Déli Hírlap, 1987. június (19. évfolyam, 125-150. szám)
1987-06-09 / 132. szám
Megszűnt a marxizmus—leninizmus esti középiskola Mához szóló tapasztalatok A morxizmus-leninizmus esti középiskola az 1986-87-es tanévvel beiejezie működését: a Politikai Bizottság 1985 novemberi határozató értelmében tartalmában és formájában is korszerűsíteni kell a tömegpolitikai oktatást. A korszerűsítés természetesen nem jelenti azt, hogy ezentúl figyelmen kívül lehetne hagyni azokat a politikai tapasztalatokat, amelyek a középiskola több, mint negyedszázados működése során felhalmozódtak. A „megszüntetve megőrzés” ' célkitűzését szem előtt tartva, a pártszékházban baráti eszmecserén találkozott Kovács József, az MSZMP Miskolc Városi Bizottságának titkára azokkal az iskola- és tagozatvezetőkkel, propagandistákkal, akik az elmúlt huszonöt esztendő alatt ismertették és népszerűsítették a párt politikáját, alakították a hallgatók világnézetét. Milyen körülmények között kezdődött a munka? Milyen elvárásoknak kellett megfelelniük propagandistáknak és hallgatóknak az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején? A beszélgetés dr. Ka- mody Miklós vezetésével kezdődött, aki majd' két évtizedig, 1980-ig állt az iskola élén. / — 1957-ben jelentős előrehaladás és változás történt: elkezdődhetett a marxizmus— leninizmus elméleti oktatása, az üzemekben és a marxizmus—leninizmus esti egyetemen. A két oktatási szint közötti űrt töltötte be az esti középiskola. Az első évfolyam az 1962—63-as tanévben szerveződött, öt osztállyal és száz hallgatóval. Az iskola néhány éven keresztül kereste a helyes mértéket: el kellett kerülnünk a maximalizmust. de a problémák leegyszerűsített „tálalását” is. Végül is azt hiszem, hogy sikerült egyre igényesebb világnézeti oktatást nyújtanunk a középvezetőknek, a fizikai dolgozók közül kikerült alapszervezeti vezetőknek. A második évfolyamtól kezdve az osztályok száma a hétszeresére, a hallgatóké pedig a háromszorosára nőtt. Nincs pontos statisztikám, de a negyedszázad alatt szerintem több ezren, ha nem tízezren végeztek nálunk. 1974—75-től kezdve nemcsak a struktúránk változott — kihelyezett tagozataink ekkortól kezdték ei működésüket az üzemekben —, hanem némileg feladataink is: gyorsabban, naprakészebben kellett reagálnunk a helyi gondokra. Nyilas Sándor, az UCM- ben működő iskola vezetője így beszélt erről az idöszok- •ófc — Az iskola presztízse Kákánk mindig nagy volt: háfilmmúzeum a Kossuthban Az ezeregyéjszaka virága Pasolini élettrilógiáinak nevezett három filmje köziül (Dekámét on, Canterbury mesék, Az esseregvéjszaka virága) falén a legsikerültebb. Az 1974-besi készült műben tizenöt szerelmi kalandot mesél el... A filmet június 20-ig különböző időpontokban láthatjuk a Kossuth moziban. A mai és a holnapi előadások délután háromnegyed ötkor és 7 órakor, valamint este 9 órakor kezdődnek. rom-négyszáz jelentkező közül válogattuk ki azt a száz hallgatót, akit végül felvettünk. Nem túlzók, amikor »azt mondom, hogy mi mindig biztos bázisa voltunk a káderutánpótlásnak. Sok párttitkárt, KISZ-titkárt neveltünk — talán innét is származott a tekintélyűnk a vállalaton belül. Ennek a tekintélynek köszönhettük, hogy az elsők között voltunk, akik például megismerték és megvitathatták a vállalati tervet... Bodnár Zoltán 1972 és 1980 között osztályt vezetett. 1980-tól, mint tagozatvezető tevékenykedett. — Azt jávaslom. beszéljünk most az elmúlt néhány esztendőről, hiszen a legtöbb tanulságot talán innét meríthetjük! A 80-as évektől fogva jelentősen megnövekedett a fiatalok aránya. Korábban 50—60 százalék volt a párttag hallgatók aránya, míg most 45—50 százalékra csökkent. Szerintem ez nem baj, hiszen így tulajdonképpen nőtt a befolyásunk, és egyfajta előkészítő munkát is végeztünk. Az elmúlt öthat évben megnőtt nyílt vita jelentősége, a mindennapi élet a gyakorlati kérdések megválaszolását igényelte tőlünk. Ezután is arra kell törekedni, hogy ne tan- könyvízű válaszok hangozzanak el: nekünk a gyakorlati életben eligazodni tudó emberekre van szükségünk. Kovács Endre a hatvanas évek elejétől tanított. Az elmélet és a gyakorlat tetten- érhető ellentmondásairól beszélt: — Az elkövetkezendő oktatási formának jobban meg kellene találnia az elmélet helyes arányait a tananyagon belül, mint ahogy nekünk sikerült. Erre annál is inkább szükség van, mert a tömegpolitikai oktatásban — erről mindannyiunknak bőséges tapasztalat áll a rendelkezésére — jobban indukálódnak a mindennapi élet és a tanultak közötti ellentmondásokból fakadó feszültségek. mint általában. ienovoi Miklösné 1980-től vett részt az oktatásban, jelenleg iskolavezető. — Olyan sok szépet mondtak már az előttem szólók erről az iskoláról, hogy nekem látszólag nehéz a dolgom, amikor véleményt kell kialakítanom. Más szemszögből közelítenék ehhez a huszonöt évhez: a legjobban én mindig annak örültem, ha valakinek sikerült leküzde- nie a gondolati bátortalanságát, és minden félsz ellenére csak elmondta a véleményét a közösség előtt. Köz- életiségre neveltük, mert alkalmat adtunk sokaknak arra, hogy megnyilatkozhassanak, hozzászóljanak a köz dolgaihoz. Ha van továbbfolytatásra méltó tapasztalatunk, akkor az a következő: olyanfajta közösségi érzést alakítottunk ki a hallgatóinkban, amelyik mindig is garancia lesz arra, hogy a nagyobb közösség, azaz az ország ügyei iránt se legyenek már sohase közömbösek. Kovács József nagy figyelemmel hallgatta a véleményeket. A jó kétórás eszmecsere végeztével ezt mondta: — Tudom, nem leszek túlságosan pontos, de ez a beszélgetés mégis arra késztet, hogy kijelentsem: a marxizmus—leninizmus esti középiskola nem szűnt meg, csak átalakult. Átalakult, mert az élet arra kényszerít bennünket, hogy a tömegpolitikai oktatás is jobban szakosodjon. A jelenlévők mindannyian tudják, hogy a szakszerűség manapság nemcsak gazdasági továbblépésünknek a központi kategóriája: ideológiai, politikai munkánknak is ilyen irányba kell továbbfejlődnie. Szeretném most megköszönni önöknek és önökön keresztül mindazoknak a munkáját, akik e negyedszázad alatt annyi mindent tettek közös céljaink megértetéséért, propagálásáért. Továbbra is számítunk tapasztalataikra, tevékeny közreműködésükre ! CbaJázsi) Kiállítás a Miskolci Galériában A miskolci születésű Vórcdy Sándor szooiaszmüveszneK nyílt meg kiátiitása a múlt hét vegén a Miskolci Galériában. A művész — aki a fel- szabadulást követően gondnoka volt a miskolci művésztelepnek, majd egyik szervezője és titkára az Észak-magyarországi Képzőművészek Szabad Szervezetének — sokféle anyaggal dolgozik, és ugyanez a sok-' színüség jellemzi az alkalmazott technikákat, sőt témaválasztását és a megvalósítás stílusait is. Sidló Ferenc volt a főiskolán Várady Sándor tanára, mellette Medgyessy Ferenc — mint választott mester — gyakorolta rá a legnagyobb hatást. A huszonnyolc éves korától Budapesten élő Várady Sándor nem csupán szobrászművészként aktív, hanem különféle posztokon képviseli kollégái érdekeit. Miskolci kiállítása június 28-ig tekinthető meg. Keddenként — délelőtt 11-től és délután 3-tól — Jurecskó ljAszló művészettörténész tart tárlatvezetést. A sebzett szarvas című, hegesztett szobor 1970-ben készült. (Kiss József felvételei) Depeche Mode klub Az ifjúsági ház előterébe várják azokat a fiatalokat, akik kedvelik á Depeche htodé nevű rockegyüttest. Az érdeklődők holnap délután 4 órától videóról láthatják viszont kedvenc zenekarukat. Mi utazik haza a Diósgyőri Vasas Vegyeskor Finnországi turné után (Munkatársunk jelenti Tamperéből) Véget ért Tamperében a Tamperén Savéi elnevezésű kórusfesztivál. A négynapos találkozón részt vett a Diósgyőri Vasas Vegyeskar is. A Finnországban rangos eseménynek számító rendezvényre — melynek programjában többek között koncertet adott a King’ "Singers, Mozart c-moll miséjét pedig Erich Berget, a nyugat-berlini filharmonikusok karnagya vezényelte — az elmúlt kedden érkezett ; a kórus. Azóta tizenegyszer lépett fel Juhász Tibor Reményi-díjas karnagy és Pogo- nyi Lászlóné másodkarnagy vezényletével. Kiforrott, tiszta hangzású műsorukat egyaránt igen págy tetszéssel fogadták a Vahnet gépgyárban, a helyi orthodox templomban, az ikaliseni folk- fesztivál megnyitóján és az egyik itteni, a Kodály-mód- szerrel tanító óvoda falai között. A vegyeskar pénteken mutatta be tizenötperces fesztiválprogramját, amelyről a zsűri igen elismerően nyilatkozott. A diósgyőriek számos kedves emlékkel térhetnek haza. A Tamperén Savéi kezdetén például fogadást adott a városházán a polgármester. Erre csupán a fesztiválra érkezett szereplő delegációk képviselőit hívták meg; Miskolc és Tampere hagyományosan jó testvérvárosi kapcsolata miatt viszont az egész Diósgyőri Vasas Vegyeskar hivatalos volt az eseményre. Figyelmes házigazdának bizonyultak a vendéglátó Vesa Sol Ry testvérkórus tagjai is: megismertették városukkal és környékével a miskolciakat. Sajnos az ég sűrűn beborult, s az eső is eleredt. A hűvös idő ellenére nagy sikere volt a Viking-szigeti hajóútnak, amit szaunázással és röplabdázással kötöttek egybe. A legnagyobb tetszést az aratta, amikor a kórus énekesei otthonukban keresték fel a Vesa Sol Ry tagjait. Új barátságok szövődtek, s így a vendégek is közelebbről ismerhették meg a finn szokásokat. az itteni életmódot és -körülményeket. A vegyeskar ma utazik haza a nyolcnapos vendég- szereplés után. Bujdos Attila A művész legújabb munkái közül való a kakasos diszkót terve, amely az idén készült el. műsor KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Klasszikusok délidőben. A Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar hangversenye. — Kb. 13.45: Brahms-kórusok. — 14.00: Hírek. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Orvosi tanácsok. — 14.30: Dzsesszmelódiák. — 15.00: Élő világirodalom. —15.20: Johann Strauss műveiből. — 16.00: Hírek. — 16.05: A Nyitni- kék postája. — 17.00: Gömbvillámok vagy UFÓ-k? — 17.30: Beszélni nehéz. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Betűtenger. — 20.14: örökzöld dallamok. — 20.52: Lemezmúzeum. — 21.30: Építészet... és hagyomány. — 22.006 Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Régi fúvószene. — 22.50: Vonzáskör. — 23.00: Operaest. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Fúvószene a Szovjetunióból. — 12.28: Népdalkörök énekelnek. — 13.00: Hírek. — 13.05: Popzene sztereóban. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Iránytű. — 15.00: Hírek. — 15.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Nagy Sándor brácsázik. — 15.20: Könyvről könyvért. — 15.30: Csúcsforgalom. — 17.00: Hírek. — 17.30: Kamasz-panasz. — 18.30: Talpalávaló. — 19.00: Hírek. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: Nyolc rádió nyolc dala. — 20.30: Teljesítmények nyomában. — 21.00: Hírek. — 21.05: Nemes Barry Lyndon úr emlékiratai. — 21.23: Népdalkórusok, cimbalomkettősök. — 22.00: „Megőrizni gyermekVolto- mat”. — 23.00: Hírek. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Toronyzene. Bartók rádió: 12.30: Sosztako- vjcs: VII. vonósnégyes. — 12.42: Alessandro Scarlatti-madrigálok. — 13.00: Hírek. — 13.05: A jégmező peremén. — 13.56: Magyar zeneszerzők. — 14.34: Placido Domingo és Shirrill Milmes operakettősöket énekel. — 15.95: Carelli Gáborral, a rádiónapon. ~ 15.25: Zenei tükör. — 16.00: Tatjana Nyikolajevna (zongora) Bach-hangversenye. — 17.22: Zeneközeiben a magnósok. — 18.30: Na maternjem jaziku. — 19.00: Hírek. — 19.05ln der Muttersprache. — 19.35: A Délnemet Rádió Szimfonikus Zenehangversenye. — 20.52: Cliff Richard összes felvétele — 21.32: Anita Cerquetti operaáriákat énekel. — 22.00: Zenekari muzsika. — 22.45: Az európai diszüok világa. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: MűsoríySJTS*8-, Hírek’ időjárás. - 17.35. Fiatalok zenés találkozója. Szerkesztő: Beély Katalin és S?tk-ar *anos" ~~ Közben 18.00— 18.1a: Eszak-magyarországi Krónika. - 18.25-18.30: ilp- £ músorelözetes. 1 “ Televízió, I. műsor: tti.45 - rare*. — 16.53: Tízen Túliak TárT Kalendárium —87i«r ™40: Mini-Stúdló ’67. . .. f®-45* 80 nap alatt a Főid F,sHU m WIUy POgeal- - 19.10: Sins- ' ~ 1930: Híradó. - 20.05. Sogün. — 20.55: Népzene zen^ka£ra. — 21.00: Stúdió »87 — 22.00: New York-í járat — 22.40: Híradó 3. Wati Televízió, 2. műsor- 19 nn. iS- : — 20 25 -E FÖ?« >, zo.nS°raverseny. na ‘h,wJé.rfi kosárlabda Euró- P^bajnoksag. — Kb. 21.ÍO: HírSzlovák televízió: 16.35: Fiatalok sportja. — 17.05: Művelődési műsor. — 17.35: Kelet-szlovákiai magazin. — 17.55: Dokumentumfilm. — 18.20: Esti mese.— 18.30: Távlatok. - 19.30: Híradó. — 20.00: Tolvajok. — 21.45: Autósok, motorosok magazinja. — 22.25: Komoly zene. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Várady Sándor szobrai. — Mini Galéria (10—18): Nagy Béla festményei. — Fotógaléria (10—19): Kassai fotográfusok. — Vasas Galéria (14—19); Ütő Endre kiállítása. — Kós-há* (14—18): Építészettörténeti kiállítás. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Borsod— miskolci Múzura (10—18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — A sárospataki római katolikus egyház gyűjteményéből. — Megyénk régészeti emlékei. — Egy élet az ásványokért — in memoriam Koch Sándor. — Magyar Orthodox Egyházi Múzeum (10—18): A Magyar Orthodox Egyház művészeti és kulturális öröksége. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9—18): A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9—18): A miskolci fotográfia története. — A miskolci színészet emlékei. Miskolci Nemzeti Színház (7): Tűzijáték. (Csortos bérlet). RÓNAI VIDEOMOZI Földre pottyant ember Hangbemondásos amerikai erotikus sci-fi Fsz.: David Bowie 16 éven felülieknek! Kezdés: 16.30 és 19 órakor Kivetítővel is! Filmszínházak: Kossuth (f3): Silverado (mb. szí. amerikai, 14 év, kiemelt 2. helyár!). — Film- muzeumi előadás (hnö, 7 és 9): Az ezeregyéjszaka virága (szí. olasz. 18 év, kiemelt 2. helyár!). — Hevesy Iván Filmklub (f5): A homok asszonya (japán, 18 év!) — (f7): Harmadik típusú találkozások I—II. (szí. amerikai. dupla, felemelt helyár, 14 év!). — Táncsics (f4 és f6>: Emlékek, emlékek (szí. francia, 14 év, felemelt helyár!) — (f8): A nyolcadik utas: a halál (szí. angol,'18 év, kiemelt 1. helyár!). — Táncsics kamara (f5): örült római vakáció (mb. szí. olasz, kiemelt 1. helyár!) — (f7): Egészséges erotika (szí. magvar, 14 év, felemelt helyár!). — Táncsics video (f3. £5 és f7) : A nagy leszámolás (szí. olasz). — Szikra (fő és £7): Három férfi, egy mózeskosár (mb. szí. francia, felemelt helyér!). — Fáklya (1, 6 és 8): Gengszterek klubja (szí. amerikai, 14 év kiemelt j. helyár!). — Fáklya kamara (f5): Queen (szí, magyar, kiemelt 2. helyér!). — Fáklya video (f3 és ! A sikátor hercegei (szí. •’Ohekongi). - vasas Farkmozi (9): Indiana Jones és a végzet temploma (szí. amerikai, 14 év kiemelt L helyár!), — Nehéz- ípan Műszaki Egyetem (5): Szépleányok (szí. magyar, ;« ! Tapolca, Ady (7 és 9): Lövöldözés (szí. japán, 14 év niaSfií llelyár!). - Szirma. Radnóti (6): Zsaroló zsaruk (mb. szí. francia, kiemelt heiySZERDA . £osí,uth fádió: 8.00: Hírek. — 9.20: Eco-mix. - 8.50: Kis magyar néprajz. — 8.55: Béres Jánépj„ kamaraegyüttese ját- - 9.10: Paer: a karmes- l lú ■ 7» a37 V Hsszélni nehéz. - 9.49 Madarász Iván: Mátyás ki— í,ra,VaIs,a' - 10-00: Hírek. rrodalmi világjárás. - 10.o4. Pacsirtaszó. — 10.49: KiaszNÖtáUk. operettekb61. - 11.20: rí£l*! 8.00: Hírek. — 8 m(e.bbek hullámhosszén, s iui®'5?.- \íz perc külpolitika. - 9.00. Hírek. - 9.05: Napközben. Rartók rádió: 8.00: Hírek. — 8.12: Beethoven kamarazenéjéből. 9.10: Rockpódium. —9.4ó: Mahler: UI. szimfónia. — ll.Iór Pillanatkép. — 11.24: Magyar művészek operafelvételeibol. Miskolci rádió: 6.20—6.30 ér 7.20—7.30: Reggeli körkép. — Hirek. tudósítások, információk, szolgáltatások Borsod, Heves és Nógrád megyéből. Televízió, 1. műsor: 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.05: A varieté világa. — 10.05: Ütoo. — 11.03: Stúdió ’87.