Déli Hírlap, 1987. február (19. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-11 / 35. szám
As Aras oldalában A területi iroda nem tanács így teremtenek arborétumot Tamperéi hangulat ♦ Megvédik a vandáloktól ♦ Három hektáron * A tamperei emlékpark csak egy utcasaroknyi méretű. Az Avas oldal azonban a jövőben remélhetőleg a Népkerthez hasonló sétáló- és kirándulóparkká válik. Az Avas keleti lejtőjének sorsáról már többször tudósítottuk az olvasókat. Köztudott, hogy a területet beépítik ugyan, de szellősen, legfeljebb kétszintes épületekkel. A városrész testvérvárosunkról, a finn Tamperéről kapta nevét, hangsúlyozva ezzel is a természetközeli építkezés fontosságát. És az sem újdonság, hogy a Gre- utter villa kertje körüli természetvédelmi területet — a HNF városi elnökségének javaslatára, a városi tanács támogatásával, és a Kertbarátok és Kistenyész- tők Városi Szövetségének közvetlen gondozásában — arborétummá alakítják. A széles körű társadalmi ösz- szefogás megszervezésére a közelmúltban operatív bizottságot hoztak létre. A városnak csaknem mértani közepében épülő kirándulóparkhoz háromhektáros területet ajánlott fel a városi tanács építési osztálya. Ezt előreláthatólag az ősz folyamán örökzöldekkel, az Avason őshonos növényekkel és a tamperei hangulat kedvéért a bejárat közelében nyírrel, rezgő nyárfával ültetik be. A pövények földbe helyezése előtt azonban el kell készülniük a kert sétálóútjainak, amelyeket a természetességet megőrzendő, zúzalékkővel szórnak majd le. A városgondnokság kutat és vízórát ígért; ezek telepítése a fiatal husángok öntözése miatt elodázhatatlan. A későbbiekben asztalok, padok, esőbeállók és ivóvízcsapok kerülnek az addigra már minden bizonnyal árnyat adó lombok közé. Mindez persze nem megy máról holnapra — az elkövetkezendő három év feladata lesz. Igen sok fejtörést okozott az értékek majdani védelme. Az elképzelések ismertetésekor felmerült, hogy az első öt évben — addig nem nyílik meg a nagyobb tömegek számára — az arborétum a kertbarátok „kirakata” lenne. Azaz bárki ingyen kaphatna egy- egy parcellát, amit azután ő gondozna. A lakásügyi társadalmi bizottság, valamint a városi tanács végrehajtó bizottsága megtárgyalta és jóváhagyta az 1981/88. évi tanácsi bérlakáshoz juttatandók végleges névjegyzékét. Az ideiglenes listát olvasóink már áttekinthették lapunk hasábjain is. Mint ismeretes, az ideiglenes lista ellen kifogást lehet emelni, és a véglegesítés előtt a kifogásokat figyelembe veszik az illetékesek. Ezúttal több mint háromszáz kifogás, észrevétel érkezett a névjegyzék ellen. Ezek alapján több mint hatvan igénylőt felvettek a végleges listára. A végleges listát is közöljük lapunkban, holnaptól kezdve. Ez négy névjegyzéket tartalmaz. Azoknak a S hogy zöldségágyást, vagy rozsai ugast, esetleg sziklakertet alakit ki. azt teljesen rábízzák. Valószínű, hogy a hasznos tevékenység mellett, ily módon a vandálokat, és a kertek, parkok fosztogatóit is könnyebb lenne távoltartani. A tervek szerint az arborétum területén a fák, bokrok mellé táblákat állítanak majd, melyeken a magyar név mellett annak latin megfelelője is szerepel. Hiszen — amint azt egy felszólaló is megjegyezte — a különleges mikroklímái ú területen az esztétikum mellett a botanikai értékeket is szem előtt kell tartani. Felmerült a kérdés, hogy vajon szükséges-e a parkot bekeríteni vagy sem? A többség végül is az előbbi mellett tört lándzsát. Az egy-, másfél méteres facsemetéket ugyanis enélkül bizonyára kitépkednék, letaposnák, nem beszélve a közeli építkezőkről, akik nem garantálták, hogy tiszteletben tartanák mások keze munkáját. * Bizonyára mindenki ötömmel fogadja az arborétumteremtés hírét. Mert az utóbbi években, évtizedekben nagyon kevés olyan hírt közölhettünk, hogy valahol a város szivében új zöldterület születik. A társadalmi munkában létrehozott kertek, parkok is a város peremére kerültek, s bármennyire is jó dolog, hogy van végre Vadasparkunk, s megépülhetett a. Herman Ottó em- lékligct, azért benn a városban továbbra is kevés a fü, fa, virág. Reméljük, ez az arborétum valamit billent majd a beton és zöld eddigi mérlegén. 'fábián) nevét, akik tanácsi bérlakáshoz jutnak és azokét is, akik a kétlépcsős lakáshoz juttatás keretében költöznek. A lista tartalmazza a nem szociális alapon tanácsi bérlakáshoz juttandók jegyzékét is, valamint azoknak az egyedülálló igénylőknek a nevét, akik most otthonhoz juthatnak. Talán igényel egy kis magyarázatot a kettős évszám is. Azért írják a névsorok elejére, hogy 1987—88, mert nem bizonyos, hogy a listán lévő igénylők mindegyike már az idén költözhet. Az 1986—87-es listán lévő igénylők közül például a nagy többség — nyolcvan százalék — már az új otthonban lakik, de a fennmaradó’ többség még költözésre vár. Csütörtöktől lapunkban is Kész a végleges latáslisla Városlakók Miskolcért Sokan azt hiszik, hogy a korábban megszüntetett kerületi tanácsokat pótolják a Városgondnokság által fél évre létrehozott területi irodák. Egyebek között ezt is megtudtuk Lórik Istvántól, az 1. számú iroda vezetőjétől, amikor munkájuk eddigi tapasztalatairól érdeklődtünk. A városban található négy területi irodát bárki felkeresheti, elmondhatja közérdekű gondjait, a város üzemeltetésével kapcsolatos javaslatait, elképzeléseit. Akad aki magánügyben jön (például telekhatár-vitára reméltek megoldást — s kaptak is segítséget), de jellemzőbb, hogy a lakóhelyük érdekében emelnek szót az emberek. Az illetékesek 30 napon belül — ha a helyszínen nem tudnak — szóban, vagy írásban válaszolnak az érintetteknek. De mert nagyon sok a jogos panasz, észrevétel — több, mint amennyit a városüzemeltetésre fordítható összegből megoldhatnának — fontossági, illetve sürgősségi sorrendet kell tartaniuk a szervezőknek. r llj ügyfélfogadási rend Az utóbbi időben se szeri, se száma a munkaidőalap védelme érdekében hozott intézkedésekről íródott cikkeknek. Most a tanácsok megváltozott ügyfélfogadási rendjéről számolhatunk be. A rendelkezések alapvető célja — a már említett szemponton túl — az ügyfelek államigazgatás-eljárási terheinek csökkentése, az ügyintézés gyorsítása, rugalmasságának növelése és kulturáltságának javítása. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága január 27-i ülésén rendelkezett a megyei tanácsi szervek ügyfélfogadási rendjének módosításáról. Eszerint a megyei szak- igazgatási szerveknél és intézményeknél — a Megyei Földhivatalnál, az Illeték-, az Adómegállapító és a Tanácsi Költségvetési Elszámoló Hivatalnál, illetve a Közlekedési Felügyeletnél — hétfőn délután 1-től este fél 7- ig, szerdán reggel fél 8-tól este fél 7-ig és pénteken reggel fél 8-tól déli 12 óráig kell ügyfélfogadást tartani. A február 1-jétől érvényes határozat értelmében a megyei tanács és a megyei szakigazgatási intézmények szombati ügyelete reggel 8-tól, déli 12 óráig kereshető fel. Hétfőn lépett életbe Miskolc Megyei Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának határozata is, amely megállapítja a szakigazgatási szervek, a Megyei Városi Hivatal, az Adó- és Illetékhivatal, illetve a Miskolci Családi Intézet munkarendjét, ügyfélfogadási és ügyfélszolgálati idejét. Így általános ügyfél- fogadásra a hétfő délután 1-től este fél 7-ig, szerda reggel fél 8-tól este fél 7-ig, pénteken pedig a reggel fél 8- tól déli 12 óráig terjedő időszakokat jelölték ki. A Megyei Városi Tanácselnöke és elnökhelyettesei, valamint a végrehajtó bizottság titkára — külön beosztás szerint, felváltva — minden hét szerdáján délután 2 és este fél 7 között tartja fogadóóráit. A Megyei Városi Hivatal elnöke és elnökhelyettese — szintén felváltva — minden második szerdán ugyancsak délután 2-től este fél 7-ig kereshető fel. Természetesen a pontos helyet, időpontot és a fogadó nevet a helyi hirdetőtáblákon is közük. A városi tanács vb szakigazgatási szervei szombatonként 8-tól 12-ig ügyfélszolgálatot tartanak. A Megyei Városi Hivatalnál, illetve az Adó- és Illetékhivatalnál azonban ez a mindenkori teljes munkaidőre vonatkozik. A rendelkezés értelmében továbbá pénteki napokon lél 1 és fél négy között valamennyi tanácsi szerv legalább egy alkalmazottal köteles ügyeletet tartani, akik a megjelent ügyfeleknek felvilágosítást adnak, halaszthatatlan ügyekben pedig megfelelő módon intézkednek. A Megyei Városi Hivatal elnöke és a városi tanács vb igazgatási osztályvezetője külön rendelkezett, hogy az anyakönyvvezetők és a Miskolci Családi Intézet dolgozói szombaton és ünnepnapokon is az ügyfelek rendelkezésére álljanak. A társadalmi munkaidőalap fokozott védelmét szolgálja, hogy a szakigazgatási -szervek idézéskor két időpontot jelölnek meg: ezek egyikének pedig feltétlenül a hétfői vagy a szerdai napokra kell esnie. A tanácsi szervek lehetővé tették az ügyintézést a szombat délelőtti és hétköznap a késő délutáni órákban is. Most a vállalatok vezetőin a sor, hogy hathatósabban ellenőrizzék a dolgozók jelenlétét, és szigorúbban kérjék számon az engedély nélküli távolmaradást. Vannak azután olyan munkák, amiket a rengeteg tennivaló miatt csak folyamatosan végezhetnek. Ez indokolja egyebek között, hogy nincs még látványos előrelépés a járdák, korlátok, a közvilágítási berendezések javítása terén, s a temérdek kátyú eltüntetésében Miskolcon. Szinte az egész városban súlyos gond a játszóterek lehangoló állapota. Az enyészetnek besegítenek a vandálok is, akik ezeken a helyeken évente 2—3 millió forintos kárt okoznak. S a hiányok, a rossz játékok pótlása nem kis feladat... Van, aki társadalmi munkát ajánl fel. Ha játszótér építéséről, parkosításáról, járdalapok elhelyezéséről van szó, akkor 30 napon belül a helyszínre érkezik a szerr szám és az anyag. A Lőrik István vezette 1. számú területi iroda az Eszperantó tértől a Saió- hídig terjedő városrész gondjaival, valamint Szirmával és a Martinteleppel foglalkozik. Ezen a területen sok a visszamaradt meddő, ennek elszállíttatását sürgetik az emberek, valamint a belvárosban is elszaporodott illegális szemétlerakóhelyek felszámolását. Az apróbb hibák — például csőtörés — bejelentésekor az iroda azonnal értesíti az érintett vállalatot. S hogy továbbra se kelljen a miskolciaknak ügyeikkel a tanácsra, a Városgondnokságra, a hivatalodba meniiiük, elmondjuk, hogy hol és mikor kereshetik fel a környékükkel foglalkozó területi irodákat. A Tanácsház tér 2. sz. alatt és a Vár utca 2-ben szerdánként délután egytől este hét óráig, a Testvérvárosok útján (az Egyetem étterem felett) és a Szikra moziban pedig csütörtökönként szintén egytől hétig várják az ügyfeleket. B. A. * Ha egy kapualj elhanyagoltan ásít az utcára akkor hiába a szép homlokzat. A Batthyány utca 1. szám alatt is van egy hangulatos kapualj, amire ráférne a tatarozás. De ha már lehet kívánni: az egész ház megérett a felújításra, jó volna, ha elérnének ide is a mesterek. i A DH várospolitikai fóruma