Déli Hírlap, 1987. március (19. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-12 / 60. szám

A Kincskereső márciusi számából A Kincskereső a gyerekek irodalmi lap.ia. Legfrissebb, márciusi számában, az első oldalon Csoóri Sándor ta­vaszköszöntő verse olvasha­tó, Ágak suhorásszák cím­mel. A folyóirat sok verset közöl. A közelgő tavaszi ünr nepeket is a költők szemé­vel láttatják a szerkesztők: Csorba Piroska, Karinthy Frigyes művei a forradalmár Petőfi Sándort hozzák élet­közeibe. Március 15-ről szól Ne­mes kürty István összeállítá­sa is. A népszerű szerző ez­úttal is hű maradt önmagá­hoz; a forradalomhoz, a sza­badságharchoz formabontó módon közelít. Nemeskürty most azokról a hajdani hő­sökről ír, akik idegen föld­ről, életük kockáztatásával tértek haza, Magyarország­ra, hogy a forradalom szol­gálatába álljanak. A szovjet irodalmat Rim­ma Kazakova és Borisz Pasz­ternák egy-egy szép verse képviseli. A Kincskereső Nevető irodalomóra című ro­vatában Stephen Leacock lovagregény-paródiáját közli Ghenti Guidóról, a csapfúró­ról és eszményi szerelméről lsoldáról, a Hattyúnyakról. A miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestülete és KISZ-szervezete, március 17-én, délután 3 órától iro.- dalmi vetélkedőt rendez az Kassák Lajos születésének 100. évfordulójára emléke­zik a folyóirat két, gyere­keknek szánt versének a közreadásával. Az Édes anyanyelvűnk ro­vat Szilágyi Ferenc szófej­téseivel készteti gondolko­dásra az olvasót. A Test- vérmúzsákban pedig Kuczka Péter vázolja fel a tudomá­nyos-fantasztikus film törté­netét. iskola dísztermében. A ve­télkedővel Arany János élet­útját elevenítik fel, a költő születésének 170. évforduló­ja alkalmából. Arany János emlékére jfc Az avasi gimnázium négy tanteremmel kezdi meg működését szeptemberben. A ké­sőbbiekben közművelődési egységekkel bővül az intézmény. r Évente sok száz millió Oktatásra, közművelődésre Miskolci kulturális költségvetés A városi tanács költségveté­sének valamivel kevesebb, mint a (elét teszi ki az az összeg, amit a kulturális ágazatra for­dítanak. Erre az évre Miskolc : oktatási, művelődési intézmé- e nyeinek a fejlesztésére, felújí­tására, illetve költségvetésére f 1 milliárd 373 millió forint jut. Az összeg felosztásának ará­nyairól, az idei tervekről, a ta­valyi eredményekről és gon­dokról tájékoztatott dr. Kör- nyey László, a városi tanács művelődési osztályának veze­tője, és helyettese, Barta Bé­la. A nehéz gazdasági felté­telek ellenére is biztosítani tudta a tanács 1986-ban az intézmények normális műkö­dését, bár gondot okozott a költségvetési előirányzatok többszöri csökkentése. A fej­lesztésre hatottak ki elsősor­ban a pénzügyi lehetőségek. A legfontosabb célt, az ok- itatási intézmények alapellá­millió forintba kerül. A kom- lóstetői iskoláé „csak” bő 100 millióba. Talán nem érdek­telen tudni, hogy Miskolc- nak 217 kulturális intézmé­nye van, ebből 160 az okta­tási (az óvodák ide tartoz­nak, a bölcsődék nem). Ál­talános iskolába 26 ezren járnak, a gimnazisták, szak­középiskolások, szakmunkás- tanulók száma 17 és fél ezer, az óvodásoké több, mint 7 és fél ezer. Egyre feljebb „vonul” a demográfiai hul­lám. ennek következtében to­vább javult az óvodai ellá­tás. Az általános iskolák to­vábbra is zsúfoltak az új la­kótelepeken olyannyira, hogy az avasi lakótelep III. üte­mében tizenöt, a belvárosban két lakást kellett felhasznál­ni iskolai célra. Abból a bizonyos 1 milli­árd 373 millió forintból a tervek szerint csaknem 224 milliót fordít a tanács a köz­művelődési-oktatási intézmé­megemlitendö, hogy az isko­lai eszközökkel való ellátott­ság terén — a Tanért fel­mérése szerint — Miskolc a legjobb helyzetben van az országban. Örömmel adunk hírt ar­ról, hogy még ebben az öt­éves tervben új gimnázium (és egyben szakközépiskola) is épül Miskolcon, az avasin kívül. Megyei támogatással szeretnék felépíteni a Pa- lóczy utca térségében azt a középiskolai tornacsarnokot, amely nagymértékben csök­kentené a tornatermek zsú­foltságát. Sz. G. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Intermikrofon. — 13.00: Dávid Gyula müveiből. — 13.40: Kapcsoljuk a pécsi körzeti stú­diót. Kutatócsoport Zalában. — 14.00: Hírek. — 14.10: A magyar széppróza századai. — 14.25: Ze­nei tükör. — 15.00: Családi szőt­tes. — 15.30: Népdalok. —16.00: Hirek. — 16.05: Révkalauz. — 16.45: Beszélgessünk! — 17.00: Olvasókör. — 17.30: „Régi szo­kás szerént...” — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Lottósor­solás. — 19.20: Kilátó. — 20.05: Karmesterek — zeneszerző „ál­arcban”. — 20.35: Osváth Júlia és Szabó Miklós operettfelvéte­leiből. — 21.00: Hubay Jenő csárdajeleneteiből. — 21.30: Vál­tozatok — a politilógiára. — 22.00: Hirek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Rádiószín­ház. Szállodaház. — 23.11: Hang­szerek, hangszínek. — 24.00: Hí­rek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Fúvósindulók. — 12.25: Ütikalauz üdülőknek. — 12.30: „Énekeltem én: Karsai Zsig- mond”. — 12.46: Citera- és fu- rulyamuzsika. — 13.00: Hírek. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00: Nappali menedék­hely. — 15.00: Hírek. — 15.05: Néhány perc tudomány. —15.10: Operaslágerek. — 15.45: Tör­vénykönyv. — 16.00: Találkozás a stúdióban. — 17.00: Hírek. — 17.08: Dzsessz. — 17.30: Tanako­dó. — 18.30: Slágerlista. —19.00; Hirek. — 19.05: Operettkedve­lőknek. — 20.00: A Poptarisznya dalaiból. — 21.00: Hírek. — 21.05: Rádiószínház. A mi utcánk, 0 be szép. — 21.57: Moszkvából érkezett. — 22.27: Könnyűzene esti hangulatban. — 23.00: Hí­rek. — 23.20: Forró pillanatok. 3. műsor: 12.28: Andrés Se­govia gitározik. — 13.00: Hirek. — 13.05: Háttérbeszélgetés. — 13.35: Szimfonikus zene. —15.00: Pophullám. — 16.00: A fegyver- kovács. — 17.00: Diákfélóra. — 17.30: A Beaux Arts trió felvé­teleiből. — 18.30: In limba ma­terna. — 19.00: Hírek. — 19.05: Rádióhangversenyekről. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangverse, nye. Közben: Kb. 20.15—20.35: Petőfi, a politikus. — Kb. 21.35: Operakettősök. — 22.00: Kama­ramuzsika. — 23.02: Napjaink zenéje. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsor- ismertetés. Hírek, időjárás. — 17.35: A Tiszától a Dunáig. Ze­nés magazin. — Közben: 18.00— 18.15: Észak-magyarországi Kró­nika. — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.40: Hi­rek. — 16.45: Titkolódzás. — 17.40: Évszázadok slágerei. — 18.10: Képújság. — 18.15': Tele­sport. — 18.50: A rózsaszín pár­tosát sikerült elérni: olyan esemény nem fordult elő, amely a nevelő-oktató mun- kát alapvetően gátolta vol­na. + VÁRATLAN HIBÁK Néhány, az 1986-ban meg­valósult beruházások közül: felépült a martintelepi nyolc­tantermes iskola, hat tante­remmel bővült a gépipari, üzemel a kohóipari új ön­tőműhelye. A felújítások egyik legje­lentősebbike volt az Egressy Béni Zeneiskola rekonstruk­ciója; több. mint 11 millió forintba került, amíg befe­jeződött. A villamosipari fű­tésfelújítása bő 3 milliót, a kohóipari szakközép födém­megerősítése néhány forint híján 6 milliót emésztett fel. A Kossuth mozi rekonstruk­ciója. amely hamarosan be­fejeződik, * millió forintba kerül. Az intézmények felújítása évről évre több gondot okoz, az épületek állaga romlik, sok a váratlan hiba, amely­nek kijavítása be nem ter­vezett milliókat visz el. (Van egyébként keret az ilyen so- ronkívüli munkákra is.) + GIMNÁZIUM AZ AVASON Még az idén két nagy in­tézmény kezdi meg működé­sét: az avasi gimnázium és a komlóstetői általános isko­la. A gimnázium később más nyék fejlesztésére az idén, alig kevesebb, mint 40 mil­liót felújításra, a java pénz a költségvetés feliratú „ka­lapba” kerül. A közművelődésre fordí­tandó tételek között 35 mil­lióval szerepel a színház. (Amelynek költségvetése 5 év alatt körülbelül 5 millió fo­rinttal nőtt meg.) A jegyek árából mintegy 5 millió térül meg. Talán nem érdektelen megemlíteni, hogy színhá­zunk felújítására 66 millió forintot költhetett a tanács, amíg például Szeged és Pécs központi támogatásból 600— 600 millió forintot kapott. + ESZKÖZÖKKEL JÓL ÁLLNAK Versenyt kell futni a Mis­kolci Nyár állandóan növek­vő költségeivel — fogalmaz­tak a művelődési osztály irá­nyítói. Évi 4—5 millió áll rendelkezésre, ennek negye­de, harmada folyik vissza a jegyekből. Ilyen jó „megté­rülési mutatóval” csak a Sze­gedi Szabadtéri Játékok ren­dezői dicsekedhetnek. Az oktatásra és a közmű­velődésre fordítandó millió­kat is lehetne még tovább sorolni, jelentős területek maradtak ki a fenti listából. De talán ennyiből is kitet­szik, melyek a legégetőbb gondjai azoknak, akik első szinten osztják el ezeket a pénzeket. Nem szóltunk — egyebek között — a fizeté- tésekről, a jutalmazási ke­Ez nem család. Kalmárék nagyobbik lánya írja ezt a falra erősített „üzenőfüzet­be”, aztán megiszik egy nagy pohár, vízben feloldott Tar- dyi tablettát. Kajta kívül csak az öccse, Peti van ott­hon, aki az igazak álmát alussza, nyakában az elma­radhatatlan lakáskulccsal. A befejezés előtt álló csa­ládi házban velencei csillá­rok lógnak a plafonról, a csupa csempe fürdőszobában csillog a külföldi szerel­vény, a vendégek a Napó­leon konyak mellé kísérő­nek csak dobozos sört isz­nak, televízió majdnem min­den szobában van és termé­szetesen színes. Még a ked­ves, bolondos eb is valami­lyen drágább faj előkelő egyede. Látszólag tehát min­den feltétel adott a boldog­sághoz. Látszólag, mert va­lójában a család harmóniája nem „egyenes ági leszárma­zottja” az anyagi javaknak. Ez persze, közhely. Az vi­szont már valóság, hogy ná­lunk e javak megszerzésé­ért folyó „össznépi és lan­kadatlan küzdelem” egyre több családban nem eszköz, hanem cél. Ez pedig nem tűr lazítást, a teljesítőké­pesség összességét igényli: kell a gmk, kell a papa éj­szakai túlmunkája, kell a mama vállalkozókedve is. Rózsa János új filmje nem elvi síkokon mozog. A min­dennapi élet — életünk — apró, de annál sokatmon­dóbb hétköznapi töredékeit kerekíti jellemző egésszé, ami nagyobb hatású min­denféle moralizálásnál. Ez a „poros valóság talaján álló” direkt megközelítés majdnem teljesen sikerült. próbálkoztak meg az alko­tók azzal, hogy mondandó­juk általános érvényű igaz­ságait, a különös szférájá­ba „tolják be”, az addig használt művészi eszközök felhasználásával: a kislány öngyilkossági kísérletét, mint csúcspontot ezzel a húsz­perces „ráadással” már nem lehetett fokozni, és az elve­télt „családegyesítési” tö­rekvések inkább belemagya- rázásnak tűntek. Ez azonban végső soron nem kérdőjele­zi meg Rózsa János vállal­kozásának értékeit. Kitűnő színészek remek alakításait láthatjuk. Udvaros Dorottya a mama szerepében nem felejthető teljesítménnyel rukkolt elő. Méltó partnere Koltai Róbert — a Kalmár család tragikomikusán szét­szórt feje. Mindenképpen külön kell szólni Bánsági Ildikóról, aki ezúttal epizo- distaként, részeges osztály­főnökként jelenik meg, né­hány percbe sűrítve egy emberi összeomlás hosszú történetét. Bizonyára nem véletlenül, rövid bejátszást láthatunk Szabó István immár klasszi­kus értékű filmjéből, az Apából. Valóban: egyre sür­getőbb lenne megválaszolni példul azt a kérdést is, hogy miképpen alakulhatnának át napjaink kényszerpályáján mozgó kenyérkeresői újra apákká és anyákká. (balázsi) egységekkel bővül, az okta­tási rész kivitelezése 115 rétről, a beszerzésre fordít­ható összegekről. Az azért Azért csak majdnem, mert a film utolöó húsz percében * Az anya — Udvaros Dorottya —, az apa — Koltai Ró­bert — és Péter fiúk tévét néz. dúc. — 19.05: Esti mese. — 19.15; Lottósorsoiás. — 19.30: Híradó. műtárgya. — 21.05: Hírháttér.— 21.50: „Amiben hiszel, az van .. Pécsi Sándor-emlékest. — 22.58: Híradó 3. Televízió, 2. műsor: 16.55: Csiüagszemű. — 18.00: Pannon Krónika. — 19.00: Hogy voit?l Hogy volt?! — 19.25: Tévétor­na. — 19.30: Mahler: V. szimfó­nia. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Műkorcsolyázó világbajnokság. A párosok szabadkorcsolyázása. — 22.50: Képújság. Szlovák televízió: 17.05: Fia­talokról. — 17.50: Riportfilm. — 18.00: Kiküldött munkatársaink jelentik. — 18.20: Esti mese. — 18.30: Kék fény. — 19.30: Hír­adó. — 20.00: Nyomok az üveg­ben. — 20.55: Publicisztika. — 22.25: Találkozás szovjet művé­szekkel. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Szentendrei művészek kiállítása. — Vasas Galéria (14 —19): Sass Sylvia festményei. — Fotógaléria (10—19): Vencsel- lei István kiállítása. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Múzeumi mozaik: Az üveg- gyűjtemény új szerzeményei. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18): Kondor Béla-emlékkiállitás. — Herman Ottó-emlékház (10— 18): Herman Ottó élete és mun­kássága. — A Bükk élővilága. — Magyar Orthodox Egyházi Múzeum (10—18): A magyar orthodox egyház művészeti és kulturális öröksége. Miskolci Nemzeti Színház (7): Galilei élete. (Egyetemi bérlet.) RÓNAI VIDEOMOZI A búcsú (Szörényi Levente búcsúkoncertfilmje) Rendezte: Zsombolyai János Kezdés: f3 és f5 órakor Helyár: 20 Ft A nagy leszámolás Színes olasz—francia westernfilm Főszereplő: Lee van Cieef Kezdés: f7 órakor Filmszínházak: Béke (f3): Gyanús árnyak (szí. kínai, fel­emelt helyár!) — (f5): Csók, anyu! (szí. magyar, 14 év, fel­emelt helyár!) — (f7 és f9): Rock Rióban (szí. brazil. 16 év, felemelt helyér!). — Béke ka­maramozi (f8): Szexmisszió (mb. szí. lengyel, 14 év, fel­emelt helyár!). — Béke premier videomozi (f4 és f6): Ne vere­kedj! (szí. hongkongi). — Tán­csics (f4): Szikét kérek (szí. csehszlovák) — (f6 és f8): Jé­zus Krisztus szupersztár (szí. amerikai,, kiemelt 1. hely­ár!). — Táncsics kanfaramozi (f5 és f7) : Halálos szerelem (mb. szí. francia). — Táncsics videomozi (f3, fő és f7): Egy csirkefogó halála (szí. francia). — Szikra (Í5): Föltámadott a tenger (szí. magyar) — (17) : Montreali bankrablás (mb. <zí. francia. 14 év, kiemelt 1 hely­ár!). — Fáklya (4, 6 és 8) : Lövöldözés (mb. szí. japán, 14 év. felemelt helyár!). — Fáklya videomozi (fS és f7> : Lee Khan sorsa (szí. hongkongi). — Fák­lya kamaramozi (fő) : Szóljon a rock (szí. francia, felemelt hely. ár!). — Tokaj videomozi (ftí és éjjel ll): A félkezű bokszoló (szí. hongkongi). — Nehézipari Műszaki Egyetem (5 és 7): Ne vedd el tőlem a Napot! (szí. francia). — Tapolca-Ady <f6): Szemünk fénye (mb. szí. olasz, felemelt helyár!). — Ady Mű­velődési Ház (5 és 7): Gyilkos robotok (szí. amerikai, 14 év, kiemelt II. helyár! — Há- mor-Bükk (f6): Akii Miklós (szí. magyar). — Pereces-Bányász (6): Nő a volánnál (mb. ame­rikai, kiemelt helvár!' PENTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek.— 8.20: Környezetünk nálóiában: az evolúció. — 8.50: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 9.40: Játsszunk, lányok, iátsz- szunk . . . ! — 10.00: Hírek. — 10.05: Száz ablakba . . — 10.10: Kamarazene. — 11.00: Gondolat. — 11.45: Filmzene. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Az izraelita felekezet ne­gyedórája. — 8.20: Erich Kunz operettfelvétel élből. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. 3. műsor: 8.00: Hírek — 8.12: Az MRT Szimfonikus Zenekara játszik. — 9.25: Az alvajáró. — 10.10: Csak fiataloknak! —11.05: Zenekari muzsika.

Next

/
Oldalképek
Tartalom