a TK 21-87 frsz.-ú, delfinszürke Trabant Limousin 601-es típusú személygépkocsit lopta el ismeretlen tettes. Alvázszáma: 3 022 739. Motorszáma: 5 B 879 785. Kérik azokat, akik a körözött személyek tartózkodási helyéről, az ellopott személygépkocsikról, illetve a Glonczi Lajos bűncselekmények elkövetőiről információval rendelkeznek. közöljék azt a rendőrséggel. Bejelentéseiket a 07- es telefonszámon, munkanapokon 08-tól 17 óráig a 36-141-es telefonszámon a 24-44-es és a 24-96-os melléken, illetve személyesen bármelyik rendőri szervnél megtehetik. Miskolcon a levegő akrobatái Repülés kottából Uj gépekkel jön a szovjet csapat A szocialista országok honvédelmi szervezetei által megkötött egyezmény értelmében a világ- és Európa- bajnokságok előtt, minden évben más-más országban, megrendezik a szocialista országok motoros műrepülőversenyét. Az idén Magyar- ország, pontosabban Miskolc lesz a házigazda, június 20. és 28. között. Hazánkban 1967-ben Budaörsön randevúztak a levegő akrobatái, Borsod ilyen jellegű repülős-találkozónak még nem adott otthont. Az előkészületek már a befejezéshez közelednek. Az MHSZ Borsod Megyei Vezetőségének aktívái és a miskolci repülőtér személyi állománya is készen áll a szombati megnyitóra. — Néhány hónap alatt teljesen felújítottuk, korszerűsítettük a repülőtér főépületét, a kiképzőbázisnak helyet adó faházat. Elkészültek az új vízvezetékek, kicserélték az elektromos hálózatot is, megszépült környezet várja a vendégeket — tájékoztatott Bogddndi Tibor, a repülőtér parancsnoka. — Kiket várnak Miskolcra? — A Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország és hazánk legjobb, motoros műrepülőit. Az NDK csak megfigyelőkkel képviselteti magát. Bulgária és Románia technikai okokra hivatkozva mondta le a részvételt. Ám itt szeretném megjegyezni, mi mvímm . ./¥ ¥ :¥;■:¥■ ★ A Zlin 50 LS típusú műre szocialista országokban. hogy a szovjetek és a csehszlovákok a világ legjobbjai közé tartoznak, és mi, magyarok is ott vagyunk a nemzetközi élmezőnyben. — Említene néhány nevet? — A szovjet csapatban — ők a maximális létszámmal, 18-an érkeznek csütörtökön — ott lesz a korábbi világbajnok Szmolin, a csehszlovákoknál az ugyancsak VB- aranyérmes Tuchek ... — Milyen gépekkel versenyeznek? — A szovjetek most szerepelnek először a nyilvánosság előtt a SZU—26 M típusú, új gépükkel. Eddig mi Vízbe fulladtak A kánikulai időjárásban — a figyelmeztetések ellenére — többen tiltott helyen, sokan kellő óvatosság nélkül strandoltak, füröd- tek, s a gondatlanság tíz áldozatot követelt az országban. Fürdés közben fulladt vízbe Szentandrás térségében, a Körös holtágán kijelölt szabadstrandon Vngi Zoltán 13 éves helyi tanuló, Tímár külterületén, a Tisza holtágában Patikás József 13 éves helyi tanuló, Már- tély külterületén, a Tiszában Ferenczi Tamás 21 éves Négyszáz milliméteres csövet helyeznek üzembe a Vörösmarty lakótelep környékén ma délben a miskolci vízművek szakemberei, ezért várható, hogy a lakótelepen ebben az időszakban kissé zavaros víz folyik maid a csapokból. Egyáltalán nem lesz víz viszont holnap reggel nyolc és délután két. óra között a Nyitrai. a Selmeci, a Bra- nyiszkói, az Isaszeg utcákban. illetve a Zó ja utcában, a 26-os házszámtól fölfelé és a Zója Kertszövetkezetben, mert a vállalat dolgozói tartálékszivattyút helyeznek üzembe. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: békés DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pi.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-227; gazdaságpolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225; kultúrpolitikai rovat: 18-228; sportrovat: 18-222. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím; Miskolc 3501. Pf.: 178. — Felelős kiadó; VERES Mihály. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17.3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely bírlapkézbesitö postahivatalnál, a nirlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben, és a Hírlap- előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIE). Budapest v József nádor tér 1. — 1908 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi íelző- szamra. Előfizetési, díj egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egv évre 516 forint. Index: 25 951. — készült a Borsodi Nyomdában. Fel. vez.: WIRTH LAJOS. — ISSN 0136-0209. szegedi segédmunkás, Dorog külterületén, a Palatinus bányatóban Bozó Sándorné 44 éves famérö. helyi lakos, L-egénd külterületén, a Csurgó víztározóban Ponicsán Gyula 30 éves betanított munkás, helyi lakos, a hévízi Tó-fürdőben Csiszár Ferenc 29 éves szegedi lakatos, Makó külterületén, a Maros folyón kijelölt szabadstrandon Bráj Sándor 31 éves helyi segédmunkás, Cibakháza külterületén, a Tisza holtágában Furduly Dénes 34 éves tsz-tag, tisza- földvári lakos. Balatonfűz- főn, a tóban Vásárhelyi István 46 éves foglalkozásnélküli, helyi lakos. Dunave- cse külterületén, a Duna holtágában tiltott helyen fíirdött, és a vízbe fulladt Béres Erzsébet 16 éves gépivarró, helyi lakos. pülőgépek igen népszerűek a (Szabó István felvétele) is csak hallomásból tadunk róla. A többiek a Zlin 50 L és LS típusokkal versenyeznek. , — A laikus néző mit lathat a földről? — A műrepülés szabályai vaskos kötetet tesznek ki. Csak annyit: a résztvevők egy 1000x1000x1000 méteres térben repülve, különféle figurákat „rajzolnak” a levegőbe. amit a földről pontoznak a bírók. Nem szabad 1000 méternél magasabbra emelkedni, s 100 méternél alacsonyabbra süllyedni, a szabadon választott gyakorlatnál a négy percet túllépni. A döntő pedig külön érdekesség. Minden csapatkapitány — két nappal a záró előtt — írásban két-három figurát javasol, amihez még a zsűri tagjai is hozzáteszi nek néhányat. Ezeket papírra vetik, s az így kialakult „kottát” kapják kézhez a pilóták. Ám a papirt csak nézhetik, lehet memorizálni, de a figurákat gyakorolni tilos. Ez a legnehezebb feladat ! A verseny 20-án délelőtt 10 órakor az ünnepélyes megnyitóval kezdődik, amelyet az edzőrepülések követnek, majd 21-étől következnek a hivatalos versenyprogramok. A záróünnepséget 28-án. vasárnap délelőtt tartják, amelyet repülö-gá- lanappal kötnek össze. Az érdeklődők a versenynapokon díjmentesen tekinthetik meg a légi akrobaták produkcióit, míg a gálára 20 forint lesz a belépőd!!. (felföldi) Színházi évadzáró Ma és- holnap bérletszünetben játssza a Miskolci Nemzete Színház Paul Burkhard Tűzijáték című zenés vidámságát, csütörtökön a Madách, pénteken az Upor bérletek tulajdonosai tekinthetik meg az előadást, és ezzel véget ér színházunk 1986—87-es évadja. Az évadzáró társulati ülés pénteken délelőtt lesz. Itrt értékelik a szezont, és jelentik be — egyebek között —. hogy kik válnak meg a társulattól. A kistermelők szakmai napja A HNF Kistermelők Megyei Klubja, az Unió Afész, a Pingyom Virága Kerthasznosítási Szakcsoport intézőbizottsága és a Kocsis Pál Kertbarát Szakkör holnap délelőtt 10 órától egész napos szakmai programot rendez a Pingyom Virága Kertnasznositási Szakcsoport területén. Meglátogatják a mintakerteket, és beszámolnak a legújabb kistermelői módszerekről. A kistermelők pécsi országos kiállítására való felkészülésről, illetve a nyár további programjairól is szó lesz. Ezen a napön osztják ki a Pingyom környéke III. borversenyének díjait. A vendégek fél kilenckor a Búza téri buszpályaudvaron. a Kocsis Pál Kertbarát Szakkör tagjai pedig fél tízkor a hejőcsabai gyógyszertár melletti autóbusz-megállóban találkoznak.