Déli Hírlap, 1987. március (19. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-25 / 71. szám
Lesz-e Skála? A tanácselnöktől hallottuk (CIKK A 3. OLDALON) A Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsága tegnap Moszkvában megkezdte soron lévő ülését. A tanácskozáson az európai és a világhelyzettel összefüggő kérdéseket vitatják meg. Különleges figyelmet fordítanak a fegyverkezési — elsősorban a nukleáris fegyverkezési — Kohl Kínába utazik Helmut Kohl. az NSZK kancellárja júliusban látogatást tesz a Kínai Népköz- társaságban — jelentették be a nyugatnémet fővárosban A Német Szövetségi Köztársaság 70 millió márka pénzügyi segélyt folyósít Kína iparának korszerűsítésére. verseny megszüntetésének, az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverzet- csökkentésének problémáira, valamint az európai és az egyetemes biztonság erősítésére. Carter körútja Jimmy Carter amerikai politikus közel-keleti körútja során Szíriában Asz- szad elnökkel tárgyalt, aki úgy nyilatkozott, hogy mindent elkövet, a Libanonban fogva tartott amerikai és más nemzetiségű túszok kiszabadításáért. Ezt a jordán fővárosban közölte az újságírókkal. ahonnan ma Izraelbe utazik. Fe'szakadozik a felhőzet Napközben várhatóan felszakadozik az országrészünket reggel még beborító sűrű felhőtakaró. Eső, a délutáni órákban már nem várható. Ma reggel Miskolcon plusz 4 fokot mértek, a várható legmagasabb nappali hőmérséklet 12 fok körül lesz. Az Ütinform ma hajnali jelentése szerint a Sajó völgyében, a köd miatt csak 80 méter volt a látótávolság. A gépkocsivezetőknek napközben ügyelniük kell arra. hogy néhány alsóbbrendű út csúszós, sáros. Forradalmi ifjúsági napok A társadalom politikai rendszere Folytatódik az idei forradalmi ifjúsági napok miskolci programja ma délután fél háromkor ötletbörze kezdődik a Molnár Béla Ifjúsági- és Űttörő- házban. Itt a 8-as teremben középiskolás KlSZ-szerve- zelek találkozóját rendezik meg. Az LKM ifjúsági klubjában ismét kinyit a Jövőnk a tét klub. Délután háromtól városi propagandista konferenciát tartanak, s ekkor lesz az ifjúsági szövetség aktíváinak jutalma- V zásl ünnepsége is. Az LKM ifjúsági klubjában a Jövőnk a tét klubban holnap délután 4 órától a társadalom politikai rendszeréről beszélgethetnek, vitázhatnak az érdeklődők. Az eszmecsere előadója Tóth Zoltán adjunktus, a Politikai Főiskola tanára, illetve Zsíros Mária ifjúságkutató és Sziics Erika, az MSZMP Miskolc Városi Bizottságának titkára lesz. Csak a kerítés... 0 Méltán aratott sikert — nemzetközi zsűri előtt is — a Herman Ottó Emlékpark épületegyüttese — ez a véleménye a Mozgó Világ kritikusának. Néhány kifogást mégis támaszt a parkkal szemben, így például nem tetszik neki a drótkerítés. Nem illik a tájba, és méltatlan az épületekhez. Hogy mit javasol helyette? — erről olvashatnak A DH várospolitikai fóruma című rovatban, lapunk 3. oldalán. (Kiss József felvételei) Elemtelen (MI LESZ A KVARCÓRÁKKAL? — CIKK AZ 5. OLDALON) KGST-tanácskozás Megkezdődött a KGST- országok állami munkaügyi szervei vezetőinek értekezlete tegnap, Budapesten. A résztvevők megvitatják a munkaerő-gazdálkodási és a vállalati önállóság kiterjesztésével kapcsolatos bérgazdálkodást tapasztalatokat. Ma reggeli telefon Bevásárlás, éjszaka Éjszaka is nyitva tart egy fővárosi ABC-áruház, kísérletképpen. Láttuk a televízió Ismét kell a technikus Országos konferencia a gépipariban 0 Mint képünkön is látható, jól halad a Marx téren a Bükk Aruház építése. A beton vázszerkezet már elkészült, most a belső falak szerelésével foglalatoskodnak az építők. Az egyik alvállalkozó, a Fémmunkás Vállalat pedig hozzálátott a fém burkolólapok lerakásához. Az áruház a tervek szerint szeptemberben nyitja meg kapuit. Közvéleményünk élénk figyelemmel kíséri a középfokú oktatás korszerűsítésének állomásait. Különösen így van ez olyan iskolatípus, mint a technikusképző esetében, amelynek ismételt bevezetéséről a kormánytól kapott felhatalmazás alapján. 1984-ben döntött a Művelődési Minisztérium. Az első tapasztalatok már rendelkezésre állnak, többek között ezekről is véleményt cseréltek azon a tanácskozáson, amcly tegnap kezdődött a Zalka Máté Műszaki Középiskolában, a Gépipari Tudományos Egyesület rendezésében. A megjelenteket a GTE nevében dr. Sepsey József köszöntötte, közöttük az elnökségben helyet foglaló Nagy Józsefet, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársát, Kovács Józsefet, a városi pártbizottság titkárát, és Gépelné Tóth Rózsát, a városi tanács elnökhelyettesét. Az első előadást dr. Benedek András, az Országos Pedagógiai Intézet főigazgató-helyettese tartotta. A technikusképzés múltját röviden áttekintve s a jelenlegi helyzetei értékelve elmondta, hogy az új típusú szakközépiskolai oktatást nem lehet kísérletnek tekinteni. A technikusképzés visszaállítása ugyanis az egyik legjelentősebb közoktatási reform. Az idén mintegy kilencezer középiskolás tanul majd ebben a képzési formában. A továbbiakban dr. ■ Szabó Béla, az Ipari Minisztérium osztályvezetője beszélt az ipar és a technikusképzés helyzetéről, ezt követte A GTE társadalmi tevékenysége, a technikusképzés érdekében című előadás. Délután Ková esne Hódy Éva, a megyei tanács főelőadója szólt a technikusképzés megyei tapasztalatairól, majd több szakközépiskolai igazgató mondta el véleményét. * Számjegyvezérlésü (CNC) esztergán dolgoznak a technikusjelöltek. Híradójában, hogy milye« sokan vették igénybe ezt ast újszerű szolgáltatást. Vajon lenne-e keletje Miskolcon is ennek? — kérdeztük Fiikő Dezsőtől, a Pátria ABC'-áru- ház igazgatójától. — Aligha hiszem, hogy városunkban igény lenne erre, ám ha mégis, semmiképpen sem elégíthetnénk ki. Kevesen tudják, hogy boltunkat havi nyolcmillió forintos forgalomra tervezték, s most ezt rendszeresen megkétszerezzük. Igaz, hogy este nyolc órakor bezárunk, de utána csaknem két óráig folytatjuk a munkát, a gondolák feltöltését. Eladóink úgy 11 óra tájban térnek haza családjukhoz. Ezért a mi üzletünk nem valami népszerű szakmai berkekben. Óriási erőfeszítésbe kerül az alkalmazottak megtartása, a kilépők pótlása. A vállalat vezetése megkülönböztetett figyelmet fordít áruházunkra, s ennek köszönhető, hogy nálunk mindenkor üzemeltethető a nyolc pénztárgép. Csak így tudjuk mérsékel J a nagy forgalomból eredő zsúfoltságot. Ezek után nehéz lenne dolgozóinktól megkövetelni az éiszakai műszakot. Városunk méretei nem is indokolják ezt az extra szolgáltatást. Egy esetleges vasárnap délelőtti nvitva tartás fontosabb volna, de ennek komoly anvagi akadálya van. A fővárosban rendkívüli keretből biztosították. hogy a hétvégén is üzeme'ő boltok eladéí a vasárnapi moszakéi-f 800 formte* kannak. Ott versengenek egy-egy ilyen beosztásért. Bpiniszleri találtai