Déli Hírlap, 1987. június (19. évfolyam, 125-150. szám)
1987-06-20 / 142. szám
^fl uD Tegnap este — a nyári Mkinct elolt utoljára gördült le a függöny a Miskolci Nemzeti Színházban, a Tűzijáték című zenés darab előadása után. Az évadzáró társulati ülést tagnap délelőtt tartották meg a nézőtéri társalgóban. Kulcsár Imre színművész, a színházi párt- alapszervezet titkára köszöntötte a megjelenteket. Az első perc a kegyeleté volt. a tiszteletadásé azok emléke előtt, akik ebben a szezonban hunytak el. Kanalas I^aszlóné ügyelőre, Nagy I.ászlő főügyelőre és Polgar Géza színművészre emlékeztek néma felállassal. Gyarmati Béla igazgató évadzáró beszédében egyebek között arról szólt, hogy a színház sohasem járhat a középszer által kitaposott sima úton: kísérletezésre, kockázatvállalásra is szüksége van, hogy megújuljon, és így szolgálja társadalmi céljainkat. kultúrálódásun- kat, serkentsen gondolatokra. A most véget ért lét. évadban 17 produkció került a közönség elé. összesen 385 előadásban. Tizenegy premiert tartottak, ezek közül hat volt a nagyszínházi, bérletes bemutató, két darabot a Kamaraszínházban, kettőt a Játékszínben vittek színre, és ebben a szezonban is volt új gyerekdarab, a Meselö kert. A legnagyobb látogatottságnak a Mária főhadnagy előadásai örvendettek, hatvanhétszer adták elő, csaknem negyvenezer néző előtt. A Mesélő kert negyvenöt- ször ment, több, mint huszonháromezer gyerek látta. De ..operettsiker’' volt Brecht Galilei élete című színműve is. a huszonöt miskolci előadás tizennégyezernél több érdeklődőt vonzott. Persze, nem volt minden darab közönségsiker, sőt előfordult néhányszor, hogy érdeklődés hiánya miatt nem tartották meg az előadást. Szükség van a bérlwt.i'endsaec revíziójára is — mondotta az igazgató. A 134 ezer látogató közül 75 ezer volt a bérletes, és a bérleten felül értékesíthető jegyeknek csak a fele kelt el. Az előadásszám és a bevétel meghaladta a tervezettet. Nyolcán válnak meg a színháztól: köztük Blaskó Péter, Szirtes Gábor, Feher Ildikó és Lakatos István. A város párt- és állami vezetése nevében Gdpelné Tóth Rózsa tanácselnök-helyettes kért szót. Időtálló, kiemelkedően jó produkciónak ítélte ő is a Galilei életet — Csiszár Imre rendezéséi —, amely a nemrég lezajlott országos színházi találkozón három szakmai díjat is kapott. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az egész évad teljesítménye mar nem mutat ilyen szép képet: a ip Két generáció, két szép elismerés: Ábrafiám Istvánnak es Szabados Ambrusnak. (Fejér Ernő felvétele) motoros műrepülöversenyének közönség jelentős része e. résztvevői. A mogyarok lea- g ed étien a színház musorp • . . . _ . _ 9 1? ti kajával, kevesli a zen . . ,a' BesenT®' Peter a déli előadást, a színvonalasa, órákban landolt a Ziin 50 LS szórakoztató. könnyedebj típusú gépével (képünkön) hangvételű darabot. Szól Megérkeztek a csehszlovák es arról ts. hogy jobb gazdal- , . ... . kod ássál kisebb anyagi ; n9fe versenyzők is, akiknek gondokkal kellene megküz- tortolták meg az útlevél- és denie a színháznak, illetve rómvizsgálatot, majd este a a tanácsnak. A kiszolgáló tárak, műhelyek színvonala igen sok kívánnivalót hagy maga után — mondotta —*• de ennek az is oka. hogy a színház eveken ál nem használta fel a karbantartási pénzeket. A megfrwitolásr«. hasznosításra váró gondolatok után . kívánt jó pihenést a társulat tagjainak: művészeknek, műszakiaknak, az összes dolgozónak. majd átadta a városi tanács nívódíját Máhr Áginak. Várkonyi Szilviának es Mihályi Győzőnek. A megyei tanács színházi kitüntetödiját — a Déryné- dijat — Ábrahám István vehette át Kurta Mihály köz- művelődési csoportvezetőtől. Gergely István díszlettervezőnek — nyugdíjba vonulása alkalmából — Gyarmati Béla köszönte meg sokévi áldozatkész, ötletgazdag munkáját. Ugyancsak az igazgató jelentette be, hogy a színház örökös tagjai sorába fogadja 42 évi kiváló munkája után a nyugdíjasként is aktív Szabados Ambrus színművészt. Ováció és hosszan tartó taps köszöntötte Brust bácsit. Az évadzáró társulati ülés utolsó mondata már a jövőre utalt: évadnyitó 4ársulati ülés augusztus 24-ón. jomónok is megkapták a leállási engedélyt. így együtt mezőny a ma délelőtti megtörő, (Tudósítás a 6. oWo- 1 (Szabó István lelvet elei) h ^'zterr erseoy Brigádok \ Se atkalmaboe’7is^or*n|ó Rendelőin?* e*yei Korhaz- és szakszt «^‘f*** rendezeseb£‘' b!Z0“sa^ Zemplén n™r'>"‘'-Abauj- brigádmozga eScszségugyi értekezletét "f.h. akt,va" megyet kor\u*tUr™rmeen ben. Krakova An . ségügyi Dolgd Szakszervezetér. °rszag°s társa tartott - m,un^a" egészségügyi dtv!st az gádmozgalmának., . jelenlegi helyzetUUjar,ol> mint további tenni Ta„ " rol. Ezt Ma reggeli telefon az Az Aranykasza mezőgazdasági szakbolt nyitásakor azt ígérték: a Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás munkatársai rendszeresen adnak majd ingyenes szaktanácsot a kiskerttulajdonosoknak a növényvédő szerek és a műtrágyák felhasználásához. Többen érdeklődtek szerkesztőségünkben is: miért késik ez a szolgáltatás? Erről kérdeztük Koncz Istvánt, az állomás igazgatóját. — Korábbi terveink sajnos valóban csak , tervek maradtak. A boltot ugyanis alkalmatlanná nyilvánították a vegyi anyagok tárolására követően ár. Mészáros János, e Megyei Kórház és Rendelőintézet föigazgatóhelyettese tájékoztatta a hallgatóságot azokról az eredményekről, amelyeket itt a 13 éves múltra visszatekintő brigádmozgalomban elértek. A számos kitüntetés és elismerés igazolta, hogy az egészségügyben is • van helye, és sok hasznos tennivalója ezeknek a kollektíváknak. Dr. Nagy Ferenc, az Egészségügyi Dolgozók Országos Szakszervezete megyei bizottságának tagja azt a jelentős társadalmi munkát méltatta, amelyet a brigádok a felvilágosító munkában, az egészségügyi kultúra terjesztéséért végeznek. Végezetül dr. Bereczki Edit az Egészségügyi Dolgozók Országos Szakszervezete megyei bizottságának titkára a brigádok között meghirdeteti poszterverseny legjobbjainak gratulált (fényképeken örökítették meg munkájuk mindennapjait), és pénzjutalmakat adott át. A kelet-nyugati kapcsola- tok jelenlegi fejlődése lehetőséget teremt az előrelépésre a leszerelés terén — mondta Helmut Kohl pénteki bonni sajtóértekezletén. Az NSZK kancellárja hozzátette: szerinte most jó esély van a közép-hatótávolságú rakétákról szóló egyezmény megkötésére. A kormányfői nyilatkozatból ugyanakkor továbbra sem derült ki, vajon az NSZK kormánya a közep- hatótávolságú rakétákról kötendő esetleges megállapodásba hajlandó-e bevonni az amerikai robbanótöltettel felszerelhető nyugatnémet Pershing—1A hadműveleti-harcászati rakétákat. és forgalmazására, lg szakembereinknek sem mihez szaktanácsot adni képzeléseinket azonban i, más úton-módon, szeretne megvalósítani. Jelenleg 1 bolt jöhet számításba: Marx téren levő Kertészki dők boltja és a Búza tér Kertész Áruház. Itt meg' vannak a feltételek a kérni-., _ kaliák megfelelő szakosított'1'3 .rnel,íekefn meleg idö- tárolására és árusítására. Ha számíthatunk, délutántól iporok, zivatarok elválik a megbeszélések után, hogy melyik bolt bizonyul alkalmasabbnak a szaktanácsadásra. ott még a nyáron meg karjuk kezdeni ezt a szolgáltatást. live gomolyfelhősödéssel, énként záporokkal, zi- •okkal. Holnap a felhő- ó vastagodik és csapaidő valószínű. Vasár- fűvösebb is lesz. de jia a legmagasabb holet eléri a 27 fokot. + Felavatták Japánban « világ leggyorsabb vasútját, A légpárnás lármü óránként 420 kilométeres sebesseggel közlekedik. «.«wo »ír"1 (CIKK A 3. OLDALON) Ismét: tombola (A 8. OLDALON) Sevardnadze Belgrádiján u Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter belgrádi tárgyalásai során kifejtette: hiba volna, ha a szocialista országok gépiesen másolnák a többiek tapasztalatait. elfeledkezve a nemzeti sajátosságokról. A jugoszláv diplomácia vezetője pedig arról beszélt, hogy a 30 éve született belgrádi, illőivé moszkvai nyilatkozat ma is megfelelő alap a két ország viszonyának erősítésére. XIX ÉVFOLYAM, 1*2 SZÁM 1987. JÚNIUS 20., SZOMBAT ÁRA: 1,10 forint Abrahám István kapta a Déryné-díjat Évadzárása színházban Mától: Műrepülő parádé Megélénkült a forgalom t«< nap Miskolc légterében és repülőtéren is. Sorro érkeztí a különféle típusú motoros i szállítógépek, velük o szoc alista országok ma kezdőd