Déli Hírlap, 1987. április (19. évfolyam, 77-100. szám)
1987-04-28 / 98. szám
♦ Rajt után a 10 kilométeresek mezőnye. Olimpiai ötpróba9 futás Kevés volt az induló Az elmúlt hét végén országszerte 107 helyszínen — Borsodban hat településen rendezték meg az olimpiai ötpróba tömegsportakció idei, második rendezvényét, a futást. Nos, a tapasztalatok több, mint elgondolkodtatóak ... Miskolcon, a városi sport- csarnok előtti téren Vasárnap reggel szokatlanul nagy volt a csend. A rajt időpontja 9 órára volt kitűzve, ám még fél 9-kor is alig gyülekeztek a résztvevők ... — Nem akarok vészmadár lenni, de érzésem szerint még a félezres létszámot sem érjük el ma. Valami gond lehet az előkészületekkel — jegyezte meg Szopkó Attila, a városi tanács ifjúsági és sportosztályának előadója. — Ideális futóidő van. Ám azt is vegyétek figyelembe, hogy hosszú idő után ezen a hét végén olyan jó az időjárás, hogy a legtöbben a kiskerteket választották, sok család ott tölti a szabadidejét — szólt közbe Kupecz László osztály- vezető. — Aki sportolni, mozogni akar, az a kertben délután is dolgozhat. Itt másban kell keresni a hibát — magyarázta Povázsai János, a városi kerékpáros szövetség főtitkára, aki most is fittyet hányt a felette eltelt több mint hat évtizednek és a közismert Tóth Dobó bácsi társaságában — aki már túl van a hetvenedik életévén! — most is vállalkozott a futásra. Akárcsak a Bobák család, s Aradi Mária, az MSZMP Tokaj Városi Bizottságának első titkára. Hiányoztak — a korábbi évek gyakorlatának megfelelően — az általános és középiskolások szervezett csoportjai, az aktív sportolók közül is alig vállalkoztak az 5, 10, és a 21 kilométeres távok megtételére. Összességében vasárnap Miskolcon mindössze 214 futó teljesítette a próba követelményeit, Borsodban pedig mintegy kétszázan. Ez annyit jelent, hogy a mostani futáson még félezren sem álltak rajthoz a megyében. A korábbi esztendőkben csak Miskolcon meghaladta ezt a számot a résztvevők aránya! Május 16—17-én folytatódik az ötpróba, a kerékpározás következik. A szervezőknek addig van idejük felmérni a kudarc okait, s orvosolni azokat. Mert egyértelmű, hogy az olimpiai ötpróba tömegsportakció veszített a népszerűségéből, varázsából ! (f. gy.) ★ Kazincbarcikán nagy érdeklődés kisérte az Eger—Mátravidé- ki Borgazdasági Kombinát Borsodi Üzeme által szervezett Márka-futást. A szombati eseményen 1714-en indultak. Az általános iskolások alsótagozatosai- nak versenyében a fiúknál Kom* lósi Adám, a lányoknál Juhász Judit — mindketten a Kertvárosi iskola tanulói — értek elsőként célba, mig a felsőtagozatosoknál a kurityáni Horváth Károly, illetve az újvárosi iskola tanulója. Pálczai Emese győzött. A családi futást a kazincbarcikai Kasza család nyerte, az amatőr felnőtt férfiak versenyében Honti Ottó, a nőkében Lipcsei Istvánná ért elsőként célba. Valamennyi győztes és helyezett értékes sport- felszerelést vehetett át a szervezőktől. A MISKOLCI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ VALLALAT felvételre keres: ♦ ügyvitelszervezésben is jártas szervezési csoport- vezetőt ♦ autószerelőt ♦ adagoló-beállitó szakmunkásokat (kiemelt Frze- téssel) ♦ gépi és kézi seprőkötéshez betanított munkásokat. Jelentkezni lehet: szervezési csoportvezető munkakö-be a személyzeti vezetőnél, fizikai munkakörbe az üzemfenntartási osztályvezetőnél. Miskolc, József Attila u. 65. sz. alatt. Anyák napi ajánlat ÁPRILIS 27-TŐL 30-IG REKLÁMÁRON KAPHATÓ NAGY VÁLASZTÉKBAN KÍNÁLUNK CSAK CSÜTÖRTÖKÖN! 30 %-OS ENGEDMÉNNYEL Színes és homokszinű harisnyanadrágot Jénai tálat (1 literes) 20%-OS ENGEDMÉNNYEL Egyes női papucsokat Frottírtörölközőt Egyes törlőt Minden filcterítőt, tűpárnát, könyvjelzőt Krisztina hajszárítót VÁRJA ÖNT A 184 Ft helyett 120 Ft-ért 200 Ft-ért 120 Ft-tól 240 Ft-ig 50 Ft-tól 200 Ft-ig 40 Ft-tól 64 Ft-ig 30 Ft-tól 55 Ft-ig 74 Ft-os 80 Ft-tól 470 Ft-ig 57 Ft-os 25 Ft-tól 40,70 Ft-ig Nyári csíkos blúz Női divattáska Mintás dzsörzéanyagokat Ajándékcsomagokat Desszerteket Szakcsoport jó kereseti lehetőséggel felvesz hosszabb gyakorlattal rendelkező technikust, esztergályosokat, lakatosokat Jelentkezés hétköznaponként, kizárólag 7.30—-8.30-ig, a Nemzetőr 39. sz. alatt. Szakcsoport felvesz állandó miskolci munkákra, kőműveseket és segédmunkásokat. Miskolc, Klapka György út 17. Avas-dél, III. ütem. Büfébe, lángossütéshez értő dolgozót, állandóra felveszek. „Becsületes 231 093” jeligére a hirdetőbe. Arokásásra és utólagos szigetelésre munkás jelentkezését várom. Cím: Miskolc III., Árnyas u. 5. (Majális-park.) Megbízható, ügyes, kedves nyugdíjas asszony elfoglaltságot keres, besegítést vállal, hét vegén, napi o órában. „Háztartás 231 096” jeligére a hirdetőbe. E—400-as esztergagéppel bedolgozói vagy egyéb, főmunkaidőn kívüli munkát vállalok. Miskolc, Baráthegyalja 104. sz. Kottman Dezső. Az Ipari Elektronikai Közös Vállalat felvételre keres gyakorlott szerszámkészítő lakatost, maróst, esztergályos szakmunkásokat, valamint gyakorlott gépkocsivezetőket. Bérezés: megállapodás szerint. Jelentkezés: Miskolc, Győri kapu 24., üzemgazdasági osztályon. Felvételre keresünk a Takta- harkányban épülő ABC-aruhá- zunkba szakképzettséggel, lehetőleg gyakorlattal rendelkező miskolci vagy környéken lakó hús- és hentesárueladót. Jelentkezni lehet: Borsodi Élelmiszerkereskedelmi V. munkaügyi osztály, Miskolc III., Győri kapu 149. 10—12 kőműves jelentkezését várja a SZÖVÉPSZER Kisszövetkezet Miskolc, Kun B. út. 107. A Miskolci Közlekedési Vállalat felvételre keres gépészmérnököt, egyetemi vagy főiskolai végzettséggel, forgalmi ügyintézőt, szakközépiskolai végzettséggel, gépírni tudó forgalmi adminisztrátort, középiskolai végzettséggel. Jelentkezés: önéletrajzzal a személyzeti és oktatási osztályon. MH—139116 ingatlan Külön bejáratú szoba, egyedülálló, 60 év körüli nő részére kiadó. Érdeklődni: Miskolc, Bacsó B. 101. Eladó a mezőkövesdi Hőfürdtőn levő (Napfürdő út, a jegypénztárhoz öt percre) kettő önálló lakásból álló, háromszintes, félkész állapotban levő ikerház egyike. Érdeklődni: Sándor Imre, Mezőkeresztes II., Nagy Mihály utca 88. Eladó 51 négyzetméteres, kétszobás, összkomfortos, távfűtéses, parkettás, gardróbos, tehermentes szövetkezeti lakás Miskolc, Győri kapuban. Telefon: 31-971. Érdeklődni; hétköznap 12—18 óráig. 1200 négyszögöl telken 2 szoba és műhelyből álló épület, ipari árammal eladó. Érdeklődni: Dollártanya 10. (Igrici vasúti megállóhoz 2 km.) Ugyanott felszerelt faipari műhely eladó. 300 négyszögöl közművesített zártkerti gyümölcsös eladó a Nagyszentbenedeken. Érdeklődni: 88-975. Családi ház eladó. Érd.: Miskolc, Levente vezér u. 16. Elcserélném 35 négyzetméteres szövetkezeti lakásomat nagyobb tanácsira. Érdeklődni: Középszer 88. VIII/2. 5 óra után. Üres garzon, hosszabb időre kiadó. Május 1-jével. Szép és jó környezetben. „Előrefizetés 208 013” jeligére a kiadóba. Eladó 3x1 szoba, konyha, fürdőszoba, spájz összeköltözők- nek, vagy családnak előnyös. Szirmabesenyő, Akác út 62. Elcserélném l + 2 fél szobás, összkomfortos, telefonos, tanácsi lakásomat hasonló, belvárosi, lakótelepi telefonosra, IV. emeletig. Érdeklődni: 85-560 telefonon. Tizes honvéd utcai, első emeleti, tehermentes, 1 + 2 fél szobás szövetkezeti lakásom elcserélném 3 szobás vagy 2 + 2 fél szobás tanácsi lakásra, értékkülönbözettel. Érdeklődni: mindennap, 17 óra után. 84-343 telefonon. Szikszón családi ház mellék- épületekkel, azonnal beköltözhetően, áron alul, sürgősen eladó. Érdeklődni: Szikszó, Ság- vári út 20. Elcserélnénk 1,5 szobás, gázos tanácsi és egy most átadott OTP-garzonlakásunkat 2 szobás, szövetkezeti vagy OTP-lakásra, a belvárosban. „Osszeköitözök figyelem 208 021” jeligére a kiadóba. Családi házunkat eladnánk vagy elcseréljük OTP vagy szövetkezeti 2 szobásra. Telefon: 12-578, délután 2 óra után. Répáshután telek, víkendház- zal eladó. Érdeklődni: 19 óra után, a 46/18-569-es telefonon. Eladó a nyéki öreg-tó u. 3, szám alatt, közvetlen a tóparton, horgászásra is kitűnő helyen hétvégi ház. Villany van, víz beköthető. Telefon: 74-380, vagy hétvégén a helyszínen. Abaújlakon 150 000 Ft-ért eladó 600 négyszögöl telken régi trpusu családi ház, gazdálkodásra is alkalmas. Pingyomon 30 000 Ft-ért eladó 280 négyszögöl hétvégi telek. Érdeklődni: Miskolc, Páncél út 14. 17 óra után. Miskolc-Tapolca, Enyedi u. 14. számú házzal szemben levő, 154 négyszögöl közművesített telek faházzal, pincével eladó, a telek családi ház építésére alkalmas. Érdeklődni lehet: szombat, vasárnap a helyszínen, 15 17 óra között, hétköznap a 67-956-os telefonon, 17 óra után. OTP-garzont keresünk 350 000 Ft kp. plusz OTP-átvállaiással, most átadottat is. Leveleket „Valencia 230 994” jeligére a hirdetőbe, vagy este a 60-389-es telefonon. 2,5 szobás, teljesen felújított, hagyományos építésű, földszinti tehermentes szövetkezeti lakás eladó a belvárosban, csendes helyen. Érdeklődni: „Valencia 230 995” jeligére a hirdetőben, vagy este a 60-389-es telefonon. Garzont beszámíthatunk. Lyukóvölgyben 200 négyszögöl telek, téliesített, szuterénos faházzal, bekerítve, vízzel, villannyal, a buszmegállóhoz közei eladó. Minden megoldás érdekel. „Megegyezünk 230 998” jeligére a hirdetőbe. Miskolc közelében, főútvonalon kisipari tevékenységre alkalmas telephely, műhellyel, raktárral, lakrésszel egyszeri lelépés ellenében átadó. Eladó jutányos áron famegmunkáló műhely, felszerelés (faeszterga, szalagfűrész, stb.) „Lehetőség 40 000, 207 909” jeligére a kiadóba. Szoba-konyhás családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Miskolc, III. kér., János u. 61. sz. Érdeklődni lehet: János u. 46. sz. alatt. Eladó hejőcsabai sorházban levő, 4 szobás ház. Tel.: 65-746. Külön kis bútorozott albérletet keresek, egy idős nő részére. Jelentkezés: „Emberség 208 043” jeligére a kiadóba kérem. Eladó másfél szobás szövetkezeti lakás, a Győri kapuban. Telefon: 73-050. 17 órától. Szikszón 1024 négyzetméteres telek, egyedi tervezésű, összkomfortos családi házzal, alatta 100 négyzetméteres üzlethelyiséggel eladó. Érdeklődni: Szikszó, Miskolci út 83. sz. alatt. Tisza-parti, meleg vizű strand mellett lévő üdülőtelek, Tisza- csegén, 68 négyzetméter alap- területű kőházzal eladó. Érdeklődni lehet: 1027 Budapest, Fő út 92. Válóczi. Tel.: 06-1-158-004. Kezeu lattas, kp. + OTP-át lalással, vagy tehermentes Érdeklődni: 19.30—21 óra kő a, 63-751-es telefonon. Eladó Tapolcán 290 négyszögöl bekerített gyümölcsös, kis fa- hazzal az ^ Éden kemping felett. A Tokaj étterem mögött hőszigetelt. szerelöaknás, villany- nyal ellátott garázs eladó. Munkaidőben 86-513, 17 órától 89-467. Miskolc-Tapolcán 5 szobás családi ház eladó. 1,5 vagy 2 szobás szövetkezeti lakást beszámítunk. Telefon: 68-367. Berekalján, Havas u. 3. sz. alatt eladó 4 szobás, garázsos, kétszintes lakás. Kisebb lakást, garázst beszámítok. Érdeklődni a 65-832-es telefonon este, vagy a helyszínen. Tapolcai belterülethez közel zártkerti ingatlant vásárolnék, reális áron. „Reális ár 231 132” jeligére a hirdetőbe. 1,5 szobás, OTP-Iakás kp. + átvállalással, a belvárosban igényesnek eladó. Érdeklődni: naponta délutánonként, 5—8 óra között. Cím: Arany János 8. II/5. Galambos János. Elcserélem a Győri kapuban lévő másfél szobás tanácsi, gázfűtéses. 44 négyzetméteres lakásomat nagyobbra. Érdeklődni: 60-936 vagy 61-383 telefonon. Edelény központjában eladó 4 szobás, összkomfortos családi ház. Sürgősen. Lenin út 54/a. Érdeklődni: mindennap. Nyéki öreg-tó mellett hétvégi nyaraló eladó, 195 négyzetméteres telekkel. Érdeklődni: 62-528-as telefonon» Elcserélném bulgárföldi, 51 négyzetméteres tanácsi, összkomfortos lakásomat kistokaji vagy martintelepi kis házra. OTP-vei is. „Nyár” jeligére a kiadóba. Tiszavasváriban, a Keleti-főcsatorna mellett eladó 36 négyzetméteres, beköltözhető hétvégi ház. tetőtérbeépítési lehetőséggel, 300 négyzetméteres telekkel, sürgősen. Érdeklődni: Debrecen, Hajdú J. u. 8. VII/63. József Attiláné. Eladó azonnal beköltözhető családi ház, 200 négyszögöl telekkel, Miskolc, Kun Béla út 63. szám alatt. Érdeklődni a helyszínen, szombat, vasárnap, 9-től 15 óráig vagy más napokon a 77-785-ös telefonon. Eladó Tiszapalkonya, Kossuth út 40 A. szám alatt, félkész állapotban levő családi ház, 474 négyszögöl telekkel. Érdeklődni a helyszínen állandóan, illetve telefonon: Mezőcsát 143-as számon, este 5 óra után. Déli fekvésű, 406 négyszögöl szőlő-gyümölcsös eladó a Gyermekváros mögött (Nagykőkötö),, Faház, borospince, kút. villany van. Érdeklődni: 62-551-es telefonon, 19—20 óra között. Automata reluxa, redőny gazdag színekben import alapanyagból, kedvezményes áron, gyors szállítással. Előrendelést is felveszek. Telefon: 76-333. Tollat, dunnát veszek, hívásra házhoz megyek. Telefon: 38- 239. Szakács. Pianínó eladó. Érdeklődni: 18 óra után, Ifjúság u. 8. IV/2. Telefon: 66-710. RELUXASPECIALISTA! Reluxák többféle kivitelben, exkluzív színválasztékban. AUTOMATA RÖGZÍTŐVEL, kívánságra NÉGERBARNA SZERELVÉNYEKKEL! Kedvező áron, garanciával. vidékre is! KÖZÉLETEK érdeklődését is várom! Tel: 36-881. Eladók 30 literes műanyag hordók méznek, savanyú káposztának, gyümölcslének. Almos u. 19. Telefon: 36-407. Szörf olcsón eladó. Érdeklődni lehet a 76-077-es telefonon. Fischer videó, elöltöltős, betegség miatt sürgősen eladó. Telefon: 46 61-416. Bontásból jó minőségű tégla, ajtó, ablak nagy mennyiségben eladó. Érdeklődni egész nap, a 15-535-ös telefonon. Éladó üzemképes, jó állapotban levő Hajdú. Szuper automata mosógép és jól bevált elektromos keretvágó gép (Gehrvágó). Érdeklődni: munkaidőben a 36-140, az esti órákban a 17-604-es telefonon. Motoros kerti kapa, 4 lóerős eladó. Vasvári u. 1. Eladó jó állapotban lévő sátorgarázs. Érdeklődni: Avas-dél, Klapka Gy. u. 52. JV/3. Eladó 600-as új kisipari szalag- fűrész. Ugyanott 100 tag 600-as, háromoszlopos, új lemezradiátor. Cím: Bekecs, Gábor Áron út 1. Telefon: Szerencs 683. Eladó szőlőoltvány, olaszriz- ling, Bianca 25 Ft/db. Államilag ellenőrzött. Kiss Sándor 3425 Sály, Kossuth u. 5/a. Szörf olcsón eladó. Telefon: 67-553. Panasonic NV—67 videó HQ (magas képminőség) távirán.yítá- sos, programozható, új, vámkezelt, igényesnek kedvező áron eladó. Telefon: 67-553, 18 óra után. Volkswagen 1300-as, jó állapotban, sok alkatrésszel eladó. Engels 65. III/l. (Avas II ütem, MÉH-átvevőhellyel szemben). Eladó jó állapotban levő T 54- es, bolgár lánctalpas traktor, tartozékaival (eke. rotációs kapa). Érdeklődni: Kisvárda, Sport út 36. 250 cm3 Luxus ETZ idommal és sok extrával felszerelve, igényesnek eladó. Telefon: 65-659. Skoda 120 L gépkocsi KL frsz. piros, napfénytetős, igényesnek eladó.. Miskolc 61-389-es telefonon. Wartburg 12 éves, lejárt műszakival, vonóhoroggal eladó. Almos u. 19. Telefon: 36-407. Jó állapotban lévő UF Wartburg lejárt műszakival eladó. Érdeklődni; egész nap, Somogyi Zsiguli Kombi lejárt műszakival, üzemképesen, sürgősen eladó. Érdeklődni; Csabai kapu 10. Pap. Természetet, utazást kedvelő, 32/172 magas, érettségizett, nőtlen szakmunkás fiatalember elfoglaltsága miatt, házasság céljából megismerkedne házias, káros szenvedélytől mentes, korban hozzáillő lánnyal vagy gyermektelen elvált asszonnyai. Anyagilag rendezett körülmények között élek csak To hiányzol. Leveleket „Májusi találkozás 208 027” jeligére a kiadóba. Családi házak, egyéb épületek tervezése, adaptálása, költségvetés-készítés. Tel.: 65-746. Reklámfeliratok és dekorációk készítése. Miskolc. Költő u. 17. Nagy összegű totózáshoz társakat keresek. „Totó 230 819’* jeligére a hirdetőbe. A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN! Szobafestés, mázolás, tapétázás, lakástakarítás, minőségi kivitelben, felelősségei. Telefon: 78-192,