Déli Hírlap, 1987. január (19. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-23 / 19. szám
Miről vitatkozhatnak a miskolciak? A házadó ■Jf. Vajda Béla hajóvezetö és Zemlényi István hajózási felelős a Jégvirág IX. vezetőállasában. Befagyott a Bodrog is Folyosót vágnak a jégtakaróba Január 10-én mínusz 27 Celsius fokot mértek a ti- szalöki vízlépcsőnél, ahol az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság jégtörő flottillája a múlt év december 1-jétöl készenléti szolgálatot tart. Mínusz 10 Celsius-fok alatt fokozott készenlétet rendeltek el — ahogyan erről Zemlényi István, az igazgatóság hajózási felelőse tájékoztatott. ■ Ez azt jelenti, hogy a két nagyobb, az úgynevezett döngölős jégtörő hajó, a Jégvirág IX. és X. motorjait kétóránként járatják, és ellenőrzik a berendezések működését. Az üzemanyagtartályokat feltöltöttek. így ezek a hajók bármikor bevethetők. A személyzetet megerősítették. Hetenként váltják egymást a hajósok. E héten Vajda Béla hajóvezető, Tar- nóczki Ákos gépkezelő, Ste- fán András hajógépész, Jäger János gépkezelő matróz teljesít szolgálatot. A két kisebb hajó, a Jégvirág L , és II. is rövid idő alatt be-. vethető, ha arra szükség van. Ezeket Kliva Gyula hajóve- zető és Hubert András hajó- gépész felügyeli. Jelenleg igen alacsony a folyók, így a Tisza és a Bodrog vízhozama. A kemény hideg miatt a Bodrog is befagyott, ami ritkán fordul elő. *■ Tokajnál, a Bodrog torkolatánál van az igazgatóság téli kikötője, ahol a Tárcái vontatót, segédjégtörő hajót „tartják melegen”. Schmidt Fokozott készenlétben. Gyula parancsnok vezetésével 12-en vannak szolgálatban, hasonló módon, hetenkénti váltásban. Az őrszolgálat mellett a hajósok takarítják, jégtelenítik a telelőben levő 27 vízi járművet. Az ügyeletes hajóval, a Tar- callal időnként folyosót vágnak a 20 centiméter vastag jégtakaróba, hogy ne tehessenek kárt a hajókban. Itt állomásozik a Felső-Tiszavidéki — nyir- egyázi — Vízügyi Igazgatóság egy tanyahajója és a dombrádi pontonhíd is. A hajókon URH-készülé- kek segítségével tartják a A rendkívüli időjárás okozta szállítási gondok feloldása és a szállítási folyamatok normalizálása érdekében a MÁV Vezérigazgatósága — a Központi Szállítási Tanáccsal közösen — január 23-, 24-, 25-cn rendkívüli rakodási kampányt hirdetett. A megyei szállítási bizottság felhívja a megyében működő fuvarozó és fuvarozható szervezetek figyelmét arra, hogy a kampány sikeres lebonyolítása érdekében tegyenek meg minden szükséges intézkedést a ki- és berakás foko- 1 zására. Biztosítsák a megnövekedett készletek elszállítását és az érkező árumeny- nyiség folyamatos fogadását. A MÁV Miskolci Igazgatósága a hét végén megerősített ügyeleti szolgálatot tart a rakodás elősegítése érdekében. Meg a hét közepén felvették a kapcsolatot a vállalatokkal, s szervezték a hétvégi fuvarokat. Mindent megtettek annak érdekében is, hogy a megnövekedett igényeknek megfelelően rendelkezésre álljanak a vasúti kocsik. kapcsolatot! Tokajjal, és az igazgatóság miskolci központjával. A jégtörő hajók tehát készenlétben vannak, beavatkozásra — valószínűleg — csak akkor kerül sor, ha megnő' a folyók, így a Tisza vízhozama is. (oravec) Ezen a héten a házadóról vitatkozhatnaK a miskolciak: január 26-ig tizenegy helyszínen a házadóról szóló tanácsi rendelet-tervezetet tűzik napirendre a lakossági fórumok. Azt mindenki jól tudja, hogy a házadóról központi rendelkezések születtek, még tavaly év végén. Vajon ha már van központi jogszabály, akkor egyáltalán miről vitatkozhatnak most a miskolciak, miben dönthet a városi tanács? + NEM A SZOBASZÁM SZÁMÍT A magánszemélyek tulajdonában álló lakásokra vonatkozó házadó módosítása a teljes hazai lakossági adó- és illetékrendszer korszerűsítésének, megreformálásának jegyében született. A lényege az, hogy régebben a szobaszám után kellett adót fizetni, ezentúl pedig az alap- terület az adófizetés alapja. Általános esetben a többlakásos épületben levő lakásoknál a 80 négyzetméteren felüli, egy- és kétlakásos épületben a 100 négyzetméteren felüli rész után kell adót fizetni. Ezzel az intézkedéssel igazságosabbá válik a teherviselés, hiszen csak a valóban nagy alapterületű, értékes lakások tulajdonosait adóztatják. Miskolcon például 20 000-rel kevesebben fognak az új rendelet értelmében házadót fizetni. Természetesen nem mindegy az sem, hogy hányán laknak a lakásban: mentes lehet a nagy lakás is, ha az egy főre számított terület nem több 25 négyzetméternél. A központi rendelet meghatároz még kedvezményeket és lehetővé teszi a helyi tanácsoknak, hogy a helyi sajátosságok szerint mérsékeljék, vagy növeljék az adóterheket az épület elhelyezkedése, műszaki jellemzői vagy a fizetésre kötelezettek szociális helyzete alapján. + ÚSZÓMEDENCE ÉS SZAUNA Tehát arról vitatkozhatnak a miskolciak, hogy mennyivel emeljék az adóalapot azon lakások esetében, amelyek a' város kedvező övezeteiben találhatók, például Tapolcán vagy a belA tűzoltók is farsangolnak Miskolci bálok menefrend/e Itt a bálok szezonja! Néhány évtizeddel ezelőtt még óriási készülődés előzte meg a farsangot. Plakátok tucatjai jelentek meg a falakon, fizetett hirdetések az újságok hasábjain, hírül adván a különféle egyletek, szervezetek báli készülődéseit és természetesen a vigalmak tervezett menetrendjét. Lányok és ifiasszonyok ilyentájt végezték utolsó simításaikat toalettjeiken, az urak pedig már az előre kiadott táncrendeket böngészték. Mostanság talán már nem ekkora a készülődés hevülete, de lehet, csak azért, hogy a táncparkettekre összpontosuljanak az energiák. A tűzoltók például, a hagyományteremtés céljából, immáron másodízben rendezik meg mulatságukat. A helyszín a Katowice étterem lesz, az időpont február 28-a. Legközelebb a kiskereskedők bálját tartják meg, a Fehér teremben január 24-én, szombaton. Az esztendő első hónapjának utolsó napján két vigadalmat is rendeznek: a Miskolci Szimfonikus Zenekarét (a székházukban) és a Fehér teremben a bánya- műszaki dolgozókét. Február 6-án ugyancsak az Avas Szálló termeiben hálóznak a Költségvetési Hivatal dolgozói, 7-én pedig a nagy hagyományokkal rendelkező jogászbált tartják meg itt. A miskolci Vadászklub harmadszor szervez farsangi mulatságot: a vadászbál február 14-én lesz a Fehér teremben. Az állatorvosok február 20-án, az IBUSZ- dolgozók február 21-én, az erdőgazdasági dolgozók február 27-én, az Északterv munkatársai pedig február 28-án rendezik báljukat. Az idei farsang utolsó mulatságát — egyelőre úgy látszik — a fiatal agrármérnökök tartják a Kossuthban, március 7-én. Azért a feltételes mód, mert az orvosok —, akik köztudottan hosszú évek óta ebben a tekintetben is igazán kitesznek magukért — még nem döntöttek az orvosbál helyéről és időpontjáról... I városban. Ugyanakkor meg- ! fontolásra ajánlják a szak- 1 emberek, hogy a peremterületeken jelentősen mérsékeljék a házadó mértékét. Az sem mindegy, hogy milyen lakásról van szó, milyen színvonalú a kivitelezés, mekkora a komfortfokozat, nagy-e a telek, vagy kicsi. Adóemelést javasolnak azoknak, akik az áltagosnál igényesebb módon burkoltat- ták otthonuk külső és belső felületeit, sok a réz, a márvány. Adóemelő tényező lehet a klimatizáló berendezés, a lakóházon belüli szauna vagy fürdőmedence is. Ugyancsak növelheti az adót az átlagosnál nagyobb telek (csak az összehasonlítás kedvéért: Miskolcon az átlagos teleknagyság hagyományos családi ház esetében 600 négyzetméter). + MÁR 1987-BEN Ugyanezeknek a feltételeknek a fordítottja is igaz. tehát jóval kevesebb adót fizethetnek például ott, ahol a lakás aládúcolt, rossz állapotban van, az otthon egészségre ártalmas, nedves. Az alacsony közművesített- ségi fok is adómérséklő tényező lehet. S természetesen a műszaki indokok mellett figyelembe lehet és kell venni a fizetésre kötelezettek szociális helyzetét is. Mindez csak tervezet. A rendeletet a városi tanács testületé alkotja majd meg, a városban zajló társadalmi viták tapasztalatait is figyelembe véve. A rendeletalkotásra várhatóan a februári tanácsülésen kerítenek sort. A központi jogszabály szerint 1987 már adóköteles év. Ez azt jelenti, hogy az új tanácsrendelet alapján már az idén kell az új rendszer szerint adózni. Erről idejében tájékoztatják majd az ügyben érintetteket. Hajlamosak vagyunk rá, hogy minden új adórendelkezésben csak pénztárcánk újabb megcsapolását lássuk. Pedig adórendszerünk reformja elodázhatatlan, mert mai formájában a gazdasági felemelkedésünket gátolja. A változások az arányosabb teherviselést is szolgálják. A baráti kör rendezvénye A Borsod-Abaúj-Zemplén megyeiek Budapesti Baráti Köre január 27-én, délután 5 órai kezdettel érdekesnek ígérkező irodalmi estet rendez. Dr. Végvári Lajos a Szinyei Merse Pál, dr. Bodnár Éva pedig Az újra felfedezett Tornyai János el- mű könyvét mutatja be. A rendezvény színhelye a Hazafias Népfront székhaza (Budapest V., Belgrád rakpart 24.). Természetesen mindenkit szeretettel hív és vár a baráti kör Miskolcról és az egész megyéből. Dupla fóliában, hűtés nélkül Tavaszra jön a féiíartós tej Eddig ugyancsak kedvezőek a tapasztalatok a tej kétnapos szavatosságáról: november elseje óta már ilyet hoznak forgalomba Miskolcon. Az üzletek így előrelá- tóbban rendelhetnek, és csökkent a tejipari vállalatnak a szavatosság lejárta miatt visszaszállított meny- nyiség is. Ebben a kemény télben meg igazán sokat segített a hosszabb szavatossági idő, hiszen ahová honvédségi lánctalpassal kellett kiszállítani a tejet, két napra elegendőt vihettek egy-cgy alkalommal. A Borsod Megyei Tejipari Vállalat most arra készül, hogy csak olyan tej kerüljön az üzletekbe, amely melegebb napokon is két napig megőrzi a minőségét. Ám ezen túl is igényelné még a vásárlóközönség a tartós tejet. Rendkívül közkedvelt a Budapesti Tejipari Vállalat által forgalmazott tetrapakos. azaz dobozos tartós tej, de ebből nem tudják maradéktalanul kielégíteni az igényeket ÉDDen ezért — mint már korábban hírül adtuk — Borsod és még három szomszédos megye tejipari vállalatainak pénzéből és közösen felvett világbanki hitelből féltartós tej gyártására alkalmas üzemet építenek. Az összefogás eredményeként a debreceni tejüzemben lassan a befejezéséhez közeledik a beruházás. Ez a megye rendelkezik ugyanis elegendő mennyiségű alapanyaggal. A tervek szerint április második felében egész Borsod megyében kapható lesz a hatnapos szavatosságú tej. A hozzávaló csomagolóanyagot a Tiszai Vegyi Kombinát gyártja különleges fényvisszaverő, dupla polietilén fóliából. Félliteres zacskókban kerül forgalomba. hűtést nem igényel, és mindössze egy forinttal lesz drágább, mint a most kapható. A vállalat által forgalmazott összes tejmennyiség tíz százaléka lesz egyelőre ez az úgynevezett féltartós tej. bár azt szeretnék, ha ez az arány viszonylag rövid időn belül 30 százalékra emelkedne. O. E. Az avasi bérletpénztár nyitva tartása Értesítjük az Avas városrész lakosságát, hogy az avasi aluljáróban üzemelő bérletpénztár nyitva tartását _'5®7 január 30-tól üzem- biztonsági okokból az alábbiak szerint módosítjuk: a bérletpénztár nyitva tart a tárgyhó első hat és utolsó két napján, 11 órától 18 óráig. Miskolci Közlekedési Vállalat Rendkívüli rakodás 0 Megerősített üoy eletet tart a MÁV