Déli Hírlap, 1987. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-18 / 65. szám

Kötbért fizet a szerelő (CIKK AZ 5. OLDALON) Szűrös Máiyás Sfíultzcal tárgyait Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára ,az országgyűlés külügyi bizottságának elnö­ke Washingtonban több ma­gas beosztású politikussal tárgyalt, majd találkozott Shultz külügyminiszterrel is. Amint azt hírügynöksé­gi jelentések közreadták, a megbeszéléseket szívélyes, konstruktív légkörben tartot­ták. Szűrös Mátyás hazánk fejlesztési elképzeléseiről és jelenlegi helyzetünkről tájé­koztatta az amerikai külpo­litika vezetőjét, míg az a nemzetközi helyzetet és a szovjet—amerikai viszonyt a közelgő külügvminiszteri találkozó várható esélyeit taglalta. Egy TIT­szakosztály J négy éve A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat Borsod-Aba- wj-Zemplén Megyei Szerve­zetének mezőgazdasági és élelmezésügyi szakosztálya tegnap délután, a Kazinczy Klubban értékelte 1982. és 1980 közötti tevékenységét. A szakosztály az előadá­sok számát, a résztvevők létszámát és taglétszámát tekintve, megyénkben a mű­szakiak után. a második he­lyet foglalja el. Az elkövet­kezendő esztendők egyik legfontosabb feladata, hogy tovább erősítsék kapcsolatai­kat a termelő üzemekkel. Ezután a résztvevők je­lentést hallgattak meg a Dél-borsodi Állami Gazda­ság üzemi TIT-csoportjának négy év alatt végzett mun­kájáról. Betoncölöpöket zsaluznak a Búza téri piacon. Hamarosan a vas tartóoszlopokat is elhelyezik, amelyekre a sárga Graboplast- sátrat feszítik. Mennyit költ a tanács a piac korszerűsítésére, komfortosabbá tételére? Erről írunk a 3. oldalon. íRLAP *. POLITIKAI NAPILAP * XIX. ÉVFOLYAM, 65. SZÁM 1987. MARCIUS 18., SZERDA { ÁRA: 1,80 I FORINT Kibővített parancsnoki értekezlet Elismerés rendőreinknek Ha csak a statisztikai ada­tokat figyeljük, jelentős nö­vekedés tapasztalható a bű­nözésben Borsod-A baúj­Zemplén megyében. Mindez azonban a rendőri aktivitás­nak is eredménye, hiszen a munkakerülők, ittas vezetők nagyszámú felderítése és differenciáit felelősségre vo­nása minden eddiginél ered­ményesebb volt 1986-ban. A bűnözés okainak mé­lyebb elemzésével foglalko­zott tegnap, a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Rendőr­főkapitányságon az a kibő­0 Hármon a Tokaj varieté táncosai közül. A műsort, pon. tosabban az évről évre cserélődő műsorokat, eddig jobbá­ra csak a szovjet és lengyel utazási irodák által szerve­zett csoportok láthatták. Mostantól a miskolciak is válthat­nak iegvet nr előadásokra. Erről tudósítunk a 2. oldalon. Uórmay György felvétele) vített parancsnoki értekez­let, amelyen dr. Túrós And­rás rendőr ezredes, megyei főkapitány az előzetesen ki­adott írásos anyaghoz fűzött szóbeli kiegészítésében a bűnözés alakulásának a me­gye iparszerkezetével való összefüggéseit, a szerkezet- váltásból adódó munkaerő- átcsoportosítás nehézségeit vázolta. A kibővített paracsnoki értekezleten részt vgtt és felszólalt Fejti György, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a megyei párt- bizottság első titkára. Vázol­ta mindazokat a nehézsége­ket, amelyek 1987-ben is meghatározói lesznek a rendőri munkának. A me­gyei pártbizottság nevében elismerését és köszönetét fe­jezte ki a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-fő­kapitányság állományának elmúlt évi munkájáért, a rendőrök hivatástudatból fa­kadó, szabadidejüket sem kí­mélő tevékenységéért. Jelen volt és felszólalt a tanácskozáson dr. Péter Já­nos rendőr vezérőrnagy, bel­ügyminiszter-helyettes. A Belügyminisztérium vezetése nevében köszönetét mondott a főkapitányság vezetésének és személyi állományának mindazokért az erőfeszítése­kért, amelyeket 1986-ban tettek a lakosság élet- és va­gyonbiztonságának megszi­lárdítása érdekében. A itp páfliilzottsá? Iára a Sajlázlan Dr. Kun László, a megyei pártbizottság titkára tegnap délután a Sajtóházban talál­kozott az újságírókkal. Átte­kintést adott a nemzetközi ideológiai élet időszerű kér­déseiről. és beszámolt a nemrégiben megtartott sze­gedi elméleti konferenciáról. Havazás Ma hajnalra sűrű köd bo­rította Miskolc nagy részét. A nyugat felől érkező, eny­hébb. nedvességet tartalma­zó légtömegek hatására az ország több helyén havazott. Napközben további havazás­ra. egyes helyeken havas esőre, sőt esőre számítha­tunk. A hőmérséklet még mindig alacsonyabb az éve­ken át megszokottnál: ma plusz 1 és plusz 6 fok kö­zött lesz. Sándor—József—Benedek most nem hozzák zsákban a meleget. Sajnos az idén hiá­ba bíztunk bennük, száz éve nem mértek olyan hideg márciusi napokat, mint eb­ben az esztendőben. De a hét végére állítólag megér­kezik a tavasz, mivel újabb magas nedvességtartalma meleget hozó légtömegek kö­zelednek a Kárpát-medence felé. \ Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium idén kiemelt gondot fordít Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyére — mondotta dr. Villányi Miklós államtitkár a tegnap Miskolcon megtartott szoká­sos évi tervegyeztető tárgya­láson. amelyet dr. Ladányi József, a megyei tanács el­nöke nyitott meg, s amelyen részt vett Kovács Zoltán, a megyei pártbizottság titkára és Szaniszló Sándor, a Te- szöv megyei elnöke is. A megye mezőgazdasági és élelmiszeriparának hely­zetéről, a fejlesztési elkép­zelésekről Pál József, a megyei tanács osztályvezető­je számolt be. A múlt évben a szántóföldi növénytermesz­tés eredményei közepesnek minősíthetők, a tervezett hozamok nem realizálódtak, elsősorban az aszály követ­kezményeként. Tovább foly­tatódott a termőterület csök­kenése a kertészeti ágaza­tokban. A megye állattenyésztésé­ben a múlt év második fe­létől kedvező tend—ic ák ér­vényesültek. azonban még így is csak a sertéslétszám­ban következett be növeke­dés. Csökkent a szarvasmar­ha- és a tehénlétszám, és jelentősen csökkent a juhál­lomány, az év közben beve­zetett szabályozóváltozások ellenére is. Jelentős előrelé­pés történt a baromfite­nyésztésben. Megyénk me­zőgazdaságában egyre na­gyobb szerepe van a háztáji és kistermelésnek. Elsősorban az aszálykáro­sítás gyakorolt kedvezőtlen hatást a mezőgazdasági nagy­üzemek múlt évi gazdálko­dási. pénzügyi helyzetére. A megye 105 szövetkezete kö­Ma reggeli telefon Ellenőrizték a szesz-stopot Miskolcon 1986. november elsejétől tilos az élelmiszer- üzletekben reggel 9 óráig a szeszes italok árusítása. Ugyanez a rendelet országo­san is érvénybe lépett 1987. január elsején. Ellenőrizték-e azóta az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat? — kérdez­tük Pólyák Tibornét, a vá­rosi tanács kereskedelmi osztályának munkatársát. — Az év első heteiben országos ellenőrzést tartot­tak a kereskedelmi felügye­lőségek, s ebben részt vet­tünk mi, a kereskedelmi osztály dolgozói is. Arról számolhatunk be, hogy Mis­kolcon igazán komolyan vet­ték a kereskedelemben dol­gozók ezt a rendelkezést, senkit sem értünk tetten, hogy a megadott idő előtt szeszes italt blokkolt volna. Nem volt ilyen egyértelmű a tilalom fogadtatása a vá­sárlók körében, s itt-ott zaj­lottak is a pénztár előtt je­lenetek. Különösen ott. ahol gyárak, üzemek közelében a délutáni műszakváltás ide­jén, tehát délután 1—3 óra között is tilos szeszes italt árusítani. De úgy érezzük, hogy az intézkedésnek meg­van az eredménye; meg­szűntek ugyanis azok a la­kossági panaszok, amelyek az utcai ..csillagkocsmák” felszámolását szorgalmazták. A vendéglátók és az élelmi­szerboltok közötti viszály néhol még fennáll, de az újabb tiltásokat mindig egye­dileg bíráljuk el. Annyi tény, hogy a vendéglátóhe­lyeknek sem adunk enge­délyt korábbi nyitásra szom­baton és vasárnap sem, hogy a szeszforgalmukat fokoz­hassák! A vendéglátóhelyek ugyanis szombaton. és vasár­nap árusíthatnak szeszes italt reggel 9 óra előtt is. zül várhatóan 40-nél 360— 400 millió forint összegű pénzügyi hiány keletkezett. A megyei székhelyű élel­miszeripari vállalatok a múlt évre 488.2 millió forint nyereséggel számolnak, a hús- és a gabonaipar együt­tes vesztesége azonban 175 millió forint. A lakossági el­látásban nagy fontosságú szakágazatokban, így a sü­tőiparban és a húsiparban korszerűsítésekre van szük­ség. A tanácskozáson ki­emelten foglalkoztak Miskolc sütőiparának fejlesztésével. A megye mezőgazdasági nagyüzemeinek idei tervét is áttekintették, amelyben első­sorban a gazdaságos terme­lés fokozására irányuló tö­rekvés tükröződik. A tervegyeztető tárgyalást követően az államtitkár a megye meghívott termelő­szövetkezeti elnökeivel ta­lálkozott. konzultált. Mint megállapították: a múlt év­ben kimozdult a megye me­zőgazdasága a holtpontról, a rendelkezésre álló anyagi eszközökkel ezt a folyama­tot kell erősíteni. Kiállítás, buszban Ma a Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Agroker Vállalat mályi központjában a Rous­sel Uclaf cég, valamint ma­gyarországi képviselete, az Industria Rt. a kiállítási autóbuszban bemutatja leg­újabb termékeit. A kiállítá­son a szakemberek informá­ciót is nyújtanak a termé­kekkel kapcsolatban. 9 Tapolca szégyene ez a bódésor, a Garas Sámuel utcán. Az mindenki számára érthető, hogy lángossütőre, jégkrémárusra, tra- fikosra szükség van egy idegenforgalmi centrumban. (Igaz, tal­ponállóra egyáltalán nincs, mégis itt van. . .) Ilyen bódésort vi­szont nemhogy Tapolcán, hanem egy külvárosi utcában sem vol­na szabad ma már eltűrni. Abból a pénzből, amelyet ezek a kis üzletek jövedelmeztek az elmúlt években, már százszor át lehe­tett volna építeni az egész bódénegyedet. Ez az ügy a tapolcai városszépítöket is bosszantja. De nemcsak a tapolcaiak terveivel, hanem a diósgyőri és az avasi városszépítök elképzeléseivel, prog­ramjaival is foglalkozunk várospolitikai fórumunkban a 3. o|. dalon. Államtitkári látogatás Gazdaságosabban a itzőiazdasáaban is

Next

/
Oldalképek
Tartalom