Déli Hírlap, 1987. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1987-04-16 / 89. szám

I Jl Tagozatok és tanácsok A szakszervezet a fiatalokért A SZOT Országos Ifjúsági Tanácsa tájérlekezletét tar­tották meg tegnap Miskol­con, a Szakszervezetek Bor- sod-Abaúj-ZempIén Megyei Tanácsa székhazában, me­gyénk, valamint Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár és Nógrád képviselőinek részvé­teiével. A megbeszélésen a szak- szervezetek ifjúsági tagoza­tainak és tanácsainak meg­• Megfiatalított asztalite­nisz-válogatottunk a Szuper Tágéban, Ljubljanában 6:1 arányú vereséget szenvedett Jugoszlávia ' együttesétől. ■ A KNDK Labdarúgó Szö­vetsége kéri a FIFA-döntés felülvizsgálatát, amely ki­zárta az ország csapatát az 1988-as olimpiai játékok se­lejtezőjéből. H Szegeden, az OB I-be jutásért salakmo­toros egyéni osztályozó ver­senyt rendeztek, a Borsodi alakulásáról valamint idő­szerű ifjúságpolitikai kérdé­sekről volt szó. Farkas Tamás, az Orszá­gos Ifjúsági Tanács tagja vitaindítójában azt a folya­matot mutatta be, melynek végeredményeként létrejöt­tek az ifjúsági tagozatok és tanácsok. Nem „ellen-KISZ- ről” van szó — hangsúlyoz­ta —, hanem ésszerű mun­kamegosztásról a két szer­vezet között, a fiatalok ér­Építők Vofán SC vaspapucso, sai közül, Üjhelyi a 2., Szi- ráczki a 3., Juhász pedig a 6. helyen harcolta ki a to­vábbjutást. H A labdarúgó MNK-ban tegnap lejátszott mérkőzések eredményei: DMVSC— MTK-VM 1-4, Ha­ladás—Ü. Dózsa 0-3. Video­ton—PMSC 1-1, Vasasa—Fe­rencváros 1-0. A legjobb négy közé az MTK-VM, a Vasas, az O, Dózsa és a PMSC jutott. dekeönek védelmében, e kor­osztály politikai arculatának formálásában, a demokratiz­mus gyakorlatának, vala­mint a társadalmi szerepé­nek az elsajátításában. A vitában felmerült: szük­ség van-e ifjúsági tagoza­tokra ott is, ahol hatéko­nyan működik a KISZ? Má­sok arra kerestek választ: milyen jogosítványokat kap­nak a tagozatok? A legfon­tosabbnak ítélt tennivalók: a lakáshoz jutás, a munka­helyi beilleszkedés segítése, a fiatalok anyagi megbecsü­lése. LevGiiiiiian az árhullám Apad a Sajó. A Tiszán is levonul lassan az árhullám; a folyó jelenleg Tiszapalko- n.vánál tetőzik. Az I. fokú készültség még érvényben A látogatók szívesen elgyönyörködnek az őzikékben. Muflonikrek születtek A Vadaspark újdonságai .lói állták a nagy telet a csanyíki Vadaspark állatai. A hideg és a hó miatt egyet­len egy sem hullott el. A ta­vaszt pedig új szaporulatok köszöntik. * A március 24-én született öt vadmalac már vígan fut- kározik. Jól viselkedik Amál- ka is, a törzskönyvezett ku­vasz, őt az ebtenyésztők szö­vetségének megyei szervezete ajándékozta a Vadasparknak. Az elmúlt napok szenzáció­ját azonban Zsófi, a muflon­mama szolgáltatta, amikor két egészséges bárányt ho­A látogatók már őket is meg­csodálhatják. Szép kiállítást állítottak össze a Vadaspark dolgozói, amely a Bükk élővilágát mutatja be. Vadász- és hor­gásztrófeák mellett ásvá­nyok, kőzetek is láthatók itt. A Vadasparkban — ami a nyitva tartást illeti — már nyár van. Október 15-é.ig hétköznap 9—18, vasárnap pedig 9—19 óra között vár­ják a közönséget. A hétfő: szünnap. Május elseje után sétakocsikázni is lehet: lo­vas hintóval a parkban, s a Lovagi torna a diósgyőri várban Országjáró diákok találkoznak Szabó Aladárnak, a KISZ Bor^od-Abaúj-Zemplén Me­gyei Bizottsága titkárának el­nökletével tegnap ülést tar­tott az országjáró diákok XX. országos találkozójának szer­vezőbizottsága. A mozgalom 1966-ban, Miskolcról indult útjára, 1975-ben is a borsodi me­gyeszékhely adott otthont a X. találkozónak. Érthető, hogy június 24. és 28. között Miskolc a házigazdája a ju­bileumi ODOT-nak. A diós­győri vár és a Várfürdő lesz az események színhelye. Szerte az országból kétezer diákfiatalt várnak. A szál­láshelyül szolgáló sátorvá­rost a romantikus hangulatú strand területén alakítják ki. A megnyitó ünnepséget, lo­vagi játékkal egybekötve, a várban rendezik meg. A gaz­dag programban szerepel tájfutóverseny, éjszakai bük­ki túra. aggteleki kirándu­lás, városismereti verseny, hangverseny, sok-sok sport- vetélkedő éppúgy, mint vár-' játékok, királynő- és lovag­választás. A rendezvényso­rozat június 27-én, szomba­ton, este tél 9-kor látványos tűzijátékkal zárul a diós­jfc Eredeti hímes tojás a népművészeti boltban. Matyó és kalocsai mintával Húsvéti hímes van a Tiszán. zott napvilágra április 7-én. A DH és a Vas vili közös tombolája Ma: sorsolás Ma délután a Vasvill miskolci, Uítz Béla utca 7. szám alatti mintaboltjába várjuk játékos kedvű olvasóinkat. Egy ETA típusú robotgép, egy ETA típusú szeletsütő, há­romrészes edénygarnitúra és 43 részes evőeszköz-készlet vár gazdára a 4 árakor kezdődő sorsoláson. A nyertesek nevét a holnapi számunkban közöljük. A szombati szá­munkban megjelent tombolaszelvényt - lapunkból kivágva, s kitöltve - még ma délig be lehet dobni a mintabolt­ban elhelyezett ládába. Az ügyeleteken történt Csanyikban. győri várban. A fürgébbek már besze­rezték a húsvét kellékeit. Kapható-e még eredeti hí­mes tojás? — kérdeztük Ve­res Tibornétól, a Népművé­szeti és Háziipari Szövetke­zeti Vállalat Széchenyi úti boltjának vezetőjétől. — A festett tojások sze­zonja már több mint egy hó­napja tart. Akkoriban a ma­tyó fajtából 1200. a kalocsai­ból 300 volt a raktárunkban. Mostanra jócskán megcsap­pant ez a mennyiség, de bár­melyikből vennének is az ér­deklődők. most még megte­hetik. A mezőkövesdi kész­let darabja 23,10-be kerül, a kalocsaiért darabonként 26,50-et kell fizetni. Koráb­ban szakajtóba csomagolva is kínálták ezeket. Most ilyet nem sikerült beszereznünk, bár az elmúlt esztendőkben a borsos áruk ellenére is az utolsó szálig elfogytak. A hímesekröl érdemes tudni, hogy tulajdonképpen csak a motívumokkal festett tojás­héjat vásároljuk meg. Az ajándéknak való ugyanis be­lülről teljesen üres, egyetlen kiegészítő kelléke egy fonál, amivel akár a falra is akaszt­hatjuk. B. A. A házra Bőven volt munkájuk tegnap és az éjszaka a Mis­kolci Vízművek ügyeletesei­nek. A kora esti órákban .szennyvízvezeték-dugulás­hoz riasztották őket az Avas III. ütemébe: a hegy­oldalról a Ruzsinszőlő 61. sz. házra zúdult a szennyvíz. A hibát az éjszaka folyamán megszüntették. Éjszaka Ta­polcán, a Fenyő utcában tört el a gerincvezeték: a hiba elhárításán dolgoznak. A kora délutáni óráktól új­ra zavartalan lesz itt a víz­szolgáltatás. Csőrepedés volt tegnap az Engels utca 32. és az Au­gusztus 20. utca 1. szám LevinlÉ lentata Levélbombákat kapott a brit kormányfő két magas rangú munkatársa, a sajtó- szóvivő és a miniszterelnöki hivatal másodtitkára. A bombákat időben hatástala­nították. A merényletkísér­letet az ír Köztársasági Hadsereg szélsőséges szár­nya követte el. zúdult alatt. Az ingatlankezelő vál­lalat szerelői a vezetéket kijavították. Apróhirdetés Keresem azt a becsületes meg­találót, aki a 101. sz. járaton reklámszatyorban levő autóstás­kámat megtalálta, valamint a LAEV-re szóló menetjegyeket megtalálta; kérem, hogy juta­lom ellenében az igazolványban levő címre eljuttatni szívesked­jen. A Borsod - Aba ú j - Zemplén Megyei Bíróság büntetőtaná- csa 1986. augusztus 23-én ho­zott ítéletével Taczman Jó­zsefet különös kegyetlenség­gel elkövetett emberölés bűn­tette és személyes szabadság megsértésének vétsége miatt halmazati büntetésül 13 évi fegyházbüntetéssel sújtotta, és 10 évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. Az előzmények: Taczman József 1986 januárjától élet­társával albérlőként lakott Bodó Sára Lászlóné miskol­ci lakásának kisebb szobá­jában. 1986. április 18-án Bo- dóné volt élettársa, F. János megjelent a lakásban, hogy ruhaneműit elvigye. Az it­tas állapotban lévő Bodóné nem akarta beengedni a férfit. Az emiatt támadt nézeteltérésbe beavatkozott Taczman, Bodónét bevitte a szobájába, a kezét és a lá­bát összekötözte, és magá­ra hagyta. Később kihívta a mentőket — az asszony ittasságára hivatkozva —, s Bodónét ők oldozták ki. Másnap este 7 óra tájban enyhén ittas állapotban tért haza az albérleti lakásba Taczman József. Az előző napi események miatt szó­váltás kezdődött közte, s az erősen ittas állapotban lé­vő Bodóné közölt. Miután az asszony keresztlányá el­távozott a lakásból, a vita még hevesebbé vált. Bodóné azzal fenyegette meg a fér­fit, hogy viselkedése miatt feljelenti. Taczman többször megütötte az ittas asszonyt, aki erre még hangosabban kezdett kiabálni. A férfi nagy erővel megragadta Bo­dóné nyakát, majd ököllel a gyomrát, hasát kezdte üt­ni, végül a földre eső asz- szonyt negyedórán keresz­tül mindaddig rugdosta, míg az el nem csendesedett. Ezután a rendőrségre te­lefonált, mondván: háziasz- szonya és élettársa erősen .ittas állapotban vannak, szállítsák őket a kijózanító­ba. A helyszínre érkezett rendőrök azonnal értesítet­ték a mentőket, ám segíteni már nem tudtak Bodó Séra Lászlónén, aki sérüléseibe nem sokkal később belehalt, A megyei hjróság ítélete ellen a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdeké­ben jelentett be fellebbe­zést. A Legfelsőbb Bíróság dr. Pék Sándor tanácsa alaptalannak minősítette a fellebbezést, s — annyi vál­toztatással. hogy a szabad­ságvesztést börtönben kell végrehajtani — helyben­hagyta a megyei bíróság íté­letét, így az jogerőre emel­kedett. DEL) HÍRLAP. — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapia. Főszerkesztő BÉKÉS DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. Pt.: 39. Telefonközpont: 38-941 Titkárság: 18-223: bel- és várospolitikai rovat: 18-227: gazda­ságpolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpoli­tikai rovat: 18-226: sportrovat: 18-222. — Kiadja a Borsod Me­gyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Baicsy-Zsilinszky út 15. 3527 Postacím: Miskolc 3501. Pf.t 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szé­chenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terleszt! a Magyar Pos­ta. Előfizethető bármely hírlapkézbesltő postahivatalnál a híriapkézbesltőknél, a Posta hírlapüzleteiben, és a Hírlap- előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIRi Budapest V. Jé zsef nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy Dostantalvánvon valamint átutalással a HELIR 215-94162 pénzforgalmi leíró- számra Előfizetési díl egy hónapra 4? forint, ecv negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 951. — Készült a Bor­sodi Nyomdában Fel vez.- WIRth LAJOS. — ISSN 013« -i»"* Különös kegyetlenséggel Megölte a főbérlőjét

Next

/
Oldalképek
Tartalom