Déli Hírlap, 1987. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-06 / 4. szám
1987: as első teho-év * Az építők, mint képünk is bizonyítja, a tervezett napon elkezdték a munkát, Távhővezetéket építenek a Nagyváthy utcában ' A tömegközlekedést nem zavarja Forintok, kedvezmények, szabályok Távhőellátó-vezeték építési munkál kezdődtek meg tegnap reggel a Nagyváthy utcában, a Domus Áruház mögött A tervek szerint emiatt lezárták volna az itteni Szinva-hidat. Nem így történt Nyitrai Pál, az ÉÁÉV főépítésvezetője: — Vasárnap már megkezdtük az előkészületeket: a forgalomelterelő, tájékoztató és jelzőtáblákat kiraktuk a helyszínre, de egyelőre letakartuk őket* 600 milliméter átmérőjű távfűtővezetéket építünk ezen a terű- f léten, és kicseréljük a teljes közművezetéket is. A lakosságnak nem kell tartania a fűtés ingadozásától. mert az új csőrendszer független a jelenlegitől. A munkát szeptemberig kell befejeznünk, és csak a következő idényben kapcsolódik be a fűtőhálózatba az új vezeték. Ez lesz majd az úgynevezett előremenő, a most meglévő két 400-as átmérőjű pedig a visszaáramló vezeték. A hétfői munkakezdéskor kisebb vita alakult ki azon; annak ellenéA Miskolc Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága az 1986. évről visszamaradt építési telkek tartós használatba adására telekjuttatási címsort kíván készíteni. Az alábbi területekre lehet 1987. január 20-ig telekigénylést benyújtani a lakás- és helyiséggazdálkodási osztályra: 1. Avas-Kelet, Perczel Mór u. mentén. Beépítési mód; egyedi társasház. Fszt. plusz 2 emelet (12 lakásos tömb). 2. Latinka S. u. Beépítési A tan ácselnökhelyettes fogadónapja A Miskolc Városi Tanács vezető tisztségviselői közül Gápelné Tóth Rózsa elnök- helyettes tart fogadóórát szerdán délután 3 és 5 óra között, a hivatali helyiségében. re, hogy megvan az engedélyünk a teljes lezárására, félpályásán, vagy teljesen zárjuk-e le a hidat. Végül is egyelőre nem zártuk le egyáltalán. Megkérdeztük Szilágyi Istvánt, az MKV forgalmi főosztályvezetőjét is: akadályozza-e a tömeg- közlekedést, ha mégis lezárják a hidat? — A Nagyváthy utcai hídon, a Győri kapui villa- mospálva felújítása miatt, most egyetlen autóbuszunk sem közlekedik. A forgalomelterelés más irányba vitte a 101/B-s és az 1/D-s autóbuszok útvonalát. Így ez a lezárás nem zavarja a tömegközlekedést. Autóbuszaink továbbra is igyekeznek tartani a menetidőt, és úgy szervezzük a járatokat, hogy a buszok kapacitása se csökkenjen. Gondot okozhat viszont — a lezárás után —, hogy a forgalmat ezen a szakaszon keskeny, szűk utcákra — mint a Petőfi és a Bacsó Béla utca — terelik. mód: korszerű csoportos (sorház). Fszt. plusz 1 emelet. 3. Harsány, Parasznya, Sa- jókeresztúr, Sajóbábony. Be- pítési mód: hagyományos családi ház. Nincs igazán nagyüzem a hűvösebb hónapokban a LÁ- EV-nél. Bár a Bükk csodálatos látványt kínál ilyenkor is, a vártnál kevesebben váltanak jegyet a kisvasútra. Télen nem közlekedik a kisvonat a tavaly átadott, Mahócáig terjedő szakaszon, de Garadnára eljuthatnak a kirándulók. A fűtött kocsik Lillafüred és Garadna között szállítanak sok turistát, de Lillafüredről is jó néhá- nyan utaznak be Miskolcra ezzel a közlekedési eszközzel,Itt előfordulhat csúcsidőben forgalomtorlódás, s emiatt esetleg késhetnek az autóbuszok. Ajánlatos ezért a megszokottnál pár perccel korábban indulni munkába. Mint félbevágott méhsejtek, úgy hevertek egymásra rakva a Hősök terén néhány esztendeje a Pece-patak befedésére váró betonlemezek, A Mirabet — miskolci ragasztott betoncső — fantázianevű elemet ezután az ország több csatornarendszerénél, közműalagútjánál fölhasználták. Az utóbbi időben nem találkozunk vele. Mi lett a találmány sorsa? — Bizony sok időbe telt, mire elfogadták a találmányt, — mondja Szamos Ede nyugdíjas bányamérnök, a feltalálók egyike. — A lényege, hogy a monolitikusán és hosszadalmas eljárással gyártott csatornák helyett előregyártható elemekből építkezzünk. Sokan nem hittek a találmányunkban. Az első próbálkozásukkor a kétkedőknek — bár megpróbálIdén folytatják a farkasgödör—örvényköi pálya megfiatalítását. A LÁEV rendelkezésére álló összegből újabb, körülbelül 3 kilométeres szakasz felújítására futja ebben az esztendőben, a Mahóca utáni részen. A sínek szerencsére jó állapotban vannak, csupán az ágyazat pótlásával, a talpfák cseréjével, s beszabályozással kell foglalatoskodniuk az üzem szakembereinek. A munkálatokat az olvadás után kezdik ei. 1990-ig évi ötszáz forinttal járulnak hozzá a miskolciak a város fejlesztéséhez. A településfejlesztési hozzájárulást a többség igenlő szavazatai alapján az idén már fizethetjük, és márciusig kell a választókerületekben eldönteni, hol és mit szeretnének a teho forintjaiból építeni. Miután most már nemcsak beszélünk róla, hanem a zsebünkbe is nyúlunk, érdemes megismerni a fontosabb „teho-szabályokat”. A teho forintjait út- és járdaépítésre, közművek létesítésére, megállóhelyek kialakítására, nyilvános telefonállomás létesítésére, a pihenést, szórakozást szolgáló, a szabadidő eltöltésére alkalmas létesítmények kialakítására használhatjuk fel. A pénzt a választókerületektől a tanács nem vonhatja el. nem csoportosíthatja át! Az természetesen lehetséges, hogy több kerület közösen vállalkozzon például uszodaépítésre. A tanács a befolyt összegekhez további forintokkal is hozzájárulhat. ták — item sikerűit elérniük, hogy a kettévágott Mi- rabet „szétpukkanjon” a 43 tonna (!) próbaterheléskor. De sajnos, sokan továbbra is gáncsoskodtak... S regénybe illő lenne elmesélni, hogyan szedte fel magára a kilókat a kezdetben könnyűnek, olcsónak elképzelt Mi- rabét. A felesleges cicomák és túlsúly miatt már drágán eladható termék lett belőle. Manapság nem célja a tervezőknek, de az építőiparnak sem, hogy a lehetőségeket kihasználva olcsó megoldást alkalmazzanak, mert azon nincs se nyereség, se prémium. Így történt, hogy a most már „felhizlalt” Mira- betet — az eredeti árhoz képest — jóval drágábban adják, s ezért nagyon kevesen alkalmazzák. A találmány alkotói azonban nem tudtak ebbe belenyugodni, és a Mirabet továbbfejlesztett változatával — amely még kisebb súlyú, de megfelelően szilárd — javaslatot nyújtottak be az egyik városkörnyéki településünk ivóvízellátásához szükséges víztározó építésére. Mi lett a javaslat sorsa? Nos, összevetették az eredeti tervekkel, és bár kiderült, hogy a költség Mirabettel fele akkora lenne, a községben ezt úgy látszik, nem hitték el. Hozzáláttak az építéshez, de nem Mirabettel, hanem egy újítás alapján, amely a teljes szelvényű Rockla csöveket javasolta. S hogy jártak? A tervek szerint a költségnek félmillió forintot kellett volna kitennie (ha Mirabettel építik, akkor ez az összeg csökkent volna le a felére). Ám sajnos a kivitelezés színvonala és más okok miatt végül is a többszöröséért, hárommillióért készült el a munka... (soltész) Nem köteles hozzájárulást fizetni a miskolciak közül az, aki betöltötte a hetvenedik életévét, vagy a családban az egy főre jutó átlagjövedelem a háromezer forintot nem haladja meg. Ugyancsak mentességet élvez, aki a városban megvalósuló létesítményekhez társulási, illetve társulati hozzájárulást fizet, vagy aki 1986. január elsejétől önerőből támogatja környezetében a közműépítést. A hozzájárulás ötven százalékát fizeti az, aki három vagy több kiskorú gyermeket tart el, kettő vagy több gyermeket egyedül nevel, vagy nyugdíjas, és családjában nem haladja meg az egy főre jutó átlagjövedelem az ötezer forintot. A mentességekről az illetékesek kérvény alapján, vagy, ha a kellő adatok rendelkezésre állnak, hivatalból döntenek. Hogy ki, és milyen mértékben kötelezett a fizetésre, ennek alapjául mindig az adott év január elsejei adatokat tekintik mérvadónak és egész évre szólónak. Az év közbeni változásokat legkésőbb december 31-éig kell bejelenteni a városi adó- és illetékhivatalnál, hogy a soron következő évre már ezek figyelembevételével dolgozhassanak. Miskolcon most összesen 36 413-an kötelezhetők a teho fizetésére. I Ha nem nézzük meg, hova lépünk... Egyik országos lapunkban olvastam a panaszt: vásárolt valaki egy drága, bőr felsőrészű női cipőt, Tönkrement a sarka, s ő — naiv hittel telve — elvitte a cipészhez javítani. A cipész nem vette fel a rendelést, mondván: műanyagból van a sarok, és ők ehhez nem tudják hozzáragasztani a flekket. Mint kiderült, abban az országban, ahonnan a cipő származik, természetesen van olyan ragasztó, mellyel javítani tudják a hibás talpat, sarkat. Ezt azonban nem importálták. Bevallom, a hír olvastán hiányérzetem támadt, és nem csupán a ragasztó miatt. A kereskedő — alighanem pillanatnyi zavarában — elfelejtette kioktatni a vásárlót: biztosan nem rendeltetésszerűen használta a cipellőt. Ha ugyanis kellő óvatossággal — csak minden pirosbetűs ünnepnapon, szélcsendes, napsütéses időben és lehetőleg bent a lakásban, a perzsaszőnyegen — használta volna a lábbelit, még hosszú évekig nem kopott volna el a sarka, s akár örökül hagyhatta volna lányára, unokájára is. Mert az a fő baj nálunk, kérem, hogy fittyet hányunk » rendeltetésszerű használat aranyszabályaira, és nyúzunk, strapálunk mindent. Hogy mást ne mondjak, még az utcaköveket is. Itt vannak például a Széchenyi út, az épülő, szépülő sétálóutca színes burkolókövei. Azért vannak azok lerakva — kérdem tisztelettel —, hogy lábbal tapossuk, tiporjuk őket? Hogy ugráljunk, trappoljunk, szökdécseljünk rajtuk? Dehogy! E szép, rozsdabarna lapok, mint nevük is mondja: díszburkolatként szolgálnak. A dísszel pedig mit csinálhat a kulturált ember: nézegetheti, gyönyörködhet benne, netán meg is simogathatja... Ha csupán ezt tették volna a miskolciak, és még az időjárás viszontagságaitól is megvédik néhány száz esernyővel, esetleg fűtött fóliasátorral a díszköveket, akkor olyan szépek lennének, mint a lerakás pillanatában voltak. Sajnos, nem így történt, és ezért csak magunkra vethetünk. Aki a főutcán jár, mondjuk a» Ady-híd környékén, meggyőződhet róla, milyen következményekkel jár a rendeltetésszerű használat semmibe vevése, Bizony, a díszkövek jó része már csak omló, bomló, kavics-, cement- és homokmassza. Gyors elmúlásukért csakis magunkat hibáztathatjuk. Legközelebb majd jobban megnézzük, hogy hova lépünk és mibe lépünk!... (békés) lelket lehet igényelni Folytatják a felújítást Mahócán túl S. R. A Mirabet nyomában Egy miskolci találmány viszontagságos sorsa