Déli Hírlap, 1987. május (19. évfolyam, 101-124. szám)

1987-05-26 / 120. szám

X«, ÉVFOLYAM, 170. SZÁM 1987. MÁJUS 26, KEDD ÁR A : 1,80 FORINT** Az Országházban A 75 éves Kádár János köszöntése A párt gazdasági progr- m- járó! szólva Kádár János hangsúlyozta: ..Most az a feladatunk, hogy megtaláljuk a további kibontakozás útját. Már nem érhetjük be csupán a tal­pon maradás programjával. Többről van szó. meg kell szilárdítanunk az alaposat, hogy a gyorsabb fejlődés útjára léphessünk. Ehhez a szükséges feltételek adottak: szilárd a rendszerünk, erő­sek a gazdasági alapok, és hagyok a' szellemi erőforrá­sok. S mindez együttjár az akarattal, azzal, hogy az emberek így nyilatkoznak: rendezzük ügyeinket, teremt­sünk rendet, haladjunk elő­re. Mi erre akarunk és fo­gunk építeni.” * A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Ká­dár Jánost a szovjet és a magyar nép közötti testvéri barátság és mindenoldalú együttműködés fejlesztésében szerzett érdemeiért, a béke es szocializmus megszilárdulá­sához nyújtott jelentős hoz­zájárulásáért, 75. születés­napja alkalmából az Októ­beri Forradalom Érdemrend­jével tűntette ki. • A majorettek egy-egy nagyobb rendezvényen díszei a miskold utcáknak ... Az együttes két esztendeje alakult meg, s a Fti- geczky házaspár irányításával végzett munka eredményeként ma már határainkon túl is jól cseng a nevük. Az Európában és Ame­rikában egyaránt népszerű menettáncot sajátos, csak rájuk jel­lemző stílusban művelik. A lányok többsége miskolci középisko­lás; nagy feladatok várnak rájuk a nyári külföldi turnékon. (Cikk oz 5. oldalon.) (Kerényi László felvételei) Gorbacsov a szovjet—román kapcsolatokról Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának tiszte­letére, 75. születésnapja al­kalmából, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága, az Elnöki Tanács és a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa teg­nap az Országházban foga­dást adott. Kádár Jánost Losoncéi Pál, az Elnöki Tanács el­nöke köszöntötte. Szavaiból idézünk: „Pártunk, amelynek élén a kommunisták és népünk bi­zalmából több mint harminc éve On áll, teljesíti törté­nelmi küldetését. Népünk és pártunk történetével elvá­laszthatatlanul összefonódik az ön tevékenysége, kommu-. nista elvhűsége és állhata­tossága, politikai tapasztala­ta és valóságérzéke, mély embersége, igaz hazafisága, s elkötelezettsége a haladás nemzetközi ügye iránt. Ezek. ben az években a gyakor­latban is érvényesülnek a lenini elvek, a párt vezet, de nem uralkodik, fő hiva­tása a haza, a nép önzetlen szolgálata.” Válaszában Kádár János többek között ezt mondotta: „Még fiatal emberként híve lettem a tudományos szocializmusnak, a marxiz­musnak, a szocialista esz­méknek. Ezzel kapott életem vezércsillagot. amely segített eligazodni dolgaimban, ten­nivalóimban. Nagy erőforrá­som volt az is, hogy amikor fiatal munkásember létemre a kommunista mozgalomba kerültem, tagja lettem egy nagy közösségnek: a párt, a szocializmus hívei nagy kö­zösségének. Ez a nagy kö­zösség nekem mindig segí­tett, s mind a mai napig / erőt ad.’’ Tőzfal-bonyodalmak (CIKK A 3. OLDALON) Mihail Gorbacsov szerint Szovjetuniónak és Romániá­nak el kell mélyítenie az ideológiai együttműködést, valamint bővíteni kell a szel­lemi és kulturális értékek cseréjét. Az SZKP KB fő­titkára a tiszteletére adott bukaresti díszvacsorán arról is szólt, ohgy a két ország­nak szüksége van egymás ta­pasztalatainak behatóbb ta­nulmányozására és jobb fel- használására. Bővítik Ma reggeli telefon Minigolfpálya lesz Tapolcán a felsőzsokai iskolát Az idén mintegy 37 millió forintot költenek Felsőzsol- cán fejlesztési és beruházási célokra. Az összeg tetemes részét, csaknem 30 millió fo­rintot a nyolc tantermes ál­talános iskola bővítésére for­dítják. Ennek a munkálatai jól haladnak, és á szakem­berek ígérete szerint az év végére be is fejeződnek. Ezen kívül a nagyközség területén 55 családi ház építésére al­kalmas telket is kialakíta­nak. Az címűit napok bőrös, esős időjárása sem szomorí­totta el a tapolcai Éden kem­pingben pihenőket. Milyen szolgáltatásokat nyújtottak a turistáknak ezekben a na­pokban? — kérdeztük ma reggel telefonon. — Elsősorban a szármát ajánlottuk, amelynek mér + A bolgár kultúra napját köszöntötték tegnap a Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében. Május 25-e Bulgáriában a szláv írásbeliség, a közoktatás napja: tar­ka felvonulásokkal, vidám majálisokkal köszöntik a cirill ábécé megalkotóit, drillt és Metódot. Ez alkalomból Miskolcon a bolgár Balkán Légitársaság népi együttese lépett jaL Lendületes, pergő táncaik kai nagy sikert arattak. é/Pusztai László felvétele) kteiSdttíR ar Az esős napokon ezen. kí­vül a szomszédos barlang- fürdőt is felkerestek, vende­geink. Három napja megnyitot­tuk a teniszpályákat, ezeket a tavalyi árakon lehet igény­be vermi. Két hét múlva már a minigolfpólyán is kel­lemes perceket tölthetnek el az ide látogatok. Most főleg NSZK-beb és hoöawd ven­dégeink vannak, de meg­kezdte nálunk a szokásos üdültetését a Palmo lengyel vállalat is. Harminc lakóko­csi szolgálja a lengyel turis­ták kényelmét. Napsütéses idő Ma reggel már kellemes tavaszias időjárás fogadta a munkába indulókat. A nap további részében eső nem valószínű, s kevesebb felhő várható. Időnként megerő­södhet a változó irányú szél. A hőmérséklet csúcsértéke Wl fok körül lesz. Távolabbi kilátások szom­batig: gyakran lesz borult az ég, és ismétlődő eső, zápor . valószínű. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 9 és 14 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 20 és 35 fok, később 15 és 30 fo£ koeqU yaróalo. >k Az elmúlt év legjobb hazai sajtófotóiból kiállítást nyitot­tak a Munkásmozgalmi Múzeumban. A tárlat június 21-ig tart nyitva. Képünkön: egy felvétel Rédei Ferenc és Bán­halmi Janos díjnyertes sorozatából. Az acélgyártó egyesülés ülésszaka A KGST Intermeía] Acél. gyártó Egyesülés ülésszaka ma kezdődik a csehszlovákiai Brnoban. A tanácskozáson, melyen az acélművek huila- dékanvag-hasznositásának lehetőségeit is megvitatják, részt vesz Drótos László, az L.KM vezérigazgatója is. A leszerelésről tanácskoznak Nagyszabású leszerelési in­tézkedéseket vitat meg a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé a csü­törtökön kezdődő ülésén — közölték Berlinben, A tagál­lamok párt- és állami veze­tői részt vesznek azon az ünnepségen is. amelyet Ber­lin fennállásának 750. évfor­dulója alkalmából rendez­nek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom