Déli Hírlap, 1986. december (18. évfolyam, 279-304. szám)

1986-12-15 / 291. szám

Kosárlabda NB I Lőrinczné hiánya döntőnek bizonyult... Közgazdasági Egyetem—DVTK 70-69 (40-32) A női kosárlabda NB I. tavaszi fordulójából két mérkőzést játszanak le a csapatok még ebben az esz­tendőben. Az őszi első DVTK szombaton a főváros­ban a Közgazdasági Egyetem ellen lépett pályára. Vala­mennyien biztos győzelemre, az első hely megszilárdításá­ra számítottunk, ám ehelyett többszörös hidegzuhanyban volt részünk. Azt hiszem, nem vagyok egyedül, akit így ért a Nép­sport olvasásakor a mérkő­zés eredménye. Zékány Ist­ván technikai vezető még- inkább lehűtötte kedélyein­ket. Tőletudtuk meg ugyan­is, hogy a vereségnek prózai oka van: Lőrinczné Win­ter Ilona anyai örömök elé néz, s mint kiderült, az el­múlt heti, a Szekszárd elleni kitűnő játéka egyben egy időre búcsúmérkőzés is volt. Kiszemelt helyettese. Hege­dűs Zsuzsa, hasonló okok mi­att ugyancsak búcsút mon­dott egy időre a kosárlab­dázásnak. Schreiber József vezető edző ezek után kény­Iaterkonlioenláíis Kupa Argentin siker I Tokióban (európai idő szerint vasárnapra virradó­ra) játszották le a labda­rúgó Interkontinentális Ku­pa döntőjét. A dél-ameri­kai kupagyőztes argentin River Plata és az európai Bajnokcsapatok Kupáját el­nyert román Steaua küzdel­mét egy gól döntötte el az argentinok javára. így Ar­gentína folytatta idei lab­darúgó-sikereit: a világ­bajnoki cím után megsze­rezték a klubcsapatok leg­értékesebb díját is. River Plate — Steaua 1-0 (1-0). Góllövők: Alzamendi (28. p ). szerhelyzetbe került; Jászkát állította az irányító posztra, ám a játékos meg sem tud­ta közelíteni Lőrinczné tel­jesítményét. Egy idő után Vongó váltotta ezen a posz­ton, rajta viszont a rutin­talanság még nagyon kiüt­között. így azután az oly biztosnak látszott felsőházba jutás csakúgy veszélybe ke­rült, mint a szép álmok meg­valósulása ... Az egyetemisták elleni mérkőzésen Megyeri remekül játszott, a mezőny legjobb­jának bizonyult, de Áronná és Dézsi is nagyon akart. Sajnos, a kiegészítő játéko­sok képtelenek voltak felnő­ni a feladatokhoz. Bársony igyekezett ugyan, de mire pályára került, már eldőlt a mérkőzés. Amelyen a játék­vezetők is hihetetlenül gyen­gén működtek, az utolsó másodpercekben például a fővárosiak támadásánál nemcsak három másodper­cet, de támadó személyit kel­lett volna fújniuk, ehelyett megadták a vendéglátók ko­sarát, s ezzel egy ponttal nyert a Közgazdasági Egye­tem gárdája. A vereség pe­dig azt jelenti: nagyon kell kapaszkodni a Diósgyőrnek, hogy egyáltalán magasabbra léphessen. A DVTK ezen a mérkőzé­sen Megyeri (21), Áronná (17), Dézsi (15), Bársony, Pongó (6—6), Molnár, Jász- ka (2—2). kosara révén érte el a 69 pontot. A csapat idei utolsó mér­kőzését jövő vasárnap, de­cember 21-én, déli 12 óra­kor játssza a Sabaria ellen. (tóth) Úszás Vízműves bajnokok Borsod megye ifjúsági úszóbajnokságát Miskolcon rendezték meg, amelyen négy egyesület sportolói vet­tek részt. A fiatalok jó kö­zepes eredményeket értek el. A legeredményesebben a Miskolci Vízművek SC úszói szerepeltek. Eredmények. Nők. lé» gyors: 1. Tóth 1.00,36, 2. Nyíri 1.02,8, 3. Füle 1.03,4 (valamennyi M. Víz­müvek). 200 mell: 1. Tóth 2.27,6. 2. Gerzsényi 2.49,6. 3. Eperjesi 2.53,3 (mindhárom M. Vízmüvek), íuo liát: 1. Nyíri 1.10,3, 2. Füle 1.10,7, s. Takács 1.11,9 (mindhá­rom M. Vízművek). 100 pillan­gó: 1. Nyíri 1.14,5, 2. Füle 1.14,8, 3. Tóth 1.20,36 (valamennyi M. Vízmüvek). 20* vegyes: 1. Füle 2.34,4, 2. Takács 2.36,0, 2. Tóth 2.36,5 (valamennnyi M. Vízmü­vek). 800 gyors: 1. Nyíri 10.05.4, 2. Füle 10.10,0, 3. Petró 10.22.9 (mindhárom M. Vízművek). 4x100 vegyesváltó: 1. Miskolci Vízművek SC. 2. Ózdi Kohász, 3. Miskolci Postás A. Kiegészíts számok. 100 delfin hát: 1. Gyar­mati 1.26,0 (OKSE), 2. Drótos 1.26,1 (M. Vízművek). 3. Markó 1.26,9 (OKSE). 100 béka hát: 1. Molnár 1.31.6 (OKSE). 2. Sípos 1.35,0 (M. Vízművek). 3. Mélypa­taki 1.38,8 (M. Vízművek). 100 Fényképes riport helyett Sportoló családokat ker&stünk Stencilezett meghívót kaptunk, amelyben a Hazafias Nép­front II 8-as körzeti bizottsága tudatta: december 14-én, vasárnap délelőtt 9 órától Miskolcon, a 33. Számú Általános Iskolában családi sportnapot szerveznek. Nosza, rajta, gyerünk el, ez jó és hálásnak ígérkező té­ma. Különösen most. hogy országszerte sokat beszélünk az egészséges életmódról; a rendszeres testedzésről, a szabad­idő sportról. Még arra is gondoltunk, hogy olyan hasznos ötletekkel, információkkal gazdagodhatunk, amelyeket köz­re adva, más lakóközösségeknek is példát mutathatunk. Nos, csalódnunk kellett. Fotós kollégámmal a kezdést jel­ző időpontban ott voltunk az Avas-déli iskola tornatermé­ben, ahol csak a HNF képviselője és a testnevelő tanárnő volt jelen. Plusz egy apuka, a kisfiával. Vártunk először türelmesen, később türelmetlenül. Nem jöttek a családok. A papák, mamák és gyermekek sem. Csalódva jöttünk el. Vajon hol. miben, s kiben volt a hiba...? A HNF körzeti bizottsága jó ötletgazda volt, amikor meg­hirdette a családi sportnapot. Az iskola vezetése Is part­nernek bizonyult. Megvették a díjakat, az ajándékokat, el­küldték a meghívókat is. „Csak" a családok hiányoztak! Lehet. hogy rossz volt az időpont?... Ezüstvasárnap, s egyáltalán vasárnap lévén, más elfoglaltságot találtak ma­guknak a felnőttek és a gyermekek egyaránt? Egy biztos; lehangoló látványt nyújtott az üres tornate­rem. Ám a tegnapi kudarc ne hangolja le a szervezőket. Ismét próbálkozni kell. Üj időpontban, s talán hatásosabb propagandával be lehet csalogatni a családokat a tornate­rembe. Akkor az a bizonyos — most elmaradt — fényképes riport is elkészülhet arról, hogy ki, s mit tesz egészségének Megóvásáért. (felföldi) béka gyorsa 1. Sípos l.S4,é (M. Vízmüvek), 2. Molnár 1.28,4 (OKSE), 3. Mélypataki 1.31.8 (M. Vízművek). 100 delfin gyors: 1. Markó 1.17,3 (OKSE), 2. Gyar­mati 1.19.9 (OKSE), 3. Sípos 1.20.2 (M. Vízművek). Fiúk. 100 gyors: 1. Tóth 0.55.6 (M. Vízművek), 2. Lois 0.5«,5 (M. Vízművek). 3. Papp 0.56.9 (OKSE). 200 mell: 1. Molnár 2.27.6 (OKSE), 2. Tóth 2.28.7 (M. Vízművek), 3. Lois 2.36,1 (M. Vízművek). 100 hát: 1, Lois 1.04,2 (M. Vízművek), 2. Papp 1.06,3 (OKSE), 3. Sailai 1.12,0 (M. Víz­művek). 100 pillangó: 1. Tóth 1.01.6 (OKSE), 2. Tóth R. 1.04.0 (M. Vízművek), 3. Lois 1.04,2 (M. Vízművek). 200 vegyes: 1. Lpis 2.15.3 (M. Vízművek), 2. Tóth R. 2.31,0 (M. Vízművek), 3. Molnár 2.22.5 (OKSE). 400 gyors: 1. Krai- nyák 4.38,0 (OKSE), 2. Lois 4.43.7 (M. Vízművek). 3. Papp 4.44,9, (M. Vízművek). 4x100 gyorsváltó: 1. Vízművek SC, 2. Ózdi Kohász A, 3. M. Postás. Kiegészítő számok. 100 béka hát: 1. Molnár I. 1.28 (OKSE), 2. Ke- rékjártó 1.35,4 (M. Vízművek), 3. Nagyhegyi 1.43,0 (ÓKSE). Del­fin hát: 1 Kérdő 1 22.5. 2. Nagy­hegyi 1.24.3, 3. Csermis 1.33,5 (mindhárom OKSE). 10« béka 1. Kerékiártó 1.19.3 (M. Vízmű­vek), 2. Molnár 1.111,5 (ÖKSE).S. Sztankó (1.38,5 (Sárospatak). 100 delfin gyors: L Kérdő 1.11,0 (OKSE), 2. Nagy hegyi 1.17.3 (OKSE), S. Sajgó L1M (Sáros­patak)­Totóeredményck L Hannover-Osnabrück x 2. Bielefeld— Fortuna Köln 3-3 x 3. Solingen­Stuttgarter Kickers 2-1 1 4. Ascoli—Roma 1-1 x 5. Avellino—Sampdoria 3-1 1 6. Brescia—Empoli 3-0 1 7. Florentina—Intern. 0-1 2 8. Juventus—Torino 1-0 1 9. Udinese—Atalanta í-0 1 10. Verona—Comó i-0 1 11. Catania—Messina i-0 1 12. Lecce—Lanerossi 1-0 1 13. Bari—Cremonese * 1-1 x PÓTMÉRKÖZfcSBK : 14. Milan—Napoli •-• x 15. Campobasso—Taranto 1-1 x 16. Bologna—Pisa 0-0 x ^ Palásthy találata az egyenlítést jelentette a Borsodi Bányásznak az Edelény elleni mér* közésen... Labdarúgás, Avas Kupa Kazincbarcikára került a serleg Elmaradt egy nézőcsalo­gatónak indult pénzdíjas kézilabdatorna, helyette a Miskolc Városi Labdarúgó Szövetség sebtiben hívta életre az Avas Kupa terem­labdarúgó-tornát. S talán ha mindez nem ezüstszombaton és -vasárnap van, meg na­gyobb közönséget is hozott volna a sportcsarnokba. No, s persze, ha miskolci csapa­tok is indultak volna. Ám sem a Borsodi Építők Vo­lán SC, sem a Mátra-eso- port élén álló Honvéd Papp József SE nem vállalta • részvételt. Maradt hát négy megye- béli területi bajnokságban szereplő csapat, a Kazinc­barcikai Vegyész, az Edéié- nyt Bányász, • Sajóbáborryi Vegyész és ■ Borsodi Bá­nyász. S mert a tornát kör­mérkőzés es rendszerbe« a Kőhalmi József tömegsport kupa terem labdarugó-torna küzdelemoorozata közben rendezték, aki labdarúgást akart látni, az péntek dél­től vasárnap estig szinte nonstop programban «ehe­tett részt. i BORSODI BÁNYÁSZ— EDELÉNY 3-2 (1-W Bányász-rangadóval kez­dődőt!. az Avas Kupa, s nem kis meglepetésre a tet­szetősebben focizó edelényi- ek kétízbem is vezetést sze­reztek. Ám a sajoszentpéte- riek kétízben tudták ki­egyenlíteni hátrányukat, s végül Benkő szemfülessége révén — igaz, mozgó labdá­ból elvégzett szabadrúgással — megszerezték a győztes gólt is. Gólszerzők: Palásthy, Agó, Benkő, ÜL. Kovács, Kleiber. Folytatás Zalaegerszegen Labdarúgó-teremtorna Vasárnap a Budapest Sportcsarnokban, Pécsett, Debrecenben és Zalaeger­szegen befejeződtek az MLSZ teremlabdarúgó-torna csoportküzdelmei. A Vasas, a Pécs, a Debre­cen és a Zalaegerszeg sze­rezte meg az első helyet, s péntektől ők mérkőzhetnek a végső győzelemért Zala­egerszegen. A Debrecen és a Pécs veretlenül előzte meg vetélytársait. A 16 NB I-es csapatból csak az őszi idény után sereghajtó Dunaújvá­ros nem szerzett egyetlen pontot sem. A négy csoport­ban összesen 350 gól szüle­tett. Meglepő, hogy a buda­pesti csoportban csak a 3. helyen végzett MTK-VM lőtte a legtöbbet, 32-t. KAZINCBARCIKA— SAJÓBÁBONY 5-0 (2-0) Jó negyedóráig ismerked­tek a csapatok a parkettal, azután a fiatal Deszatnik „nokedli” szögből, szinte az alapvonalról szerzett gólja megadta az alaphangot a barcikaiaknak. Sztahon tá­voli bombagólja után kis időre feltámadt a Sajóbá­bony, de csak helyzetekig jutottak el a vegyészrang­adón, ahol ezután a Barci- ka tetszés szerint lőtte gól­jait. Gl.: Deszatnik (?), Sztahon, Hevesi, Babus. KAZINCBARCIKA— EDELÉNY 5-1 (2-1) Még két perc sem telt el, Sztahon bombagólt ragasz­tott a jobb felső sarokba. Magabiztosan játszott a KVSE, ezért is számított meglepetésnek az Edelény szépítő gólja. A gyengébb játékerőt képviselő bányá­szoknak ezután is számos le­hetőségük volt, de képtele­nek voltak kihasználni azo­kat. A II. félidőben kidom­borodott a Barcika nagyobb játéktudása. Gl.: Búza (2), Sztahon, Csipke, Orlóczki, ül Far­kas. SAJÓBÁBONY— B. BÁNYÁSZ 2-2 (2-0) Alaposan meglepte a Bá­nyászt a sajóbóbonyi gárda. Pillanatok alatt kétgólos ve­zetésre tettek szert, tetsze­tősen játszottak, remekül szervezték meg védekezésü­ket, Gyovai pedig a kapu­ban bravúrt bravúrra hal­mozott. A második játék­rész elején büntetőből szé­pített a Bányász. Persze, ha Fehér nem véd bravúrosan, bizonnyal már ekkor eldőlt volna a Bábony javára a mérkőzés. Ám miközben a nézőtér hibás játékvezetői ítéletek sora miatt forron­gott, a Sajóbábony pedig rosszul megválasztott cseré­hez készülődött, egyenlített a sajószentpéteri gárda. Az egyre keményebb, sok já­tékvezetői hibával tarkított mérkőzésen végül büntetők döntöttek — a Sajóbábony javára. Gl.: Sziklai, Hauberger. il­letve Agó (7-esből), Budai. SAJÓBÁBONY— EDELÉNY 5-1 (!-») A bábonyiak remekül fel­készültek erre a mérkőzés­re. Az első játékrész még kiegyenlített erők küzdelmét hozta, a második félidőben, viszont mór csak egy csapat volt a pályán. Ebben a 20 percben az történt, amit a vegyészek akartak, s ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Gl.: Orosz (2), Lakatos Helgert, Sziklai, ill. Czél. KVSE—B. BÁNYÁSZ Óriási küzdelem, nagy kapusbravúrok, látványos mérkőzés. Mindez jellemző­je volt a döntő találkozó­nak, amely előtt már biztos volt a barcikaiak tomagyő- zelme. A Bányász mindent megtett a győzelemért, hi­szen ez az ezüstérmet jelen­tette volna számukra, ám nem bírtak a remekül véde­kező barcikaiakkai, s első­sorban a parádésan védő Majer kapussal. A másik ol­dalon Fehér is helyzeteit sokaságát tisztázta, így vé­gül ritkaságszámba menő eredmény született. A bün­tetőrúgások során a KVSE nyert. Az Avas Kupa végeredmé­nye: 1. KVSE 8 p. 2. Sajó­bábony 5 p. 3. Borsodi Bá­nyász 5 p. 4. Edelény 0 p. A torna legjobb kapusa Gyovai (Sajóbábony), a leg­jobb játékosa Sztahon (KV­SE) lett, a gólkirályi címen Ágó (Bv Bányász) és Deszat­nik (KVSE) osztoztak 3—3 góllal. A legsportszerűbb csapat címét az Edelény kapta. Tóth Zoltán ★ A sajóbóbonyi Gyovai bravúrjainak egyike a KVSE el­leni mérkőzésen. (Szabó István felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom