Déli Hírlap, 1986. december (18. évfolyam, 279-304. szám)

1986-12-10 / 287. szám

* POLITIKAI NAPILAP *. xvm. évfolyam, 287 szám ARA: 1,80 1986. DECEMBER 10n SZERDA FORINT Ma összeül az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa, hogy meg­vizsgálja a Nicaragua és Honduras határán kialakult helyzetet. A tanácskozáson Nicaragua küldöttsége vár­hatóan megismétli kormá­nya kérését, hogy a világ­szervezet küldjön ténymeg- állapító bizottságot a tér­ségbe, ahol a hét elején he­ves harcok dúltak. A megyei képviselőcsoport ülése Összefogással az alkoholizmus ellen Veszélyeztetett fiatalok A Hazafias Népfront me­gyei székházéban tartotta meg ülését tegnap délelőtt a Borsod megyei képviselő­csoport, amelynek tagjait Dudla József, a Miskolc Vá­rosi Pártbizottság első tit­kára. a képviselőcsoport ve­zetője üdvözölte. Ez alka­lommal Borsod megye al­koholizmus elleni küzdelmé­nek helyzetével ismerked­tek meg képviselőink. Tájé­koztatót Porkoláb Albert, a megyei tanács elnökhelyet­tese adott e témáról Az alkoholizmusról az utóbbi időben sokszor, sokfe­lé és sokféleképpen tanács­koztunk már szűkebb pát­riánkban is. Igazán újat ró­la sajnos már aligha lehet mondani. Mégis újra meg új­ra szíven üti a hallgatósá­got a tény: a legnagyobb gondot az okozza, hogy a népessség tetemes része már 13—14 éves korában megismerkedik a szeszes itallal. Ezzel a túl korai iszákos- sággal magyarázható, hogy az utóbbi másfél évtizedben megtöbbszöröződött az alko­holisták száma, ez pedig te­temesen közrejátszik abban, hogy az érintetteknél hal­mozódik a hátrányos hely­zet. Az előadó, s a tájékoz­tatóval kapcsolatban szót kérő képviselők hangsúlyoz­ták: az alkoholizmus nem el­háríthatatlan jelenség, hi­szen a világon sokfelé si­került már ellene eredmé­nyesen felvenni a harcot. A tapasztalatokon okulva és a sajátos helyi tennivalókat felmérve kell megyénkben is összefogni mindazokat a társadalmi erőket, amelyek készek az állami program végrehajtásából részt vállal­Jubilcumi díszközgyűlést tartottak tegnap a Miskolci Vasutas Sport Club megala­kulásának 75. évfordulója al­kalmából. Háromnegyed év­századdal ezelőtt, 1911. de­cember 9-én tartotta meg el­ső közgyűlését a miskolci zöld-fehér gárda. A születésnapi ünnepség elnökségében helyet foglalt .Lábas József, az MSZMP Borsod Megyei Bizottságá­nak osztályvezetője, Szűcs Erika, az MSZMP Miskolc Városi Bizottságának titká­ra, Básti János, az SZMT ni. Annyi bizonyos: alapvető igazság, hogy legeredményesebben a meg­előzés szolgálhatja az al­koholizmus elleni küzdel­met. Ebben pedig különösen nagy szerepet kap a jövőben a munkahelyi közösség. A megyei országgyűlési képviselőcsoport tanácsko­zása a parlament téli ülés­szakára való felkészüléssel zárult. vezető titkára, Szádeczky Zoltán, a megyei tanács test- nevelési és sportosztályának vezetője. Eljöttek a MÁV Vezérigazgatóság és a Mis­kolci Igazgatóság, a vasutas­szakszervezet vezetői. Gávay Pál, az MVSC elnökségének tagja köszöntötte a vendé­geket, majd bejelentette, hogy a napokban változás történt az egyesület vezeté­sében; Fülöp Péter, a MÁV Miskolci Járműjavító igaz­gatója lett a társadalmi el­nök. (Folytatás a 6L oldalon) Zöld-fehér jubileum • Eqy nagy sikerű előadás a sok kőiül: felszabadulásunk 25. évfordulója alkalmából, 1970-ben mutatták be Anna Frank naplóját. Három és fél évtizede működik a Csortos Gyula színpad; • jubiláló együttesről írunk a 2- oldaton. Átadás: csak májusban Kicserélték az öreg, megkopott villamossíneket oz Avar és a Károly utca között a Győri kapuban. Az építők, az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat dolgozói szinte teljesen elkészültek a munkával, s december 10-én, a tervezett átadási napon mégsem vehetik igénybe ezt a pályaszakaszt. Ennek ellenére hozzáláttak a Gyula utcáig tartó második ütem munkáinak előkészítéséhez. Az elképzelések szerint mindkét pályaszakaszt csak a jövő év májusában, egyszerre edják át. Mi az oka a késedelemnek? — erről szó! cikkünk a 3. oldalon. {Kiss József felvételei) ifi Vertei Andrea kerámiafiaurói is nagy tetszést arattak a Kos­suth Művelődési Házban rendezett karácsonyi vásáron. Három kiállítás is látható most a Kossuthban - cikk a 2. oldalon. Győztek A francia államfő szerint a kormány megkésve von­ta vissza a felsőoktatási tör­vény javaslatát, és e dön­tést valójában a diákok tün­tetéssorozata kényszerítette a diákok ki. Mitterrand méltatta a > diákmozgalom megfontoltsá­gát, hogy elutasították az erőszakot, és hangsúlyozta: valójában ő végig a diák­ság igaz ügye mellett volt. Anglia is szított Az elmúlt években Ang­lia is szállított fegyvereket Iránnak — jelentette ki Ha­milton hadügyminiszterhe­lyettes a brit parlamentben. A tény t azzal próbálta men­íeprelet Iránnak teni, hogy nem igazán fon­tos felszerelésekről volt szó, ám azt nem árulta el, hogy valójában mit is szállítottak — a tilalom ellenére — Iránba, Mn reggeli telefon 7 » t December 12-től, azaz péntektől a régi 09 mellett a 22-211-es számon is lehet érdeklődni a telefonelöfize- tők adatai után. Miért volt szükség a változtatásra? — kérdeztük Ombódi Bélát, a Posta távközlési osztályve­zetőjét. — A megnövekedett igé­nyeket a régi módon már csak nehezen tudtuk kielé­gíteni, azonkívül új szolgál­tatásokkal is szerettük vol* na meglepni előfizetőinket. Jelenleg 10 állomásra futnak be a hívások, ezentúl azon­ban még 15 vonal fogadhat. Innen a felszabaduló állo­másokra kapcsol az auto­mata. A 09-es számon pén­tektől a név és a cím bir­tokában lehet érdeklődni a telefonszámok, a 22-211-en pedig a kapcsolási számmal megjelölt állomás előfizető­jének a neve és címe. illet­ve a megjelölt címen levő távbeszélő kapcsolási száma és előfizetőjének neve iránt. Ugyanitt helyi üze­nethagyás és -közvetítés le­hetséges, ezen kívül pedig nemzetközi tudakqzódás és az ébresztések bejelenté­se is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom