Déli Hírlap, 1987. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1987-04-13 / 86. szám

Vívás, VI. Pepsi Kupa Az egyik csapatarany itthon maradt A DVTK győztes csapata, tos Éva, Koncz Eszter. A* utóbbi esztendőkben egyre többet hallat magáról a DVTK vívószakosztálya, ígéretes fiatalok csattogtat­ják a pengéket. I. osztályú férfi kardozókkal rendel­keznek, valamennyi fegyver­nemben és korosztályban építik a jövő csapatát. Több mint fél évtizede nyerték meg a Borsodi Sör­gyár vezetőit arra. hogy patronálják a vívást. így született meg a Pepsi Kupa, amelyet az elmúlt hét vé­gén már hatodik alkalom­mal rendeztek meg Mis­kolcon. A támogatók sorába lépett az EÁÉV, majd az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Irod.a is. — Az idén tovább bővült « patrónusok tábora. Be­kapcsolódott a rendezésbe a tibolddaróci és a tolasvai termelőszövetkezet is. Hiá­ba, növekednek a rendezési költségek, ma már igen ne­héz színvonalas versenyt összehozni támogatók nélkül — magyarázta dr. Kasza Jó­zsef, a DVTK vívószakosz- tályáiiak vezetője. balról: Horváth Beáta, Cson- (Szabó felv.) Természetesen a DVTK és a baráti kör is hozzájárult a színvonalas versenyhez, hiszen két nyugatnémet, egy jugoszláv együttes mellett, 11 hazai klub indította női ifjúsági tőrözőit a Nagy- váthv utcai általános isko­la tornacsarnokában. Szentistváni József, a Magyar Vívó Szövetség el­nökségi tagja, a vidéki bi­zottság vezetője: — Sajnos, néhány . külföl­di csapat iskolai elfoglalt­ságok és technikai akadá­lyok miatt nem jöhetett el. Ám. így is igen erős me­zőny gyűlt össze mindkét korosztályban, a diósgyőri fiatalabb „évjárat” sokat fejlődött az elmúlt egy esz­tendő alatt, megérdemelten szerezték meg a győzelmet. Meglepetés a jugoszláv Zrenjanin, nagyon jól vív­tak, s leszorították a DVTK-t a dobogó felső fo­káról. Kitűnő volt a szer­vezés, rendezés, az ellátás. Nem lehet panasz a bírásko­dásra sem, ami ebben a sportágban meglehetősen ritka eset. A VI. Pepsi Kupa vég­eredménye: 1971—82-es kor­osztály: 1. DVTK (Horváth, Koncz, Csontos), 2. Csepel, 3. Dunaújváros, 4. Salgótar­jáni Kohász, 5. Eger SE. 6. Neumarkt (NSZK). 1969— 70-es korosztály: 1. Zrenja­nin (jugoszláv), 2. DVTK, 3. Eger SE, 4. Dunaújváros. 5. Persberg, fi. Neumarkt (mindkettő NSZK). A legeredményesebb ver­senyzőknek járó különdíjat Weininger (NSZK) és Mari- enski (jugoszláv) versenyzők kapták. (felföldi) Labdarúgó NB I Az I. osztályú labdarúgó-baj­nokság 22. fordulójának legna­gyobb meglepetését a Vasas okozta: a Népstadionban nyert a Bp. Honvéd ellen. A másik rangadón az Ü. Dózsa verte a Ferencvárost. Pontot szerzett a DMVSC a Hungária körúton. EREDMÉNYEK: Vasas—Bp. Honvéd 1-0 (0-0). Népstadion. 10 ezér néző. V.: Molnár L. Gl.: Teodoru. Ü. Dózsa—Ferencváros 1-0 (0-0). Népstadion, 15 ezer néző. V.: Pádár. Gl.: Kozma. Kosárlabda NB I Bajnoki búcsú, remek győzelemmel DVTK—TFSE 74-67 (33-35) A Ganz-MÁVAG elleni legutóbbi győzelemmel már biztossá lett, bogy a követ­kező bajnoki idényben a leg­jobb tíz között kezdheti majd a sorozatot a Diósgyő­ri VTK együttese. S noha az utolsó találkozó a Testneve­lési Főiskola ellen már nem befolyásolta a végső sorren­det — csak oly módon, ha a Szeltszárd veszít, — a DVTK széppé akarta tenni az idei bajnoki csatározások befejezését. Ez a kis számú, de annál lelkesebb szurkoló- rsoport nagy örömére, sike­rült is ... Kisebb ünnepség előzte meg a találkozót, ugyanis a TFSE három játékosa rövi­desen befejezi tanulmányait, s más egyesületben folytat­ják majd pályafutásukat. Őket búcsúztatták a mérkő­zés előtt, s noha a nóta sze­rint búcsúzni csak nagyon szépen szabad, a Diósgyőr ezúttal megkeserítette a fő­iskolások búcsúmérkőzését. Pedig a találkozó úgy in­dult: a mindkét csapat szá­mára mindén mindegy mér­kőzésen a házigazdák nyer­nek. Ebben a játékrészben a válogatott Dézsi még eyen- gélkedett — talán Killik László szövetségi kapitány jelenléte zavarta... —, s Megyeri hiányát is megérez­te a gárda. Ám a második játékrészben már az történt, amit a piros-fehérek akar­tak. Egyértelmű fölényben játszott a DVTK, lendülete­sen támadtak, szervezetten védekeztek a lányok. Dézsi egyre jobban belelendült, s Áronnéval kétten alaposan „megszórták” a vendéglátó­kat. akik egyszerűen nem tudtak mit kezdeni ebben a húsz percben. A mérkőzés­nek volt olyan időszaka, amikor a Diósgyőr már 17 ponttal vezetett, s magabiz­tosan nyert a piros-fehér gárda. A DVTK pontjait Déz.si (26), Áronné (24), Szilágyi (9), Jászka (7), Bársony (6), Takács (4) szerezték. A RÁJÁTSZÁS VÉGEREDMÉNYE: 7. Kecskemét 12 2 7095- 959 2« 8. Szeged SC 11 3 1004- »63 25 9. DVTK 8 6 937- 967 22 10. Szekszárd 7 7 1022- 897 21 11. TFSE 12. Ganz-M. 13. ZTE 14. Szarvas 5 9 1007-1098 19 5 9 1018-1023 19 5 9 1028-1105 19 3 11 922-1091 17 A vonal fölött! csapatok az új bajnokság A-csoportjába ju­tottak. (tótb) Rába ETO—Haladás VSE 3-0 (2-9). Győr, 45üö néző. V.: Makó. Gl.: Rubold (2), Hajszán. Ta­tabánya— PMSC 1-0 (0-0). Pécs, 5000 néző. V.: Puhl. Gl.: Vinczc. Siófok—Zalaegerszeg 2-í (2-0). Siófok. 3000 néző. V.: Lázin. Gl.: Zsadányi, Adi. illetve Pé­ter. Dobány. Békéscsaba—Duna­újváros 2-2 (2-1). Dunaújváros, 2000 néző. V.: Szabó S. Gl.: Adorján. Pásztor, illetve Leho- ta. Törö. Eger—Videoton 0-0. Eger, 1500 néző. V.: Németh L. MTK-VM—DMVSC 1-1 (0-1). Hungária körút. 3000 néző. V.: Piasek. Gl.: Plókai, illetve Säu­bert (11-esböl). a bajnokság Állasa: MTK-VM Ü. Dózsa Tatabánya Bp. Honvéd Pécs FTC Haladás Vasas Debrecen B.-csaba Videoton Rába ETO ZTF Siófok Eger Dunaújváros 22 14 S 22 IS 5 22 13 3 22 12 4 22 10 4 22 7 9 0 * 9 4 7 7 6 9 6 7 4 9 4 9 4 8 * 7 3 7 3 40-10 33 4 30-14 31 6 34-18 29 C 31-27 28 8 22-14 24 6 18-14 23 8 25-20 23 9 30-31 22 8 28-31 21 7 22-27 21 9 20-22 19 9 30-33 17 9 21-28 17 10 22-91 16 11 17-42 15 12 20-44 13 Labdarúgás, IVß II Sárcsats-siker 11V1K—Ssekszúrd 1-0 (O-O) Jó ajánlólevéllel érkezett Diósgyőrbe a Szekszárd gár­dája, hiszen a vendégek a megelőző fordulóban a baj­nokaspiráns Volán gárdáját fektették kétvállra. Száger György, a diósgyőriek veze­tő edzője mégsem tartott a mérkőzéstől. Mint mondot­ta: jól felkészültek az el­lenfélből. Gondot csak az okozott: Fükő sérülése nem jött rendbe, így még a kis- padon sem foglalt helyet. Kedves ünnepség zajlott le a találkozó előtt: a diós­győri focisták az NB I-ben a rájátszás után a 9. helyen végzett kosárlabdás lányo­kat köszöntötték virággal a közönség nagy tapsa köze­pette. Kölln hosszúra sikeredett szögletrúgása vezette be a mérkőzést, majd nagy sár­csata után Barna lövése szállt a vendégek kapuja fölé. Azután Kölln szögletét fejelte Barna — Hujber ke­zébe. Mint a fentiekből is kitűnik, a Nagy — Szlovák (Danes), Mida, Leskó, Sze­mere, Oláh, Barna (Balogh), Molnár, Kölln. Farkas, Tlvu- ry összetételű házigazdák nagy erővel támadtak, a 12. percben Nagyfalusi haza­adása csaknem a kapuba talált, de Hujber mentett. Egy perc múltán amolyan mérkőzéslabdát hagyott ki a vendégcsapat. Diósgyőri tá­madások közepette Varga L. hagyta faképnél a védő­ket, jól tálalt az üres hely­zetben lévő Szirják elé, Nagy kivetődött, s mellette haj­szállal csörgött kapu mellé a lövés nyomán a labda. Nem sokkal később, a 17. percben a Diósgyőr hibá­zott el hasonlóan nagy hely­zetét. Farkas hámozta át magát remekül őt -vendég védőn, beadását Barna négy lépésről perditette — alig fölé. A 22. percben Szemere ló­dult volna, Vető azonban felrúgta, s villant a gyen­gén bíráskodó Hazafi sárga lapja. A 30. percben Thury visszafejelt labdáját Kölln kapásból vágta kapura, de közben alaposan ratartottak a lábára. A bíró büntető helyett szögletet ítélt. Sokat támadott, helyenként jól is játszott a Diósgyőr, elszán­tan védekezett a vendég­csapat. A 32. percben Mol­nár átadását Thury bom­bázta, Hujber a levegőben úszva öklözte ki a labdát. Később Kölln ívelt középre, Varga F. felszabadításnak szánt fejesét Hujber párduc­* A diósgyőri gól, két képben: Thury jó ütemben Tépett ki a védők között (fenn) és a szögletről beívelt labda a ki­induló kapus mellett, a bal lábáról <a kapu bal oldalába vá­gódott (lenn). (Szabó István felvételei) mozdulattal kapta ki a sa­rok elől. A félidő befejezé­seként Szemere tüzelt, de hajszállal a kapu mellett landolt a labda. Fordulás után még na­gyobb lett a küzdelem, foly­tatódott a rendkívüli küzde­lem, a sárdagasztás. Az egy­re jobban mélyülő talajon Hazafi hibái borzolták a ke­délyeket. Bátrabban támad­tak a vendégek is, kitűnő mérkőzés bontakozott ki. Alig több, mint egyórányi játék után Weitner J. bele­talpalt Molnárba, ez is sár­ga lapot érő megmozdulás volt. S a 70. percben eldőlt a találkozó sorsa. Kölln ívelt be szögletet a bal oldalról. Balogh meg­csúsztatta a labdát, Nagyja- lusi röviden szabadított fel, Thury bedobta magát a lab­da útjába, s az a kapu kö­zepében kötött ki, 1-0. A gól után sem lankadt a DVTK támadókedve, s mert mindent egy lapra feltéve támadni kezdett még erőtel­jesebben a Szekszárd is, iz­galmasan teltek a hajrá per­Kézilabda NB I Idegenben nem Békéscsaba—B. Bányász 25• megy 19 (13-8) • • • Néhány héttel ezelőtt a Kner Kupában magabiztosan győzte le a miskolci gárda a viharsarki együttest. így a szurkolók és szakvezetők egyaránt arra számítottak: az NB I harmadik forduló­jában is győztesen hagyja majd el a békéscsabai pályát a Borsodi Bányász. Ám a vendéglátók ugyancsak fel­készültek erre a mérkőzésre, s alapos meglepetést okoztak a bányászoknak. Mint Csík Jánostól, a csa­pat vezető edzőjétől meg­tudtuk, a támadójáték is ha­gyott ugyan kívánnivalót maga után — elsősorban ak­kor, amikor Bocsinét kikap­csolták a játékból —, de en­nél is nagyobb gondot oko­zott, hogy a védekezésben igen sok volt a hiba. A mis­kolci lányok képtelenek vol­tak kikapcsolni Bolíal, aki egymaga H góllal terhelte meg kapujukat. Az addig pont nélkül állt viharsarki együttes nagyon akart, haj­tott, küzdött, a Bányász pe­dig nem tudta felvonultatni azt a harcos játékot, amit például a Dunaújváros el­len mutattak a lányok. Hiá­ba van lényegesen jobb já­tékosanyaga a miskolciak­nak, Bocsiné kikapcsolása után Vinczéné nem tudta he­lyettesíteni társát, s ez dön­tőnek bizonyult. Ráadásul négy büntetőt is elhibáztak a piros-fehérek, s mert ezen az idegenbeli mérkőzésen meg sem közelítették azt a játékstílust, amit hazai pá­lyán nyújtanak, törvényszerű volt a vereség. A javításra gyorsan nyílik lehetőség, hiszen péntekem délután 5 órakor a Miskolc Városi Sportcsarnokban az ugyancsak 4 pontos Bp. Épí­tők ellen lépnek pályára. A szurkolók támogatásával nem elképzelhetetlen, hogy a jól felkészült Bányász meg tud­ja lepni ellenfelét. . . A Békéscsaba elleni mér­kőzésen Demeter — Engine 2, Vinczéné 1, Bocsiné 7 (3), Angyal, Feketéné 2, Kerék- jártóné 2, csere: Kovács L.-né, Szabó 1, Hoffmann 1, Nagy 3 (2) összetételben ját­szott a Borsodi Bányász. A BAJNOKSÁG allasa: 1. Vasas 3 3 _ _ 74-54 6 2. FTC 3 3­­69-60 6 3. DMVSC 2 2 .­54-34 4 4. Építők SC 3 2­1 72-58 4 5. Buriaprlnt 3 2­1 88-78 4 6. TFSE 3 2 . 1 79-80 4 7. Borsodi B. 3 2 . 1 59-61 4 8. BHG SE 3 2 _ 1 70-73 4 9. Békéscsaba 3 1 . 2 64-70 2 10. Gy. Rich. 3 1 _ 2 51-62 2 n. Tatabánya 3­. 3 60-67 12. Bp. Spart. 2­­2 37-46 _ 13. Dunaújváros 3­­3 58-70 _ 14. Eger SE 3 “ " 3 54-76 T. Z. cei. A közönség többször is nyiltszíni tapssal honorálta a diósgyőriek remek meg­mozdulásait. A 78. percben Molnár — ki tudja miért — sárga lapot kapott. A lefú­jás előtt Oláh ballábas nagy lövését Hujber másodszorra tudta csak megkaparintani; 1 Az esőáztatta, de viszony­lag jó talajú pályán azonnal a Diósgyőr ragadta magához a kezdeményezést, több szel­lemes támadást vezettek a hazaiak, nemritkán csat­tant fel az esőben is kitartó, mintegy kétezer néző tapsa. A Szekszárd szórványos tá­madásai is veszélyesek vol­tak. de ezen a délutánon uralta a játékot a hazai csa­pat. Amely akár nagyobb arányban is nyerhetett vol­na. végül szerencsésn«*: mondható góllal szerzett újabb két fontos bajnoki pontot. > Tóth Zottá* a további eredmén Nyíregyháza—Szarvas )-• (•-•). Nyíregyháza, 2500 néző. V.: Szőke. Gl.: Tóth E. Csepel— Szeged 3-2 (1-0). Csepel, $M né­ző. v.: Csáki. Gl.: Kineses, Pintér, Slefanov, illetve Km (2). Metripond—Budafok 2-1 (0-0). Hódmezővásárhely, MM néző. v.: Bogyó. Gl.: Kovács, Repka. illetve Ferencz. Komló— Ganz-MAVAG 2-1 (2-1). Komi«, 1200 néző. V.: Szabó. Gl.: Béli, Takács, Illetve Nahóezki. Keszt­hely—Szolnok o-fl. Keszthely. 1500 néző. V.: Nagy. Salgótarján —Kaposvár 1-1 (1-0). Kaposvár, 5000 néző. V.: Eőry. Gl.: Vin- eze, illetve Riczu. Volán—Baja 2-0 (0-0). Czabán Samu tér, 3M néző. V.: Kaibás. Gl.: Hatvan- ger. Tóth. Nagykanizsa—Veszp­rém 2-2 (0-0). Veszprém, 1900 néző. V. varga. Gl.: Futsz, Iván, illetve Gáspár. Horváth L. az NB ii. Állasa Bp. Volán 25 Kaposvár 25 Csepel 25 Vác 25 Nyíregyháza 16 3 6 49-28 ,7S 13 8 4 36-22 .34 12 9 4 55-17 33 13 6 6 35-27 S3 Veszprém Komló Szolnok S.-tarján Szeged Metrl pond Ganz-M. DVTK Keszthely Szekszárd Ózd Baja Szarvas Olajbányász 20. Budaiok 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 25 7 6 6 8 3 10 7 9 9 8 4 11 7 10 6 11 5 12 8 6 9 1« 8 5 12 8 4 13 « 4 13 7 5 13 39-38 29-29 38-34 28- 27 25-2« 37-9* 32- 26 29- 33 24-34 24-29 37-4« 33- 34 21-35 29-35 9 11 27-43 » S 13 27-44 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom