Déli Hírlap, 1987. május (19. évfolyam, 101-124. szám)

1987-05-15 / 111. szám

Muflonbébi és három kis csíkos hátú Várják a medvepárt a Vadas­parkba Vígan ugrándozik a tava­szi napsütésben a csanyiki vadaspark legifjabb lakója, Zsolti, a mufionbébi. Noha csak pár napja született, az első lépéseket már 15 perces korában megtette. Igaz ma­mája nélkül még egy tapod­tat sem megy. ami érthető is, hiszen a tápláló anyate­jet nem pótolhatja semmi. Emese, a gondos vaddisz­nókoca büszkén ,,mutatja” a látogatóknak három csíkos hátú csemetéjét.' Tegyük hozzá: büszkesége nem in­dokolatlan. A négyhetes ap­róságok már ügyesen turkál­nak, homokfürdőt vesznek a fák tövében, s élvezik a da- gonyázás örömeit. A vad­kanpapa a szomszédból, a kerítésen túlról szemléli utódait. S ha megunta a gyönyörködést, visszakocog háreméhez, vagy épp elnyú­lik a homokban. ★ A mufloncsalád büszkesége. Zsoltiba, a mamája fel­ügyelete mellett ismerkedik a nagyvilággal. A dámszarvascsaládnál is teljes a béke. A tavaly szü­letett Anettka jó egészség­nek örvend, s önfeledten hancúrozik társaival. A sok szaladgálástól megéhezve, jóízűen csemegézik a fák lombkoronájának fiatal haj­tásaiból. Bár kedvenc éte­lét, a friss zöld füvet sok­szor nélkülöznie keli, bő­ven kap szénát, abrakot. A fiatalabb őzeket külön tartják. Boros Lajos, a park (Folytatás az 1. oldalról) A zöldségellátás év eleji gondjainak felsorolásával kezdte Ráski László, a me­gyei Zöldért igazgatója azt a tájékoztatót, amelyet a megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság tagjainak tartott. A rendkívül hosszú és ke­mény tél, de a múlt évi aszály is tárolási gondokat okozott. A burgonya, a gyö­kérzöldség tavasszal már nem felelt meg a minőségi követelményeknek. Hiány mutatkozik sárgarépából és karalábéból, s az árak en­nek okán jelentősen emel­kednek. A primőrök forgal­mazása is nehezebben in­dult az idén, s csak most, májusban alakul a múlt évi­hez hasonló szinten. Az vi­szont már eredmény, hogy a megyénkben a korábbinál jelentősebb mennyiségű uborkát, salátát és zöldhagy­mát termeltek; a paradicso­mot, a paprikát és a kelká­posztát Csongrád és Bács megyéből szerzik be. Az árakról naprakész ada­tokkal szolgált az igazgató, összevetve más megyék árai­val. Nálunk a burgonya 9,20, míg a Békés és a Győr-Sop- ron megyeiek 10-ért, a Sza- bolcs-Szatmár és a Bács- Kiskun megyeiek 8 forintért adják. A vöröshagyma itt 20, Veszprém megyében 18, Békésben 14. A paradicsom nálunk 155, Szabolcsban 180 forint. Arra a kérdésre, hogy veszteséges-e a vállalat zöld­ség- és gyümölcsforgalma­zása, nemmel válaszolt az igazgató. A saját kiskeres­kedelmi bolthálózatukon be­lül különösen, a külterületi kisboltok között vannak veszteségesek, de a többség nyereségesen működik. A vállalat is igyekszik „több lábon állni”, hiszen a meg­nyugtató és biztonságos el­látást akarja segíteni a ki­egészítő tevékenységekkel is. Prémiumfeladat a lakossági forgalom növelése. A Bács- Kiskun Megyei Zöldérttel való közös gazdasági társu­lás révén létrejött Búza té­ri nagybani piac is ezt szor­galmazza. Ebben az évben további fejlesztési terveik vannak ezzel, azt remélve, hogy az ottani árak ver­senyképesebbek lesznek a tavalyinál. A megyei NEB tagjai ezen­túl még a következőkre vol­tak kíváncsiak. Dr. Csécsy György: lesznek-e a város­képbe illő, ízlésesebb utcai elárusítóhelyek ? Dr. Szigeti Antal: a szerződéses fegye­lem okán aggódik a zöld­ség- és gyümölcsfelvásárlás csökkenése miatt. Szarka János a nagybani piac ko­rábbi terveiről érdeklődött. Nagy Sándor arra volt kí­váncsi, hogy terveznek-e kampányszerű árletörést, s hogyan alakul most a kis­termelőktől történő felvá­sárlás. Az igazgató válaszá­ban elmondta, hogy a Szé­chenyi út bútorzatának ter­vezőjét megbízták: készítse el esztétikusabb pavilonok tervét. Bízik abban, hogy a szerződéses kötelezettségeik­nek eleget tesznek a gazda­ságok és a termelőszövetke­zetek. A hűtőiparral közö­sen üzemeltetik majd a Fo­noda utcai felvásárló telep­helyet, ahová a kistermelők vihetik termékeiket. A kis­termelők Borsod megyei klubjával szorosabb kapcso­latot akarnak létesíteni, egy közös képviselő révén. Balázs Bertalan . vélemé­nye, hogy a vállalat talpon- maradása dicséretes. Hiszen az országban ma már csak 12 Zöldért Vállalat műkö­dik, s ahol megszűntek, ott az ellátásban nagy hiányo­kat hagytak maguk után. A javaslatát viszont fenntart­ja; kisebb, rugalmasabb szervezetekre lenne szükség. Az idei változásokat öröm­mel nyugtázta, látván azt a törekvést, hogy a vállalat a piaci pozícióját, a város és a megye ellátásában betöl­tött szerepét tovább erősíti. Józsa László, a megyei NEB elnöke összefoglalójá­ban szintén méltatta a vál­lalat üzletpolitikai tevékeny­ségét. A biztonságos ellátás érdekében nálunk szükség van e vállalatra. Minden, a zöldség- és gyümölcsellátás­sal foglalkozó eszmecsere az árakban csúcsosodik ki; megállapítása szerint ez or­szágosan magas, s erről nemcsak a Zöldért tehet. O. E. igazgatója szerint róluk a legnehezebb gondoskodni, hiszen érzékenyen reagálnak a környezet legapróbb vál­tozására is. Az utóbbi idő­ben kicsit legyengültek, s fejlődésük is elmaradt a várttól. — Kellene legalább 50 ki­logramm báránytáp, de a beszerzése szinte lehetetlen — mondja gondterhelt arc­cal az igazgató. Még az idén újabb álla­tokkal, illetve állatfajokkal gazdagodik a vadaspark. A rókák, borzok és vadmacs­kák mellett remélhetőleg már a nyáron láthatnak a látogatók farkast, hiúzt és barnamedvét is. A medve­pár a nyíregyházi állatkert ajándéka lesz. Gabit, az egyéves mackót és nejét, a Szovjetunióban befogott szi­bériai barnamedvét hama­rosan teherautó hozza majd új helyükre. Egyelőre ki­sebb ketreccel kell beérni­ük, később azonban, még a tél beállta előtt, tágas, új otthont kapnak. Ugyancsak ebben az évben tervezik, hogy a ragadozóknak külön rezidenciát építenek. Ehhez azonban társadalmi segítség­re volna szükség. De nem­csak erre a munkára várják a segítőkész természetbará­tokat, hanem a vízimadarak számára készülő kis tavacs­ka, illetve a gyermekek kö­rében mindig nagy sikert arató bébi-Zoo kialakításá­hoz is (bonta) A műszaki megújulásért Alkotókat menedzselnek Az angol menedzser szó összetett, bonyolult feladat, nagyobb vállalkozás ' meg­szervezésével és irányításá­val, különösen ennek gaz­dasági vonatkozásával fog­lalkozó szakembert jelöl. Az üzleti életben csak akkor használják, ha valaki mun­kája alapján az iménti kö­vetelményeknek megfelel... Miskolcon is vannak me­nedzserek. Nem is kevesen, pedig hazánkban szervezett menedzseriskola még nem működik. A különféle cé­gek — ha ilyen szakember­re van szükségük — saját tanfolyamaikon képezik ki őket. Elvitathatatlan: a legtöbb menedzser az Alkotó Ifjúság Egyesülés Észak-magyaror­szági Képviseleténél dolgo­zik városunkban. Itt hamar „bedobják” őket az innová­ció mélyvizébe. Dr. Csornai Zoltán képviseletvezető: — Az innováció a megúj­hodás, megújítás szemlélet- módja. Nem lehet leegysze­rűsíteni műszaki vagy köz- gazdasági feladatokra. Va­lójában láncfolyamat, amely az ötlettől a kutatáson, a gyártáson át az értékesítésig tart. Egy műszaki újdonság esetén nemcsak kísérleteket kell lefolytatni, hanem gaz­daságossági számításokat is szükséges végezni, sőt mindehhez jó propagandá­nak kell társulnia. ♦ Hogyan valósul meg mindez önöknél a gya­korlatban? — A mi irodánk annyit termel, mint az ország töb­bi vidéki képviselete együtt­véve. Az elmúlt évben 400 újdonságot, ötletet hoztak be hozzánk. Ebből 219-et megvizsgáltunk, s 80 eset­ben bevételünk is szárma­zott az eredményes mene­dzselésből . /. Ebben az év­ben 150 ötlet érkezett, s 81- ben látunk fantáziát. Az Eszperantó téri Iparcikk Áruházban jelenleg is mű­ködik az a hidraulikus lift, amely egykor csak egy jó ötletként jutott a tudomá­sunkra. Egyik vállalkozó szellemű menedzserünk föl­karolta az elképzelést, létre­hozta a teamjét, megraj­zolták a terveket, majd egy Építésrendészeti bejárás Hasonlít-e a ház a tervre? Építésrendészeti szemlét tartottak a városi tanácsi hivatal műszaki osztályának munkatársai és a közterület- felügyelők Tapolca nyugati részén. Egy napig járták a Martos Flóra és az Iglódi utca által határolt területet. A cél az volt, hogy felderít­sék az engedély nélküli, il­letve az engedélytől eltérő építkezéseket. Közben szemügyre vették a házak homlokzatát, keríté­sét is. Mivel korábban nem követelték meg az építési engedélyt a mel­léképületek felhúzásához, ezeket a kisebb létesít­ményeket most ellenőriz­ték. A 16 építész és négy közte­rület-felügyelő alapos mun­kát végzett. összesen 19 lakóépületet és nyolc üdülőt találtak, amely az engedélytől eltérő formájúra sikeredett. Ugyan­akkor 27 olyan melléképü­letre és 21 garázsra leltek, amely nem hasonlított az engedélyben meghatározott tervre. Találtak 60 olyan épületet, kerítést is, amely­nek a felújítása esedékessé vált. A tulajdonosok a napok­ban kapják meg a felszó­lítást, hogy mielőbb újít- sák fel házuk homlokzatát, tegyék városképi szempont­ból elfogadhatóvá. Ezenkívül csupán ezen a területen két illegális szemétlerakóhelyre bukkantak. A jövő héten Tapolca ke­leti oldalában folytatják az építésrendészeti vizsgálatot. A szeptember végéig tar­tó bejárások során felke­resik városunk északi domboldalát, a Feszty Árpád utca kör­nyékét, a Martintelepet, Szir­mát, Hejőcsabát és Göröm- bölyk kisvállalkozó csoport elké- | szítet.te a liftet, átadtuk, és ' azóta is jól működik... Vagy megemlíthetem a 15 évig (!) kallódó Tolnainé- féle olvasástanítási mód­szert. Mi 1983-ban vettük át az ügyet, s menedzserünk szívós munkájának köszön­hető, hogy végül is ez a módszer utat tört magának. Most ott tartunk, hogy az illetékesek megadták az en­gedélyt az alkalmazására. ♦ Ügy tudom, a képvi­seletvezető házon belül is meghonosított egy újdon­ságnak számító menedzse­lési módszert... — Igen, az úgynevezett project-team munkát. En­nek az a lényege: ha adó­dik egy bonyolult feladat, amely több szakterületet érint, akkor megbízunk az üggyel egy menedzsert, aki ugyan nem specialista, ám ahhoz ért, hogyan kell meg­oldani a feladatot. Ö meg­szervezi a project-teamet. amelybe meghívja a téma legjobb ismerőit, s tanács­adókat is felkér. Ez a rend­szer elképesztően hatéko­nyan működik, az átfutási idő a felére rövidül, s a költségek nem haladják meg az egyébként szokásosat. Legutóbb, miskolci szakem­berek bevonásával, sikeres teamet szerveztünk; kitű­nő munkát végeitek a kü­lönleges darufelújításoknál. ♦ Mcnedzsertanfolya- mokat is szervez a mis­kolci iroda. Milyen az ér­deklődés ezek iránt? — Egy tanulmány szerint hazánkban a 80-as évek ele­jén mintegy 70 jogszabály gátolta az innovációs mun­kát! Kellettek ekkor me­nedzserek ?... Manapság vi­szont nagy szükség van az ilyen szemléletű szakembe­rekre. A reformfolyamat, az innovációs tevékenység hatékonyan nerp valósulhat meg a munkájuk nélkül. Ezt ma már a vállalatok, intéz­mények is belátják, s talán ezéi't nőtt meg ugrásszerű­en az érdeklődés a tanfo­lyamaink iránt... Soltész Rudolf Egy rámpa as élethes Az építők mostanában bebizonyították, hogy Miskolcon is lehet igényesen és szépen felújítani lakóházakat, középü­leteket. Az egyik újjászületett, Kazinczy utcai ház udvará­ban mégsem a szépen lerakott burkolat, a kulturált kör­nyezet ragadta meg fotóriporterünk figyelmét. Azt a rám­pát fényképezte le, amelyik az egyik földszinti lakás bejá­ratához vezet. Azért készítették ezt a feljárót, hogy a moz­gássérült lakók kényelmesen tudjanak közlekedni. Látszólag apróság, de aki tolószékbe van kényszerítve, annak a nor­mális élet egyik legfontosabb feltételét jelentheti ez a pár méteres emelkedő betonpálya. Sajnos, meglehetősen ritka eset, hogy hasonló gondoskodás­ról tudunk beszámolni. Érdemes utánanézni, hogy ahol új utakat építenek a városban, hány helyen gondolnak arra: a zebránál esetleg olyanoknak is az úttestre kell lépniük, akiknek a szegélykő leküzdhetetlen akadályt jelent Nem hisszük el, hogy ne lehetne néhány szegélykövet megbil­lentve, ferdén bebetonozni a gyalogátkelőhelyeknél. Még az a morbid ötlet is eszünkbe jutott, hogy mi történne, ha né­hány napon át tolókocsival, mankóval közlekednének a vá­rosban azok, akik esetleg megtehetnék, hogy segítsenek ezeken a gondokon, akár jogalkotóként, akár tervezőként vagy kivitelezőként... (kiss) Nemcsak a miskolci. hanem at országos árak is magasak II Zöldért biztosan áll a ián

Next

/
Oldalképek
Tartalom