Déli Hírlap, 1987. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-30 / 25. szám
Családi körben Az otthon „radarja” ♦ baleset ér verseny közben egy kedvencet, évek múltán is visszavárja... Stop, egy percre! Begyűjtik a roncskocsikat Hat hónap elteltével elárverezik Csaknem egy esztendeje parkol egy totálkáros lengyel rendszámú 1500-as Lada á tapolcai Görömbölyi út közepe táján. Szerencsére idáig még nem fosztották ki, most pedig úgy belepte a hó, hogy megközelíteni sem lehet. Ám az út takarítását is akadályozza. Mi lesz a sorsuk ezeknek az elhagyott roncskocsiknak? Meddig „díszíthetik” az ilyen „fölboncolt” négy- kerekűek utcáinkat? — kérdeztük Garad Istvántól, a Miskolci Közterületfel~ ügyelet vezetőjétől. — A tanácsrendelet szerint a hatósági jelzés nélküli, üzemképtelen karambolos jármüveket 30 napig lehet tárolni engedély nélkül a mellékutakon. Ezen túl csak a műszaki osztály előzetes engedélyével hagyhatják a közterületen. Városunkban idáig 270 roncskocsit számoltunk össze; még az idén elszállítjuk valamennyit a Nádasrétre. A Rádiótőé kérdezték — a OH váéaszoi Garázda részegek Vigyázat, alkohol... címmel sugárzott fórum-műsort a közelmúltban a Magyar Rádió Miskolc Körzeti Stúdiója. Az élő adás 50 perce rövidnek bizonyult a hallgatók és levélírók temérdek kérdéseinek megválaszolására. Azokat az italozással, alkoholfogyasztással kapcsolatos kérdéseket, amelyek idő hiányában nem hangzottak el. mi tettük fel a részt Vevő szakembereknek^ • \ Miskolci 2. számú Nyug- üijaskluli 42 lakója és 13 gondozója irta alá azt a levelet, miszerint a Csöpi presszó környékén tűrhetetlen állapotok uralkodnak Rendszeres a részegek randalirozása. megrongálják a parkoló autókat, fényes nappal pénzt vesznek el gyerekektől és nőktől. Ennek felszámolásához gyors segítséget kérnek, és javasolják a presszó bezárását. Válaszol Pó- nus Ferenc, a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság alosztályvezetője : — Azt tudom Ígérni, hogy a Csödí oresszót és az ehhez hasonló helyek környékét a továbbiakban is rendszeresen ellenőrizzük. A presszó bezárása azonban nem csupán a rendőrségen múlik. Mert ha így lenne,' városunkban jóval több rosszhí- rü szórakozóhely húzná le redőnyeit. • Az alkohol hatására felszabaduló indulatok hozták igen szomorú helyzetbe azt a nyugdíjas asszonyt, aki keserű hangvételű levelében roegromAnyagi és technikai lehetőségek híján késlekedtünk ezzel idáig. Az elszállított, rendszám nélküli autókat hat hónapig őrizzük. Ez idő alatt gazdáik kiválthatják őket, ha kifizetik-az elszállítás, valamint az őr2és költségeit. A határidő lejárta után valamennyit elárverezzük, s az ebből származó pénz városunk pénztárcáját gyarapítja. A rendszámmal ellátott lakókocsik egyébként korlátlanul parkolhatnak a Város’bármély részén, ahol ezt a KRESZ nem tiltja. S itt említem meg: a folyóvízzel való vegyszeres mosás mindenütt tilos, és szigorúan büntetendő a közterületen. — Csak nyugodtan, mert én takarítok — biztat a házigazda, hogy csak menjünk be csizmásán a szobába. S félhangosan rögtön hozsá- teszi: — Mert mosogatni azt nem szeretek. Szóval ezért vállalta ért a reszortot a családi munkamegosztásban. Szó, ami szó, minden ragyog, semmiben sem lehet itt kivetnivalót találni. A kisfiú szobája sem kelti a „dühöngő” képét: rengeteg matchbox katonás sorban várja haza kis gazdáját az óvodából. Sok háziasszony is megfigyelhetné ezt. Vagy azért, mert nincs ilyen rátermett, készséges segítője, vagy annak okán, hogy önmaga sem tud ilyen pedánsan eleget tenni ennek a házi feladatnak. • GRATULÁLOK SEREGE Olgának, a feleségnek kellett és még most is kell az efféle segítség. A múlt évben, amikor kismamái örömök elé nézett, kíméletre szorult. Sőt a háromhónapos kórházi benntartózkodás ideje alatt a férjnek kellett átvenni az egész háztartás vezetését. És most itt van az alig háromhónapos, csodálatos hajasbaba, Dalma. És mellette az édesanyának olyan szigorú az órarendje, hogy ebből nem szabad kizökkenni. Aki benne él, csak az tudja, hogy a tisztázás, az etetés szinte egymást éri, úgy pereg az idő, annyi a tennivaló egy ilyen csöppség körül. Pedig jó kislány hírében áll. akinek egyik legnagyobb erénye, hogy már végigalussza az éjszakát. . .««« -a;. I ijMS y fii* * * Napközben pedig csak két- tecskén vannak. Bizonytalan ugyanis, hogy az édesapa mikor érkezik haza. Kárpáti Zoltán a Diósgyőri Gépgyár pártbizottságának titkára: ez köztudottan olyan funkció, A hó ara Jéggé fagyott tömböket kellett felszaggatni Bár korábban azt jelentették be az illetékesek, hogy a január 9-e után lehuliotí tömérdek hó elszállítását befe- lou családi állapotát panaszol- jezettnek tekintik — lévén ja el. A környezetében elok italozó életmódja tűrhetetlenné vált számára. Es mivel állandóan életveszélyesen megfenyegetik, amikor a tanácshoz, vagy a rendőrséghez akar fordulni, kérésére á nevét és címét nem közöljük. Vajon mit tehet az Idős hölgy? Pó- nus Ferenc: — Rövidén annyit mondhatok, hogy ha valóban veszély fenyegeti, mindenképpen a hatósághoz kell fordulnia. Amennyiben szükséges, az diszkréten jár el majd ügyében. De a kezdeményező lépést Önnek kell megtennie. járhatnak a város főútjai —, az elmúlt héten mégis újra fordult néhány teherautó a jegessé fagyott szállítmánynyal. A részletekről Bulla Zoltánt, a Miskolci Közterület-fenntartó Vállalat főmérnökét kérdeztük. — Ismeretes, hogy az elmúlt héten megcsúszott és összeszorult a Kerpely Antal utcában az MKV két autóbusza. Mivel akkor már valóban befejeztük a hószálli- tást, a Városgondnokság szakembereivel körülnéztünk a helyszínen, s Már ezen a héten érkezett olyan igény, hogy a Rácz Ádám utcán végezzünk el hasonló munkát, ezt azóta itt is befejeztük. A felsorolt helyekről elszállítottal együtt immár körülbelül 20 ezer köbméterre növekedett az eddig elfuvarozott hó mennyisége. A szállítmányok nagy részét a hejőcsabai földtelepre vittük. S ha már a számoknál tartunk, talán nem minden tanulság nélkül való megemlíteni. hogy mibe került a január 9-e és 20-a közötti néhány kritikus nap. Ötmillió forintba! hogy a munkanap végét nemigen lehet órára, .percre pontosan meghatározni. — A lehetőségekhez képest azonban szigorúan tartom magam ahhoz, hogy a hétvége kizárólag a családé legyen. De ezen nemcsak szűk famíliát kell érteni, hanem a tágabbat is: Olgáék öten, mi pedig hárman vagyunk testvérek. S a baráti körünk is olyan kiterjedt, hogy a vendégek sohasem jöhetnek váratlanul. Ha lói összeszámolom, a kislányunk örömére legalább hatvanan jöttek el gratulálni — mondja a családfő. • A VACSORA - SZERTARTÁS Várva Várt csemete Dalma; Kárpáti Zoltánnak a második házasságából való első gyermeke. Az ősszel iskolába készülő Áron pedig' áz Olga első házasságából való kisfiú. Testvérszeretet- ben azonban nincs hiány, mert a bátyjának már láthatóan megörül a kishúga, szívesen veszi tőle a cirógatást, a babusgatást is. Ezek a kis epizódok most már ugyanúgy hozzátartoznak az esti családi szertartáshoz, mint a vacsorához gondosan terített asztal. Olga erre állítólag nagyon kényes, de ugyanilyen igénynyel szeret főzni és sütni is. A férjnek azonban, akármikor tér haza, van még egy önként vállait kötelezettsége. A feleség azt tartja róla, hogy tiszteli is ezt a szenvedélyét, mert a kedvenceiről legalább annyira kell gondoskodnia, mint egy anyának a gyermekeiről. Mi lehet hát az a „mánia”, ami ekkora kitartást követel? — Hétéves voltam, amikor, az.'v akkori", szomszédunktól ' kaptam egy’ postagalambot. Azóta jószerével egyetlen napot sem mulasztottam el, hogy ne galambászkodjak. S azpla az állomány csali nőt- tön nőtt. — És mikor Moszkvában tanult négy évig az SZKP pártjőiskoláján? — A barátaim gondozták őket, s én levélben vágj’ telefonon mindig, mindent tudtam róluk. Egyszóval a távollétemet s a költözködéseket sem sínylették meg. ' • GALAMBASZTITKOK Olyannyira nem, hogy Kárpáti Zoltán galambjai mindig a dijlistán szerepelnek a különböző rendű-rangú versenyeken. Laikus számára elképesztő az a galamb-napló, amelyből nyolcadik ágon is meg tudja mondani, ki volt az édesanyja egy-egy kitűnőidét repült szárnyasnak. Hiszen csak avatott szem tudja megkülönböztetni a 70 galambot egymástól. S ezzel a különös radarral, az otthon hívó jelével „felszerelt” jószágokat tréningeztetni kell, míg évente a kilenc külföldi útból álló versenyprogramokat teljesíteni tudják. S egy-egy ilyen attrakció idején ott kell kuksolni a padláson, míg haza nem érkeznek. hiszen a galamb-ver- senyóra szigorúan méri az időt. A titkos számmal ellátott gumigyűrű pedig arra szolgál, hogy semmiféle um- bulda ne lehessen a versenybíróság ítéletében. A sport- galambok jó kondíciójának titka a gondos ápolás, a jő táplálás, a gyógyszerezés. Kárpáti Zoltán tehát ennek a hobbinak hódol sikerrel a diósgyőri Z—13 PSE egyesületében. A tréningruhás ga- lambászszerelésében kevesen ismerhetik a gyárból, amúgy viszont több ezren, mert a gépésztechnikusi oklevelének megszerzése óta szinte egy- végtében, 28 éve dolgozik a Diósgyőri Gépgyárban. Aióh c««: * Dolma nagyon jó kisbaba, hiszen végigalussza az éjszc kát. . (Kiss József felvétele A felújított Aurora Eredeti formájában álH- toaák helyre a nagy októberi szocialista forradalom köze’gö 70. évfordulója tiszteletére a legendás Aurora cirkálót. A hajómúzeum több millió látogatót fogadott. megérett a felújításra. A végső simítások után ismét az érdeklődők rendelkezésére áll. A tökéletes helyreállítás érdekében külön szakértői bizottságot hoztak létre, azzal a céllal, hogy a könyvtárakban és az irattárakban fellelhető dokumentumok alapján tervezzék meg a restaurációt, és ennek érdekében még régi gj’ártási eljárásokat is felelevenítettek. Nagy gonddal hozták helyre a hajó rádióberendezését is. Annak idején ez a rádió röpítette világgá a forradalom győzelmének hírét és Lenin békéiéül ívasát még néhány olyan területen. ahol várható volt, hogy a hó és a jég elegye gátolni fogja a közlekedést. A bejárás után a Füzes, a Bacsó Béla, a Kerpely Antal, a Sütő János utcán, valamint a Felszabadítók útján a múzeummal szemközti szakaszról szállítottuk el a havat. Nem volt könnyű feladat a jéggé fagyott tömbök felszedése. Ehhez a művelethez nem is használhattunk hóekét: nagyteljesítményű munkagépek szaggatták fel az út akadályait. Városrehabilitációról, februárban Hozzáteszem: enyhébb télen a három hónap alatt nyolc- és tízmillió forint közötti összeget szoktunk fordítani a hóeltakarításra, síktalaní- tésra. A mostani „hóhelyzet” 11 napja alatt egyébként összesen 3200 kilométer útszakaszt ekéztünk, s 1800 köbméter szóróanyagot szórtunk ki, 3700 kilométeren át A hó elszállítását —ha újabb adag nem hullik — befejeztük, s már csak onnan visz- szük. eL ahol - ez- rendkívül indukált. Tévesen, jelent meg lapunkban szerdán az a hír, miszerint január 29-én, csütörtökön tartja előadását dr. Román András a Technika Házában a városrehabilitációról és a telepuiéskultúráról. Az előadás egy hét múlva, február 5-én. csütörtökön lesz, délután fél háromkor. Nép frontos farsang Farsangi találkozót szerveznek Hernádnémetiben, ■február" 7-én' este 7 órától. Az itteni általános iskola aulájában tanácstagok és Hazafias Népfront bizóttsá tagjai hálóznak majd.