Déli Hírlap, 1987. május (19. évfolyam, 101-124. szám)

1987-05-30 / 124. szám

rónjkája A Megyei Bűnmegelőzési Tanács ülése Önvédelmi csoportok óvják a hétvégi házakat A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Ta­nács tegnap a pártszékház­ban Porkoláb Albert a me­gyei tanács elnökhelyettese, a Bűnmegelőzési Tanács el­nöke elnökletével tartotta ülését. A testület tagjait elsőként Korózs András rendőr ézre- des, a főkapitány közbizton­sági helyettese, a Megyei Bűnmegelőzési Tanács titká­ra tájékoztatta Borsod-Aba- űj-Zemplén megye 1987. I. ■negyedévi bűnügyi helyzeté­ről, majd Tóth András, az Unió Afész főosztályvezetője adott, tájékoztatást a kert­szövetkezetekben elszaporodó betöréses lopások helyzetéről, a megelőzésükre kezdemé­nyezett önvédelmi csoportok létrehozásáról. Mint a tájékoztatóban el­hangzott, Miskolcon és a városkörnyéken a szövetke­zet, gesztorságával 54 szak­csoport működik, ezek közül 23 kerthasznosítási szakcso­port, amelyekben 3700-an tevékenykednek. Az utóbbi években a' kertbarátmozga- lom kiszélesedésével erőtel­jesen fiövekedett a szakcso­portok száma. Jelentősen gyarapodtak az anyagi ja­vak (szebb és nagyobb hét­végi házak épültek, legtöbb­jükben hűtőszekrény, televí­zió, rádió is van, ugyanak­kor a mezőgazdasági te­vékenység végzéséhez is értékesebb eszközöket — rotációs kapa, motoros per- .rnetező stb. — szereztek be va tulajdonosok.) A kertszö- -.veíkezeti tagok gyarapodá­sa nem kerülte el a bűnö­zők figyelmét. S noha késő ..tavasztól kofa őszig elsősor­ban a mezei lopások a leggyakoribbak, ősztől tava­szig ugrásszerűen megnő a betöréses lopások szama. Ebben szerepet játszik az is, hogy a tulajdonosok egy része nem fordít kellő gon­dot anyagi javainak védel­mére. Nem ritkaság, hogy az őszi munkálatok elvégzése után a tulajdonos tavaszig felé sem néz a hétvégi házá­nak, Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1986 januárja és 1987 májusa- között 41 betörést regisztrálhattak a szövetkezethez tartozó szak­csoportoknál, s ezek a bűn- cselekmények az eddig is­mertek szerint 415 ezer fo­rint kárt okoztak a tulaj­donosoknak. Ezek a tényék arra in­dították a szakcsoportok tagjait, hogy maguk közül figyelő szolgálatokat szer­vezzenek, a betörések szá­mának csökkentése érde­kében. Ahol ilyen szolgalat működött, ott elenyésző a betörések szánva, sőt több szakcsoportban nem is tör­tént ilyen bűncselekmény. E csoportok működését meg­elégedéssel vették tudomá­sul a Borsod-Abaúj-Zemv- lév Megyei Rendőr-jöka.pi- tanysag és a Miskolci Rend­őrkapitányság vezetői is. s javasolták: önvédelmi cso­portokká alakítsák át eze­ket. Így országosan elsőként Miskolcon és vonzáskörze­tében 11 kerthasznosítási szakcsoportban már meg is alakultak e csoportok, négy szakcsoportban pedig ezek­ben a napokban történik e2 meg. Tevékenységük nem­csak a személyi tulajdon megvédéséhez járulhat hoz­zá, de a társadalom számá­ra is hasznos ez a kezde­ményezés. A tanács tagjai végül megtárgyalták, és elfogad­ták az 1987. évi bűnmegelő­zési hónap programját, amelynek fő témaköre a cigánylakosság társadalmi beilleszkedésének, segítése lesz. Elfogadták az ezzel kapcsolatos pályázati kiírást, és ajánlást tettek a propagan­daelőadások témaköreire. (A pályázatot részletesen közöljük majd lapunkban.) Vasárnap a Komló ellen1: Bizonyítani szerelnének TTjabb vereséget szenve­dett. s ezzel a kieséstől fe­nyegetett csapatok közelébe került a Diósgyőri YTK NB Il-es labdarúgócsapata. Amely ezen a hétvégén a Komló együttesét látja ven­dégül. Száger György vezető ed­ző még mindig gondterhelt, két játékosa ugyanis to­vábbra sem állhat rendelke­zésére. — Bár többen felépültek sérülésükből, Oláh és Szlif- ka továbbra is a maródiak listáján van — kezdte be­szélgetésünket a szakvezető. Lehet nyomozni, vetélkedni! DH—V í V-gycrmeknap az Avason Közös pót-gyermeknapot rendez a Városi Televízió és a Délr'Mtrlap június elsején. Az avas i I gyermeknapi ma­jálist követően lesz ugyan­is a VTV szokásos hétfői adásnapja, és ezúttal a teljes estét a gyermekeknek szen­teljük. De nemcsak erről van szó: vetélkedő indul, nyomo­zásra és versengésre buzdít­juk a gyerekeket. Tréfás meglepetések, izgalmas fel­adatok várnak minden ér­deklődőre az adás ideje alatt, és már előzőleg is. Természetesen nem marad­nak el a nyeremények sem... A versengés már megkez- í dődött. ugyanis a Déli Hír- j lapban olvashatták a vállal- j kozó kedvű gyerekek a fel­adatokat, amelyeket teljesít­se részt vehetnek a továb­bi küzdelemben. Harminca­dikén, azaz ma délelőtt tíz órára várjuk a megfejtések­kel a gyerekeket a Pattan­tyús utcai 43. Sz. Általános Iskola aulájába. Közülük kerülnek ki azok, akik az elsejei, hétfői élő adásban vetélkednek a fődíjakért. Ér­demes lesz az adást figyelTii, hiszen a nézőknek is szá­nunk jó néhány érdekes, iz­galmas feladatot. Sokan segítik vállalkozá­sunkat a versenyzőknek szánt ajándékokkal. Az elsők között van a sorban a városi úttörőelnökség, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat, és a Borsodi Sörgyár. A Tempó Taxi ezentúl különleges fel­adatra is vállalkozott: részt vesznek a vetélkedő fő fel­adatának megszervezésében, lebonyolításában *. — Sajnos, rajuk vasárnap sem számíthatok! A többiek rendbejöttek, s úgy tűnik, az eímult mérkőzések visz- szafogotíabb teljesítménye után ismét bizonyítani sze­retnék a közönségnek, hogy megérdemlik a bizalmat. Szerdán Gesztelyben az MNK-mérkőzésen n éh árnyán biztató játékot nyújtottak, ám voltak, akik sokkal ke­vesebbet adtak ki maguk­ból, mint amit én vártam tőlük. Bár biztosan nyertünk 7-2 arányban, nem voltam elegedett a játékkal. .. — S mi várható vasár­nap? — Mindenképpen győz­nünk kell ahhoz, hogy is­mét nyugodtabban nézhes­sünk a következő idegenbeli mérkőzés elé. S ugye, vissza kellene szereznünk az el- hullajtott pontokat is hazai pályán. Bízom benne, így is lesz. — Kikre vár ennek meg­valósítása? — Kezdőcsapatot mégnem tudok mondani. Elsősorban a védelemben vannak gond­jaim, így minden valószínű­ség szerint Sebesvizen, a szombat délelőtti edzést kö­vető összetartáson hirdetem ki a pályára lépő együttest. A mérkőzés délután 5 óra­kor kezdődik, a találkozón ár. Szőke fújja a sípot. (ioth) A gyermeknapon: Füzes kések között A kínai cirkusz vakmerő akrobatája életveszélyes mu­tatványával, lélegzetelállító pillanatokban részesíti a közönséget: éles tőrökkel ki­rakott tüzkarikán repül át. ingyen OJ Az Ady Endre Művelődési Ház és a Városi Amatőr, Színház társulata t. gyer­meknapon ajándékkal Ked­veskedik kis nézőinek, v'a- sarnap délelőtt a gyerekek ingyen láthatják Saint-Eyu- péry népszerű darabját A kis herceget. A gyermekeknek a Városi Vadasparkban sem kell be­lépődíjat fizetniük vasárnap. BB rr »« »fr» Hmos idő Felhős reggelre ébredtünk, s a Meteorológiai Intézet szerint ma nem lesz zavar­talan napos idő, gyak­ran lesz erősen felhős az ég, s többfelé várható záporeső. a délutáni órákban pedig zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17. 22, a késő esti órákban 12, 17 fok között lesz. Az ügy eleteken történt Nem lesz víz a Dankó Pista utcában Vízkőlerakódás okozott dugulást a Kuruc u. 33., il­letve az Árpád u. 30. szám alatt tegnap este. A fürdő­szobák fónyomócsövének ki­tisztításával rövid időn be­lül végeztek a MIK szerelői. A vízművek ezúton érte­sítik a lakosságot, hogy hét­főn reggel 8 órától, déli 12 óráig, időszerűvé vált kar­bantartási munkálatok mi­att szünetel a vízszolgálta- ^ tás a Dankó Pista utca ösz- szes lakóházában. A szüksé­ges vízmennyiséget ezért még vasárnap gyűjtsék edé­nyeikbe a lakók. Átadták a miskolci irodát H HÉlmi Kamara Itmi A Magyar Kereskedelmi Kamara észak-magyarországi bizottsága miskolci. Arany János utcai irodájának teg­napi ünnepélyes átadásán részt vett Beck Tamás, a ka­mara elnöke is. A rendez­vényen, amelyet a bizottság elnökségének soros ülésével egybekötve tartottak (a tes­tület az adóreform- és a nyugdíjrendelet-tervezetet vitatta meg), megjelentek Borsod-Abaúj-Zemplén, He­ves és Nógrád megye, vala­mint Miskolc párt- és ta­nácsi vezetői. Beck Tamás megnyitójá­ban vázolta a kamara leg­fontosabb feladatait, kiemel­ve, hogy azok megvalósítá­sában növekvő szerepet szán­nak a területi bizottságok­nak. A kamara vezetése mind nagyobb önállóságot A Borsod Volán új menetrendje Az 1987'88. évi hivatalos autóbuszmenetrend május 31-én 0.00 órakor lép élet­be, és 1988. május 28-ig lesz érvényes. A menetrendválto­zás napjától kezdye vala­mennyi közforgalmú és helyközi és helyi autóbusz- járatot az új menetrend szerint közlekedtetjük. A helyközi járatok menet­rendje 11 kötetben, 55,80 Ft-os árakon jelent meg, elővételi pénztárainkban a menetrendkönyvek mar vá­sárolhatók. A B.-A.-Z, me­gyei 4. sz. kötet 75 Ft-os egységáron kapható. A kedvező fogadtatás mi­att a Miskolc környéki me­netrendi információk kiad­ványa mellett ez évben Ka­zincbarcika. Encs és Ede- lény város és városkörnyéki közlekedése is kis füzet for­májában, 5—12 Ft-os árakon jelenik meg és tartalmaz DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kok: Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: BÉKÉS DEZSŐ. Szerkesztőség: MiskOiC. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527 Postacím: Miskolc 3501. Pt.: 39. Telefonközpont: 38-941 Titkárság. 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-227: eazda- ságpolitikal rovat; 18-224: levelezési coiat: 18-225: kultúrpoli­tikai rovat: 18-226, sportrovat: 18-222. — Kiadja a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszkv út 19. 3527 Postacím: Miskolc 3501. Pf.; 178, - Felelős kiadó: VERES MIHALT. Telefon: 36-121. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szé­chenyi út IS—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Pos­ta Előfizethető bármely hlrlapkézbesítő postahivatalnál, s tiirlapkézhesitőknél. a Posta hírlapüzleteiben, és a Hirlap- ilőfizetést és Lapellátási Irodánál fHELIRi Budapest v. Jó- tsef nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi ielző- számra Előfizetési díj egy hónapra 13 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 951. — Készült a Bor­sodi Nyomdában. Fel. vez.: wtrtb la.tqs — t<=<=n ms? »íw minden, az utazás szem­pontjából fontosnak minő­síthető tudnivalót. Borsod Volán kíván biztosítani a területi bizottságok elnökségeinek annak érdekében, hogy a területi, vállalati érdekekét megfelelő súllyal képvisel­hessék, es hozzájáruljanak az adott terület gazdasági problémáinak megoldásához. Fokozatosan decentralizálni kívánják a kamarai szolgál­tatásokat. elsősorban a kar- biztosítási és okmányhitele­sítési tevékenységet. A terü­leti bizottságoknak aktív sze­repet kell betölteniük a ha­tár menti forgalom segítésé- ; ben. a testvérmegyei kapcso­latok gazdasági tartalommal való megtöltésében. Ezt követően Drótos Lász­ló, az LKM vezérigazgatója, az észak-magyarországi bi­zottság elnöke adott rövid tájékoztatást a bizottság fel­adatairól, célkitűzéseiről. A bizottság, amely Borsod- A-baúj-Zemplén. Heves és Nógrád megye 175 tagválla­lata érdekében végzi kama­rai tevékenységét, alapfel­adatának tekinti e cégek gazdálkodási tevékenységé­nek segítését, megfelelő in­formációk. fórumok biztosí­tását. Ugyancsak fontos fel­adata. hogy támogassa azo­kat az elképzeléseket, ame­lyek a régió termékszerkeze­tének megváltoztatására irá­nyulnak. CENTRUM-HÉTFŐ AJÁNLATUNK! a/-is engedménnyel Kamosz- és gyermekpóló 55,50 Ft-tói 135 Ft-ig %-os engedménnyel Minden lepedő, Minden frottirtörülköző, 76x152 cm-es, Egyes bakfis nyáriruhák 250 Ft-tól 796 Ft-ig EGYET FIZET, KETTŐT KAP, AMÍG A KÉSZLET TART! Műanyag teaszűrök, 17,50 Ft-os és 20,30 Ft-os, valamint 30 Ft-os fém, szines tálca vásárlásakor! ÖNT IS VARJA A

Next

/
Oldalképek
Tartalom