Déli Hírlap, 1987. január (19. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-29 / 24. szám

V a miskolciaké a szó ■ovatvezető: Nyikes Imre. — Postacím: Déli Hírlap, Miskolc, 3561. Pl. 39. — Tel.: 18-225. Kérjük olvasóin kát, levelezőinket, hogy panaszaikkal, észrevételeikkel bétfötől péntekig, lehetőleg 8— M őrá között keressenek (el bennünket. Miért kell kilométereket gyalogolni? Sok falumbélivel együtt járok dolgozni Kesznyétenből Miskolcra. Sajnos, a bejárás egyre keservesebb körülmé­nyek között történik. Ugyanis Kesznyétenből autóbusszal megyünk Hernádnémeti—Bocs vasútállomásig, s onnan vo­nattal Miskolcra. (Visszafelé ugyanígy kell megtenni az utat.) Eddig volt két buszjáratunk, de az utóbbi időben munkából hazafelé jövet a bocsi vasútállomásról már nem tudunk tovább menni, mert egyetlen busz sem várja a vonatról érkező munkásokat. Kénytelenek vagyunk várni, türelmünk elvesztése után pedig elindulunk gyalog Bőcsről. Körömig bizony sok kilométert kell megtenni, s ha van busz, akkor csak Körömig visz, onnan megint gyalogolni kell Kesznyétenig. Utastársaim nevében kérjük az illeté­keseket, hogy a Bőcsre érkező vonatokhoz buszcsatlakozás is legyen az említett útvonalra, mert már harmadik napja gyalog tesszük ezt meg. S ha már várakozni kell a vasútállomáson, legalább em­beri körülményeket biztosítana az állomás vezetője. Nem vagyunk finnyás emberek, de nem hiszem, hogy van még olyan elhanyagolt váróterem, mint a bocsi. Kályhája pél­dául majd’ szétesik, s állandóan füstöl. Nagyon kérnénk a Volán és a MÄV illetékeseit, hogy pa­naszunkat minél előbb orvosolják, mert munkába járá­sunkhoz — véleményünk szerint — nincsenek meg a leg­szükségesebb feltételek. Balogh Istvánná Kesznyéten Hívatlan kulyavendég Az elmúlt szombaton a Kor­vin Ottó utcán sétált kisgyer­mekével Nagy Ferencné. Egy­szerre csak — feltételezhetően a gyerek miatt — csatlakozott hozzájuk egy fajtiszta, barna- feketés-féhér, s mint utólag ki­derült, a gyengébb kutyanemet képviselő skót juhász. Nem is tágított mellőlük, hazáig kísér­te őket. S mert gondolták, hogy elveszett, s hogy éhes szegény, meginvitálták otthonukba. A kutyus a meghívást minden to­vábbi nélkül elfogadta, s azóta Nagyék „albérlője”. De bár­mennyire is jól érzi magát ilyen minőségében, eredeti gazdijánál minden bizonnyal még jobb dol­ga lenne. Ezért Nagyék kérik, hogy a kutya tulajdonosa je­lentkezzen délután 5 óra. után m Korvin Ottó u. 9. sz., fszt. l. alatt. A LELTÁRFELELŐSSÉG MÉRTÉKE A JOVEDELEMÉRDEKELTSÉGÜ DOLGOZÓKNÁL Jogtanácsadói fogadóórák rovatunknál Rovatunkban rendszeresen közlünk jogszabályokat ismertető írásokat. Ám olvasóink egy része ezek té­makörén kívül is gyakorta érdeklődik olyasmi iránt, amire csak jogász adhat választ. Az ö kedvükben szeretnénk járni, amikor — o Déli Hírlap szolgálta­tásainak bővítéseként — meghonosítjuk a díjtalan jogtanácsadást. Az olvasóink által feltett kérdésekre vállalatunk és lapunk jogtanácsosa, dr. Sass Tibor ad választ, minden szerdán, 16—18 óra között a Sajtó-' ház (Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15.) 3. emeletén, . a 307-es szobában. uzeaéíeleW Marx K. u. 2. sz. (Miskolc): Észrevételükről értesítettük a vállalatot: reméljük, mire la­punk megjelenik, már üres a konténer . . . Ha mégsem, ke­ressenek meg bennünket ismét. G. D. (Miskolc): Pereskedés esetén azt a sze­mélyt, aki rendszeres szociális segélyt kap, illetve akinek jöve­delme nem haladja meg a mun­kaviszony alapján számított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, személyes költségmentesség illeti meg. L. Erika (Miskolc): A miskolci vasutas turisták minden szerdán délután fél öt­kor találkoznak a MÁV-igaz- gatóság kultúrtermében. De ha ide nem jut el, a szakosztály bármelyik hétvégi túráján kér­heti felvételét. B. K. (Miskolc): A családalapító fiatalok köl­csöne egyszeri kedvezvény. Egyik legfontosabb feltétele: a kölcsön felvételének időpontjá­ban egyik házastárs sem tölt­hette még be a 35. életévét. Többet az OTP-nél tudhat meg. És egy vodkásüveg... A villanyrendőrnél lévő nyilvános telefonállomás egyi­ke a legforgalmasabbaknak. Ez a fülke azonban, amelyben a 015-ös készülék van, csak lenne... Kedden délelőtt ké­szült felvételünk szerint ugyanis jól látszik, hogy a tele­fonkönyvet használhatatlanná tették, de nem használható a készülék sem. Az már csak ráadás, hogy a készülék te­tején egy üres vodkásüveget kapott lencsevégre a fotós ... Sajnos, most sem volt foganatja a feliratnak: „Ne tedd tönkre! A telefonkészülék életet menthet!" Talán a vodka miatt? . (Fajtán László felvétele) Köszönőlevelek Hajdú-Bibárból Kulcscsomót találtak Kulcscsomót találtak a múlt hét péntekjén a Szé­chenyi úton. Jogos tulajdo­nosa szerkesztőségünk leve­lezési rovatánál átveheti. Az én patikám Hosszú évek óta ismerem a Felszabadítók útja 30. sz. alatt üzemelő gyógyszertá­rat, amelyet magamban csak így nevezek: „az én patikám”. Nem csupán azért váltom itt ki a gyógy­szereket, mert közel van a lakásomhoz, hanem azért is, mert ebben a gyógyszertár­ban mindig figyelmes bá­násmódban részesülök, ked­vesek és szolgálatkészek aZ alkalmazottak. A türelmük­ről már nem is beszélve^ hiszen meglehetősen sokr szór kell idős nyugdíjasok­nak elmagyarázniuk egy- egy orvosság használatát, szedésének gyakoriságát, mennyiségét és így tovább. Nemrégiben például egy erősítő étrenddel foglalkozó kiadvány után érdeklődtem náluk. Sajnos — közölték — nem kapható. Én jófor­mán már el is felejtettem az egészet, amikor a napok­ban találkoztam a gyógy­szertár pénztárosával, s fel­hívta a figyelmemet arra: megjelent két új szer is,, amelyeket érdemes lenne- kipróbálnom, hasonlóak le­hetnek, mint amelyeket az általam keresett könyvben, ajánlanak. Természetes, hogy a gyógyszerkészítményéket megvásároltam. Hatásukat, alkalmazásukat most is Hát ezért „az én patikám’*, a Felszabadítók útján lévő gyógyszertár: Szinte; már*' már azt gondolom olykor, hogy gyógyszer nélkül is lehet gyógyulni, ha ide be­térek, s egy kicsit elbeszél* Városunk egyik legkivá­lóbb társadalmi munkása Turcsi Lajos nyugdíjas kő­faragó, az ipar kiváló mes­tere. Az elmúlt években igen sok helyen járult hozzá tár­sadalmi munkában Miskolc értékeinek megőrzéséhez, a városkép szebbé tételéhez. köszönetét a városban lévő emléktáblák felújításáért, a mintegy 1-0 ezer forint érté­kű társadalmi munkáért. Horváth Dezső, Miskolc, -- Felszabadítók útja 24. ' Tcaiolja lei! A jövedelemérdekeltségű üz­letekben elsősorban a jövede­lemérdekeltségű dolgozók fe­lelnek a leltárért. Felelősségük legfeljebb a leltáridőszakra, az alapbéren felül járó juttatásuk mértékéig terjed. A leltárfele­lősség mértékének a megálla­pításánál igy alapbéi ükét fi­gyelmen kívül kell hagyni, és csak a prémiumukat, továbbá ún. személyes jövedelmüket le­het, illetve kell számításba venni. A leltárfelelősség érvé­nyesülésének a szabályai azo­nosak a szoros elszámolású üzletekre megállapított előírá­sokkal. A jövedelcmérdekelt- aégn dolgozók felelősségének arányát is a személyi alapbé­ren felüli jövedelmük arányá­ban kell megállapítani. A vál­lalat és a jövedelemérdekelt­ségű dolgozók között létrejött megállapodásban a felelősség megosztása tekintetében elté- i# arány is megállapítható. A jövedelemérdekeltségbe rém vont dolgozók felelős­sége a jövedelemérdekelt­ségbe vontakéhoz képest mindig másodlagos. (Ez is jelentős különbség a többi szoros üzemeltetésű egység­hez képest, ahol csak a kol­lektív szerződés teheti má­sodlagossá a beosztottak fe­lelősségét.) Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy míg a szoros üzemeltetésű egy­ségekben a vezető (vezető­helyettes) és a beosztott dol­gozók tekintetében érvénye­sülnek eltérő felelősségi sza­bályok (eltérő mértékű a felelősségük), a jövedelem­érdekeltségű egységekben a jövedelemérdekeltségbe vont és be nem vont dolgozók felelősségének a mértéke kü­lönbözik. Jövedelemérdekelt- ^égű pedig nemcsak veze­tő, hanem beosztott is lehet. Az is előfordulhat, hogy a vezetőhelyettes vagy helyet­tesek nem jövedelemerde­keltségű dolgozók. Pusztán az kizárt, hogy a vezető ne szerepeljen a jövedelemér­dekeltségbe vont dolgozók között. A jövedelemérdekeltségbe be nem vont dolgozókkal szemben a felelősség csak az esetben érvényesíthető, ha a jövedeiemérdekeltségű dol­gozó felelősségének mértéke (alapbéren felüli jövedelmé­nek teljes összege) a leltár­hiányra nem nyújt fedezetet. Felelősségük a szoros elszá­molású üzletek beosztott dol­gozóinak felelősségével azo­nos. A jövedelemérdekeltség­be be nem vont dolgozó a leltáridőszak alatt a személyi alapbérén felül kifizetett ju­taléknak, prémiumának leg­feljebb háromévi átlagössze­gével felel. A vállalatok számára je­lentős biztonságot jelent, hogy a jövedelemérdekeltsé­gű dolgozó alapbéren felüli jövedelmének legfeljebb 25 százaléka a leltárelszámolá­sig visszatartható. A vissza­tartott jövedelem a leltár­hiány mértékig nem fizet­hető ki. A jövedelemérdekeltségű üzletekkel kapcsolatban is érvényesül az a szabály, hogy a kollektív szerződés előírhatja az év végi része­sedés csökkentését, vagy megvonását, ha a megtérí­tett összeg a leltárhiány mér­tékét nem fedezi. A megté­rítés a megvont év végi ré­szesedés összege a leltárhi­ány összegét együttesen sem haladhatja meg. A jövedelemérdekeltség bevezetése óta eltérő anyagi felelősség érvényesült a jo­vedelemérdekeltségű üzlet­ben, illetve a jövedelemér­dekeltségű raktárban. Ez utóbbiban korábban leltár­hiány esetén a dolgozókkal szemben a raktári dolgozók­ra vonatkozó anyagi felelős­séget kellett érvényesíteni. Az azonos üzemelési, elszá­molási, bérezési, érdekeltsé­gi forma, illetve rendszer al­kalmazása miatt indokolt volt azonos felelősségi sza­bályok kialakítása a jövede­lemérdekeltségű üzletek és raktárak tekintetében. A jö­vedelemérdekeltségű raktá­rakban ugyanolyan felelős­ség érvényesül, mint a jöve­delemérdekeltségbe vont kis­kereskedelmi vagy vendég­látó egységekben. „Munkahelyemen állítólag súlyosan megsértettem a munkavédelmi szabályt. Emi­att felelősségre vontak, fe­gyelmit kaptam. Szeretném tudni, fellebbezhetek-e ilyen esetben?" — kérdezi D. I. miskolci oivosónk. A fegyelmi eljárás során Önt is meg kellett hallgat­ni, s jegyzőkönyvet kellett felvenni. A fegyelmi határo­zat ellen jogorvoslatnak van Csak 1986-ban meghaladta a 90 ezer forintot az általa végzett munka tiszta érté­ke! Most két, Hajdú-Bihar- ból érkezett levél jutott el hozzánk, amelyek az ott végzett társadalmi munká­jáért mondanak köszönetét. Az egyik levélben Kémeri Sándorné, Hajdúszovát köz­ség HNF-elnöke és Mózsik László tanácselnök köszö­nik meg a védetté nyilvání­tott templomkertben végzett síremlék-helyreállítást. A másik levélben pedig Tóth Barna, a hajdúszoboszlói ta­nács osztályvezetője mond helye. A fegyelmi határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül a vállalati munkaügyi döntőbizottság­hoz kérelmet nyújthat be. Amíg ennek nyomán dön­tés nem születik, a fegyel­mi határozatban foglalta­kat nem lehet foganatosí­tani. Amennyiben a munka­ügyi döntőbizottság határo­zatát is sérelmesnek tartja, a Munkaügyi Bíróságnál te­het panaszt. HOL LEHET FELLEBBEZNI? Ezeken a napokon, mit gondol On, mi lesz az ára a SKÁLÁNÁL? SKALA Hegyes erős pcfprika Paradicsom Paradicsom • Paradicsom Uborka Tv. paprika Tv. paprika Földieper IV. 17 ................. Ft/kg IV. 30 ..................... " V. 22. v ................ " VI. 26 ................. ■ V. 08..................... " V. 15. ............ " VI. 12..................... * V. 29..................... “ A beküldési feltételeket a következő hirdetésben közöljük

Next

/
Oldalképek
Tartalom