Déli Hírlap, 1987. február (19. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-19 / 42. szám
± A krónikája XX, jubileumi ODOT9 Miskolc Kétezer diákot vár a vár ★ Bár nem ez a világ legnagyobb feljegyzett példánya, de azért tekintélyes méretű m képen látható tök, amely Dél-Afrikában termett. Átmérője 1,6 méter, súlya pedig 45 kiló. Új borsó- és paprikafajták Vetőmag a kiskertekbe Az országjáró diakok országos találkozója immár több mint két évtizedes múltra tekint vissza. A KISZ Borsod Megyei Bizottsága 1965 nyarán a Csanyikban rendezte meg az elsőt, ugyanott volt a helyszíne 1975-ben a tizediknek is. Most ismét jubileumra készülnek az országjáró diákok; a XX. találkozónak június 24. és 28. között Miskolc lesz a házigazdája. A nagyszabású rendezvény szervezőbizottsága tegnap délelőtt tartotta meg alakuló ülését, amelyen — többek között — részt vett Dombóvári Ottó, a KISZ KB honvédelmi és sportosztályának vezetője, Demkó István, a megyei pártbizottság munkatársa, Gépelné Tóth Rózsa, a városi tanács elnök- helyettese. Szabó Aladár, a KISZ Borsod Megyei Bizottságának titkára mondta el: az ország 19 megyéjéből és Budapestről mintegy 1600 fiatalt várnak Miskolcra. A Ki akarlak hajítani a roiroeó vonatból Tizenkét garázdálkodó brit labdarúgó-rajongó fiatalembert tartóztatott le a baszkföldi nemzeti rendőrség. A spanyol államvasutak illetékeseitől érkezett feljelentés szerint a magukról megfeledkezett britek, akik a szerda esti Spanyolország—Anglia barátságos labdarúgó-mérkőzésre tartottak, bántalmazták egy nemzetközi expressz, vonat jegyellenőrét, és ki akarták hajítani a robogó vonatból. Tolosa baszkföldi város közelében a brit utasok üvegpalackokat dobáltak ki a vonatablakokból és bántalmaztak több utast is. A garázdákat gyorsított eljárással állítják bíróság el. A spanyol rendőrség különleges erőket mozgósított annak ér. dekében, hogy szerda este elejét vegye a brit szurkolók „szokásos” erőszakos fellépésének. A madridi San. tiago Bernabeu stadionban csak elkülönített helyre válthattak jegyet a brit nézők. Jó hírt közölt ma reggel a Miskolci Vízművek ügyeletese; nem maradt hatás nélkül a felmelegedés és az esőzés. Jött már egy kevés víz a forrásokból a medencékbe, így várhatóan javulni fog az ellátás a következő 24 órában a magasabb épületek felsőbb emeletein is. Hajnalig komolyabb csőtörés nem volt Miskolcon. . Sok bejelentés érkezett viszont éjszaka a MIK ügyeletére. A Győri kapu 89-ből például többen arra panaszkodtak, hogy nincs meleg vizük. Az ok egyszerű volt, vendégekkel. közreműködőkkel együtt kétezer résztvevője lesz a XX. ODOT rendezvényeinek. Rendhagyó módon ezúttal nem a Csanvik, a Majálispark ad otthont a sátortábornak, hanem a diósgyőri vár, a Várfüdő és annak környéke. Bár a KISZ KB megbízásából a megyei KTSZ-bizottság rendezi a találkozót, a szervezésből adódó sokrétű feladatok döntő többségét a miskolci vállalatoknak, intézményeknek kell megoldani. így a szervezőbizottságban jelen vannak a vízművek, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat. az MKV, az ÉMÁSZ, a városgondnokság képviselői éppúgy, mint a múzeumi szakemberek, vagy a sportvezetők. Ez utóbbiak már Tegnap arról adtunk hírt, hogy a 7-es autóbusz az egyik felsözsolcai buszmegállóban megcsúszott, s ennek következtében néhány gyalogos könnyebben megsérült. Vajon miért nem volt felszórva az úttest? Bulla Zoltán, a Miskolci Közterület-fenntartó Vállalat főmérnöke részletesen elmondta, mit rögzített az ügyeleti napló. Az éjszaka öt gépkocsivezető volt ügyeletben, az előírásoknak megfelelően. Sorra elvégezték az MKV menetirányítása által kért munkákat, s több útvonalra újra kivonultak, mert újra úgy találták, hogy szükséges a további síktalanítás. Az ügyeleti napló tanúbizonysága szerint a 7-es áutóbusz vonalára az MKV menetirányítása nem kért szórást. Ráadásul az eset színhelye, a megálló már azon a területen található, amelyet nem a közterület-fenntartó gondoz, hanem a közúti igazgatóság. Bulla Zoltán szerint ennek ellenére, ha az MKV kéri, s erről előre tudatták is az érintetteket- savazták a hőcserélőt a Borsodtávhő szakemberei. Felvonót javítottak meg a szerelők a Herman utca 6-ban és az Árpád utca 36. sz. házban. A Korvin utca 7-ben megszüntették a fürdőszobai csőrepedést. Mára is maradt tennivalójuk a MIK-eseknek. A Felszabadítók útja 2-ben éjszaka nem láthattak hozzá a csőrepedés reparálásához, mert betont is kell törniük, s ugyancsak ma szüntetik meg a csörepedést. a Kazinczy utca 3-ban, csak azért is, mert a mostani ODOT rendezvényei, eseményei elsősorban a diáksporthoz kapcsolódnak. Nagyjából körvonalazódott a program is. így június 24- én este a diósgyőri várban tartják a látványos, ünnepélyes megnyitót. Másnap labdarúgásban, kézilabdában és úszásban megkezdődnek a tábori bajnokságok, akkor lesz a tájfutás és a gyalogos túra. Pénteken városismereti verseny, ODOT-tusa (többféle sportvetélkedő) és éjszakai harci túra teszi változatossá a programot. Szombaton vízi vetélkedőt, tömegsport-versenyeket szerveznek. Este tűzijáték és jelmezbál zárja a nagyszabású találkozót, vasárnap pedig hazautaznak a résztvevők. megszórták volna itt is az utat. Megkérdeztük a másik felet is. István János osztály- vezető szerint az MKV ügyeleti naplójában ez áll, hogy nulla óra harminckor kérték a 7-es útvonalának szórását... Ebben az ügyben aligha tudunk igazságot tenni. Szerencsére nem ez a jellemző a két cég viszonyára, hiszen a közterület-fenntartó s a közlekedési vállalat dolgozói támogatják egymás munkáját — ez másként nem. is lehetne. Annyi tanulsága mindenféleképpen van az ügynek, hogy most, amikor az egyik pillanatban fagy, a másikban nem, s foltokban jegesedik az út, még nagyobb szükség van a precíz együttműködésreA Batthyány utca és környékének forgalmi rendje gázrekonstrukciós munkák miatt ma reggel 7 órától megváltozott. A zavartalan munkavégzés érdekében a Batthány utcai buszmegállót a Madarász Viktor utcába helyezték át. A váltoAz árak nem emelkednek Lassan elérkezik a vetés, a veteményezés ideje a gazdaságokban és a háztájiban. Milyen lesz az idei vetőmag- ellátás? Erről számolt be Horváth István igazgató, a Vetőmag-termeltető és -értékesítő Vállalat észak-magyarországi területi központ, jának tegnapi sajtótájékoztatóján. — Az idén új paprikafajták kerülnek forgalomba, így a Ripidusz és Novátor, amelyek zöldhúsúak. A káposztafélék magvainak jelentős részét külföldről kapjuk, de ezek még nem érkeztek meg. Vetőbabból, a tarkabab kivételével, minden fajta rendelkezésre áll. Tisztán és csávázva — a gombák és vírusok ellen vegyszeresen kezelve — kerülhet majd forgalomba. Az idén Juliska babból kevesebb várható. Vetőborsóból újabb fajtákkal (Vica, Zeusz, Zsuzsi, Robi. Léda, Margit) gazdagodik a kínálat. Félhosszú petrezselyemből kevesebb lesz a vártnál, de a hosszú fajtából ezt pótolni tudjuk. zásokról KRESZ-tablák is tájékoztatnak, am ezeken a szakaszokon a gépkocsivezetők és gyalogosok fokozott óvatossága szükségeltetik. A gázszerelési munkák előreláthatólag március végéig tartanak, ez idő alatt a Ti- gáz kéri a lakosság türelmét és szíves megértését. Az elmúlt években Magyar- országon az uborkatermelés katasztrofalisan rossz volt. Az 1985-ös uborkavész elvitte majd' az összes termést, méghozzá napok alatt. Örömmel mondhatom, hogy az idén javult a helyzet, s több, főként a nagy terméshozamú fajtákat találhatják a kertművelők a boltok polcain. örvendetes tény a vásárlók számára az is, hogy a vetőmagok árai nem emelkednek. Hogy a kistermelők munkáját még jobban segítsük, 1988 tavaszára minden vetőmagot megfelelő képpel és szakadatokkal ellátott csomagolásban árusítunk. A Miskolc Városi Bíróság a 21 eves, miskolci lakos Adám Józsefet bűnösnek találta folytatólagosan elkövetett lopás bűntettében, lopás bűntettében, lopás bűntettének a kísérletében, nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének a kísérletében és bűnsegéd» minőségben elkövetett lopás vétségében. Ezért a bíróság büntetőtanácsa öt 1 évi börtönbüntetéssel sújtotta, és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Ádám József 1985-ben a Borsod Megyei Vízműveknél helyezkedett el. Miután lakása nem volt, a hétvégeket is a vállalati munkásszállón töltötte. Örömmel vették, hogy segédkezett az üzemi büfé kialakításánál. Ám ezt nem önzetlenül tette. Közben ugyanis megfigyelte, hogy a hűtőpult mögött, a falon jókora nyílás van. Amikor a hétvégeken egyedül maradt a munkásszállón, 1985 szeptemberétől rendszeresen „meglátogatta” a büfét, s onnan élelmiszereket, italokat, cigarettát vett magához. Több, mint fél éven át háborítatlanul lopkodhatott, mígnem 1986. június 22-én tetten érték. Ekkor már nem dolgozott a vállalatnál, de a munkás- szállót nem hagyta el. A rendőrség ekkor közveszelyes Vékonyodik ajég A Tiszán kisebb áradé« indult meg, ez a felső szakaszon és a mellékfolyókon mozgásba hozta az eddig összefüggő jeget. A szakemberek arra számítanak, hogy a folyó más szakaszain is megmozdul a jég. Tegnap reggel az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság a hozzá tartozó tiszai folyószakaszon a jégviszonyok miatt elrendelte a másodfokú árvízvédelmi készültséget. Ezzel egyidőben azért, hogy a jég jobb levonulását elősegítsék, útnak indították a már több napja készenlétben álló jégtörő flottát. Reggel öt jégtörő hajó — közöttük két nagy teliesítményű, úgynevezett döngölőhajó — kezdte meg a munkát. A feladat: csatornát vágni Té- szavalk és Balsa között a folyó fővonalába és megszüntetni a parti jégtámaszokat. A felső-tiszai jég az elmúlt napok enyhe időjárásának hatására 35-ről 20—25 centi? méterre vékonyodott. munkakerülésért 30 napi elzárással sújtotta, s megindította a vizsgálatot tolvajla- sai ügyében. Az elzárás büntetésből 1986. augusztus 19-én szabadult. Edelénybe utazott, s betört a kastélykert bejárata előtt levő postai paviloripa. Több, mint kétezer forint értékben vitt el pénzt, toló- szelvényt, postai bélyege*, képes levelezőlapot. Az éjszakát Edelénvben töltötte, majd Szendrőbe vezetett útja. A vasútállomáson kileste. mikor megy ebédelni a pénztárosnő. s megpróbált bejutni a helyiségbe. Ám csak a külső ablakot tudta betörni, a belsővel nem boL dogult. A sikertelenség sem szegte kedvét, az állomás- épülethez közeli magánlakás ajtaját igyekezett betörni, le miután itt is kettős ajü» állta útját, nem sikerült ^lejutnia a házba. Időközben a vasúti pénztárosnő felfedezte, hogy be akartak törni a pénztárba, jelentette a rendőrségen >z esetet,, s rövid idő múltán rendőrkézre került a fiatalember. akivel szemben a bíróság ítélete jogerős. r. i. DELI HÍRLAP — A Magyar Szoaiali9ta Munkáspárt Miskolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő: 6 EK ES DEZSŐ. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky ut IS. 3527. Postacím: Miskolc 3501 Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkárság: 18-223: Oei- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-233: kultúrpolitika: 18-226: sport: 18-222 információ: 18-223. — Kiadja e Borsod Mecvei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út IS. 3527. Postádra Miskolc 3501. Pf.: 178. - Felelős kiadö: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. 2526. Telefon: 16-213. Terlesztl a Magyar posta Előfizethető bármely nlrlapkézbesflc postahivatalnál a tiirlaDkéz- besftőknél. a Posta hírlapüzlet,eiben és a Hírlapelőfízetésl f» Lapellátási Irodánál {HELIRl Budapest V,. József nádor tér 1 - 1909 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215—96182 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint egy évre 516 Ft. Index: 25 951. — Késztilt a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: W1RTB LAJOS. - ISSN 0133—0209 Az ügyeleteken történt Buzognak már a források Mit mondanak a naplók? A csúszós ügy... Forgalmi változások a Batthyány utcán Sskba került az ingyen biifé A vasúti pénztárral már nem boldogult